EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2024. június 16. | Jusztin, Jusztina, Aurél napjaAKTUÁLIS SZÁM:1259974. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

1. évfolyam 9–10. szám

Koncz István

Heller Ágnes: A morál szociológiája avagy a szociológia morálja

(Budapest, Gondolat Kiadó, 1964)

1965. szeptember 1.

Régen nem divat már a modern, nem-marxista, nyugati gondolkodókban eleve imperialista ügynököket látni. És ez nem csak azok óriási szellemi hatásának eredménye, hanem elsősorban a marxista gondolat fejlődése tette lehetővé teljesebb-valósabb megközelítésüket és megmagyarázásukat. Hat amerikai szociológus-pszichológus (Erich Fromm, David Reismann, William H. Whyte, C. Wright Mills, Karen Horney és Theodor Newcomb) tanítását elemzi Heller Ágnes könyve.

A könyv nem a teljesség igényével készült, mint ahogy a felölelt anyag is csak töredékes képe a legújabb kor irracionalista gondolatának. Szándékosan kerüljük a filozófia kifejezést; a szerző – néhány összefüggést kivéve –, lényegében, mindvégig megmarad a szociológia és pszichológia területén. S ha a könyv tartalmi és módszertani egysége érezhetően kívánni valót hagy maga után, szolgáljon mentségül vagy magyarázatul a szerző szándéka: ,,...elemzésünk sem lehet mindvégig azonos módszerű. Az értékelő ismertetésből fokozottan kell a kritikáig vezetnie.” Ha mi fogalmilag nem is igen teszünk különbséget az ,,értékelő ismertetés” és a „kritika” között, honoráljuk a szerző szándékát, hogy ő különbséget akart tenni.

A bevezető elolvasása után keletkezett aggodalmunk a bizonytalan értékű népszerű-tudományosság miatt, indokolatlannak bizonyult. Az „értékelő ismertetés” színvonalát biztosította a kitűnő anyagismeret és tudományos beavatottság.

A tőkés világrend kitermelt egy eszmei-erkölcsi rekviemet. Kiindul abból, hogy a rendszer nem jó, kilátástalan – az ember elidegenedik, erkölcsi csődbe jut, magával rántja a társadalmat. A két korszerű és népszerű tudomány, a szociológia és pszichológia, valóságos megszállottjai ennek a rekviemnek. A fenti szerzők tanítása egyébként nem ismeretlen a jugoszláv közönség előtt. A marxizmust épp úgy elutasítják, mint ahogy nemet intenek a kapitalizmusnak. Leleplezik a ,,life is wonderful” idilljét, többre azonban nem telik racionalizmusukból. A végső következtetés valamennyiüknél a kiúttalanság beismerése vagy az utópia. Nem értünk mindenben egyet Heller Ágnessel, amennyiben e gondolkodók szocializmushoz és kapitalizmushoz való viszonyának megítélésében kizárólag etikai tartalmat követ. Nagyon is belénk vésődött a szellem politikai-gyakorlati tagosítása: egy gondolat vagy marxista, vagy polgári, asszerint, hogy objektívan melyik világnézet szolgálhat vele jobban. Azonban egyre gyakoribb jelenség, hogy ugyanazt a tanítást épp úgy kitagadja a marxizmus, polgárinak bélyegezve azt, mint a polgári gondolat, amelyik viszont „szélsőségesnek”, „kommunistának” találja, és ugyanolyan szenvedélyesen, kíméletlenül is üldözi, mint emez. Az áthidaló etikai tartalom bevonása csak kihangsúlyozza a jelenség abszurd voltát; Heller Ágnes ugyanannak az etikai tartalmát fogadja el, aminek a világnézetét eleve elutasította: „Mindez elég világnézeti alap ahhoz, hogy koruk és társadalmuk embertelen tendenciáit leírva veszélyt jelezzenek. De nem elég sem gyakorlati-politikai, sem elméleti-etikai következtetések helyes levonásához.” Az utópista szocializmus és a tudományos szocializmus közötti legfontosabb különbség, hogy a tudományos szocializmus a kor embertelen tendenciái és a társadalmi krízis felismerése mellett, az irreális, sokszor naiv kiút helyett, reális, pozitív megoldást talál. A szocialista gondolat fejlődésének a története épp e reális, pozitív megoldások teljesebb felismerésének története. És nyilván a kor embertelen tendenciáinak felismerése és a kor társadalmi berendezkedésének bírálata, épp úgy nem a jóindulat, becsület, tehát erkölcsi kvalitások eredménye, mint ahogy a marxizmusnak, a szemükben egy bizonyos gyakorlat – reális, pozitív megoldás elutasítása sem az.

Bennünket éppen a szerző marxista önérzetével szerencsésen keveredő tudományos bátorsága ragad meg – pártos, de nem elvakult –; talán a helyes módszertani hozzáállás és a filozófia dimenziói hiányoztak ahhoz, hogy elemzésében az „értékelő ismertetés” mellett a „kritika” is többet nyújthasson az eddigi szokványos konzekvenciáknál.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.