Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

NIETZSCHE

Friedrich Nietzsche

Levelek

1994. december 1.

1. Seydlitz bárónak, Kairó (Nizza, Pension de Genéve, 1888.feb-ruár 12.)

Édes barátom,

6, nem ``büszke hallgatás" volt az, amelyik szinte mindenkivel szemben némaságot parancsolt rám, inkább nagyon is alázatos, a beteg emberé, aki szégyelli elárulni, mennyire szenved. Az állat behúzódik a barlangjába, ha beteg; és úgy cselekszik la béta philosophe is. Olyan ritkán jut el már hozzám barátságos hang. Egyedül maradtam, lehetetlenül egyedű); és míg könyörtelen és földalatti harcomat vívtam mindennel, amit az emberek eddig becsültek és szerettek (amit én így nevezek: ``minden értékek újraértékelése") - belőlem Is valami barlangféle lett, valami eldugott, amit nem talál meg az ember, akkor se, ha elindul, hogy megkeresse. De nem indul a%.. Magunk között szólva, hat szem kőzött - nem lehetetlen, hogy én vagyok a kor első filozófusa, sőt talán még valamivel több is annál, valami végzetes és sorsdöntő, ami két évezred kősön áll. Az ilyen különállásért szakadatlanul vesekel az ember, egyre növekvő, egyre fagyosabb, metszőbb különszakadással. És a mi drága németjeink...) 45. évemben járok ugyan és valami tizenöt könyvet adtam ki (közöttük egy olyat, hogy non plus ultra, Zarathustrát), de Németországban még annyira se vitték, hogy megírtak volna csak egyetlen, ha csak !élig-meddig is számba vehető ismertetést, csak egy könyvemről is. Most az ``excentrikus", ``patologikus", ``pszichiátrikus" siókkal segítenek magukon. Nem takarékoskodnak a rossz és rágalmazó célzásokkal sem, ha rólam van szó; s folyóiratokban valami féktelenül gyűlölködő hang uralkodik, a tudományosakban csakúgy, mint a nem-tudományosakban - de hagy lehet az, hogy senki se tiltakozik, hogy soha senki se bántódik meg, ha engem gyaláznak? - És évekig soha semmi balzsam, soha egy cseppnyi emberség, egy leheletnyi szeretet.

lyen körülmények kőzött csak Nizzában élhet az ember. Az idén is csak úgy hemzseg itt a sok naplopó, görög és egyéb filozófus, hemzsegnek a ``fajtámbeliek"; az isten pedig, amilyen cinikus, hát éppen a mi fejűnk felett szebben ragyogtatja a napját, mint Bismarck úr sokkalta tiszteletreméltóbb Európája főlőtt (amely lázas becsülettel dolgozik a maga felfegyverzésén, és tökéletesen olyan, mint egy heroikus kedvű sündisznó). Itt arcátlan szépséggel jönnek egymásután a napok; nem volt még soha ilyen csudálatos tél. És a nizzai színek: szeretném őket elküldeni neked. Minden szín, mintha ezűstszürkével törték volna át, szitán; csupa szellemi, szellemes szín; nyoma sincs sehol az alapszínek brutalitásának. Énnek a kis darab partnak itt Alassio és Nizza között megvan az az előnye, hogy jogot formálhat egy kis afrikanizmusra, színben, növényekben és a levegő szárazságában: ez sehol másutt Európában nincs meg.

Hű barátod Nietzsche

Furcsa! Három napig vártam, hogy beállítasz hozzám itt e szállóban. Müncheni látogatót jelentettek, nem akarták megmondani, ki jön; kél helyet üresen hagytak mellettem az asztalnál - csalódás! Öreg monte-carlói kártyások főttek, akiket nem szenvedhetek...

2. Georg Brandesnek (TurIn,1888. május 23.)

Igen tisztelt uram!

Nem akarok úgy elmenni Turinból, hogy még egyszer el ne mondjam, milyen nagy része van Őnnek abban, hogy jól ütött ki a tavaszom, most először. A tavaszaim története ugyanis legalább 15 év óta valóságos rémregény, süllyedések és elernyedések fatális sorozata. Hogy hol voltam, az egészen mindegy volt ebben a tekintetben; úgy látszott, hogy nincs recept, nincs diéta, nincs klíma, ami változtatni tudna ennek az időszaknak lényegében depresszív karakterén. De íme! Turin! Meg az első jó hírek, az Őshírei, igen tisztelt uram, amelyekből láttam, hogy élek... Ezekben a napokban eszembe juttatta egy véletlen eset, egy kérdés, hogy az életnek egyik alapfogalma, a ``jövő" fogalma bennem úgyszólván kialudt. Nincs kívánság előttem, foszlánya sincs! Csak egyetlen sík lapi Miben lenne más a hetvenedik évem valamelyik napja, mint a mai napom? Tán azért nem nyitom ki már a szemem szép lehetőségek látására, mert nagyon sokáig éltem a halál közelében? - De annyi bizonyos, hogy most a máról holnapra élésre szorítkozom - hogy ma elhatározom, mi történjék holnap -, egy nappal se gondolok tovább! Lehet, hogy ez nem racionális, nem praktikus, talán nem is keresztényi dolog - ama hegyi prédikátor éppen azt tiltotta meg, hagy a holnappal gondoljunk -, de én úgy érzem, hogy a legnagyobb mértékben filozofikus. Egy kicsit még jobban respektálom most magamat, mint ahogy amúgy is tettem: - rájöttem, hogy elfelejtettem akarni, anélkül, hogy akartam volna elfelejteni.

