MINDENRE KÉPES KÉPEK

(Szabó Dezsőről)

2000. október 2.

Amikor a média kapcsán a képek és a valóság viszonyáról beszélünk olyan területre tévedünk melynek határai a képzelet határaival azonosak. A média által közvetített világot számtalanszor magától értetődőnek tekintjük és fel sem merül bennünk hitelességének kérdése. Ezzel szemben a képzőművészet klasszikus médiumát használó alkotásokat kellő distanciával közelítjük meg és határoljuk el mindennapi valóságunktól. Az elektronikus médiák ezek között elsősorban a televízió valósága is csupán egy létező realitás vagy fikció a sok közül. Így van ez azokkal a tévéadókkal is (pl. a Spektrum Tv National Geographic Channel stb.) melyek műsoraikat a természet és tudomány bemutatásának szentelik. A természetfilmnek és a festészet történetében megjelenő természetábrázolásoknak sok köze van egymáshoz mégis mai befogadásuknál eltérően észleljük ezeket. A mozgóképben bemutatott természetet a televízió világának mozgása hitelesíti az ebben ábrázolt világot pedig a televízió által teremtett kontextus. Hiszen a kép minden további eleme csupán a bemutatás technológiájának kérdése. Például egy Afrika élővilágát bemutató film színei környezete szereplői stb. a filmes stáb elképzeléseinek céljaink és lehetőségeinek van alárendelve. A szavannák állatvilágának életéből ellesett pillanatok csodálattal töltenek el bennünket és egy percig sem feltételezzük hogy talán nem Afrikában járunk hanem egy nevadai vagy arizonai helyszínen. A rózsaszín flamingókról nem feltételezzük hogy csupán fehér számítógéppel utószínezett madarak és az sem tűnik fel hogy a halak párzásának pillanatában csupán egymással teljesen azonos halmodellt mozgatnak a szemünk előtt egy akváriumban.
Szabó Dezső képei médiatechnológiák modellálására épülnek. A tengeralattjáró a repülőszerencsétlenség képei a különböző helyszínek Hitchcock Pszichójától(!) a horrorfilmekbe illő erdőrészletig olyan világokat mutatnak be melyeknek annyi közük van a tenger alatti világhoz vagy a lezuhant repülőhöz mint a Spektrum televíziónak a természethez és a tudományhoz. Egész pontosan ezek csupán ábrázolásai azon médiauniverzumok részleteinek melyekkel mindennap találkozhatunk a tévében moziban magazinokban.
Ezenfelül a fogyasztási struktúrákat mozgásban tartó divatról sem feledkezhetünk meg. Mindannyian tapasztaltuk azt amikor 10-15 évvel korábban készült természetfilmet híradót stb. láttunk és "valami van a képekben ami nem jelen idejű änem a miénk" érzésünk támadt. Ennek okait több helyen kereshetjük de ezek közül az egyik legfontosabb a technológiák folyamatos átalakulása.
A képek előállítási technológiájának is van története amelynek feldolgozása klasszikus értelemben véve művészettörténeti feladat. Ezért a művészettörténet tudománya sokat tud arról hogy a klasszikus művészet médiáinak technológiája hogyan fejlődött. A 20. század második felétől meghatározó új tömegmédiák a televízió vagy a még ennél is korábbi mozi a fenti értelemben már nem került bele a klasszikus művészettörténet kutatásának körébe kivéve ha egy adott műalkotás tudatosan képzőművészeti céllal alkalmazta ezeket. Az elektronikus képek történetének egyik pontján a 20. század végén megjelent a digitális multimediális világ mely új divatokat(!) teremtett a képek fogyasztásának terén is. A "digitálisan az enyém" vagy "digitally yours" világában "digitall Everyone invited" vagyis mindenkit szeretettel várunk hogy saját maga "piszkáljon bele a műsorba".
