Modesty Blaise: a „modell" és a „személy" között

1979. szeptember 15.

A képregény, különösen az avanturisztikus képregény narratív struktúrája túlnyomórészt egy állandó motívumon alapul, amit Pierre Fresnault-Deruelle a főhős epopeiájának nevez. A kalandos képregénynek ez a tulajdonsága a következő okokkal magyarázható: egyrészt, ez a képregényfajta a cselekménynek leginkább nagyon redukált folyamatát prezentálja, amelyet rendszerint akció-jellegű események töltenek ki, de az ilyen jellegű mesében a bonyodalom szükségszerűen a főszereplő „végzete” köré koncentrálódik; másrészt ideológiai szinten a képregény mint tömegmédium állandó és domináns szocio-etikai nézeteket utánoz, ezért viselkedésmintául aktív, önkezdeményező típust, „pozitív” egyént választ.

Ezek a tényezők eredményezik egy literális műnem (elbeszélés, regény) és egy félliterális műnem (képregény) főszereplője közötti alapdistinkciót. Míg az elbeszélés vagy regény hőse nagyon ré-tegezett jellemű lehet, a képregény hőse bizonyos értelemben „modell”, aki, hogy kielégítse a zsáner konvencióit, kötelezően előre kodifikált tulajdonságú típus kell hogy legyen. Az újabb képregények bizonyos fokig eltérnek az említett sablontól: a hős nem kötelezően „modell”, hanem mind fokozottabban kap „személyi” karaktert. Viselkedése nem kifejezetten „pozitív” jellegű, hanem lehet ambivalens, sőt néha még negatív is, annak ellenére, hogy mindez még nem kérdőjelezi meg a hős mitikus jellegét. Megpróbáljuk itt bemutatni egy ilyen eset jellemzőit. Modesty Blaise figuráján keresztül, amely valahol a „modell” és a „személy” között helyezkedik el. Megőrzi ugyan a konvencionális kalandos képregény hősének számos vonását, de némileg individualizálódik.

A Modesty Blaise című képregényt a londoni Evering Standara című napilap kezdte közölni 1962-ben. A szöveget Peter O’Donel írta, a rajzokat pedig Jim Holdaway készítette (aki ugyanennek a lapnak 1959-től a Romeo Brown című képregényt rajzolta). Holdawayt halála után Romero váltotta fel. Modesty Blaise már 1966-ban több európai országban lett népszerű. Joseph Losey filmet készített, amelyben Modesty Blaise-t Monica Vitti, Willie Garvint pedig Terence Stamp alakította. A cselekményt tekintve ez a képregény azt a rendőr-kém irodalmi vonalat folytatja, amelyet 1952-ben (amikor megjelent a Casino Royale) lan Fleming alakított ki a 007-es ügynök és James Bond című regényeivel, melyek szintén film- és képregénytémaként érték el transzpozíciójukat. A kalandirodalomnak egy új válfajáról van szó, amelyben a főhősnek kisebb alvilági bűnözőcsoportok elleni harcát – például a 30-as évek detektívsztripjei (mint Chester Gould Dick Tracy-je vagy Alex Reymond X-9-es titkos ügynöke) – tehetősebb kémszervezetek elleni harca váltja fel. E kémszervezetek mögött rejtett nemzetközi politikai finanszírozó szervek állnak. Az a körülmény, hogy a harc általában iparilag magasan fejlett civilizációkban folyik, azt eredményezi, hogy az ilyen zsánerű képregények az állandó manicheikus jó-rossz harca mellett néhány eddig ismeretlen sajátossággal gazdagodnak: ezek a „technológiai fantasztikum” elemei, melyek narrációjukkal eltérnek a klaszikus realisztikus cselekményfolyamattól, elválasztják a cselekményt az érzékileg igazolható területtől és a potenciálisan lehetséges felé vezetik. Modesty Blaise valójában egy „fantasztikus-rendőri” és „fantasztikus-ügynöki” képregény. Benne az események folyamatai túlhaladják a lehetséges határait, a cselekményszövés a főhős elmaradhatatlan győzelmének konvenciójára támaszkodik – még a kilátástalannak látszó szituációkban is. Ez egyébként az avanturisztikus képregénynek egy olyan tulajdonsága, ami megjelenése óta tapasztalható. A történet ilyen fantasztikus artikulációja ellenére a Modesty Blaise-sorozat főhősének jelleme és viselkedése tartalmaz egy sereg reális tulajdonságot. Épp ez a tény ad okot arra, hogy erről a figuráról nemcsak mint „modellről”, hanem mint „személyről” beszélhetünk.