Ezeket a heteket ``az értékek átértékelésére" fordítottam. - Megérti ezt a sióképet? - Tulajdonképpen az aranycsináló a legérdemesebb emberfajta a világon: arra gondolok, aki silányból, megvetettből valami értékeset, sőt aranyat is tud csinálni. Csak ő gazdagít, a többiek csak felváltanak. Az én munkám most az egyszer egé- szen furcsa dolog volt: felvetettem magamban a kérdést, mi az, amit az emberiség eddig a legjobban gyűlölt, félt, megvetett- és éppen abból csináltam a magam ``arany"-át...

Csak aztán hamispénzgyártással ne vádoljanak majd! Vagyis inkább; bizonyosan megteszik.

Megkapta a fotográfiámat? Az anyámnak nagy hálával tartozom, amiért segítségemre volt, hogy ebben a rendkívüli esetben ne kelljen hálátlannak mutatkoznom. Remélem, Fritzsch, a lipcsei kiadó is megtette kőtelességét, és elküldte a Himnuszt.

Most még megvallom egy bűnömet: kíváncsi vagyok. Minthogy nem volt módomban a kulcslyukon hallgatózni, hogy magam lelő/ halljak valamit, hát nagyon szeretnék másféle módon kilesni egyetmást. Ha csak három szóval jellemezné az egyes előadásai témáit - ó, mennyit megtudnék ebből a három szóból!

Meleg és hálás üdvözletét küldi Őnnek, nagyrabecsűlt uram,

Híve Nietzsche

3. Peter Gastnak(Turin, csütőrtők, 1888. május 31.)

Abból, hogy megint nyomban válaszolok a levelére, egész bizonyosan megállapíthatja, mi hiányzik itt nekem - hogy maga hiányzik, drága barátom! Ha még olyan szerencsésen ütött is ki ez a tavaszom, a legkülönbet nem hozta meg nekem, azt, amit pedig a legrosszabb tavaszoktól is megkaptam - a maga zenéjét! Ez már összenőtt bennem a ``tavasz`` fogalmával - Recoaro óta! -, körülbelül úgy, mint ahogy a lagúnaváros szelíd harangcsengése összenőtt a ``húsvét" fogalmával. Ahányszor csak eszembe jut valamelyik melódiája, hálásan, hosszan ölelem magamhoz azokat az emlékeket: semmi se adott nekem annyi újjászületést, emelkedést és könnyebbülést, mint a maga zenéje. Nekem ez a por excellence jó zene, amelynek a kedvéért belsőleg mindig tisztább ruhát öltők, mint bármi egyébért.

Tegnapelőtt elküldtem magának dr. Fuchs színházi cikkeit. Van bennük sok finom és átélt dolog. Dr. 8randes előadásai nagyon szépen fejeződtek be - óriási ovációval, amelyről Brandes azt mondja, hogy nem neki szólt. Azt állítja, hogy a nevem most már Koppenhága egész intelligenciája előtt népszerű, és egész Skandináviában ismerős. Úgy látszik, ezeket az északi embereket nagyon érdekelték az én problémáim; bizonyos dolgokat, hyperlink``úr-morál"-om elméletét tán könnyebb nekik befogadni, mert ott általában mindenki pontosan ismeri az izlandi sagát, amely bőséges anyagot ad hozzá. Örömmel hallom, hogy a dán filológusok helyeslik és elfogadják a bonos szó származtatását: tulajdonképpen elég merész volt a ``jó" fogalmát a ``harcos" fogalmára visszavezetni. Az én föltevéseim nélkül soha filológus ilyen ötletre rá nem jutott volna.

Igazán kár, hogy ha már kiruccant, nem inkább Cadore tájékát választotta a papírpiszkítás helyett. Az én rossz példám szemmel láthatóan rontja a maga, alapjában jobb erkőlcseit. Az idö nagyon alkalmas volt az ilyen hegyi felfedező utakra, ámbár én se használtam ki, és ugyancsak korholom magamat miatta.

