Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

NŐ - VÉR

Dubravka Ugrešić

LEGÉNYEK A GÁTON

1998. május 1.

1. Ha Zágrábban, az újdonatúj európai állam, Horvátország "metropolisában" találja magát az idegen, pláne ha ez szombat délelőtt esik meg vele, meg fog hökkenni attól, ami a szeme elé tárul. Zágráb főtere szombat délelőtt telis-teli van férfiakkal. Ácsorognak, cigiznek, kvaterkáznak, fontoskodva járnak föl s alá, ránevetnek egymásra, megveregetik egymás vállát, a fiatalabbak tréfásan lökdösődnek - toporognak mind, mint egy pingvinfalka. Ha az idegen az egyik sarok felé tekint, lépcsősorra lesz figyelmes. Ez a lépcső a Dolacra, a zágrábi városi piacra vezet. Nők másznak rajta le-föl, élelmiszerrel degeszre tömött nejlonzacskókat cipelve. Ezek a zágrábi nők, az új európai "metropolis" nőnemű lakói, ahogy hazafelé iparkodnak, hogy megfőzzék a szombati ebédet. 
2. Ez a kép tipikus jugó jelenet, és teljesen mindegy, hogy Zágrábba, Belgrádba, városba vagy vidékre, "nyugatra" vagy "keletre" helyezzük-e. Olyan általános és olyan természetes, hogy egy elemi iskolás tanító néni, amikor a szexuális nevelésre kerített sort (természetesen a kommunizmus idején; ma hittant tanítanak az iskolában), visszahőkölt az erre vonatkozó kérdéstől. Éppen a nemi különbségeket magyarázta a meztelen női meg a meztelen férfitest ábráin, mikor is egy gyerek aggodalmasan megkérdezte: - És hol vannak a mama zacskói? Az élelmiszerrel megtömött nejlonzacskó a mama kezében a gyerek számára releváns nemi különbséget jelentett. 3. A homo balkanicus, a jugó férfi nem létezik egyes számban. Elvétve jelenik csak meg magányos példányként, mint személy, mint individuum - ő legtöbbször: férficsapat. A délszláv vidékek férfi lakója csapatban nevelődik, csapatban nő fel, csapatban él. A férficsapat az ő természetes környezete, nélküle tátog, mint a partra vetett hal. Mi smo dečki, što pijemo stojećki - mi vagyunk a legények a gáton, mi, akik állva iszunk - így hangzik egy népszerű zágrábi nóta refrénje. A jugó férfiak mentálisan egymás kezét fogva sétálnak végig az életen. Úgyhogy a maszkulinizmus modern szószólóinak az elvesztett férfiidentitás után kutatva nem kellene Pápua Új-Guineába utazniuk. A harcedzett férfiidentitás itt van az orruk előtt. 4. A jugó férfiak képzeletvilágában fontos hely illeti meg a nőt. A női image-nak nem ártottak meg azok a politikai változások sem, melyeket a második világháború hozott magával (mikor is a nők a férfiakkal egyenrangúan vettek részt a partizánmozgalomban), sem a szocializmus közel ötvenéves gyakorlata (mely legalább papírformán kiegyenlítette a férfiak és a nők jogait), sem a nők dominanciája egyes foglalkozási ágazatokban (oktatás, betegápolás), sem a közéletben (az újságírásban, az egyetemeken, a művészetben) betöltött szerepük, sem a feminizmus megjelenése, sem az ún. demokratikus változások, de még az új háború sem. A nőnek ebben a képzeletvilágban megvan a maga stabil státusa - tudniillik az alacsonyabb rendű lényé. 5. A nő státusát szépen fémjelzi a nyelv. A "nő" mindennapi, széles körben elterjedt, hosszú hagyományra visszatekintő szinonimája a picsa. Ugyanilyen széles körű elterjedtségnek örvend ennek változata, a pizda szó is, ám pizdák férfiak is lehetnek - tudniillik a szó a silány, züllött, megbízhatatlan emberre vonatkozik (azaz a nő módjára viselkedő férfira!) - picsák azonban jobbára csak a nők. Ezek a köznapi szavak oly mértékben elterjedtek, hogy elvesztették sértő jelentésüket; maguk a nők is gyakran élnek velük egyébként. Milorad Pavić író és jugó férfi a Village Voice-nak adott interjújában az újságíró kérdésére, hogy mit jelent neki a demokrácia, a következő választ adta: A demokrácia picsafüst! Mivel az újságíró nem értette, mire gondolt, Paviĺ tört angolsággal bátran megismételte: - A smoke of the cunt! A picsafüst a horvát és szerb nyelvben (és néhány más nyelvben is, meg kell adni) a legelterjedtebb kifejezés a SEMMI-re, a nem létező dologra. Amikor az ezeket a nyelveket beszélő emberek azt akarják mondani valamire, hogy teljesen értéktelen, a füstölgő női nemi szerv költői képét használják. Amikor valakit vészjóslóan megfenyeget, a balkáni férfi ismét visszaemlékszik a női nemre (Kapsz a picsádra!); ha azt akarja megmagyarázni, hogy valaki hallgatott, mint a kuka, azt mondja: Hallgatott, mint a picsa; amikor meg dicsekedni kíván, hogy megvert valakit, így szól: Elvertem, mint a picsát! 6. A hírneves balkán humor kincsestárát (melyben az etnikai, nemzeti, kulturális és vallási különbségek kis szerepet játszanak) a vicceknek a végkimerülésig való ismételgetése szilárdítja meg. Könnyen lehet, hogy a viccek örök ismételgetését az idegen a koprofágia nevezetű perverzióval fogja azonosítani. A nőnek ezekben a viccekben is szűkös, fantáziátlan szerep jut: a saját nemi szervük szerepe. 