Maurits Ferenc versei

1975. április 1.

a lepedő
belülről nőtt a nagy csomó
felesége virágot és kalácsot hozott vasárnap
az ablakban egy száraz görbe akácfát látott
ápolónők kuncogtak fehéren a parketten
reggel visítottak a madarak
míg el nem takarták vonallá fonnyadt arcát
egy kikeményített lepedővel

ősz

megdermedve a gyümölcsösök előtt
szomjunk árad
bicegünk a völgy felé
belerajzoljuk a madarakat a mezőbe
röptük zsebünkben hasít
jó lenne még integetni
jó lenne még pihenni érett bogyók alatt
de már a rossz futár is messze mögöttünk
kiszáradt mellkasa a jel

lőrés

tökéletes látószög
az egész sorozat habzik
felröppen a váll
szétcsattan
pattan a sziklafal
kifeszített nyálka
sok rovar
tüske a térd
lapát a csont
valahol jobbra a tenger

a vándor

— felelj a kérdésre! —
kiáltotta valaki felém
nem tudom már merre jártam
milyen tájban
néha úgy rémlik az erdőből kiáltozott
vagy egy folyó mellől
talán láttam is a rongyait
meg a kalapját is
de még mindig rajta töröm fejem
nem a kérdésen

látogatás

csak legyintek
oly öreg és bölcs
az erek kihullottak arcából
ül a nagy könyvdúc előtt
teljes testi fájdalommal
házikabátjában vonszolja kínjait