EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2023. január 30. | Martina, Gerda, Jácinta napjaAKTUÁLIS SZÁM:1125124. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

2. évfolyam 18. szám

Gion Nándor

Példabeszéd a szelídített állatokról és az emberszabású növényekről

1966. június 1.

A félszemű Máté apostol volt az egyetlen istenfélő ember a Keglovics utcában. Minden reggel öt órakor kelt, hideg vízben megmosakodott, és anélkül, hogy egy falatot is a szájába vett volna, elment a templomba, és megáldozott, vagy ahogyan ő szokta mondogatni: "evett isten kenyeréből".

Az Öreg Pápaszemes házában lakott, amióta az öreg meghalt, tehát már több mint tíz esztendeje, és a jelek szerint még sokáig ott fog vezekelni, mert nagy bűnös volt ő. Mindjárt ideköltöztekor elmondta a Keglovics utca-belieknek, hogy nagy bűnös ő, mert valamikor feldúlta a szegény, tudatlan, földtúró emberek otthonát, és ha dohányt meg lisztet talált, elvette tőlük, a szegény, tudatlan, földtúró embereket pedig börtönbe csukatta. Mikor aztán az egyik tanyán a bozontos hajú, elvadult, tudatlan emberek kiverték a fél szemét, rádöbbent, hogy milyen nagy bűnös ő. Akkor elolvasta Máténak, a bűnös vámszedőnek tanulságos történetét, s elhatározta, hogy minden reggel templomba fog járni.

— Mert hiába zúgolódának a farizeusok, az igazság az, hogy az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, csak a betegeknek.

Ezt mondta Máté apostol ideköltöztekor a Keglovics utca-belieknek, miközben vörös csík jelent meg kifolyt fél szemében.

— Sok bűne bocsáttatik meg annak, aki sokat vétkezett ‒ mondotta még végezetül, és ismét lezárta üres fél szemét.

Mindössze ennyit tudtak Máté apostolról a Keglovics utca-beli farizeusok.

Napsütéses időben szépen lehetett látni a barnára festett templomtornyot, de azon a reggelen, amikor elkezdődtek a beszélgetések a szelídített állatok jelleméről, sűrű, őszi eső hullott, és párás volt a levegő. Máté apostol gumicsizmákban indult el hazulról, mert a folyó mellett kellett elhaladnia, ahol ilyen időben ragacsosra puhult az agyagos sár. Bal kezében fényesre tisztított cipőjét vitte. Az utcában még aludtak, csak a Méhész állt kinn a háza előtt. Fülére húzott gallérral a falhoz lapult, s szemmel láthatólag az istenfélő Máté apostolt várta.

‒ Az este egy macska jött hozzám ‒ mondta a Méhész.

A Félszemű elcsodálkozott egy kicsit; keveset beszélt az utóbbi időben a Méhész, gyűrött arccal ténfergett a háza körül, és kerülte az embereket. Rossz, esős nyár volt mögötte; a tisztesfű belerohadt a tarlóba, mielőtt még kivirágzott volna: a méhek semmit sem gyűjtöttek. Cukros vizet kellett nekik főzni télire. Meg a Méhész lány is elment a nyáron, összeállt egy motorkerékpáros villanyszerelővel. Szőke, fehér arcú lány volt, mindig nagyon halkan beszélt, és nagyon puhán lépkedett.

— Vadkacsát hozott a folyóról ‒ folytatta a Méhész ‒, csupa víz volt, és a vadkacsa még élt a szájában.

— Nem szeretem a macskákat ‒ mondta Máté apostol. ‒ Ravaszok és megbízhatatlanok. Alighanem züllöttek is.

— Közönséges szürke macska ez ‒ mondta a Méhész. ‒ Egész éjjel az ajtó előtt hevert, és reggel bejött a szobába.

‒ A kutyákat szeretem, mert azok hűségesek és alázatosak, ahogy az a megszelídített háziállatokhoz illik ‒ mondta az egykori bűnös vámszedő. ‒ Meleg barna szemük van, s felnéznek az emberre.

— Majd még megkérdem az Ácsmestert is, mit gondol minderről ‒ mondta elgondolkozva a Méhész, és behúzta nyakát a kabátjába.

A félszemű Máté apostol továbbindult gumicsizmájában, de aztán visszafordult még, és azt mondta:

— Az Ácsmester cinikus és fölényes. Vasárnap is folyton kopácsol. Mikor mondtam neki, hogy öltözzön ünneplőbe, csak nevetett, és azt mondta: "Mit gondol, öregem, hasonlítok-e, legalább egy kicsit, Szent Józsefre, az ácsra?" Kifakult kék ing volt rajta.

A Méhész mégis elment az Ácsmesterhez, és megkérdezte tőle, mit gondol a macskáról.

— Vadkacsát hozott a folyóról ‒ mondta ‒, bizonyára beugrott érte a vízbe, mert csuromvizes volt.

— Tiszteld a macskákat ‒ mondta az Ácsmester, aki zsebre dugott kézzel álldogált az eresz alatt, és az esőt szidta ‒, tiszteld a macskákat, mert szépek, elegánsak és puhán járnak. És okosak, nem is gondolnád, milyen okosak.

