EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996295. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

KUKA

Balázs Attila

Madách-kommentárok

avagy a Yugo-ember tragédiája

2005. december 1.

Útmutató:

H. G. - Halász Gábor

B. A. - Balázs Attila

D. K. - Dragan Klaić

V. L. - Végel László

L. S. - Lazar Stojanović

V. K. - Vesna Kesić

J. Ć. - Jovan Ćirilov

&

SZ. J. - Sziveri János

- valahányan tollforgató, hosszabb-rövidebb ideig színházközeli emberek.

M.-T.

- régi Madách-tervezet.

LJ. R. - LJUBIŠA RISTIĆ

volt Jugoszlávia egyik legellentmondásosabb színházi hatalmasa. Rendkívül tehetséges rendező, aki végül úgy gondolta, bele kell rendeznie saját magát a politikai hatalomjátékba. Így lett a szerb nemzeti szocializmus bajszos-pajeszos bajazzójává.

TÁBLA: Szabad felfogással összeollózta és jelentéktelen közbevetéseivel, valamint mindennemű tudálékosságot vagy elfogultságot kerülni igyekvő applikációival műfaji határokat semmibe véve - a régi helyszínek újbóli megtekintése után -, némi búval meg kerge jókedvvel közreadja: B. A. (Az Úr 2004. évében, Budapesten.)

Tábla el

H. G. (előlép a kulisszák mögül, vagy rézsút a semmiből): Madáchról a férfi, majdnem az öregember képe él mindnyájunkban. Talán a feje idézi fel, a bágyadt szemű, finoman ernyedt vonású, föld felé konyuló bajszú arc, talán a Tragédia érett bölcsessége, szemünk előtt vénülő világ, a kihűlő szív egyre keserűbb tapasztalatai. Talán e magányos udvarházi élet látványa, a lomha őszi esők, hosszú téli esték, a nyúló idő beléivódott képzeletével. A sok kis hétköznapi gond, birtokkal, cselédséggel, törődés és a legvégső kérdésekben töprengő belső élet ellentéte, amely az oblomovizmus és vele megint csak az alkonyat emlékét idézi fel, a családi dráma jól ismert részletei, melyek a komoly Keplert tehetetlen öreggé játszották át könnyelmű Borbálája oldalán. Talán kényelmes képzetünk sorolta a filozófus költőt a vén bölcsek közé.

B. A.: Könnyen lehet, hogy így van, bár én ezt nem tudom pontosan.

D. K.: A magyar drámairodalom nemzetközi tekintélyéhez főleg Molnár Ferenc triviális drámái szolgáltatnak (vagy pontosabban: szolgáltattak) alapot. A második világháború után ezekhez csatlakozott még Örkény István néhány drámája, s a közelmúltban Eörsi István disszidens-hazafiatlan vitái vontak magukra számottevő figyelmet hazáján kívül is. Madách Imre műve: Az ember tragédiája teljességgel kívül esik ezen az összefüggésen, holott valószínűleg ez a magyar irodalom legtöbbet fordított drámája. Noha színpadra állításának története túlnyomórészt Magyarországra korlátozódik, ez a színmű számos tekintetben referenciát mutat a saját korabeli és a huszadik századi európai dramaturgiával, témái, motívumai, képzeletvilága, de fölépítésbeli stratégiája révén is.

B. A.: A fáma valamiféle váratlanul felbukkant vázlatról szólt, ha jól emlékszem. Valamiféle "őstekercsről".

D. K.: Én erre a vázlatra egy régi dossziéban akadtam rá, amelybe egy 1973 nyarán tervezett és akkor megvalósulatlanul maradt Madách-előadás jegyzetei és anyagai voltak egybegyűjtve. Érdekesnek tűnik számomra, mert még eggyel szaporíthatja a Ljubiša Ristić rendező Madách-kommentárok előadásához fűzött kommentárokat, s mert ez is bizonyítja, hogy nemcsak ennek az előadásnak, hanem a ristići színház számos tematikai, stilisztikai és kompozíciós jegyének fogantatása korábbi, meglehetősen régi keletű.