Valami lényeges új tudást köszönhetek az utolsó heteknek: fölfedeztem a Manu törvénykönyvének egy francia fordítását, amely Indiában készült, az ottani főpapok és tudósok szigorú ellenőrzése mellett. Ez az abszolút árja alkotás, az erkölcs papi kódexe, amely a Védákra épül - a kasztfogalomra és az ősrégi hagyományra -, amely nem pesszimista, ha még annyira papos is - egészen kűlőnős módon egészíti ki a vallásról való képzeteimet. Megvallom, rám úgy hatott, hogy minden egyéb nagy erkölcsi törvényhozá-sunkat, amiről csak tudunk, utánzásnak, sőt, karikatúrának érzem mellette: elsősorban az egyiptomit; de még Platónról is úgy érzem, minden főkérdésben, hogy egyszerűen jól kioktatta egy bráhman. Ebben a beállításban a zsidóban egy csandálafajt Iátok, amelyik uraitól megta-nulta, milyen elvek alapján lesz úrrá és a nép megszervezőjévé egy papi osztály... Úgy látszik, még a kínaiak is ennek a klasszikus, ősrégi törvénykönyvnek a hatása alatt hozták létre a maguk Konfuciusát és Lao-céját. A középkori szervezkedés, mintha valami furcsa tapogatódzás lenne, amellyel vissza akarták szerezni mindazokat a képzeteket, amelyeken az ősrégi ind-árja társadalom alapult, de pesszimista értékeléssel, amely a fajromlásban gyökerezik. - A zsidók, úgy látszik, ebben is csak ``közvetítenek", nem találnak ki semmi újat.

Ennyit el akartam mondani, édes barátom, hogy megmutassam, mennyire szeretnék elbeszélgetni magával. - Kedden utazom.

Testestől-lelkestől a magáé

Nietzsche

4. Karl Knortz tanár úrnak Evansville (Indiaisa) (Sils-Marfia, Oberengadin, 1888. június 2t. Svájc)

Igen tisztelt uram!

Fogadja hálás köszönetemet megküldött két munkájáért; abban, hogy megkaptam őket, annak a bizonyságát látom, hogy azóta az én műveim eljutottak 0nhőz. Az, aki engem jellemezni akar- akár mint gondolkodót, akár mint írót és költőt

-, nehéz dologra vállalkozik. Az első komolyabb kísérletet ezen a téren a jeles dán író, dr. Georg Brandes tette, akinek irodalomtörténeti munkássága bizonyára nem ismeretlen 0n előtt. Ő egy hosszabb előadás-sorozatot tartott rólam a koppenhágai egyetemen, Friedrich Nietzsche, német !ilozótus címen, s az előadások, amennyire az ottani hírekből értesültem, fényes sikerrel végződtek. Háromszáz főnyi hallgatóságban sikerült fölkeltenie az érdeklődést az én merészen felvetett kérdéseim iránt, és, amint ő mondja, a nevemet az egész északon népszerűvé tette. Ezenkívül inkább csak láthatatlan hallgatókkal és hívekkel dicsekedhetem, akik kőzőtt egypár francia is akad, mint pl. Mr. Taine. Legmélyebb meggyőződésem, hogy ezek az én problémáim, ez az egész ``immoralista" állásfoglalásom ma még nagyon korai és nagyon is előkészítetlen. Én magam egyáltalában nem gondolok semmiféle propagandára; mindmáig soha egy ujjamat se mozdítottam meg érte.

Zarathustrámról körülbelül elmondhatom, hogy a legmélyebb alkotás, amit csak német nyelven írtak, és nyelvében is a legtökéletesebb. De ahhoz, hogy ezt velem érezzék, ahhoz még a nemzedékek egész sora kell, akik előbb utolérik azokat a belső átéléseket, amelyekből ez az alkotás keletkezett. Szinte azt szeretném ajánlani, hogy az utolsó műveimmel kezdje, mert azok a legszéleskörűbbek és a legfontosabbak (Túl jón és rosszon és Az erkölcs genealógiájáról). Neke magamnak a középsők a legszimpatikusabbak: a Hajnalpírmeg Avidám tudomány ezek a legszemélyesebbek).

A Korszerűtlen elmélkedések, amely bizonyos értelemben fiatalkori írásnak számít, nagy figyelmet érdemel a fejlődésem szempontjából. Karl Hillebrand Népek, korok és emberek című művében van egypár kitűnő cikk az elsö ``Korszerűtlen -ről. A Strausst támadó írásom nagy vihart támasztott; a Schopenhauerről szóló írás, amelyet különösen figyelmébe aján- lok, annak a bizonysága, hogy egy energikus és ösztönösen igenlő szellem még pesszimistától is kaphat jótékony impulzusokat. Richard Wagnerrel és Cosima asszonnyal néhány évig mélységesen meghitt barátságban és egyetértésben éltem, ezek az évek az életem legértékesebb évei kőzöl valók. Hogy most a Wagner-irányzat ellenfelei kőzőtt vagyok, az természetesen nem kicsinyes okokból történik. Wagner összegyűjtött munkáinak IX. kötetében van (ha jól emlékszem) egy nekem szóló levele, amely a viszonyunkról híven tanúskodik.