— A Félszemű a kutyákat szereti...

— A kutyák mocskosak, és a farkukat csóválják büdös húsdarabokért ‒ legyintett dühösen az Ácsmester, és tovább szidta az istenverte időjárást.

Mivel egész nap, sőt még másnap reggel is esett az eső, a Keglovics utca-beliek nem beszélhettek részletesen a szelídített állatok jelleméről. Máté apostol és az Ácsmester egyébként befejezettnek tekintette a témát, gondolván mindketten, hogy meggyőzték a Méhészt a maguk igazáról. Délután azonban, amikor mindhárman kijöttek a sarokra, s ott volt Hordó, Opana meg a hallgatag Váry is, a Méhész hosszas topogás után megint csak a macskáról kezdett beszélni.

— Alighanem rühes ‒ mondotta. ‒ Hullik a szőre, a gerince már kibújt a szőréből.

— El kellene kergetni ‒ mondta erre Máté apostol feltűnő izgatottsággal. ‒ A macska megszelídíthetetlen, züllött állat. Okvetlenül el kell kergetni.

‒_ Hohó, álszentatyám ‒ nevetett az Ácsmester. ‒ Az egyetlen független állat ő, ami az okosságát és önbecsülését bizonyítja. Az embereknek macskának kellene lenniök. Az emberek örülhetnének, ha egyáltalán rühes macskák is lehetnének.

— Az emberek örülhetnének, ha rühes macskák lehetnének. Ez jó, ez nagyon jó ‒ röhögött elégedetten Opana, de úgy látszott, egyedül csak ő osztja az Ácsmester véleményét.

— A hit a fontos, nem a függetlenség ‒ mondta még izgatottabban a félszemű Máté apostol. ‒ Ha nem lehet elkergetni, fel kell akasztani. Mert úgysem lehet megszelídíteni.

A többiek mintha egyetértően bólogattak volna. A Méhész semmit sem szólt, nem, nem tudhatták, hogy mit fog csinálni.

Este megint eleredt az eső, hangosan kopogott a háztetőkön. A szél is fújt. Máté apostol a szobában ült, és megmaradt fél szemével ‒ kissé oldalra fordított fejjel ‒ az újtestamentumot olvasta. Valamivel éjfél előtt kopogtattak az ablakán, és ekkor kezdődött a beszélgetés az emberszabású növények jelleméről.

Alig ismerte meg a Méhész lányát. Hosszú, szőke haja a fejére tapadt és az arcába lógott.

— Mindenütt alszanak már ‒ mondta a lány halkan, amikor bejött a szobába. Széket húzott az ablakhoz, és az üvegre szorította az arcát.

‒ Kidobott ‒ mondta.

— A villanyszerelő?

— Az. Meg az apám is.

— Az apád is?

— Az apám is. Lekurvázott.

— "Néki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett, akinek pedig kevés bűne bocsáttatik meg, kevésbé szeret" ‒ idézett prédikátori hangon az újtestamentumból Máté apostol.

A lány megint az ablakra szorította az arcát, és kinézett az esőbe.

— A fák mintha sírnának ‒ mondta. ‒ Hadonásznak az ágaikkal, mintha karjaik volnának. És az ablakok is olyan szépek, mintha sírnának.

A félszemű Máté apostol hallgatott, az újtestamentumot lapozgatta.

— Valamikor az Öreg Pápaszemes mesélte, hogy látott egy filmet, ahol ilyen szomorúan sírtak a fák ‒ folytatta a fehér arcú lány. ‒ Emelgették a karjaikat, és egészen eláztatták a földet. Aztán, azt mondta az Öreg Pápaszemes, az egyik fa rázuhant a gonosz boszorkányra, és megölte. Mesefilm volt.

— Nagyon szép lehetett, igaz? ‒ kérdezte Máté apostolt.

— Lehet. Biztosan nagyon szép volt ‒ bólogatott a Félszemű.

— Hideg van kint ‒ mondta a lány, és felállt a székről. ‒ Az apám udvarában akasztott macska lóg az egyik fa ágán.

— Nagyon dühös az apád? ‒ kérdezte Máté apostol.

— Nagyon ‒ mondta a lány.

‒ Legjobb lenne, ha elmennél Opanához. Ő most egyedül van, és nem fél a Méhésztől.

— Maga fél? ‒ kérdezte a lány.

— Mindenki fél a Méhésztől ‒ mondta a félszemű Máté apostol. ‒ Csak Opana és az Ácsmester nem félnek tőle. Egyedül ők tartanak macskákat a Keglovics utcában.

— Jó ‒ mondta a lány. ‒ Majd elmegyek Opanához. Ha elállt az eső.

Máté apostol az ablakhoz ment, és kinézett a sötétbe. Egy kis jóakarattal tényleg mondhatjuk, hogy sírnak a fák, gondolta. A fák lassan emelgették ágaikat, de nem zuhantak rá senkire. Nem is járt senki az utcán.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.