D. K. elmereng, tekintete fátyolossá válik.

D. K.: Amennyire vissza tudok emlékezni, Lj. R. 1973 áprilisában fejezte be G. B. Shaw Sosem lehet tudniját a zrenjanini színházban, én akkor tértem haza Londonból, ahova diplomálás után angolt tanulni mentem, s pincérként dolgoztam, bár folyton elejtettem a tálakat. A Madách-előadást Belgrádba terveztük, de emlékszem, hogy Ljubljanában is jártunk, hogy megbeszélést folytassunk a Pekarna színházból Lado Kiraljlyal, és beszélgettünk Dušan Jovanovićtyal, aki akkor a Glej színháznál volt. Zágrábban kerestük Rade Šerbedžiját, de csak a zagorjei hegyekben bukkantunk rá, ahol egy tévésorozatot forgatott. Megnyertük őt, Ivica Vidovićot és másokat. Ristić és én, úton hazafelé Belgrádba, a kocsiban hajnalig vitatkoztunk erről a projektről. Az Atelje 212 készséggel vállalkozott a bemutatóra, azzal a gondolattal, hogy az előadás alkalmas lenne a BITEF-re is. Az újvidéki Ifjúsági Tribün eléggé készségesnek mutatkozott a részvételre. Az egész dolog a belgrádi művelődési érdekközösségnek a "színházi élettel" foglalkozó bizottságán bukott el, ugyanazon a testületen, amely (némileg megváltozott összetételben) tizenegy évvel később úgy tett, mintha mi sem történt volna.

BEMONDÓ (tárgyilagos bejelentéssel): A Madách-tervezet, 1973.

BEMONDÓ 2: A híres M.-T.! Belgrádi, zágrábi, ljubljanai és újvidéki színészek, rendezők, festők, építészek, zenészek és írók egy csoportja, melynek tagjai: Lado Kiralj, Ivo Svetina, Rade Šerbedžija, Ivica Vidović, Ante Rumora, Koraljka Hrs, a Pekarna csoport, Milan Gutović, Voja Brajović, Petar Božović, Višnja Postić, Saša Drndarski, Mića Tabački…

B. A. (izgatottan): …és sokan mások…

BEMONDÓ 2: …igen, például Saša Vajnštangl, Aleksandar Berček, Dragan Klaić és maga Ljubiša Ristić azzal a szándékkal gyűlt össze a Madách-tervezet körül, hogy általa jugoszláv méretű, nagy összetartó erejű alkotóközösséget hozzon létre a jugoszláv színház és általában a kultúra, valamint az általuk képviselt nemzedék, az egész ország számára. A tervezet elsődleges szerzői (Lj. R. belgrádi rendező és Dragan Klaić újvidéki dramaturg és színikritikus) a többieknek azt ajánlották, hogy legyen a közös munka alapja egy nagy, európai klasszikus elbeszélő költemény a XIX. századi magyar író és forradalmár Madách Imre drámai költeménye: Az ember tragédiája.

B. A.: Indok?

Harsány öblítés, majd 1húrú guzlica - pengevillogással

BEMONDÓ (felolv. a tervezetből): Ennek a javaslatnak az előterjesztése és elfogadása a következő néhány alapvető ok miatt lenne indokolt: Madáchot és művét, miként Miltont, Njegošt vagy Goethét, áthatja a kozmogónikus érdeklődés a történelem értelme iránt. Valójában Madách Imrének Az ember tragédiája az emberi harc megdicsőülését, bukását és állhatatosságát képviseli. E mű eszmei vonala a mai időkben lehetővé teszi, hogy általa érdekes, polemikus relációk alakuljanak ki, amelyben a mai művész részvétele elengedhetetlen. A mű etikai vonala meglepően modern és friss. Formális-színházi struktúrája attrakcióban, látványosságban, bátorságban és pozitív becsvágyban gazdag, ezért az érdekelteknek különösen csábító lesz mint művészi feldolgozás tárgya. Ezenkívül a nyár - ennek a népi látványosságnak az előkészítésére és bemutatására szánt időpont - a tervezet résztvevői számára két okból is alkalmas: egyrészt saját színházaiknál nincsenek kötelezettségeik, másrészt pedig a nyár az az időszak, amikor a művészi tevékenység teljesen kihal, és ellenőrizni kellene, hogy a nyári hónapokban vajon csak a giccs peremén álló tűzijátékos szórakozásnak van-e közönsége, vagy esetleg az attraktív és minőséges művészi törekvésű projektumok is képesek kielégíteni a "specifikus nyári" kultúrigényeket. Egyúttal ez a legfontosabb oka annak, hogy a tervezet résztvevői támogatásért forduljanak az újvidéki tribünhöz és a belgrádi Atelje 212-höz, amit ezek az intézmények messzemenő megértéssel meg is adtak. A maguk részéről hozzájárultak a terv anyagi alapjának a létrehozásához, és rendelkezésünkre bocsátották összes helyiségüket és mellékhelyiségüket.

