Nietzsche és a buddhizmus

Az én filozófiám - az embert akarja kihúzni a látszatból, minden veszély ellenére!

1994. december 1.

A XIX. század második felében Európa már ismerte ugyan a keleti tradíciókat de igen hiányosan és sok ponton félreértve azokat. Az akkori orientalisztika alapvetően kevéssé tudott kilépni az európaiság szemléletmódjából s annak fogalomkészletén keresztül értelmezte a keleti vallásokat ami szükségszerűen vezetett félreértésekhez. Kőrösi Csoma tibeti szótára és nyelvtana is csak 1834-ben jelent meg s jó néhány évtizednek el kellett telnie míg elkezdték fordítani a tibeti buddhista szövegeket márpedig e vallás szent szövegei a leggazdagabban ezen a nyelven maradtak ránk. Schopenhauer Nietzsche ``nevelője" éppen az első európai filozófus aki a buddhizmus felé fordult és abból kölcsönözte fogalomkészletének egy részét azonban félreértve átértelmezve használta Buddha kulcsfogalmait: a dukhát (szenvedés) és a nirvánát (kialvás) s főleg a belőle levonható következtetéseivel tért el a Sákják Bölcsétől. Schopenhauer számára ez a világ a lehető legrosszabb amely mély pesszimizmus felé sodorta a gondolkodót szemben a Felébredettel akinek a világ a szenvedések és örömök dualizmusának véget nem érő folyama s aki közömbösen viseltetett a létforgatag iránt azonban a kilépés megvilágosodás lehetőségének tudatában optimista tant hirdetett. A buddhizmus mélyebb megértéséről azonban csak a XX. század harmincas éveitől beszélhetünk.
Nietzsche és a buddhizmus kapcsolatát két módon lehet vizsgálni: az egyik tárgya Nietzsche gondolatai a buddhizmusról a másiké azon szellemi kapcsolatok és egyezések amelyek Nietzsche szándékától függetlenül fennállnak s talán ez utóbbiak az érdekesebbek.

