Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

2. évfolyam 14. 15. szám

Műhely

1966. március 1.

Utasi Mária: Avatás

A boltívek komor ünnepét
ne zavarja a zászlók
töjén néhéz lengése
a szín csak különbözet

Törvényt hirdetni jöttem
vak ökleléssel siető vággyal
beteljesedik vérembe ivódik
a lehullás ősalaki álma

Harsona nem zeng dob se dobogjon
fél lábball már át a sötétbe
csempe űrt hagyok egy időre
maradjatok csendben

Nagy dolog a Csend

Utasi Mária: Stáció

Minden ujjamba csőr-hegyes tüske vág
Minden utam felszökő párolgó vér-tusa
Metsző hideg kövek rab sikátorán
Lüktet kövecses iszonnyal megdermedve.

Gerincemet tarkómat golyó fúrja át
Görcsben zsibbadt gyökerekre hányom fájdalmamat
Fölszáradva újra indulok a sorok sötét vermébe
Meddő csatákra kóbor oroszlánnal

Meggyötört testem lágyveretű hús-hasábjain
Magam-vérével kopozom a kín csontos igazát
Nyílík fénylik piros karmával a sikoly,
Kifeszült asszonycombokkal szüllek az égre

Ujfaludi László: Szerelem

Fák ‒
A szelek nászágyában.
Az ösztön elemi rezgései.
Nyugalom
A velünk született kegyelet,
A beteljesülés,                              
A mindenség nyugalma
A tornyokból lehullt öntudatlanságban.
Kristályok.
A bőr felületén csípősen kikristályosult mámor
Apró háromszögei szigorú harmóniában
Őrzik a percek örömét.
Nyugalom.
A mélyrajzú agyvelőn fölreng
A tudatalatti mozdulat,
S kinyílik az ösztön ezerszirmú virága.
Tűz.
ölelkező hegyfokok formálódnak
S a kiömlő láva új csodát farag.

Nyékes Mihály: Emlékezés

Kés hasít szemembe most, az emlék
rámzúdítja amit félretennék.

A félelemből kicsüngő halott,
keserű éhség, keserű várás,
félős ölelés, egyéji szállás —
úgy jötték sorra, mint a napszakok.
Szívem fölé krátert kavart tudásom,
nem záras erdőt növesztett ölén.
Átbotoltam ágbogas látomáson,
s nem kőkereszt, egy árnyék nőtt fölém.

Tolnai Gábor: Harmónia

Csak a sötétség tud élni bennem
és a merészen hallgató vonalak,
melyek keményen környeznek.

A szögletes világgal alkotok egészet.
A nyers éleken hideg fények szisszennek,
s bennem a homályos múlt sötétséggel telítődik.
Rajta bizonytalan visszfény dereng.

Bükkösdi László: Egy európaihoz

A kutyám csak tőlem fogadja el a koncot
Én eszem bárhol ha szívesen kínálnak
A lovam csak tiszta forrásvizet iszik
Én szomjam pezsgő borral rizspálinkával oltom
A galambom párjával kotlik otthon
Én ebben sem vagyok háziállat

Bükkösdi László: Jaj!, ki vagy, ki szomorú kedvesemnek hiszed magad?

aranymálinkó kövek és víz víz víz
miró kép macskával és homokpiramis
moha lágy tojással rúzsozott zuzmó
elfojtott indiánüvöltés hangtalan kakofónia
szomorúságom köntösén népi hímzés
margarétkoszorú polinéz szeretőm homlokán
eldalolt dal mire mindig emlékezünk
papucsomból kiálló szög házikabátom tüskéje
gyermekkori szentkép mit hirtelen megtaláltam
szél hajamban turkáló akihez beszélni lehet
káromkodás mellyel kiöblítem a számat
sámándobom maszkom és totem állatom
könyvespolc álmok nosztalgiák tára
kukaedény amibe majd belegyömöszölöm magam