Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

11. évfolyam 124. szám

Thomka Beáta

Narratív szegmentumok

Manuel Puig: Rúzsos kis ajkak. Európa, Budapest, 1974.

1975. augusztus 1.

Miért izgalmas prózakísérlet Puig regénye? Melyek azok a regénytechnikai eljárások, amelyeket Puig si­keresen alkalmaz? Hogyan ötvöződnek egybe a külön­böző dokumentum szekvenciák, és milyen módon egyesülnek és alakítanak ki egy új típusú, formailag szilárd, gazdag jelentéstartalmú prózafelületet? Ezek a kérdések ösztönzik Puig regényének olvasóját továbbolvasásra, s ezek a kérdések késztetik arra, hogy elemezve, boncolgatva kutasson a válaszok után.

Puig regénye mindenekelőtt a szórakoztató olvasmány élményét váltja ki, s furcsa módon, ezt az élményt mindvégig táplálja is. Első pillantásra »hagyományos modern« regénnyel van dolgunk, amelyben a narratív szöveg nyelvileg, stilárisan, formailag, szemantikailag (sőt még ortográfiailag is) élesen elkülönülő szegmen­tumokból áll össze és a dokumentumregénnyel tart rokonságot. Puig regénye nem lineáris felépítésű; nincs pontosan meghatározható történetváza és nincs hagyományos értelemben vett központi figurája. Juan Carlos Etcheparet annyiban tekinthetjük a regény központi alakjának, mert vele a regény többi alakja ilyen vagy olyan viszonyban van, s mert végeredmény­ben éppen a vele való viszonyok hatnak — közvetve vagy közvetlenül — a regényfolyamat alakulására.

Nem véletlenül említettünk regényfolyamatot, s nem véletlenül húztuk alá a viszonyokat. E két kategória megfelelőbbnek mutatkozik a regény cselekményvilá­gának definiálására, mint a történet, vagy esemény­sor. Miről is van szó? Említettük már, hogy a regény­együttes különböző — dokumentumértékű — elemek összefűzéséből alakul ki (pl. gyászjelentések, levelek, újságkivágások, levelek a »szívposta« rovatból, a ro­vatvezető válaszai, naptárbejegyzések, jóslat, kérdőív, kórházi felvevőlap, rendőrségi jegyzőkönyv, folyamod­ványok, imák, sírfeliratok stb.). A hagyományos, köz­vetlen (első- vagy harmadik személyű) elbeszélés a fenti szegmentumokkal egyenértékű, de csak kiegé­szíti azokat, összeköti, magyarázza, kitölti a »doku­mentumok« közötti teret. Mivel a fenti kifejezésfor­mák túlnyomó része inkább állapotok, helyzetek »el­mondására« képes, a tényközlés momentuma ural­kodik el a regényen. Ebből következően a regénynek nem alakul ki sem egyenesvonalú, sem több szálon futó eseménysora, a súlypont áttevődik a szereplők egymás közötti viszonylatainak rajzára. Ehhez pedig — az adatokat, tényeket közlő szegmentumokon kívül — a leredukált cselekményvilág is elegendő.

Puig regénymódszeréből következően az idősíkok egy­bemosódnak, fellazulnak a történet időhöz, helyhez kötött szabályai, s a valóságos kontinuitást a regény önálló struktúrája váltja fel, amely a vallomásokból, tényekből, adatokból új logika szerint építi fel a ma­ga világát. Jól megszerkesztett lesz-e ez a világ — ennél a regénytípusnál éppen azon múlik, milyen belső szabályokat állít fel, s tartja-e magát hozzájuk. Hogy Puig regényében viszonylag erős kohéziós erő tartja össze a szálakat, ezt leginkább az bizonyítja, hogy miután többé-kevésbé ismertekké válnak a re­gényhősök és alapviszonyaik, nevük említése nélkül is rekonstruálható, kiről is van valójában szó. Ez a meg­oldás lehetővé teszi azt, hogy az olvasó közvetleneb­bül bekapcsolódjon a regényfolyamatba, és fellelje he­lyét a regény terében.