Abban a hitben élek, hogy a könyveim pszichológiai tapasztalások gazdagsága, a legfőbb veszedelemmel is szembenéző bátorság, nagyszerű szókimondás dolgában elsőrangúak. Ami a kifejezés művészetét és az artisztikus követeléseket illeti, ebben is megállom a versenyt akárkivel. A német nyelvhez régi szerelem, titkos meghittség és mélységes áhítat kőt! És ez éppen elég alapos ok arra, hogy jóformán egy könyvet se olvassak, ami ezen a nyelven íródik.

Fogadja, igen tisztelt uram, őszinte nagyrabecsülésem kifejezését.

Híve Prof. dr Nietzsche

5. Malwida (SiIs,1888. július végén)

Igen nagyrabecsült barátnőm!

Végre valahára! Ugye? - De akaratlanul elnémulok mindenki előtt, mert egyre jobban idegenkedem attól, hogy bepillantson az életem nehézségeibe. Csakugyan nagyon puszta fettminden körülöttem. Á szó szoros értelmében egy lélek sincs, aki sejtené, milyen helyzetben vagyok. Á legrosszabb benne kétségtelenül az, hogy tíz év óta egy árva szót se hallok, ami elér hozzám - és ezt kell megértenem, megérteni, hogy nem lehet másként! Á legmélyebb könyvet adtam az emberiségnek. (--) Ó, hogy meg kell ezértve zekelni! Kikapcsol minden emberi közösségből, tűrhetetlen feszültséget és sebezhetőséget okoz, olyan lesz az ember, mint egy állat, akit szű ntelenül sebeznek. Á seb éppen az, hogy semmi választ, egy árva hangot se hall az ember, és a terhet, amit megosztani, levetni szeretne (ugyan mi egyébért írunk?) irtózatos módon magának kell továbbhurcolnia. Az ember belepusztulhat abba, hogy ha/hatatlan!- Véletlenül még az a balszerencse is ért, hogy ebben a korban kell élnem, amikor a német szellem annyira szegény és sivár lett, hogy igazán szánnivaló. Kedves hazámban úgy kezelnek, mintha a bolondok házában volna a helyem: ezzel a ``megértéssel" tisztelnek meg! Ezenkívül a bayreuthi elme hibbantás is az utamban áll. Wagner, a vén csábító, még halála után is elszedi tőlem az embereknek azt a kis töredékét, amelyikre hatni tudnék.- Dániában azonban - szinte abszurdumnak hangzik! - ünnepeltek ezen a télen! Á szellemes Georg Brandes meg merte kockáztatni, hogy egy hosszabb előadás-sorozatot tartson rólam a koppenhágai egyetemen! Mégpedig fényes sikerrel! ÁI-landóan több mint 300 hallgató! És a végén óriási ováció!- Éppen most hallom, hogy New Yorkban is valami effélét terveznek. Én vagyok Európa Leglűggetle- nebb szelleme és az egyetlen német író - ez mégiscsak valami!

Erről eszembe jut egy kérdése az utolsó kedves levelében. Abban bizonyára nem kételkedik, hogy az olyan könyvekért, mint amilyeneket én írok, nem kap az ember honoráriumot. De ott talán nem tudja, hogy az összes előállítási és üzemi költségeket nekem kellett fedeznem (az utóbbi években kb. 4000 fr-ot). Tekintve, hogy a sajtó és a könyvpiac kiátkozott és kiközösített, a kinyomott példányokból legföljebb ha százat el lehet adni. Vagyonom jóformán semmi sincs, a bázeli nyugdíjam elég csekély (évente 3000 fr), de az utóbbi években mégis mindig félretettem valamit belőle: úgyhogy eddig még egy fillérnyi adósságom sincs. Az én titkom éppen az, hogy az életemet egyre jobban leegyszerűsítem, elkerülöm a hosszabb utazásokat meg a szállodákat. Eddig még sikerült; nem is akarnám, hogy másként legyen. Csak az ember büszkeségének van mit legyűrni néha.

Ez a sokszoros külső és belső nyomás az egészségemnek bizony nem vált éppen javára. Az utolsó esztendőkben nem a javulás felé haladt. Sőt, az utolsó pár hónap, amikor az időjárás is ellenem szegődött, a legrosszabb hónapjaimnak volt majdnem szakasztott mása.

Annál jobb sora volt ezalatt a testvéremnek. A vállalkozás, úgy látszik, pompásan sikerűit, kb. négy hónappal ezelőtt volt az ünnepélyes, szinte lejedelmi bevo-nulás a kolóniába, ami igen nagy hatással volt rám. Vagy 120 német van ott, kellő számú bennszülött peonnal; vannak köztük jó családok is, pl, a mecklenburgi Maltzan báróké.