Nietzsche aki a vallásokkal mint hazugságszisztémákkal szemben állt különböző módon viszonyult az egyes vallásokhoz. A buddhizmust is mint nihilisztikus vallást décadence-nek tartja akár a kereszténységet azonban realisztikus objektív problémafelvetései miatt mint az egyetlen pozitivista vallást kiemeli a többi közül. Nietzsche számára a leginkább az a vonzó a buddhizmusban hogy túl van Isten fogalmán. Buddha beszédeiben valóban nem foglalkozott Isten kérdésével és a korai hinajána (kis szekér) buddhizmus ``isten nélküli" vallás. A buddhizmus másik erényeként azt emeli ki Nietzsche hogy túl van jón s rosszon így nem a bűnt állítja az erkölcstan középpontjába hanem a szenvedések fölszámolását. A buddhizmus a cselekvéseket nem a jó és rossz dualitásán keresztül értékeli hanem aszerint hogy a megvilágosodást szolgálják-e vagy sem. Nem tanít valamiféle embertől függetlenül létező legfőbb jót nincs kategorikus imperatívusza azaz nincs kényszer a buddhista morálban. Az erkölcsi értékek önérdekből fakadnak azáltal hogy elősegítik-e a megszabadulást - ezt mint egoisztikus elvet örömmel üdvözli Nietzsche. A déli théraváda tradíció valóban az egyéni megvilágosodásra helyezi a hangsúlyt individualista módon azonban az északi mahájána (nagy szekér) hagyomány alapeszméje a bódhiszattva ideál amely azonos a krisztusi résztvevő szeretettel. Erről Nietzsche feltehetően nem tudott. A buddhista gyakorlat a súlypontot az egyén belső átélésére helyezi szemben a kinyilatkoztatott vallásokkal vagy akár a tudománnyal. Buddha mindig az emberi élet realitására koncentrált talán ő volt az ``első életfilozófus"? Nietzsche számára az is megnyerő hogy Buddha elvetette az aszkézist s hogy gyakorlatából hiányzik az ima. A nirvána fogalmát más metafizikai kifejezésekkel együtt (Isten lélek túlnani) Nietzsche illuzórikusoknak hazugságoknak tartja nem véve észre az alapvető különbséget e fogalom és a metafizikai kifejezések között. A nirvána a buddhizmusban nem más mint a vágy nélküli ember viszonyulása a világhoz ami nem utal semmiféle transzcendensre. A függő keletkezés láncolatából való kiszakadás a vágyak kioltása révén közömbössé tesz az életmegnyilvánulások iránt ami természetesen életellenes a nietzschei nézőpontból szemlélve. Amíg a keresztények a vágyakat rossznak nevezik és elfojtják addig a buddhizmusban a szenvedések okozójának tekintik s kioltják őket. Ezekkel szemben Nietzsche a vágyakból fakadó létküzdelmet élteti. A ksatrija (harcos) habitusú német bölcselő a buddhizmust mint arisztokratikusat állítja szembe a kereszténység plebejusságávalamely mindenképpen egy hamis kettéválasztás - amelyet Julius Evola a XX. században újra megfogalmaz.
çrdekes hogy Nietzsche aki jól felkészült klasszika-filológus volt nem figyelt fel a buddhizmus és a hellén filozófia jó néhány párhuzamára. A sztoikus apátia vagy az epikureus ataraxia a buddhista nirvána (kialvás) gondolatnak töredékes megfogalmazásai. A szkeptikusok akatalepszia elve is rokon Buddha szemléletével aki a 14 végső filozófiai kérdést megválaszolhatatlannak tartotta s tanításaival nem a világot írta le vagy magyarázta hanem egy gyakorlati módszert utat adott követőinek. A "nagy szellemek szkeptikusak" - írja Nietzsche. Másutt a buddhizmus kapcsán így fogalmaz: "késői embereknek jóságos szelíd és szellemileg túlérett fajoknak való vallás".
Szólni kell Nietzsche bölcseletének és a buddhizmusnak azon közös pontjairól melyekről a német filozófus maga sem tudott. A szabadságot Nietzsche a távolság pátosza révén szerette volna biztosítani hogy ezáltal ne sodródjon tömegember módjára a dolgok folyamával. Ezt a sasok magasságából való világszemléletet azonban ritkán érte el mivel a legtöbbször lánglelkű harcosként küzdött a világ dolgaival: az Ecce homoban írja elérni "a semlegességet azt a pártonkívüliséget az élet összproblémájához való viszonylatban amely rám nézve talán jellemző". Ez a közömbösség a dolgok fölé emelkedés (upékhá) a buddhizmus utolsó megvilágosodási tényezője. Majd ugyanott később így ír: "Legkevésbé sem akarom hogy valami másként legyen mint ahogy van magam sem akarok mássá lenni... çs mindig is így éltem. Nem volt vágyam." Itt mintha a dharma (törvény világrend) gondolata bukkanna fel vagy még inkább a kínai taóé. Nietzsche szerint éppen az életellenes zsidó-keresztény hagyomány fordul szembe a természetes renddel azáltal hogy egy túlvilágot feltételez ami fontosabbá