Melyek az általános személyi adatai a modell/személynek? Az első epizódban megtudjuk, hogy Modesty Blaise 26 éves és hogy egy arab emir lánya – ezért nevezi partnere Willie Garvin gyakran „hercegnőnek”. Közvetlen múltja homályos: egy gangszterszervezethez tartozott, de férje halála után – aki szintén tagja volt ennek a szervezetnek – elhatározza, hogy átáll az igazság oldalára és ettől kezdve a brit hírszerző szolgálattal működik közre a kémszervezetek és törvényellenes narkotikumkereskedők elleni harcban. Állandóan Williem Garvin, békés szállodai alkalmazott társaságában jelenik meg, aki közös akcióikban ügyes karate-harcossá és igazi késdobáló mesterré változik. Mivel jól ismeri az alvilági terepet – ahol egykor maga is az ellenség oldalán harcolt – Modesty Blaise gyakran heves és durva közelharcba kerül az alvilág embereivel.

Mint ahogy az az ilyen tematikájú képregényekben általában lenni szokott, az első ütések mindig a főhőst érik, de Modesty Blaise és Willie Garvin végül mindig az ellenség eszközeihez hasonló eszközökkel számol le a durváskodókkal, határozott és kegyetlen módon. Hogy végül mindig győzhessen, Modesty Bleise-nek nemcsak határozottnak, ravasznak és intelligensnek kell lennie, hanem különleges fizikai tulajdonságokkal kell rendelkeznie: a legnagyobb erőfeszítésre is képes, mégis fürge és mozdulatai hajlékonyak – egyes szituációkban még erotikus színezetet is kap. Másrészről, személyisége és etikai tulajdonságai hangsúlyozottan önállóvá teszik döntéseit és viselkedését: annak ellenére, hogy a Scotland Yardnak dolgozik, Modesty Blaise nem szolgája ennek a szervezetnek. Mint „szabad vadász” tevékenykedik, senkinek nem rendeli magát alá, saját kreativitására támaszkodik és mindig csak a végrehajtott akció után értesíti a központot eredményeiről. Ugyanezek a jegyek jellemzik Willie-hez való viszonyát is: azonkívül, hogy a közös harcban partnerok, látszik, hogy nagyon közeli intim barátok, ez azonban nem korlátozza őket, hogy időnként egész szabadon kerüljenek kapcsolatba az ellentétes nemmel. Mindezek a jellemzők azt húzzák alá, hogy Modesty Blaise figurája a „modell” és a „személy” között helyezhető el. Egyrészt, hősnőnk rendelkezik azon állandó erények egész sorával amelyek az avanturisztikus képregény hősére jellemzőek (megfélemlíthetetlenség, találékonyság minden helyzetben, a végső győzelem predesztinálása stb.), de másrészről, cselekedetei számos esetben nem idealizáltak, hanem egy olyan személy cselekedeteinek tűnnek, akinek van fogalma a dolgok és események realitásáról, aki mérlegeli minden lehetséges szituáció jó és rossz oldalát.

Modesty Blaise személyisége tehát meghatározott innovációt jelent a kalandos tematikájú képregények hősnőihez viszonyítva. A 30-as évek klasszikus avanturisztikus képregényeiben a nő szabályszerűen a férfinak mint főhősnek hű követője. Az ilyen visszonyra példa Mandrake és Narda, Fantomas és Diane Pal- mer, Flash Gordon és Dale Arden kapcsolata. Ezekben a példákban a kötelező férfi szupremáció mítosza uralkodik, annak ellenére, hogy ezen képregény hősnői több más erényük mellett aktív, bátor és intelligens személyek.

