Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

1. évfolyam 8. szám

Vetró Ferenc

MIT GONDOLNAK?

1965. augusztus 16.

Április van, április első szombatja.

Aztán április még három szombat délutánja.

Értsük meg egymást: egy em­beröltő ki tudja még, hány szom­bat délután négy órája.

A Polgár-család fürdéshez készülődik, mert tudvalevő, hogy a család egy héten egyszer, akkor is szombat délután végzi el a tisztálkodást, ez azonban még nem je­lenti azt, hogy szüksegérzetből történik meg az egész művelet: inkább illemből pancsolnak a család tagjai. Aztán este, ha a városban összetalálkoznak ismerőseikkel, a kölcsönös „szervusz!”, „hogy vagy?” után nem az idő szertelensége jön kérdésként vagy megállapításként az „Azulyn”-nal mosott szájüregekből, hanem a fürdés kerül szóba. Csodálatosan nyíltak ilyenkor az emberek! Hiszen minden szappanhabnak, szagnak külön története van! Ez, kérem, erkölcsi szempont.

A Polgár-családnak két állandó, egy ha­zajáró, és egy ritkán mutatkozó tagja van.

Első állandó tag: Trézi néni.

Másik állandó tag: Robi bácsi.

Harmadik, hazajáró tag: Lujzi, a lá­nyuk: egyetemista, aki minden pénteken jön haza Novi Sadról, az onnan induló 14 óra 40 perces motoros vonattal. A hiteles­ség kedvéért meg kell jegyezni, hogy ugyanez a lány Zrenjaninból hétfőn, a 6 óra 18 perces motoros vonattal indul vissza Novi Sadra. Lujzi különben nem sok­kal ezelőtt szakítást kísérelt meg szüleivel, el is költözött tőlük s dolgozott, függetle­nítette magát, csak azért, mert lábbelijét az előszobában kellett hagynia, ha a belső helyiségekbe akart jutni. Hónapos szobájába elég jól megvolt a lány; cipővel járhatott be; ám egy napon azon kapta magát, hogy saját küszöbe előtt szépen, lassan leveszi cipőjét, és úgy lép be. Ekkor nagyon sírt, és visszatért a Polgár-házba, ahol a bű­neiért vezeklő lányt hosszas gondolkodás után fogadták vissza.

Negyedik, ritkán mutatkozó tag: a Ti­zennégyes, aki részt vett az első világ­háborúban: nyugdíjas, Trézi néni apja: minden szombat délután pontosan hat óra­kor jelenik meg törülközőjével. Tőle a csa­lád régen megvonta a szót, mert már sem­mi újat sem tudott a háborúról mondani. A Tizennégyes hét óráig fürdik, s utána rögtön a számára kijelölt szobába vonul vissza.

Hárman ülnek most az ebédlő nagy, fa­ragott asztalánál, a nők pongyolában, Robi bácsi pizsamában, noha fürdés után sétálni megy a városba: a Fő-utca bal járdájára, ahol találkozik régi jó ismerősével, s ka­ronragadva egymást besétálnak a Rózsa vendéglő ivójába, hogy lehajtsanak egy sört oly lassan, mint ahogy az árpa hajt ki, és kaszálásig érik.

Hárman ülnek most az ebédlő nagy, fa­ragott asztalánál: mivel mindenkinek sa­ját törülközője van, mind a hárman nya­kuk köré csavarták, és várják, hogy a boj­lerben 60 fokosra melegedjen a víz, hogy fél ötkor Trézi néni és Robi bácsi betegyék maguk mögött a fürdőszoba ajtaját, kicsit szégyenlősen, hiszen a lányuk tekintete kí­séri őket. A kuncogás nem hallatszik ki a fürdőszobából.

Hárman ülnek most az ebédlő nagy, fa­ragott asztalánál magukba mélyedve. Ne magyarázzuk félre, nem a pszichoanalí­zisről folytatott viták következménye Robi bácsi ujjainak ütemes dobolása, hanem an­nak, hogy a család, azaz Trézi néni el­nyerte az Express nevű napilap nagy nyereménypályázatának egyik főnyeremé­nyét.

Jóságos ég!

Na, meg a szerencse.

Mondtam.

Ugye, megmondtam?

A nyeremény:

Egy személynek a Biztosító Intézet egy évig érvényes életbiztosítási kötvényt nyújt át. Ha az illető meghal, akkor 10.000.000.- din. (szavakban: tízmillió di­nárt) fizet ki hozzátartozóinak: ha egy éven belül a kötvényen szereplő név tu­lajdonosa százszázalékos munkarokkant lesz, az összeg ugyanannyi...

Jóságos ég!

Na, meg a szerencse.

Mondtam.

Ugye, megmondtam?

A nyeremény:

Egy személynek a...

Jóságos ég!

A Polgár-család mindennek egyformán örül.

...Végül is Robi bácsi harcolta ki ma­gának azt a jogot, hogy Polgár Róbert névre legyen kiállítva a biztosítási kötvény. Megérdemelte. Higgyük el. Hogy miért? Szavakban: legszebben, legszagtalanabban tud böfögni az egész városban.

Ne nevessünk!

Mit gondolnak, kicsodák maguk, zrenjaniniak?

Hárman ülnek most az ebédlő nagy, fa­ragott asztalánál.

Április van, április első szombatja.

Értsük meg egymást: egy emberöltő ki tudja még, hány szombat délután hat órá­ja.

A Tizennégyesnek ebben a percben kell megjelennie. Ott is állt az ajtóban, de mintha nem most érkezett volna. Minden bizonnyal elhallgatta a beszélgetést, az al­kudozást. És beleszólt a végső határozatba.

Az ő nevére állítsuk ki a biztosítási köt­vényt!

Egy éven belül lehet, hogy meghal.

Hát mit gondol maga!?

Hát mit gondol maga!?

A Tizennégyes furcsán elmosolyodott. Szinte bocsánatkérően, mert szólni meré­szelt. Mint jogát tudó ember, úgy vonult be a fürdőszobába.

Még majd azt képzelik az emberek, hogy nem fürödtünk ezen a szombaton.

Mert a fürdésen kívül más minden el­marad.

Hét órakor nem jelentkezett a Tizen­négyes.

Rákopogtak.