Puig ábrázolásmódjának egyik fontos jellemvonása a közvetítettség. Tekintettel arra, hogy mondanivalóját szinte kizárólag a felsorolt formákban közli, ítéleteit, saját szempontjait nem kényszeríti rá az olvasóra/ /befogadóra, tehát a tárgyilagos narráció lehetőségei­vel kísérletezik. Az egyes szegmentumok nem betoldott elemekként, illusztrációkként funkcionálnak, mert közléseiken alapul a regény. Továbbá lehetővé teszik a nézőpontok állandó váltakozását (amit a ha­gyományos eszközökkel nem lehet elérni), s ez sajátos vibrálást, dinamikát biztosít a szövegnek. Például: a regény a Juan Carlos haláláról szóló újsághírrel kez­dődik. Juan Carlos a továbbiakban — a néhány köz­vetlenül elbeszélt szakaszt és naptárbejegyzéseit ki­véve — volt szerelmének, húgának leveleiben, kórházi iratokban, adatokban emléktáblák szövegeiben, anyjá­nak, szerelmének imáiban, beszélgetésekben van jelen. A fiktív elbeszélők (levélírók, imát mondók) váltoga­tásából következően Juan Carlosról, jelleméről, életé­ről, emberi kapcsolatairól, haláláról rendkívül össze­tett kép bontakozik ki. A narratív szegmentumok egymás hatását felerősítik, helyzetekre, eseményekre — ebben az esetben Juan Carlos egyéniségére és cse­lekedeteire — több oldalról világítanak rá s lényegé­ben éppen ez az, amire a montázstechnika alkalmazói törekszenek: a hagyományos módon felépített próza­felületek feltördelése, szabadabban vagy kötöttebben illeszkedő szegmentumok összekapcsolása, fluidabb regénytér kialakítása, a látószögek megsokszorozása, az összeolvasás, az adott elemekből való kombinálás lehetőségeinek megnövelése. Puig élt a kísérleti re­gény lehetőségeivel, s a maga módján sikeresen alkal­mazta őket.

Nem vállalkozhatunk a regény komplex elemzésére, s ezért még csak néhány olyan mozzanatra szeret­nénk felhívni a figyelmet, amelyek a fenti megállapí­tást támasztják alá. Puig regényében különös szerepe van a leírásnak. A modern francia próza valósággal kimerítette a tárgyak, helyek, színek, képek stb. deskripciójából eredő lehetőségeket. Puig regényének le­írásai mégis hordoznak magukban egy új mozzana­tot. Formailag elkülönítve, önálló »fejezetben« jelen­nek meg és szabályos leírás-betétet alakítanak ki. Egyik ilyen betét a Fényképalbum, a másik a Lány­szoba, 1937 címet viseli. Az albumban található ké­pek vagy a szoba tárgyainak, bútordarabjainak pon­tos leírása nem azzal a céllal készült, hogy felvázolja a cselekmények hátterét, megörökítse a környezetet. A főszereplő egysíkúbb, szürkébb alakítást nyújt, illusztratívnak, s a leírás hírértékét, közölnivalóját te­kintve a többi narratív szegmentummal egyenrangú­vá válik: a regényhősök társadalmi, vagyoni helyze­tére, baráti kapcsolataira stb. vonatkozó utalások ol­vashatók ki belőle.

A narratív struktúrában különös helyet töltenek be a párhuzamos szálak. Puig egy-egy dialógussal párhuza­mosan vezet még egy szálat, amely az asszociációkat, a ki nem mondott gondolatokat fejezi ki. Másutt egy meditatív, befelé irányuló, ugyancsak ki nem mondott belső monológba beleszövi az út mentén olvasható reklámfeliratokat, amelyeket mi is mechanikusan vé­gigolvasunk éppúgy, mint a melletük elhaladó busz utasa a regényben, s bennünk éppen úgy nem tuda­tosodik a szövegek értelme, mint a regényhősben, mert tolakodó vizuális hatásuk elől nem térhetünk ki. Puig párhuzamosan perget dialógust és rádióregényt, s ezzel megkísérli egy többdimenziós regénytér kon­struálását: egyszerre figyelünk a beszélgetésre, s a rádióban közvetített giccses szerelmi történet alaku­lására.