Zene (halk, nosztalgikus, lágyan öblítő)

BEMONDÓ 2: A műfajról, a stílusról és a módszerről.

BEMONDÓ: Madách Imrének Az ember tragédiája című műve tehát drámai költemény. Teljes egészében való bemutatása spektakuláris megoldásokat követel, amelyekkel az előadásnak egészében véve el kell érnie az emberi szenvedés megdicsőülését a harcban és az állhatatosságban, miközben minden egyes jelenetnek az általános eszme egy-egy változatának kell lennie. Az olvasó és a lehetséges néző útja Madách eszméi felé ebben a YU-koncepcióban szükségszerűen deduktív. Madách a stílus kérdését egységesen oldja meg, azonnal és előre úgy, hogy az általános szerkezetben minden változatnak sorsdöntő funkciója van (ezért azok csak a hely által kapcsolódnak a különféle történelmi korokhoz), miközben minden egyéb részletben a tizenkilencedik század kései romantizmusát követi. Ma Az ember tragédiája előadásként elsősorban azokat a látványos színházi elemeket fogja kiaknázni, amelyekre a dráma lehetőséget nyújt, de arra fog törekedni, hogy a különálló, különféle színházi helyiségekben függetlenül és szimultán történő események összességével hasson. Az események egymástól különböznek ugyanúgy, mint a drámában, ahol történelmi koronként váltják egymást, egyben más-más műfajt és más-más stílust is képviselnek. Az előadás egysége indukcióval jön létre az egyedi és az összképek által, amelyek nem egy teremben játszódnak, nem a folyamatosság és szukcesszió elvén működnek, hanem egy időben, több egymáshoz közeli színházi teremben (mintegy az ország köztársaságainak különálló, mégis egybefüggő színterein), és az egész előadás alatt többször is ismétlődnek. A képek állnak, és várják a nézőket, akik szabadon mozognak, és abban a sorrendben tekintik meg őket, amelyet maguk választanak.

Köhögés, fészkelődés, de hol is?

BEMONDÓ: A néző nemcsak az előadás kezdetének kiválasztásában kap szabad kezet, hanem abban is, hogy a történelemről saját belátása szerint alkosson véleményt, hogy ő maga hozza létre annak folytonosságát, önnön individuális motivációitól vezérelve, és egy-egy kép előtt kevesebb vagy több, vagy pedig épp annyi időt töltsön, amennyit a jelenet egyszeri bemutatása vesz igénybe. A teljes előadás szintjén minden egyes kép csak paradigma. A teljesség szintjén a néző önmaga fogalmazza meg a szintagmákat, méghozzá a nyomtatott műsorfüzet segítségével, amely útmutatást nyújt arra nézve, hogy melyik jelenet hol játszódik, mit mutat be, mennyi ideig tart és hányszor ismétlik.

Vágókép: a szétrongyolódott, gerince tört, mattá vált műsorfüzet.

Zene: az egykori jugoszláv himnusz remixe - a magyar himnusz darabkáival. (Elúszik.)

B. A.: Mi vitte rá önt, hogy az eredeti elképzelés meghiúsulása után, 1986-ban szerepet vállaljon a szabadkai előadás létrehozásában egy olyan autentikus, de nem klasszikus színházi térben, mint a városháza a maga tükreivel, illetve annak környéke, illetve a zsinagóga…?

V. L.: Színházi kritikusként és íróként egyaránt érdekelt Ristić előadásterve. Akárhol is.

D. K.: Tako je!

V. L.: Ezért vállaltam, hogy Dragan Klaićtyal együtt a vállalkozás dramaturgja legyek. Tudott dolog, ugye, hogy Ristić már régóta tervezte ezt, Madách nagy művének, Az ember tragédiájának színpadra állítását.

B. A.: Ha a színpadra állítás itt tényleg nem szó szerint értendő is…

V. L.: Igen, igen… akarom mondani, hogy e bonyolult szerkezetű mű, a lenyűgöző Menschenheitsdichtung…

(B. A.: ?)

