Kísértések

1965. szeptember 1.

Bukovac

A megvert, kicsiny ökrök recehártyáján át,
hol tajtékzik a késő délután-öl
és az utak szürke füsttel égnek a földig
– távol utak célja tán ez,
ahogy egy fecske megtorpan a levegőben
s ottmarad napokig, vagy végleg ottmarad;
tulajdonképpen egy, hogy napokig-e vagy végleg,
mert csodálatosabb lesz, hitelesebb bármely célnál,
magános pontját kileli
egy, még ismeretlen, hideg türelem, –
a fák bő koronáján
hegy-gyűrű szorít egy szederjes nyakat, kifelé,
az űrbe, és vív régi, lompos farkassal,
mely benne egyre mélyebbre marja magát,
vermekben üt tanyát,
fészket verdeső tüdejébe rak,
ám markában mind keskenyebbre válik a nyak,
mintha jobbra-balra ütne acél kardként,
üstöke-vére felfut – szűk parti ösvény –
bordáira tüzes gyíkok kúsznak.
A lánc
s ahogy a korbács sújt
s ahogy melléd fekszem: kedves állat...
s ahogy vége lenne:
a megvert, kicsiny ökrök recehártyáján át,
s azon, ahogy egy tégla kihull a falból,
ahogy egy fecske megtorpan a levegőben –
– Ne!

Augusztus

Lám,
lett fakó csillag s kaktusz lobbant lánggal
égi tüzek alján

Passió

A görbe tükör s benne a kopjahegy
(szikrát vet)
órák mutatják idejüket és kongatnak
körben a falakon

puffadó-bőség-tenger – megállni
„jöjj
ó
jöjj”

az ég halvány aranyára –
„jöjj
ó
jöjj”

hold: tiszta tavak égnek –
„jöjj
ó
jöjj”

– Hűs lobogók folynak alá.

Kísértések rendje

Gomolyog zöld mezőt, hóförgetegnek alászáll, kormát hinti széjjel
s, hangjában vas remegéssel, síkos folyamágba zúdul parazsával,
lombokon kopaszt-rág hideg éjben, szélhamvat kavar horgas ujja nyoma
dombhátak vesszői közt;
ha zsendül a szőlő, szőlőhegyen csatangon, vállán
gerelyével –

Jössz, sötétség, megállíthatatlan: fekete kapum,
jössz te is, fényesség, jössz: sötétségek elé;
kapumnak mit sem ártasz, be nem jössz kapumon!
járhatsz, mint visszhang forrását megelőzve, lámpajellel,
papja szemét népnek, keserű-kelyhű virág... gyűlölettel rajtad
a napkoszorú
Ó, babilóni! Ó, sárga virág!

Észak

Kemény léghajókkal és sötét fényhajókkal
– akárha fekete sugárral
indulok feléd –
Észak (gyümölcs)
árnyképe másik gyümölcsnek:
teljesen magadhoz fordulsz.
Beérve arcomon féltérdre hullsz –

(Tíztollú nyilad ridegen szívemnek feszül)