A regény dialógusai közül külön kiemelkedik az, ame­lyikben Mabel gyónásának szövege olvasható. A cson­ka dialógust mint sajátos beszédformát kialakító gyó­nás a regényben a dialógus és a monológ határán ál­ló kommunikálást jelképezi, amelyben a gyóntató kér­déseire, közbeszólásaira a válaszok alakulásából követ­keztethetünk. Ebben a prózai fordulatban Puignak sikerült egy olyan teljes értékű beszédszálat végigve­zetnie, amelybe — leíratlanul is — beírták magukat a kérdések, a gyónás menetét irányító közbevetések. Az a kihagyásosság, amely ebben a szakaszban fel­bukkan, s amely nem hiányt, hanem inkább sajátos többletet »állít elő«, valósít meg, a regény más nar­ratív megoldásaiban is megjelenik. A 156-158. olda­lakon található felsorolás-szerű leíró rész például a már korábban előfordult, ismert mozzanatokra, viszonyokra, helyzetekre alapozza mondanivalóját: eb­ből rekonstruálhatók az események megértéséhez nél­külözhetetlen tények, s rajtunk áll, hogy összekötjük-e a szálakat, aktívan részt veszünk-e a kihagyásos narráció által felkínált logikai/regényolvasási aktusban.

Elemzésünk során többször ejtettünk szót a levelek­nek mint a regény alapvető szemantikai/narrációs egységeinek szerepéről. A regény végén megjelenő le­velek, levélváltás, levéltöredékek az egész regényfolya­mat összefoglalásaként, szintézisteremtő elemekként funkcionálnak. Egyes motívumaikban nemcsak a re­génykezdésre, a regénynyitó levelekre utalnak, ha­nem azáltal, hogy csak aláhúzások, kiemelések is­métlődnek meg belőlük, új aspektusok nyílnak meg a regény egészének felméréséhez. Olyan döntő fontos­ságú mozzanatok kristályosodnak ki, amelyeket ez a másodszori említés nyomatékossá tesz: a regény cselekményvázának alapul szolgáló levelek (Nené és Juan Carlos között) a tűzbe kerülnek, s az elégett pa­pírokon fennmaradt sorok megerősítik azt az észre­vételt, hogy épp e két embre viszonya volt a dehumanizálódott emberi kapcsolaok halmazában a való­ban tartalmasan emberi.

S még valami tisztázódik az elégett levelek olvasása­kor: Puig nem véletlenül választotta ki és tette meg regényének narratív szegmentumaivá éppen a levele­ket, újságkivágásokat, a szerelmi posta rovatot, a rá­dióregények szövegtöredékeit, a rendőrségi aktákat. Éppen ezeknek a kifejezésformáknak a felhasználá­sával lehet rendkívül meggyőzően rávilágítani az em­beri viszonyokon, az egyes ember sorsproblémáin, tra­gédiáján, tengődésein túl egy egész létforma ellent­mondásaira. A giccses, kispolgári, kisvárosi ízlésvilág, életvitel, normák, amelyeknek tudatosításáig, felisme­réséig el sem jutnak azok, akiknek sorsát a fenti erők meghatározzák, a legközvetlenebbül lepleződnek le. A szellemi, lelki sivárságot adekvátabban nem is lehetett volna a regény eszközeivel előállítani/ábrázolni, mint a helyi táncmulatságok, szerelmes levelek, újságok, a kisember élményvilágát formáló hatások rögzítésével, regénybe emelésével. Puig regénytechni­kai újításai egy rendkívül gazdag jelentéstartalom közvetítésére irányultak.