V. L.: …úgy vélem, vonzó posztmodern labirintust jelentett számára. Mármint Ljubišáéra. Ritka összegezési lehetőséget. Jó pár év múlt el az a-moll mise színpadra vitele óta, a történelem idegrostjai, hajszálerei erősen összekuszálódtak, a világ és a forradalom ügye nem tűnt már akkor olyan egységesnek. A Rómeó és Júlia-kommentárok e történelmi neurózis szálait mutatta meg, Rómeó és Júlia szerelme előtt nemcsak szociális, hanem nemzeti és kulturális gátak is vannak, amelyek a mai világban felülmúlhatatlanok. S mindez a szocialista világban játszódik le.

B. A.: A jelen beleájul a múltba.

V. L.: Ezt én mondtam, te gyilkos! Ösztönös, spontán módon térnek vissza a történelem fantomjai. A történelmi tudat gyökereihez jutottunk el. Kelet-Közép- Európában a Történelem fenyegető valóságfeletti élet, és ebben a formájában lesz egzisztenciális élménnyé. A misében a történelmi tragikum határozott utópikus gondolattal párosul, a sztálinista szindrómát az élő forradalom eszméje ellenpontozza, a Rómeó és Júlia-kommentárokban az élet nyersebb és valóságosabb, most az egzisztencia forradalmának elmaradásáról hangzik az új, mindennél fájóbb mise. Ristić találkozása Madách nagy művével tehát szükségszerű volt. A Madách-kommentárok a Történelem és saját műveinek kérdéseire keresett válaszok jegyében jött létre. A madáchi mű pedig épp erre a problémára nyitott: mit jelent együttműködni a történelemmel (!!!). Minden vereség ellenére. Jól határozta meg valaki, hogy Madách művének szerkezeti elvét egy alapvető, "a történelem iránti bizalom lehetőségével vívott küzdelem" határozza meg. A mise a történelem alakításának tragikumát mutatja meg, a M.-kommentárok pedig a történelemmel való együttműködés esélyeit.

B. A.: És ez hogyan mutatkozik meg a katonacsaládból származó, balos érzületű rendező látomásában?

V. L.: Például az előadás negyedik részében, a zsinagógabeli apostoli jelenetben a vesztett forradalom képviselői, a forradalmak apostolai siratják Európát, Magyarországot és mindenekelőtt a bukott forradalmakat, de felemeli a kezét a hatvannyolcas Daniel Cohn-Bendit is, hogy valami érzékeny és titkos kapcsolat szülessék a történelemben felbukkanó utópikus vágyakozások között.

B. A.: Rudi Dutchke fejében pedig megfordul a golyó.

V. L. (kizökkenthetetlenül): A Madách-kommentárok című előadás tehát mindenekelőtt azt a korszerű szerkezeti értéket, "esztétikai szerkezetet" eleveníti meg, amely - mint ahogy az idézett irodalomtudós, Németh G. Béla kifejti - abból fakad, hogy Madách "érzelmi részvétele a történelemben" még a hívő ember szemléletét tükrözi, a szellemi részvétel azonban a kétkedő magatartást érvényesíti. Sajátos, modern szellemi helyzet ez, az új művészi szerkezet, a posztmodern szituáció egyik meghatározó eleme.

D. K.: Svakako, medjutim podsetio bi i na to, da Čovekova tragedija, po svojoj epizodskoj strukturi, a i tematski, mogla dovesti u vezu sa samim počecima evropske dramaturgije post-klasičnog doba, sa franko-normanskom Igrom o Adamu iz XII veka koju Auerbah razmatra na početku Mimesisa, ali i sa kasnijim moralitetima tipa Everyman, koji nastoje da predoče čoveka kao agenta slobodne volje, pod budnim nadzorom svoga tvorca, čijem autoritetu konačno mora da se položi račun za sva ljudska dela i postupke.

B. A. (majdnem szimultán): Igen…, aha! Ugyanakkor emlékeztetnék arra, mondja hát Dragan Klaić, hogy Az ember tragédiáját epizódokból építkező szerkezete tekintetében, de tematikailag is az európai dramaturgia posztklasszikus kori kezdeteivel lehetne összefüggésbe hozni, a XII. századi franko-normann Ádám-játékkal, amelyet Auerbach a Mimézis elején tárgyal, de az Everyman típusú későbbi moralitásokkal is, amelyek az embert igyekeznek a szabad akarat ágensének föltüntetni, ott függ azonban rajta megalkotójának tekintete, kinek tekintélye előtt végül számot kell adni minden emberi cselekedetről.

