Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

11. évfolyam 124. szám

Beretka Ferenc

Letisztuló füstös képek

Lakatos Menyhért: Füstös képek. Magvető, Budapest, 1975.

1975. augusztus 1.

Évszázados elmaradottság és elhanyagoltság után csak a felszabadulást követő évtizedeik, azok közül is talán csak az utóbbi kettő hozott valamennyire is érdemleges viszonyulást Magyarországon egy szám­belileg is jelentős, zárt világának egzotikuma folytán vonzó és a kutatói kíváncsiságot ingerlő nép, a ci­gányság iránt. Az utóbbi másfél-két évtized eredmé­nyének tekinthető az a tény, hogy rendeződik Ma­gyarországon a cigányság szociális helyzete. Munkát kapnak a gyárakban, üzemekben, termelőszövetkezetekben, helyet az iskolákban, közép- és felsőfokú oktatási intézményekben, szerepet a közéletben. Vi­szont elgondolkodtató, sőt konkrét következteté­seket is sugall az a tény, hogy például a televízió ri­portot készít a tanácstagnak megválasztott cigánnyal. A valós eredményeket azonban lehetetlen elvitatni vagy tagadni. Magyarországon intézményesen foglal­koznak a ciganológiával, s e nép archaikus folklór­ja, népi műveltsége és szokásai, életmódja valamint mentalitása egyre termékenyebb talaja a kutatásnak, ugyanakkor éltetője a művészeteknek is.

Ez a világ termékenyíti a cigányság körében nagy tiszteletnek örvendő, s a művelt köztudat által is megbecsült Choli Daróczi József költészetét, s ennek áldoz Lakatos Menyhért Füstös képek c. regénye is. A cigánysorból felemelkedő író-tanító önéletrajzi fogantatású könyve egy felemelkedni akaró (pontosab­ban: egy véletlenszerűség folytán felemelkedni »kény­szerülő«) romafiú életén keresztül a putrik világának hiteles rajzát adja. Éppen e hitelességre törekvés teszi a művet annyira rokonná Illyés Gyula A pusz­ták népe c. könyvével. Míg ez utóbbit a szakma egy­értelműen szociográfiaként kezeli, Lakatos könyvére a szociográfiai regény, vagy inkább a regényes szo­ciográfia megjelölés illik jobban.

S nem véletlenül, ugyanis a regényírás szándékával készült mű mentes a szociográfiai vizsgálat tudatos­ságától, ám az anyag alapos, a tudományos vizsgálat eredményein is túltevő ismerete, s a regény couleur locale-os hátterének megrajzolási szándéka olykor a szociográfiai tényközlés útjaira viszi szerzőnket. Meg­esik az is, hogy a szociográfiai jelleg felülemelkedik a regényes elemen, sőt, olykor annak rovására van jelen. Ezt azonban kizárólag esztétikai szempontból róhatjuk fel, ugyanis a regény háttere által megis­mert világ legalább annyira élményszerű, legalább annyira szuggesztív, mint maga a tisztán regényszerű vonalvezetés.

írásunk elején szóljunk néhány szót a könyv ezen szociográfiai vonásairól, a regényanyag és kompo­zíció kérdéseit későbbre halasztva.

A XX. század harmincas éveinek vége felé játszódik a regény, s a cselekmény belenyúlik a második világ­háború éveibe. Abban a történelmi korban vagyunk tehát, melyben az emberi civilizáció fejlődése válság­ba került, a kapitalista termelési mód még a csak­nem kizárólag agrárgazdaságú Magyarországon is ke­gyetlenül szétválasztotta az emberi társadalmat gazdagokra és szegényekre. Közöttük lebegett egy szám­belileg is jelentős kisparaszti réteg, mely ugyan nem tartozott sem az agrárproletárok, sem a kisajátítók osztályához (de tekintve a kor gazdasági helyzetét, akaratlanul is az előbbi felé tendált), s mely a re­gényben fontos szerepet kap az alávetett osztályhoz viszonyítva is a társadalmi ranglétra egy jóval alacso­nyabb fokán elhelyezkedő cigányság életében olykép­pen, hogy bizonyos fokig megélhetési lehetőséget biztosított emezek számára (kéregetés).