A minap nagyon elevenen gondoltam magára, kedves barátnőm, olvastam egy könyvet, amelyben az Egy idealista aszszonyemlékiratai elsőkötetének egyik főalakja nagyon erős világításban állt elém. Azonkívül Salis kisasszony is nagyon há/ás érzéssel írt a magával való együttlétéről.

Azzal a forró óhajtással, hogy jó egészségben maradjon, és azzal a kéréssel, hogy őrizze meg nekem továbbra is bár csendes, de résztvevő jóindulatát, maradok hűséges odaadással

Nietzsche

Lelki nagyság kell ahhoz, hogy valaki egyáltalában elviselje az írásaimat. Az a szerencsém, hogy minden gyengeséget és erényességet magam ellen bőszítek.

6. Paul Deussennek (Sils-Maria,1888. szeptember 14.) Cím nov.15-ig: Torino (Italfa) (Ferma in posta)

Édes barátom,

nem akarok úgy elmenni Silsből, hogy még egyszer meg ne szorítsam a kezedet, visszagondolva a legnagyobb meglepetésre, amit ez a meglepetésekben bővelkedő nyár hozott. Meg aztán most bátrabban is beszélhetek, mint akkor, amikor felelnem kellett neked: az egészségem azóta megint visszatért a jobb időjárással (mert a ``jó" fogalma a meteorológusoknak és filozófusoknak hasznavehetetlen). Bár a legutolsó héten az egész mérgét kitombolta az esztendő - valóságos vízőzön volt és a legkomolyabb árvízveszedelemben élt az egész alsó és felső Enga din. Négy nap alatt 220 mm csapadék esett, holott a rendes mennyiség egy hónapra 80 mm. Még ebben a hónapban kapsz tőlem küldeményt: egy kisebb esztétikai vitairatot, amelyben először világítottam meg teljes élességgel Wagnert, mint pszicho%piai problémát. Hadat üzenek benne az egész mozgalomnak - és nincs pardon: elvégre is rajtam kívül senki sincs, aki elég széles és elég mély arra, hogy ezen a ponton ne legyen bizonytalan. - Hogy én kiadok egy Wagner-ellenesírást, mondjuk pamfletet, az - amint a kiadóm legutóbbi értesítéséből is látszik - meglehetős izgalmat kelt. Csupán az előzetes hirdetésre, amely a könyvkereskedők tőzsdelapjában megjelent, anynyi megrendelés érkezett, hogy az első kiadás (1000 példány) elfogyottnak tekinthető (teltéve, hogy a kért példányok később nem fognak visszavándorolni...). Olvasd át egyszer ízlés és stílus szempontjából ezt az írást: nincs ma Németországban egy lélek se, aki így ű Franciára lefordítani éppen olyan könnyű lenne, mint amilyen bajos, sőt, tán lehetetlen vállalkozás volna németre lefordítani...

A kiadóm kezében van már egy másik kézirat, amely igen élesen és finoman fejezi ki az én egész filozófiai eretnekségemet- sok szépség és sok kajánság mögé rejtve. A címe: Müssiggang eines Psychologen (Egy pszichológus pihenő óráit. Végre is ez a két írás igazán ``csak pihenő", egy mérhetetlenül súlyos és végzetes feladat munkája közben - olyan feladat ez, amely, ha megértik egyszer, az emberiség történetét két részre osztja. A lényege három szóban: minden értékek álértékelése. Ezután sok mindent nem szabad majd, amit eddig szabad volt. A tűrelem birodalma elsőrangú értékítéletek alapján egyszerűen gyávasággá és gerinctelenséggé degradálódik. Kereszténynek lenni - hogy csak az egyik kővetkezést említsem - ezentúl tisztességtelen dolog lesz. - Bennem sok tekintetben az emberiségnek ez a minden eddiginél radikálisabb átalakulása is már megindult. Csakhogy, amint már mondottam, szűkségem van a pihenők és félreszökellések Iegkülőnbőzőbb fajtáira, hogy fáradság nélkül teremhessen meg a művem, mint játék és szabad akarás. Az első könyv félig készen van. - Őreg barátom,

te biztosan sejted, hogy lesz mit kinyomatni ebben az évben, meg a következőkben - és hogy ez a sajátságos pénzes nagylelkűség éppen a döntő pillanatban kopogtatott be nálam. Mindenhez szerencse kell, még a jótevéshez is... Pár évvel ezelőtt - ki tudja, mit feleltem volna neked akkor.~

Szeretettel üdvözöl barátod

Nietzsche

Küldök egy példányt Volkmar ügyvéd úrnak is.

(``a legnagyobb meglepetés". Deussen 2000 márkát küldött nyomdaköltségre, egy ismeretlen tisztelő nevében.

Müssiggang eines Psycbologen: későbbi címén Götzendämmerung.

Az újraértékelés első könyve: Az AntiKrisztus. Laczkó S.: N. magyarul. 45. tétel - a szerk.)

