Csakugyan...

1965. szeptember 1.

Albérlő, lakbér, villanyszámla,
nőfölösleg vagy nőhiány,
csöpögő vízcsap, tyúkszem, nátha,
atomrakétás óceán,
bajból és jajból mennyi van,
mennyi de mennyi van,
de a legnagyobb baj az talán,
ha nekem van igazam.

Ha sok a pénzem vagy ha nincsen,
ha lógok vagy ha dolgozom,
ha csörög ormótlan bilincsem,
ha csöpp lakat van szájamon,
arra gondolok: így se jó,
így se, amúgy se jó,
de a legrosszabb, ha nem tudom,
a valóság mire való.

A bűn meg az erkölcs – egymás burka –
süket csönd, süketebb viták,
a sok vágy, mely magát is unja,
a nappalok, az éjszakák,
mind azt kérdezik, hogy hova,
no de csakugyan, hova?
S az egészben az a legostobább,
hogy e kérdés ostoba.