A cigányság, mint említettük is, egyfajta társadal­mon kívüli réteget képviselt. Az agrárproletariátushoz csak annyiban sorolható, hogy tagadhatatlanul részt vállalt a kapitalista nagybirtok földművelési munká­lataiban, azonban a válságos esztendők munkanélkü­lisége kegyetlenül letaszította erről a pozíciójáról is, hogy helyet biztosítson a magyar szegénységnek, a »voltaképpeni« agrárproletariátusnak. Ez a letaszítás csak fokozni tudta azt az egyébként is embertelen nyomort, melyet a cigányság évszázadokon keresztül elviselni kényszerült.

A cigányság társadalmon kívülisége zárt világának megannyi jellegzetességén is megmutatkozik. Egyfaj­ta szabad életmód jellemzi ezt a közösséget, melyet a maga belső mozgatóerői irányítanak és sajátos tör­vényszerűségei határoznak meg. Éppen egy ilyen el­szigeteltség okozta azt is, hogy a XX. század közepe táján a cigányság életmódja alig különbözik a no­mádétól, s majdcsaknem azonos a törzsi rendszerrel, tehát társadalomtörténetileg évszázadokkal korábbi időben gyökerezik.

E nagyfokú archaikum látszólagos mozdulatlanságra hagy következtetni, a külső szemlélő képtelen bármi­féle mozgást felfedezni benne. Lakatos Menyhért a szemtanú, a beavatott, a körön belüli ember ismere­teivel és éleslátásával érzékelni — s ami még fonto­sabb: érzékeltetni — tudja, hogy a látszólagos moz­dulatlanságon belül nagy dinamizmus, száguldó moz­gás és hevesség jellemzi a romák világát. A dinamiz­must a temperamentum, az egymás közti viszonyok mozgalmassága, az egész cigány-lét nagyfokú dialek­tikája hozza létre. A cigány-lét mozgása — állapítja meg könyvében a szerző — hasonlít a forgó korong­hoz, mely a gyors forgás következtében a mozdulat­lanság látszatát kelti.

Tetemes része van ebben a múlt visszahúzó erejé­nek, melytől igen nehéz szabadulni. »Itt minden a múlté, még az is, ami ezután születik.« Ez teszi a ci­gányéletet mitikussá, ez ad a szokásoknak rítus-jelleget, ez teszi babonás hiedelmeiket ijesztően valóságízűvé. Még a tanultabb, immár gimnazista cigányfiú is kénytelen beismerni: »Nem hiszem a babonát, de félek tőle.«

Az értékek rendszere más tartalommal bír itt, mint egyebütt. A becsület mint norma úgyszólván egészen »egyszemélyes«. Kifelé egyszerűen nem lehetett be­csületesen élni, a szükség kényszerítő ereje nagyobb volt azénál, amit a köznapi szóhasználatban becsü­letnek neveznek. És elsősorban azért, mert természe­ti szükségletek határozták meg egész létüket. Az em­beri együvé tartozás mértéke a nemiség, a békesség egyetlen kritériuma a táplálék.

A vad szeretkezések mögött nem kizárólag az evilági élvezetek habzsolása bújt meg: az ínség, a kielégítet­len létszükségletek egész sora mellett egyedül a sze­relem nem hagyta cserben sohasem a cigányt, tulaj­doniképpen ez adta meg életének egyetlen értelmét. A szerelem jegyében az ember képes volt »megtagad­ni önmagát, csakhogy a másikat boldoggá tegye«.