A férfi szupremáció mítoszát következetesen felszínen tartja ugyanennek a periódusnak rendőr-képregénye is – ugyanaz a tematika, amelybe Modesty Blaise is tartozik. Ezt bizonyítja Alex Raymond X-9-es titkos ügynöke, vagy egy későbbi példa, Rip Kirby (1946) ugyanattól a szerzőtől. A Modesty Blaise című képregényben a női hős először jelentkezik mint akciós cselekmény főszereplője. Szerepét még jobban kidomborítja az a körülmény, hogy vele együtt szerepel egy nagyon agilis személy, Willie Garvin, aki a hősnőhöz viszonyítva mégis kísérőhős. Szimptomatikus, hogy a hatvanas években a női hősök még néhány példája feltűnik mint képregény-főszereplő: épp 1962-ben – amikor Modesty Blaise napvilágot lát – megjelenik Cland Forest tolla alatt Barbarella Jean, 1965-ben Guido Crepax megjelenteti Valentináját, 1966-ban Guy Peellaert Jodellát rajzolja, 1967-ben Nikolas Devil Saga de Xam kidolgozásán fáradozik, Bob Lubbert megjeleníti Robin Mobne-t, hogy csak a legismertebb esetek közül említsünk néhány példát a női személyiség profiljának az elmúlt két évtizedben történt átalakulásából. Igaz, ezen személyek jellege nagyon különböző és többségük számos elemmel még mindig a férfi-domináció komplexumához kötődik. Úgy tűnik, épp Modesty Blaise áll legközelebb e dominációtól való emancipálódáshoz. Ez a hősnő a kriminalisták világában tevékenykedik, ami a dolgok természetes rendje szerint „férfi feladat”, sőt Modesty Blaise ebben a világban még kiválóbban viselkedik, mint az ellentétes nem képviselői.

Épp ezek a momentumok teszik szükségessé Modesty Blaise személyi vonásainak ideológiai olvasatát. Tény, hogy Modesty Blaise aktív, önálló és intelligens hősnő – mindezek olyan tulaj-donságok, amelyek a nők esetében valóban ritka jegyek. Ez a tény azonban nem vezethet bennünket ahhoz a következtetéshez, hogy itt a tematika és a nyelv tudatos politizálásának egy esetével állunk szemben – abban az értelemben, hogy szétrombolódik a médium uralkodó struktúrája és kódexe. Modesty Blaise valójában egy kifejezetten kommerciális képregény, amelynek narrációjára jellemző az események folyamatának széthúzása, az egésztől elkülönülő sztorik és epizódok halmaza, végsőkig redukált bevezetés-séma, vontatott előcselekmény, majd a cselekmény kulminációja. E narráció-típus szolgálatában áll az egyes képek összeállításának, montázsolásának sajátos módja: mindezek az elvek a tematika deskriptív törvényszerűségeinek vannak alárendelve és sohasem tapasztalható intervenció a „szubjektív nézőpont” irányába vagy más hasonló vállalkozás, amelyekkel például Guido Crepax élt a Valentinában. Ugyanígy, a Modesty Blaise narrációját a szigorú manicheikus felosztás jellemzi, a kifejezetten jó és a kifejezetten rossz konfrontációja. Az ilyen felosztás kerüli a nüanszokat, az alternatívákat – ez a médium rábeszélő/meggyőző funkciójának egyik legfontosabb összetevője: az alapvető cél az olvasóközönség legszélesebb rétegére való etikai és ideológiai ráhatás.

A reális és lehetséges történésnek e szintjéről az etikai és ideológiai normák, a mai polgári társadalom beidegzett domináns szellemi konstitúcióinak szintjére való átállás tudatosan vezetett stratégiájáról van szó. E szellemi konstitúcióra jellemző az aktív és agilis egyén modellje, paradigmája. Ez az egyén „pozitív" szociális elvek alapján cselekszik, önkezdeményező – mindez „haladó illegalistává” minősíti, ahogy a Flash Gordon és Brick Bradford-féle hősöket Pierre Fresnault-Deruelle jellemzi. Úgy tűnik, hogy Modesty Blaise – természetesen a rendőr- és akció- képregénytematika szükségszerű modifikációi mellett – épp a „haladó illegalista” típusának egy változata, melynek sajátosságai közé tartozik még az is, hogy a típus női főhős szerepében jelenik meg. A „haladó illegális” hősnek ez a transzpozíciója a rendőr- és akciótematika modelljében legtöbbször a férfi hősnél jelent meg (például Dick Tracy, X-9-es titkos ügynök, Back Ryan, Johny Hazard, Rip Kirby, James Bond, Bruno Brasil stb.), Modesty Blaise esetében pedig egy nőben valósult meg. Épp ez a vállalkozás jelenti e képregény egyetlen innovációját a meglevő konvenciókon belül, azt az innovációt, amely még mindig nem jelenti az adott tematika körének túlhaladását és ezért nem jelent tudatos belépést a képregény-médiumnyelvi és ideológiai mezejére.

Sebők Zoltán fordítása