Már
kapható
Tanácstalan köztársaság
című
számunk!
2019.
Paul Jenkins
1966. március 1.
Cassou: A mai napig az volt a benyomásom, hogy a maga festészete mindenekelőtt ener-giája és dinamikus kvalitása miatt volt érdekes, szerintem ez ösztönös festészet, mint a modern amerikai festészet legnagyob része, egyszerűen szólva, mely Pollocktól származik, lendületes festészet, dinamikus, nagy gesztusokkal kifejezett, izmos és vitális. Röviden, egy festészet, mely valamiképpen biologikus, de biztosan nagyon érdekes. Vegye Pollockot, ő nagyon nagy művész volt, igazán inspirált természet, aki óriásian stimulálta az egész modern festészetet. Ezért volt az a benyomásom, Paul Jenkins, hogy maga is kötve van ehhez az iskolához, melynek szellemét tovább kívánja éltetni.
Miután a műtermében láttam festményeit, megértettem, hogy ez nem valami egészen más, sőt sokkal meggondoltabb, mint azt előszörre hittem. Mindenesetre itt is megvan az a vitális lendület, az organikus impulzus, mely országára olyan jellemző, s amely alapján önt is a mai amerikai iskolához sorolhatjuk, de itt igazi nagy "művészet" is felfedező, és ez már maga a festészet. Érezni festészet iránti szeretetét, vigyázó kidolgozását, alapos, meggondolt irányítását. Jelentős az affinitása és a temperamentuma. Ez a különleges fekete szín, folyamatosan gyönyörű sűrűséggel kihordva, maggal és tartalommal telítve, nemcsak indítója egy mozdulatnak vagy kifejezése egy gesztusnak, hanem a kimunkált festészet eredménye, nemcsak egyszerűen vászonra kenve, hanem kidolgozottan. Végül, vannak itt színösszetételek, melyek minden festményen külön szerepet kapnak.
Paul Jenkins 1923-ban született Kasas City-ben. Nagyobb európai utazásai után 1953-ban telepedett le Párizsban, és azóta ott él. Mint absztrakt festő a New York-i iskolához tartozik, egy társalgás közben igyekszik megmagyarázni Jean Cassou-nak művészete célját és technikáját. Az egyszerűség és a vitalitás, amely annyira jellemző a mai amerikai művészetre, jelen vannak Jenkins merészen színezett festményein is. Jenkins művészete valóban az újbóli felfededezés művészete: "az az élmény, amikor megkülönböztetjük önmagunkat, a valódi világegyetemet, a másiktól, mélyen át-tántorgunk. Szerintem a természetnek akkor van igazán értelme, amikor azon az állapoton át, amelyben létezek, képes vagyok megtalálni az értelmét, a vizuális értelmeket."