A cigány-lét belső törvényszerűségeinek és a társadal­mi élet írott vagy íratlan normáinak az összeütkö­zése sajátosan törvényen kívüliekké formálta a cigá­nyokat. E törvényen kívüliség állította őket szembe az állam kakastollas reprezentánsaival, vagy a regény vége felé a Horthy-rendszer honvédségével. Ez kár­hoztatta őket folytonos készültségi állapotra, bizony­talanságra, örökös hontalanságra. S ez, meg a tár­sadalmi lét kegyetlen előítéletei, a Horthy-rendszer sovinizmusa okozta azt, hogy a köztudat a cigány emberi mivoltát is gyakran kétségbe vonta, sőt, viszo­nyulásával olykor tagadta is.

Éppen ezért a cigány-lét alapvető meghatározói közé tartozott »megmutatni, hogy engem is anya szült, emberek gyereke vagyok«. Lakatos könyvének nagy erénye, hogy ez utóbbit, ha megkésve is, egy olyan korban, melyben ugyanez csak a visszahúzó elemek szemében kérdés, egyszer s mindenkorra bizonyíta­ni tudta. A füstös kunyhókból, a nyirkos putrik ve­rejték- és húgyszagú levegőjéből, ha mégoly szurtosan is, de emberek kandikálnak ki, s a szemek meleg csillogással néznek egy világ felé, mely immár feléb­redt a múlt sötétségéből.

Ott ér véget a regény cselekménye, ahol a cigánysors is fordulópontjához érkezett, egyre inkább szétfoszlik mítosza, s szereplői egyre inkább beleolvadnak a valóságba.

Pepecselgető szociográfusi vizsgálódással, adatok hal­mozásával talán lehet többet mondani, de hiteleseb­bet aligha, egy ilyen zárt világról, mint amennyit gyakran premier plánba kerülő háttérként Lakatos Menyhért közöl olvasóival. Külső megfigyelő nem is leshet el annyit ennek az életnek a titkaiból, amennyit a benne élő elárul belőlük. Azért is érdekes ez a könyv, mert akaratlanul is belopja olvasóját abba a világba, részesévé, aktív szemlélőjévé teszi az ott fo­lyó történéseknek. A füstös képek fátylát egy-egy percre félrelebbenti az író tolla, s az olvasó benne érzi magát abban a folyton mozgó, rohanó, kifelé mégis mozdulatlannak látszó világban, melyet úgy ne­vezünk: cigány-lét.

Most pedig néhány szót a kötet irodalmi jellegzetes­ségeiről, regényszerű elemeiről, stiláris és kompozíciós vonatkozásairól.

A feldolgozott valóságanyag kétségkívül jó alapul szolgál egy ízig-vérig drámai jellegű regény kibon­tásához. Alapvető konfliktusként a főszereplő kettős léte jelentkezik: egyik énje a putrik népével egy, a cigánypárizzsal velejéig azonosuló kamasz, ezzel szemben másik énje a városba járó, művelt gimna­zista. Cigány volta keserűen ütközik a háború előtti Magyarország társadalmi valóságával. Az egymást érő megaláztatások egyfajta csak látszólagosan megalku­vó, önmagában elmerülő jellemet faragnak az ifjú Bonczából, mígnem odáig fokozódnak, hogy egy összetűzés várható következményei elől, a fiatal cigány­fiú kénytelen elmenekülni.

Egyszóval ez az ellentét, a főhős kettős lénye adja a mű sokat ígérő alapját. Sajnos, szerzőnk nem tudja teljesen kimeríteni a kínálkozó lehetőségeket. Mint regényíró gyakorta elbotlik a szociográfiai tényközlés útjain, s átsiklik egy-egy kínálkozó szépírói lehetőség

felett. Ennek legfőbb okát a komponálási bizonyta­lanságban lehet keresni.