D. K.: Bliskost Adama sa Luciferom istovremeno podseća na mnoge kratke španske igre u kojima djavo nastoji da odvrati čoveka sa božjeg puta, da bi iskupljenje milošću ipak prevagnulo.

B. A. (nyel egyet): Ádámnak Luciferhez való közelsége azokra a spanyol játékokra emlékeztet ugyanakkor, amelyekben az ördög megkísérli letéríteni az embert az isteni útról, de mégis a megváltó kegyelem kerekedik fölül.

V. L.: Igen, igen, így van, mindenképp, ám ez semmiképp sem ütközik az általam elmondottakkal.

B. A.: Úgy tűnik, nem.

Vágókép: a Szabadkai Népszínház által 1986-ban megjelentetett, háromnyelvű kommentárokat tartalmazó, Lazar Stojanović (vadászgépekkel szeretett volna üzletelni személyes meggazdagodás céljából) megtervezte rugós füzet Batman-illusztrációi, illetve maga a színház épülete - mai megroggyant, belül sok mindent maga alá temetett állapotában.

Zene: balkáni. Lajkó Félix. (Elúszik.)

L. S.: Szabadka művelődési birtokbavételét Lj. R. minden forradalmak hagyományának megfelelően hajtotta végre: az akcióosztag képviselte nép megszállja a legnagyobb és legszebb épületeket, ezekben megerősíti hadállásait, az új hatalom társadalmasít minden jelentősebb intézményt olyan értelemben, hogy mindent alárendel a győztes programnak és a rendkívüli állapot szabályainak. A mindenhonnan érkezett tömeg közfelkiáltással erősíti meg minden rendelet és akció demokratikusságát, ugyanakkor a Vezér az úr testek és lelkek fölött, mert ti akartátok így, egyszer s mindenkorra, ámen. A Téli Palota elfoglalása és a Városháza népszínházzá való átalakítása közt annyi a különbség, hogy a Városháza hasznosnak bizonyult. Élete során első ízben fedezte föl saját lépcsőit, előcsarnokait, udvarai és vécéi lehetőségeit - átváltozva színházzá. Az előadásnak az a része, amely a múltban lejátszódott események még nem rendszerezett maradványainak múzeumát hivatott megjeleníteni, tudatosan és határozottan megerősíti, hogy a történelem szemétdomb (!!!) - éppoly izgalmas, mint minden másik.

B. A.: Színpadilag nyer alakot a muszka származású Leonid Šejka képzőművésznek az egyetemes szemétdombról alkotott elmélete.

L. S.: A közönség mozgatásának és a szemlélési hely megválasztásának szabadsága sohasem volt nagyobb. A menet közbeni nézelődés képletét, amelyet a vásárok honosítottak meg, majd átvettek a kiállítások, itt azért alkalmazták, hogy a néző visszakapja testi függetlenségét, amelytől még az antik korban megfosztották. Ki van zárva az a lehetőség, hogy az előadásnak ezt a részét például sértetlenül átvigyék bármilyen más audiovizuális médiumba, ami pótlólag igazolja ennek az eseménynek tisztán színházi jellegét.

Részletek az előadásról készült amatőr videófelvételekből, a szereplőkről, illetve az előadás egyetlen élő, köpködő tevéjéről, mintegy megerősítendő, illetve cáfolandó az iménti állítást. Utána lelkes nő lép a színre, ugyancsak balról.

V. K.: "Akik a színházban csinálják a forradalmat, azok csak a maguk sírját ássák." De hogy a színház mégis megváltoztatja a világot, vagy legalábbis izgalomba hozhat egy egész várost, azt megmutatta Ljubiša Ristić Szabadkán. Ahhoz azonban, hogy Szabadka helyet kapjon az európai színházi térképen, ahogy azt az újdonsült (és frissen nyírt) igazgató, Ristić a hétéves tervben fölvázolta, legelőször is a színházat kell megteremteni, mert a csúf színházépület pszeudoklasszicista homlokzatával és sivár barokk színpadával, no meg a benne székelő százhúsz alkalmazottal még egy méltóságos Burgtheaterhez sem elegendő, nemhogy egy olyan színházhoz, amelyről Ristić álmodik, s amilyent leginkább csinálni szokott A játsszunk agytumort…! és egyebek neves zendülője.