7. Peter Gastnak (Turin,1888. október 30., kedden)

Édes barátom,

éppen belenéztem a tűkörbe - sohase voltam ilyen jó színben. Példásan jókedvű és jól táplált vagyok, és tíz évvel fiatalabb, mint ahogy szabad lenne. Ezenkívül, amióta Turint választottam otthonomnak, nagyon megváltoztam abban, hogy magamat megtisztelem - többek között kitűnő szabóval dicsekedhetem, és sokat adok arra, hogy mindenütt a disztingvált idegent lássák bennem. S ez bámulatos mértékben sikerül is. Trattoriámban kétségtelenül én kapom a legjobb falatokat: mindig figyelmeztetnek, ha van valami, ami különösen jól sikerűit. Megvallom, mindmáig nem tudtam, mit jelent jó étvággyal enni; valamint azt sem, mire van szűkségem, hogy jó erőben legyek. A Nizzában fölfőtt telekről nagyon keményen hangzik mosta véleményem: nem elegendő és éppen nekem egyáltalában nem való diéta.

Ugyanezt mondhatom, sőt, talán még inkább - mindhiába, kedves barátom! - a maga Velencéjéről is. Itt legalábbis négyszer annyit megeszem, mint a ``Panada"ban, a Legkitűnőbb lélek- és gyomorhangulatban. - De meg Nizza máskőlőnben is merőben őrűitség volt. Vidék tekintetében Turin nekem sokkal szimpatikusabb, mint az a darab meszes, fátlan és bárgyú Riviéra, úgyhogy nem győzők eleget bosszankodni, amiért csak ilyen késön szabadultam meg tőle. Arra a megvetnivaló, olcsó emberfajtára, amelyik ott van - az idegeneket sem véve ki - nem is akarok szót vesztegetni. Itt mérhetetlen tökéletességben és verőfényes teljességben kelnek a napok: pompás fák, ragyogósárga lombok, halványkék ég és halványkék folyó, átlátszó, tiszta levegő - Claude Lorrain, olyan szép, amilyet álmomban se láttam. A gyűmölcs, a szőlő csak úgy barnállik az édességföl - és olcsóbb, mint Velencében! Itt érdemes élni, minden tekintetben. Egy kis csupor kitűnő, sőt, elsőrendű kávé, amilyet sehol se ittam még, az első kávéházakban 20 cs. - és Turinban nincsenek borravalók. A szobám elsőrangú helyen, központban, reggeltől délutánig napos, kilátás a Palazzo Carignanóra, a Piazza Carlo Albertóra és azontúl ki a zöld hegyekre - havonta 25 tr, kiszolgálással együtt, cipőtisztítást is bele- értve. A trattoriában minden étkezésért 1 fr 15 cs-t fizetek, és ráadok még 10 cs-t, amit itt határozottan kivételes dolognak tekintenek. Ennek fejében aztán kapok: egy /ókora adag minestrát, vagy szárazon, vagy levesben: igen nagy a választék és változatosság és elsőrendű olasz feszfaneműeket adnak (csak itt tanulom meg, milyen nagy kúlőnbségek vannak); aztán kapok valami kitűnő kőnnyü húst, legtöbbszőr borjúsültet, amit sehol se készítenek ilyen jól, főzeléket, pl. spenótot; három cipót, ami itt rendkívül ízletes (az ínyenceknek grissinit adnak, egész vékony kenyércsövecskéket, turini eledel). - Egy káiyhát rendeltem Drezdából: natron-carbon fűtés - füstje nincs, tehát kéménye sincs, Nizzából pedig elhozatom a könyveimet. Az idő egyébként csudálatosan enyhe, még éjszaka is. Az a hideg borzongás, amiről írtam, pusztán belső okokból eredt. Mindjárt el is múlt.

A levelével nagy őrömet szerzett. Tulajdonképpen ehhez még hasonlót se értem meg soha, még soha senkitől se hallottam, milyen erősen hatnak rá a gondolataim. Az újság, az újítás bátorsága igazán páratlan - ami pedig a kóvetkezménye ket illeti, hát néha bizony egy kicsit aggodalmasan nézek a kezemre, mert úgy érzem, hogy az emberiség sorsát ``a kezemben" tartom. - Örűl, hogy a Dionüszoszmorált tettem meg befejezésnek? Eszembe jutott, hogy ez a fogalomcsoport a világért se hiányozhatik a filozófiámnak ebből a ``vademecum"-jából. Azzal a néhány mondattal, amit a görögőkről beleírtam, azt hiszem, bajra hívok mindent, amit eddig róluk mondottak. - És a végén az a kalapácsszózat a Zarathustrá ból. - Nátha most, ez után a könyv után kihallatszik... Rajtam mindig végigfuta hideg, valahányszor hallom.