is válik mint az e világi élet. "Nem ismerek más módját a nagy feladatokkal való érintkezésnek mint a játékot" - írja szintén az Ecce homoban. Itt pontosan kifejeződik a hinduizmusbuddhizmus közös tanítása a világhoz való hozzáállásról melynek kulcsszava a líla (játék). A tibeti nyílegyenes ösvény alapsajátosságát fogalmazza meg a következő idézetben: "oly erős vagyok hogy még a legérdekesebbet és legveszélyesebbet is a magam javára tudom fordítani". A tantrikus gyors megvilágosodási út jó néhány gyakorlata éppen a negatív előjelű dolgok pozitívvá változtatásával él s így minden eszköz alkalmassá válhat a nirvána elérésére (pl. mágia szexualitás).A legfontosabb közös pont Buddha és Nietzsche tanításában a metafizikai rendszerek elvetése s a dolgok mögötti szubsztancialitás tagadása. Nietzsche az Emberi - túlságosan is emberi című írásában igyekszik megszabadulni ametafizika csalásaitól. Korábban Kant és Schopenhauer hatására még hitte hogy a világnak van mélyebb értelme nem olyan amilyennek megjelenik. Itt tudatosodottszámára hogy a valóságnak nincs saját jelentése: "Talán felismerjük... hogy a magánvaló dolog homéroszi kacajt érdemel: hogy annyi mindennek sőt mindennek látszott holott valójában üresnevezetesen jelentés nélkül való." Ez az önmaga számára üres világ azonban létező de nincs túlvilágmetafizikai világ. "__ _____ _____" (minden Egy) mondta kedvenc görög mestere Hérakleitosz ez az Egy világa mégis duálisan érzékelhető mint ellentétes pólusok harca. EzzelNietzsche radikálisan felszámolta a Platón óta tartó két világfelfogását s a metafizika illúzióját. A buddhizmusban Nágárjuna (i. sz. II-III. sz.) fejti ki a Szunynyatá (üresség) tanítását amely szerint a dolgok jelenségek mögött nincs semmiféle változatlan lényegiség minden a függő keletkezés láncolatába (pratijasamutpáda) van beleágyazva s így minden az előzetes feltételek eredménye. Ezek szerint semmi sem képes önmagában létezni semmi sem önmagának az oka tehát minden viszonylagos. Tudjuk hogy Buddha kedvenc válasza a tanítványok kérdéseire az volt: "Nett nett" (Nem ez nem az). Hasonló következtetésekhez jutott el az empirista David Hume és a neopozitivista Rudolph Carnap (ez utóbbira Váncsa István a dalai láma könyvének fordítója hívta fel a figyelmet). Ennek ellenére a buddhizmus és Nietzsche nem tekinthető sem empiristának sem pozitivistának.
Az örök visszatérés Nietzsche egyik legfontosabb és legvitatottabb gondolata melyet Hérakleitosz inspirált aki a görögségen belül leginkább közel állt a keleti gondolatrendszerekhez. E taníttás alapja a ciklikus időfelfogás amelyet leginkább az indiai és kínai létszemléletből ismerünk. A vele szemben álló lineáris időfelfogás a zsidó a keresztény és a mohamedán vallás alapját képezi azonban gyökerét a perzsa zoroasztrianizmusban találhatjuk meg amelyben talán először beszélnek a Szaoszjánról a világ vége előtt eljövő üdvözőről. A másik ilyen zoroasztrianista tanítás amely átkerül a zsidóság közvetésével a kereszténységbe a jó és rossz dualizmusa alapját képezve az Isten és Ördög fogalompórjának (eredetileg Ahura Mazda és Angra Mainjut). Ez utóbbi érdekessége hogy az iránival rokon indiai árja szemléletben is megvan a jó és rossz harca amelyet azóta is megőrzött a legnagyobb hindu ünnep. Indiában e szemlélet nem kapott központi szerepet a morálban és nem alakult ki a bűn európai értelmű fogalma. Talán ezen eredet miatt bújt Nietzsche Zoroaszter bőrébe hogy leszámoljon a kereszténységgel? ďgy írta le gondolatát melynek valamivé válásához évezredeket jósolt: "az örök visszatérés világát élő ember tettéről tudja hogy az visszatér tettei nem válnak le róla". E gondolatot a hindu és a buddhista karman (tett sors) tanítás értelmében használta a német filozófus. Az örök visszatérés Nietzschénél sem a személy visszatérése akárcsak az én nélküli buddhizmusban hanem a "legmagányosabb magányban" levő személyen túli önmaga visszatérése ami kínálja a párhuzamot a hindu átmannal (önvaló). Végezetül álljon itt egy versrészlete:

" Te kí láttad az embert mint istent s
mint bárányt- hogy széttépd az istent
az emberben széttépd a bárányt az
emberben
s míg széttéped ne vess - "

Ez a részlete a Csak bolond! Csak kőltő! versének akár egy Zen buddhista tanítás is lehetne mely szellemében az olvasata nem más mint öld meg a Buddhát hogy te magad buddhává válhass.

Buddha 2538. évében

Nietzsche időszámításának 106. évében