L. S.: Summázva: sok és többféle haszon származott külön-külön is Madách Ristić-féle szabadkai életre keltéséből. A legfontosabb, úgy tűnik, az, ami a legnagyobb feszültség forrása volt: a kockázat bevált. A legtöbbet a hatalom kockáztatott, amely mindezt jóváhagyta, támogatta, talán még meg is rendelte. Néhány gyakorlott író derekas munkát végzett. Az előadást eredeti nyelven játszották, és szorosan kötődik a magyar művelődési hagyományokhoz, politikai történelemhez.

J. Ć.: Akárcsak Goethe a Faustot, vagy Njegoš A hegyek koszorúját, Madách Imre is csak olvasásra és nem bemutatásra szánva írta meg hatalmas művét. S halála után mégis az történik vele is, ami az említett művekkel: egymást követik a kísérletek, hogy a magyar irodalom nagy eposzát színpadra vigyék. A kortól függően Az ember tragédiája volt már romantikus látványosság, majd realisztikus dráma, aztán expresszionista kísérlet, sőt még bábjátékmese is. Egy század után Ljubiša Ristić kezében a madáchi embertragédia roppant environmental happeninggé vált, amelyben minden játszani és táncolni tudó és nem tudó szerepel, s helyet kap benne a polgármester autója, a falusi guzlicás, a lipicai tenyészmének, az elfeledett fiáker, a Zsolnai-csempés posztmodern szökőkút, sőt egy eleven teve is a palicsi állatkertből, amit valaki már említett.

B. A.: Itt én említettem megint. Akárcsak azt, hogy Madách ristići verziójában szerephez jut még Aldo Moro is a Vörös Brigáddal, akárcsak James Joyce és még sokan mások, nem utolsósorban Hitler és Sztálin. Igaz, hogy is maradhatnának ők ki az ember tragédiájából? Vagy a kettejük zsugorított mása, a leendő Nagy Szerb Vezér, aki már ott mászkál a díszletek között… jó, én most egy másik időből beszélek. Méghozzá abból, amikor fellángoló őrületében, tobzódó becsvágyában maga a rendező is már rég beugrott az előadás valós politikai színterekre áttolódó, az éleslövészetet kedvelő, lőporos folytatásába. Talán azért, hogy most meg megrendezze az egész világot.

L. S.: Ez most nem illik a befejezésbe… Tény az, hogy a város egy közös tettben adott bizonyságot a saját identitásáról. A kollektív identitás időnkénti közvetlen kinyilvánítása visszaadja a közösség önbizalmát. A fölelevenített értékeket és funkciókat a város úgy kapta vissza, mint egy elfelejtett rokontól reá szállt örökséget. Köszönjük neki!

Csend, majd taps. Függöny. Zene.

Külső felvétel: a híres Zsolnai-szökőkút szivárványa alatt és vízpermetfüggönye mögött a Szabadkai Népszínház önmagába roskadt, kardjába dőlt fantomépülete látszik. Valahonnan innen bújik elő a halott, holtában is katonai behívókkal ostromolt költő Sz. J., a színház egykori alkalmazottja. Holtan közeledik, holtan is beszél.

SZ. J.: Távozz tőlem Sátán mert meg van írva és íme

angyalok jönnek s szolgálnak néki

könnyű így élni Madách Imre

(1823-1864)

rend helyett: bukott angyalok anarchiája

az Úr pedig lesben áll de bizonytalankodik

Köhint

Olof Palme-fák susognak Adolf

És a jezsuita Joszif Viszarionovics Dzsugasvili

(1879-1953)

készülődnek a feltámadásra a tizenhatodik színben

nagyokat koppan bokájuk a szélben

Rövid szünet

Bizonyos tudománytalan utópiákban szenvedünk

s emberi dolog: valakit ha rászedünk

színtelen magtalan sátáni ideológiák

más semmi lényeges

nem történik csak ez a rohadt egyoldalú história.

A költő úgy néz felénk, mint aki még mondana valamit, de letesz róla, a magasba rugaszkodik, szárnyra kap, el. Zizegése is elhal. Csend, a szabadkai előadás római katonáinak lábszőrét borzoló, hideg, őszies szél is alábbhagy.

Ki hazaér, ki nem. De soha.

Végtelenített kivetítésben: VÉGE.

Valami furcsa, fütyülő hang, egyre erősebben… Játsszunk agytumort, tényleg. Midőn e jelen is beleájul a múltba.

B. A. Mi is ez? A "Menschenheitsdichtung". Vagy mi?!


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.