Az idő olyan fölséges, hogy ilyenkor igazán nem nagy mesterség jól csinálni valamit. A születésem napján megint belefogtam valamibe, és úgy látszik, sikerülis, meglehetősen előrehaladt. A címe: Ecce homo vagy: Miképpen /esz az ember az, aki. Hallatlan vakmerőséggel beszélek magamról és írásaimról: nemcsak bemutatkozni akartam, mielőtt az álértéke/és félelmesen magában álló aktusát végrehajtanám, de szerettem volna azt is kipróbálni, hogy tulajdonképpen mennyit kockáztathatok meg ma a német fogalmak szerint való sajtószabadság korában. Attól tartok, hogy az ``átértékelés" első kőtelét nyomban konfiskálják - a tőrvény szerint egészen jogosan. Ezzel az Ecce homóval az egész kérdés iránt olyan fölfokozott komolyságot, sőt, kíváncsiságot szeretnék kelteni, hogy a mit szabad? szokásos és alapjában józan fogalma most az egyszer megtürjőn egy kivételt. Különben a lehető legnagyobb pszichológiai ``ravaszsággal" és vidámsággal beszélek magamról - a világért se akarok prófétaszörnyeteg vagy erkölcsrém lenni az emberek szemében. Ebből a szempontból is érhet valamit a könyvem: talán megóv attól, hogy összecseréljenek az el-lentétemmel

A Kunstwartbeli Humanitására nagyon kíváncsi vagyok. Tudja, hogy Avenarius úrnak írtam a nyáron egy szerfölött goromba levelet, amiért a lapja olyan módon elejtette volt Heinrich Heinét? - A goromba levél- nálam mindig a jókedv jele...

Szeretettel üdvözli, csupa megnevezhetetlen oldalsó, hátsó és elülső jókívánsággal(- ``Egyik szükségesebb, mint a másik": imigyen szólt Zarathustra).

N.

(A ``Dionüszosz-morál": Ld. Gőtzendämmerung, Was ich den Alten verdanke. (Bálványok a/konya. Mit kőszönhetek az ókoriaknak?/

Kunstwartbeli Humanitás: P. Gast cikke a Fal/Wagnerről 1880. - a szerk.)

8. Georg Brandesnek (Torino, via Carlo Alberto 6. IIi., 1888. november 20.)

Igen tisztelt uram, bocsánat, hogy azonnal válaszolok. Az életemben most olyan furcsán értelmes véletlenek történnek, hogy igazán páratlan. Tegnapelőtt is; és most megint. - Ó, ha tudná, mit írtam éppen akkor, amikor a levele beállított hozzám.

Éppen önmagamat mondottam el, olyan cinizmussal, ami világhistóriai jelentőségű lesz egyszer. A könyvem címe: Ecce homo, ami benne van, az semmit se kímélő merénylet a megfeszített isten ellen; a végén olyan mennydörgés és mennykőzápor zúg le mindenre, ami keresztény vagy kereszténységgel fertőzött, hogy az embernek a lélegzete is eláll belé. Élvégre is én vagyok a kereszténység első pszichológusa, és, mint régi fűzérhez illik, elővontatom a nehéz ágyút, amelyikről a kereszténység ellenségei eddig nem is sejtették, hogy van a világon. - Az egész nem egyéb, mint előjátéka a Minden értékek átértékelése című munkámnak, amely itt van előttem készen: esküszöm Önnek, hogy két év múlva görcsökben vonaglik az egész föld. Én végzetes vagyok.

Találja el, kik azok, akikkel a leggonoszabbul elbánik az Ecce homo? A derék németek! Rettenetesen odamondogattam nekik... A németek lelkén szárad hyperlinkis, hogy a történet utolsó nagy korszakát, a renaissance-ot, kiforgatták az értelméből éppen akkor, amikor a keresztény értékek, a decadence-értékek meggyőzettek, amikor még a legfőbb papság ösztöneiben is fölibük kerültek az ellenösztönök, az életösztönök. Az egyházat támadni akkor annyi volt, mint- helyreállítani a kereszténységet. (Cesare Borgia a pápai széken - ez lenne a renaissance értelme, igazi szimbóluma.)

- Azért nem szabad haragudnia, hogy Őn is szerepel a könyvben, egy igen fontos helyen - éppen most írtam -,abban az összefüggésben, hogy németországi barátaimat megbélyegzem azért, ahogy velem bántak, ahogy tökéletesen cserbenhagytak becsületestül, filozófiástul. - Ön egyszerre megjelenik szép dicsfényfelhőbe burkolva...

Amit Dosztojevszkijről ír, azt feltétlenül elhiszem; én viszont azért becsülöm sokra, mert nem ismerek értékesebb pszichológiai adatokat azoknál, amiket tőle kaptam - egészen sajátságos módon hálás vagyok neki, bár a legbelsőbb ösztöneim ellenszegülnek. Pascallal is körülbelül így vagyok, azt mondhatnám, hogy szeretem, meri végtelenül sokat tanultam tőle; ő az egyetlen /ogikuskeresztény.

