EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. december 4. | Borbála, Barbara, János napjaAKTUÁLIS SZÁM:1015396. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

A Gonosz banalitása

Mesés Péter

MIÉRT ÉPPEN GONOSZ, MIÉRT ÉPPEN BANALITÁS?

1999. május 3.

[...] Eichmann táviratot kapott Hösstől [...] hogy Storfer odaérkezett és kérte, sürgősen találkozhasson Eichmann-nal. Azt mondtam magamban: Na jó, ez az ember mindig rendes volt, érdemes elmennem... Elmentem Ebnerhez, aki azt mondta: »Igen, csak ne lett volna olyan ügyetlen; elbújt és szökni akart«, vagy valami hasonlót. És a rendőrség letartóztatta és koncentrációs táborba küldte, és a Reichsführer parancsa szerint onnan senki nem jöhetett ki, ha már egyszer benn volt. Nem lehetett semmit sem tenni, sem egy dr. Ebner, sem én és senki más sem tudott semmit sem tenni. [...] Auschwitzba utaztam [...], felkerestem Hösst, és mondtam: Itt ül Storfer. »Igen, igen — mondta Höss — az egyik munkabrigádban van«. Azután odahozták Storfert, igen, utána egy nagyon normális, emberi volt, normális emberi találkozónk volt. Elpanaszolta szenvedéseit, én meg azt mondtam: »Igen, kedves, jó Storferem, micsoda pechünk volt! [...] Nézze, én Önnek igazán nem tudok segíteni, mivel a Reichsführer parancsa szerint innen senki nem hozhatja ki. [...] Azt hallottam, hogy maga valami hülyeséget csinált, elbújt vagy szökni akart, amit, végtére is Önnek igazán nem kellett volna«. [...]. És akkor azt mondta Storfer — mondtam neki, hogy van? — azt mondta: igen, meg szeretne kérni, hogy ne kelljen dolgoznia, mert nagyon nehéz munkát kell végeznie. És akkor azt mondtam Hössnek: »Storfernek nem kell dolgoznia!« De Höss ezt mondta: »Itt mindenki dolgozik.« Erre azt mondom: »Jó, írok egy papírt, mondtam, hogy Storfer a seprûvel [...] a kavicsutat tartsa rendben [...] és hogy joga van a seprûjével a padok egyikére leülni.« Azt mondom: »Rendben lesz így, Storfer úr? Megfelel ez Önnek?« Ekkor nagyon örült, kezet adtunk egymásnak, megkapta a seprûjét, s leült a padra. Ez nagy belső örömöt okozott nekem [...]

Hat héttel eme »normális, emberi találkozó« után Storfer meghalt — valószínûleg nem a gázban végezte, hanem agyonlőtték. [...]

Ennyi. Csupán az íz kedvéért.

A fenti sorokat Hannah Arendt idézi az Adolf Eichmann SS-Obersturmbannfüher rendőrségi kihallgatásán készült jegyzőkönyvből. Borzasztó, szörnyűséges, embertelen a cinizmus, ami az anyanyelvével hősies küzdelmet vívó s e harcban furtonfurt vereséget szenvedő Eichmann szavaiból árad - gondolnánk, csakhogy nem erről van szó. A helyzet ennél lényegesen ijesztőbb: mindazt, amit elmondott, komolyan is gondolta. Horror. Arendt nem állított se többet, se kevesebbet, mint hogy a gonosz (pontosabban: az ő történetében szereplő gonosz, még pontosabban: az ő történetében leírt gonosz tettek elkövetője) nem sátáni eredetű, nem diabolikus jelenség, ennél jóval egyszerűbb (bonyolultabb): banális. S mint ilyen, természetesen emberi. Vagyis a népirtások aktív résztvevői amolyan közönséges emberek - mint te vagy én, barátom. Ma már e tézis nem tűnik annyira felháborítónak. Amint a gonosz aktivitása mit sem csökken, lényegi mivolta is egyre felismerhetőbbé válik. Az egykor botrányos tézis már-már közhellyé vált, de olyan közhellyé, amelyről igazán nem gondolkodunk el. Pedig gondolkodni bizony érdemes. Ha az a bizonyos Obersturmbannführer (a nácik számos bűntette mellett is elképesztő, hogy Goethe nyelvén ilyen szavakat voltak képesek kitalálni), az az Eichmann nevezetű gondolkodott volna... Na igen, tán szegényebbek lennénk ma egy fogalommal. Lehet persze vitázni, hogy miként értelmezhető Eichmann személyén keresztül Arendt gonosz-felfogása, mennyiben tekinthető ez egyetlen személyre vonatkozó, egyszerű kijelentésnek, s mennyiben tehető meg a gonosz jelenségét jellemző, általános érvényű kategóriának. Lehet vitatni, hogy a gonosz banális, szembe lehet állítani a radikális gonoszt a banális gonosszal. Gondolkodhatunk azon, hogy vajon aki banálisnak nevezi a gonoszt, az egyben banalizálja-e. Annyi azonban biztos: az az Obersturmbannführer, az az Eichmann nevezetű nem gondolkodott. Nem volt képes rá, de hajlandó sem. S talán ebben rejlik a titok egyik nyitja. Hiszen, aki gondolkodik, esetleg rájöhet, hogy azért bármit, BÁRMIT mégsem tehet meg. A dolgok folyhatnak olajozottan, legfeljebb apróbb kellemetlenségek kíséretében. Obersturmbannführer uram is kiválóan végezte munkáját, nagyszerű szervező, ma talán úgy mondanánk, nagyszerű menedzser volt. De azért korántsem mindegy, hogy ténykedésünknek tulajdonképpen mi is a végeredménye. Nos, a gonosz nem századunk találmánya, s a korábbi évszázadok gonoszai sem voltak, nem lehettek különbek. Így Eichmann csak szomorú-hitvány apropója az arendti tézis megszületésének, bár erre ő maga nyilván végtelenül büszke lenne. Nem olyan régen elméláztam a huszadik századról. Jól ki is találtam, szépet lehet írni mondjuk valami ilyesfajta címmel: Szarajevótól Szarajevóig. Balga jószág vagyok, a történetek nem érnek véget. (Legújabban Fukuyama vélte úgy, hogy vége a történelemnek. Meglehet, igaza van, ha elfogadjuk, hogy létezik egyfajta végpont, nagy cél irányába törtető, teleologikus történelem. Én ebben erősen kételkedem, a történetek bizony nem sokat változnak, így az emberi kegyetlenségről szóló történetek sem. A Historia nem magistrája semminek sem; a Bourbonok ugyebár semmit sem tanulnak és semmit sem felejtenek.) Mesélnivalónk bizony mindig akad. Az emberi cselekvésnek aligha akad elképesztőbb válfaja, mint az, ha megtesszük, amit zavartalanul megtehetünk, ami módunkban van, bármi legyen is az. Miért etették egykor keresztényekkel az oroszlánokat, miért küldték máglyára az eretnekeket, miért vitték rabszolgának az afrikai feketéket, miért vitték Auschwitzba a zsidókat, Gulágra a nem is tudom kiket, szinte mindenkit, miért ölik halomra a kurdokat, albánokat, nőket és férfiakat, aggokat és gyermekeket? Mert módjukban volt, mert módjukban van. Mert azt hiszik, bármit megtehetnek. Miről szól hát az Eichmann-történet? Kétségtelen, a gonoszról. Banális ember (sőt, valójában szánalmas pojáca) lévén a banalitásról. Miről szól a többi?


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.