Már
kapható
Tanácstalan köztársaság
című
számunk!
2019.
Pastyik László
Az írás csak buborék
1966. március 1.
Koboldok követe a kritikus.
Vagy éppen rokona, és ez nem is meglepő. A több irányú, részletes vizsgálódás is ezt bi-zonyítja. Ezekből csak néhányat említsünk.
Az irodalmi fricskában ott bujkál valamilyen erdei groteszkség. Öröm.
A társaságban is van emberi ‒ csak más. És más.
A koboldokat a képzelet alakítja. Sok ezer.
Az asszociációk mozaiklapjait ezzel máris összekevertük.
A kobold-örömök, a játék és a csínyek, ez esetben talán elmaradhatnak. A homo ludens megbékél, mert megittasult. Szemlélődik, mert mit tehet. A talán, a rezignáció elve determinálja és besugározza ezt az írást ‒ megfejtésül vagy magyarázatul mindehhez, hogy a következetességet is gyakoroljuk, csakis, ismételten az unos-untalanig a talánt, az elmosódó, ködös és mégis áttetsző Semmit adhatjuk. Valamin átlépünk és az számunkra többé nem létezik: a Semmiben folytatódunk.
A Semmi léte a bizonytalanság és ingatagság. Ez lehet annyi, mint alfa és omega. Kezdet.
A kritikusi vizsgálódás ősforrása mindig az írás aktusa. Mivel irodalomról van szó.
Megismerve a magam határait, kifejtem a véleményemet. Kritikát gyakorolok.
Itt a vereség momentuma bujkál, ami ismert és tudott. Mégis mindennapunk hurokba szorítja. Mégis adjuk magunkat. Nélküle nem írnánk szüntelenül. Az újraprodukálás kényszer. A mítosz szituációját átérezzük és Camus-vel gondolunk: mi is csak örömöt látunk. És így ve-reségünk is csak pillanat lesz.
Nézzük, miből léptünk át ebbe az írásba. Beszéljünk Deák Ferenc legújabb könyvéről, A Nap gyökereiről (Fórum Könyvkiadó, 1965).
Deák Ferencnél az alakítás és formálás meg-megújuló indulatait tapasztalhatjuk. Világát, ezt az alakuló és forrongó kozmoszt mindig újabbnál újabb erősségben és dimenzióikban akarja megmutatni. Az indulat itt nem véletlenül említődik. Deák alkotói magatartásában és így kozmoszában is a líraiság a döntő és mérvadó elem. Ne felejtsük el, hogy költőnek indult. Bár ennek felemlítése inkább konvencionális eleme a kritikának és az egész kérdésnek, mint lényeges; és mégis megmondható. Mert Deák festészettel és grafikával is foglalkozik.
Kozmoszának legpregnánsabb megmutatói A Nap gyökerei, Szakadásban, Idegen víz és A Naphoz hasonlító ember c. novellák. Bennük rejlik az igazi Deák; és itt a továbbot, a pers-pektívát értem. Ezek a novella-költemények felelnek meg a felvetett alkotói és lényeges emberi kérdéseknek. Gomolygó gondolatiságuk valorizálására számtalan lehetőség rejtekezik. Az aforisztikus alakítottság érthető és egyedüli alkotói tett, ami út is egyben az ilyen autentikus kozmoszba való vezetésre.
De pihenjünk meg a kudarcnál. Deák sikertelen, nem eredeti (a szó kristálytiszta értel-mében) és felemás indítású novellákat is ír.
Reminiszcenciára tapintunk. És F. Kafkára bukkanunk.
A Metamorfózis c. elbeszélésben az átalakulások és az ebből keletkező költői szituáció elég szimpla "rejtelmeivel" ismerkedünk meg. Ez mint keret és alkotói ujjgyakorlat jó lenne, csak nem mint novella, egész. A befejezés, a poén egyszeri történést ad. Ezzel az alkotás föloldhatatlan és statikus lesz. A mámort kereső hedonista: a befogadó képzelet merev faktum előtt áll. A bizonytalanság az elbeszélés éltetője, és éppen az nincs meg.
A tető c. novella a legvaskosabb valóságból ‒ szinte az itt és most kritérium póznái között ‒ formálódik ki egy remek befejezésig. Csak itt is Kafka kísért. Az ember halálában pókká lett.
A kötet homogeneitását, az előbb jelzett kozmoszt így még a Tükör és a Homályban c. novellák is bontják. Ezek képeznék a kitérőt és odavetve a kompozíció kérdését. Az emberi egzisztencia kérdései fontosak Deák számára. Megmutatja a magunk nyomorúságát. Az emberek egymásnak csak fikciók, távoli és rejtett világok, A Szóban nem adhatjuk magunkat és inkább meghalunk, hallgatunk.
"Nektártól elnehezül
a szó
vissza-visszafordul
mint a bogár
a fényre lelkendezve
száll beléd
a mélyre
ki se jön többé
s így vész el egymás után
a sok-sok költemény."
(Őszi librettó)
A kenyér és a bor élvezésében elveszünk.
Az intellektus halála a hallgatás. És ez a legnagyobb vereség. Ide nem kell több utalás.
A lét másik deáki kérdése a boldogság. Merre szakad el a gondolat?
A boldogság gyökere a múlt. Ezt próbálná megragadni és megmondani A nap gyökerei c. vers-novella.
Vers-novella, mert itt a próza fegyvere, az analízis átlép önmagán és Semmi lesz: ritmus, más eszköz. A novella megújuló, újra és újra nekifutó, analizáló részei ritmust ütnek és eksztatikus bukfenceikkel, érhetetlen kitérőikkel verset konstruálnak. A hideg próza lüktető-pergő szukcessziója verssé feslik.
A prózának ez a verssé szerveződése nagy eredmény. Nálunk szokatlan.
A lét és a költői kozmosz ‒ ó, nagy szavak ‒ többi kérdése? A feleletek részben az írónál vannak.
Deákot olvasni kell. Mert továbblépett ebben az araszos haladásban. Prózát ír.