Az irodalmi fikció (Markiewicz által a mesterséges elrendezettséggel és a képszerűséggel együtt alapvető­nek tartott) kritériumát Lakatos könyve kielégíti, mert művének világa, bármennyire is nem-fiktív, konk­rét és megtörtént anyagon alapszik, az irodalmi ha­tás növelése céljából az odaképzelt elemek egész so­rát tartalmazza. A probléma ezen elemek mestersé­ges elrendezettségében, magyarán a kompozícióban keresendő. Lakatos túlságosan is ráhagyatkozik az ábrázolt valóságanyag szerkezetére, s ezért a rendel­kezésére álló regényanyag elemeinek egymás mellé helyezése, az irodalmi struktúra felépítése olykor esetleges, a történések egymásutánja egyfajta nem tudatos, spontán jelleget mutat. Az egyenesvonalú szerkesztés, valamint a regény tisztán formai tagolat­lansága (fejezetekre, részekre osztásának hiánya) olyan, nagyon is érezhető vonalvezetési törésekhez vezet, mint a magyarországi fasizmus minden elő­készítés nélküli betörése a mű cselekményébe.

Szerzőnk prózaírói tehetsége ennek ellenére vitatha­tatlan. Szerkesztési készsége a kitűnően megkompo­nált részletek sokaságában megnyilvánul (pl. a vere­kedések ábrázolása, a fiú üldözésének leírása, a mun­kaszolgálatosok kiválogatásának kidolgozása stb.). Kár, hogy ugyanez a részletek egésszé formálásában nem mutatkozik meg.

Hasonlóan sikeresek egyes lírai betétei, frappáns ref­lexói, melyek ígéretes írói alkatra hagynak következ­tetni. Példaként mellékelünk egy sikeres részletet:

»Mint mentőangyalok, jöttek a hosszú vendégoldallal felszerelt napszámoskocsik, egyformán menekülhetett a bűnös és bűntelen, elfeledtettek mindent a feled­hetetlen éjszakák, mert nem mult el semmi, csak szünet volt. Egy lélegzetnyi szünet, nem volt kezdet, csak folytatás.

Folytatása egy nagy, örökké tartó éjszakának, ahol a múlt összekeveredik a jövővel, ahol soha nem lehet tudni, mi múlt el, a tegnap, vagy a holnap. Csak egy biztos, a ma. És ez bármit hoz, jót vagy rosszat, mindig elmenőfélben van, magával ragad bennünket szőröstül, bőröstül, perceinek, pillanatainak élünk, és ha a holnap képe ígérkezik, nem tudunk magunkkal vinni semmit, csak a mát, az örök mát, ami szétválaszthatatlanul összekeveredett a tegnappal.«

Azonban a drámaihoz már jóval kevesebb az érzéke. Emiatt marad kihasználatlan a történés legnagyobb lehetősége, ezért süllyed a középszerű leírás szintjé­re egy olyan nagyszerű és már magában is eleve ígé­retes szituáció, mint Simaj lovának megöletése.

Idézhetnénk azonban rengeteg példát Lakatos kiváló képalkotására, nagyszerű leírásaira, frappáns monda­taira, kissé idejétmúltnak tűnő, a visszatetszésig nyers, de szuggesztíven erős naturalizmusára, melyek ismét csak szépírói erényeit támasztják alá.

Felsorolt erényeinek és hibáinak együttesében Laka­tos Menyhért Füstös képek c. munkája kielégíti a szociográfiai regény követelményeit, azzal, hogy a mérleg inkább a szociográfia oldalára billen, s ennek erényei messze túlszárnyalják amannak a hibáit.

A műből megismert »külön világ« sajátos törvénysze­rűségeivel, szereplői heves vérmérsékletükkel, alkotó­juk pedig higgadt precizitásával, s hibái ellenére is tagadhatatlan szépírói erényeivel tevékenyen járultak hozzá ahhoz, hogy a magyarországi cigányság életé­nek eme sokszínű tablóján a »füstös képek« minél letisztult abban és őszintébben kerüljenek terítékre. Éppen ezért méltó a kötet elé írt Choli Daróczi-idézet:

Ne szórjatok elénk sem kölest sem zabot,

gyöngy, igazgyöngy illik a fekete korallhoz.