- Tegnapelőtt olvastam August Strindberg Les mariés c. könyvét, nagy elragadtatással és otthonos érzéssel. Őszinte bámulatomban csak az az érzés zavart, hogy eközben magamat is bámultam egy kicsit. Turin marad ezentúl a székhelyem.

Híve

Nietzsche, jelenleg szörnyeteg

Hová küldhetem a Bálványok alkonyát? Abban az esetben, ha még tizennégy napig Koppenhágában marad, fö-lösleges válaszolnia.

9. Anyjának (Torino, via Carlo Alberto 6. III., 1888. december 21.)

Öreg édesanyám,

pár nap múlva, hacsak minden jel nem csal, karácsony lesz: talán még jókor odaéra levelem (talán Kürbitz úris megértette a célzásomat pár nap előtt), amelyben megkértelek, hogy gondolj ki valamit, amiben örömed telik, és ami mellett szívesen gondolsz öreg jószágodra, egyébként pedig elnézést kérek, amiért csak ennyi és nem több. - Itt is van egy kis telünk, de nem olyan azért, hogy fűteni kéne. A nap meg a derült ég pár nap alatt mindig lebírja a ködöt. Nagy temetés volt itt nemrég, az egyik hercegűnk halt meg, a király unokatestvére; sokat tett Itáliáért, a tengerésze tért különösen, mert tengernagy volt.

Minden tekintetben nagyon örülök, hogy Nizzával végeztem - három láda könyvemet már utánam küldték ide. A derék Köchlinék is elmaradtak az idén télen Nizzából, most először; ők voltak ott az egyetlen társaságom, amelyben jól éreztem magam, finom és előkelő társasághoz szokott emberek. Az öreg Köchlin bizony nem jól van, Madame Cécile-től kimerítő levelet kaptam: állandóan lázas. Genovában vannak, Nerviben. - Genfből viszont jó és vidám híreket kapok Madame Fynntől és orosz barátnőjétől.

A legjobb újságokat azonban Gast barátomtól hallom, akinek egész élete bámulatosan megváltozott. Nemcsak a legelsőragú berlini művészek érdeklődnek igen melegen a dolgai iránt, Joachim, de Ahna, akik pedig Németország legnagyobb igé nyű és legkényesebb fajta művészei: biztosan nagyon csudálkoznál, ha látnád, hogy csak a leggazdagabb és legelőkelőbb berlini társaságokban fordul meg. Lehet, hogy az operáját Berlinben adják először; Hochberg gróf nem áll nagyon távol azoktól a köröktől, ahová ő bejáratos.

Tulajdonképpen szörnyű híres állat lett a te öreg jószágod: nem éppen Németországban, mert a németek sokkal butábbak és közönségesebbek, semhogy az én szellememhez fölérnének, és ha rólam volt szó, mindig szégyent vallottak, de máskor is mindenütt. A híveim egytől egyig vá/ogatottemberek, csupa magas állású, befolyásos személyiség Szt.-pétervárott, Párizsban, Stockholmban, Bécsben, New Yorkban. Ó, ha tudnád, milyen szavakban fejezték ki hódolatukat a legelőkelőbb urak, a legbájosabb hölgyek, akik kőzött még egy Madame la Princesse Tenicheff is akad. Valódi lángelmék vannak a tisztelőim kőzött - nincs ma név, amelyet annyi megbecsüléssel és áhítattal emlegetnének, mint az enyémet.- Látod, ez aztán nehéz mesterség: névtelen, rangtalon, vagyontalan vagyok, és úgy bánnak itt velem, mint egy kiskirállyal, mindenki, még a gyúmőlcsárus kofa is, akinek nincs addig nyugta, míg a legédesebb szőlőt ki nem válogatja nekem.

Szerencsémre most mindent megbírok, amit a feladatom követel tőlem. Az egészségem igazán pompás; kőnnyűnek érzema legnehezebb feladatokat, amelyeket senki emberfia sem győzött még erővel. Én öreg édesanyám, fogadd az év végén meleg jókívánságaimat, és kívánj nekem is olyan esztendőt, amely minden tekintetben méltó azokhoz a nagy dolgokhoz, amiknek történni kell benne.

Öreg jószágod

10. Georg barátomnak

Azután, hogy te fölfedeztél, nem volt nehéz dolog engem megtalálni, most már csak ahhoz kell nagy mesterség, hogy el tudjanak veszíteni.

A megfeszített

[Ezt a levelet Brandes tette közzé, a következő kísérőszavakkal: ``Bélyeg és közelebbi cím nélkül, igen nagy betűkkel, gyermek módra ceruzával megvonalazott papírra írva. Postabélyeg: Turin, 1889. jan. 4." (Ld. Möbius: Nietzsche. 180. o.) - a szerk.j

(Friedrich Nietzsche levelei 18631889. Richard Öhler nyomán kiszemelte és fordította Strém István és G. Beke Margit. Bevezető: Feleky Géza. Bp. Fővárosi Könyvkiadó R.-T.1923.)