Előfordulhat hogy egy 10 évvel korábban készült természetfilmet már nem érzek sajátomnak. A kameraállások a közelik a még ennél is makróbbak és mikróbbak a film nyersanyaga a videotechnológia mind-mind folyamatosan elavul legalábbis a jelenben már csak a múlt bájos próbálkozásának tűnik. Elkapni egy pillanatot meglesni egy megleshetetlen élményt bepillantani valaminek a világába felfedni egy ismeretlen univerzum rejtélyeit és sorolhatnám még azokat a meghatározásokat melyekre az RTL Klub Fókuszától a Spektrum tévé Lexikonáig felépül a képek fogyasztásának marketingje.
Szabó Dezső képei belepiszkálnak a média képeinek leleplezhetetlen világába úgy húzzák le a fátylat a szemünkről hogy közben újat szőnek. Tetszenek! Elbűvölnek! Lenyűgöznek! Szabó miniatűr modellekről készült a valóságig megtévesztő fotói a média technológiáinak tudatos rekonstrukciói.
De milyen üzenetet hordoz egy műalkotás amely médiumát egy másik médiumnak "álcázza"?
Ha a művészeti alkotást egy hatás kifejtésének szempontjából vizsgáljuk meg arra a következtetésre jutunk hogy minden alkotó valamilyen hatást szeretne gyakorolni környezetére munkájával. Ha a hatásokat a siker viszonyában vizsgáljuk akkor azt látjuk hogy a siker nagysága összefüggésben van az alkotással elérhető figyelem nagyságával. A tömegmédia alkotásai sokkal nagyobb figyelmet így hatást képesek gerjeszteni technológiájukból adódóan mint a klasszikus képzőművészeti médiumok. A tévé megjelenése óta egyre több képzőművész mozdult el olyan médiák irányába melyek nagyobb figyelmet biztosítanak számára. A számítógépről az internetről és a változatos digitális megoldásokról hasonlókat mondhatunk el. Egyszerűbben fogalmazva a tömegmédia eszköz és folyamatosan változó igényeket teremt amelyeknek meg is felel. Hatékony tökéletesedő eszköz.
Szabó Dezső képei nem elektronikus képek nem is digitális monitorokon bemutatott filmek mégis tévés képeknek tűnnek. Ezzel a médiamássággal hívják fel magukra a figyelmet vagy irányítják figyelmünket. Csak annyiban kívánnak valósághűek lenni amennyire a média melynek képi felületét imitálják.
Kérdés hogy ezzel valójában mire is hívják fel a figyelmünket?
A média és a valóság viszonyára? A különböző médiumok jelentőségére? A képzőművészet ezen belül is a festészet helyzetére? Vagy tudatosan rámutatnak az ábrázolás ezen belül is a valóság ábrázolásának alapvető kérdéseire? Esetleg puszta játékok a manipulatív gesztussal? Abban egészen biztos vagyok hogy Szabó Dezső fel szeretné hívni figyelmünket képeire és valószínű az őt kiállító galériások is.
Párhuzamban a tömegmédiák technológiáinak képzőművészeti felhasználásával a tömegmédiák is felhasználnak képzőművészeti technikákat történeti stílusokat megoldásokat. Ennek egyik legjobb példája az 1980-as években megjelenő Music Television videoklipekben bemutatott világa amely az európai művészet szinte teljes történetét felvillantja előttünk. Ez csak egy példa azok közül amikor a képzőművészetet nem bemutatják hanem felhasználják a televíziók képi világának kialakításában.
Ezzel azt is mondom hogy számomra az elsődleges kérdés nem az hogy a különböző médiumok a tömegmédia és ezek technológiái milyen hatást gyakorolnak egymásra hanem az hogy hogyan és hová definiálom a művészt az alkotó embert?
Vajon a klasszikus művészettörténeti szempontból kiindulva csupán a galériák világában megjelenő képeken ismerem fel a hatást és mögöttük az alkotót - mint most Szabó esetében - vagy a tömegmédiák képi világát kialakító embereket - rendezők operatőrök grafikusok animátorok stb. - is alkotóknak művészeknek tekinthetem-e?
Elválasztható-e a képekről való gondolkodás a médiumok között meghúzott határok mentén?
Szerintem nem.