7. Ha a mi idegenünk elkóborol a külvárosban vagy valahol vidéken, fel fog neki tűnni egy részlet: a szórakoztató zenei és nótaénekesek meg énekesnők plakátjai, mégpedig szép számban. A jugó férfiak mintha alig várnák, hogy megjelenjen egy friss plakát. Mint fölesküdött homo deflorans, a jugó férfi nem tud ellenállni, és megejti a térbeli intervenciót. A női arcon már másnap reggel ott díszeleg majd nem egy péniszfirka, ordenáré megjegyzések kíséretében, vagy a szája fölött egy ronda bajusz. A szemlélő első pillantásra felfigyel a penetráló férfikéz leplezetlen önelégültségére. 8. Ha képzelt idegenünknek bemutatunk tíz jugoszláv filmet, a képsorok tömegéből ki fog válni a jugó nő rendíthetetlen image-a. A jugoszláv filmeket férfiak rendezték, és évek hosszú során át, makacsul ugyanazt a nőfigurát sulykolták. Ebből a perspektívából nézve a jugoszláv film mély és lesújtó igazságot közöl a jugó férfi nőkkel kapcsolatos előítéletéről. Ezekben a filmekben a nőket durván megerőszakolják (a kedvenc képkocka: női mell a szőrös férfimarokban), pofozzák (kedvenc képkocka: férfitenyér a női arcon), verik, különböző módon inzultálják.1 A régimódi szent/kurva ellentétpár helyébe a honi verzióban gyakran a még régimódibb anya/kurva ellentétpár kerül. A férfi sztereotípiák rendszere évekig az "idős anya" és a "fiatal kurva" között feszült. 9. Az idegen, akinek előzőleg bemutattuk a jugoszláv film kis retrospektíváját, majd azokat a dokumentáris felvételeket, melyek az ebben a háborúban elkövetett nemi erőszakról számolnak be, feltételezhetően zavarba jön. Bármennyire is be akarják neki bizonyítani a helybéli férfiak, hogy milyen borzalmas szexuális terrort gyakoroltak "a mi asszonyaink" fölött a szerbek, az idegen a hiteles megerőszakolási jeleneteket inkább a nőkkel való balkáni, a háború során még jobban elfajult bánásmód számlájára fogja írni. A jugó területeken a nemi erőszakot sohasem tekintették komoly bűnténynek. Az erőszaktevők, ha feljelentették és bíróság elé állították őket, ami ritkán fordult elő, kaptak néhány hónap börtönt és pont. Ilyen életgyakorlatból sarjadt a nőknek szóló népszerű-anekdotikus tanács: ha már megerőszakolnak, legjobb, ha elengeded magad és megpróbálod élvezni. Ezt az anekdotikus tanácsot leggyakrabban vigyorogva hajtogatják a férfiak, s tompa rezignációval hallgatják a nők. 10. Amikor az ifjú balkáni hím el akarja mondani férficsordájának (s ez gyakori vágya), hogy az éjszaka hogyan szeretkezett egy lánynyal, így szól: - Hú, de beledurrantottam! 11. Megismertethetnénk a mi idegenünket a jugoszláv irodalmak antológiai értékű oldalaival, melyek nem ritkán a mizogínia mintapéldáival szolgálnak. Megismertethetnénk a mi idegenünket a tömegkultúrával, az újságokkal, és feltárhatnánk előtte néhány statisztikai adatot. Végigkalauzolhatnánk a politikai intézményeken, rávehetnénk, hogy nézze végig a tévéműsort, látogassa meg a szerkesztőségeket és a kiadókat... A mi idegenünk elé mindig ugyanaz a jelenet tárulna: haverkodó, szívélyes férfitársaság és egy-egy női árny valahol a sarokban, egy hallgatag titkárnő, csöndes takarítónő, a harsány jugó hím néma barátnője. Ahol kizárólag nők jönnek öszsze - az a hely az óvoda lesz. Illesszük ide azt a képet, melyen egy átnedvesedett nadrágú kisfiú üvölt: Mamaaaa!... Nézd micsináltaaaaam! Nem mintha ez a függelék okvetlenül igaz lenne, hanem mert egy másik igazság miatt lesz rá szükségünk. 12. Miért dobtuk be a történetbe a képzelt, ideális idegent? Azért, mert a délszláv területek férfi és női lakói az évek során hozzászoktak a maguk kulturális környezetéhez, a mindennapjaikhoz, íratlan szabályaikhoz, úgyhogy mintha már nem lennének képesek fölfigyelni az abnormitásokra. - Neked kötelességed megírni, hogyan erőszakolták meg a szerbek a "nővéreidet", a muzulmán meg a horvát nőket - mondta nemrég egy író kollégám, kihangsúlyozván a kötelesség szót./ - Miért nekem?! Hát nem a te "fivéreid" voltak a tettesek? - kérdeztem. A kollégának tátva maradt a szája a meghökkenéstől. Magától sosem jutott volna eszébe ez az egyszerű gondolat. Azt hiszem, továbbra is meg van győződve arról, hogy ez az én kötelességem, hisz a nemi erőszak, az ördögbe, mégiscsak... olyan női dolog. 13. Ha még a háború előtt beszélgetésbe bocsátkozott volna a jugó férfiakkal, a mi idegenünk elképedt volna attól a hévtől, amely elfogja a jugó férfiakat két témával kapcsolatban. Szokatlanul nagy lelkesedéssel elevenítették fel a katonakalandjaikat, még évtizedek múlva is.2 A másik közkedvelt téma a szexuális kaland volt. E tárgyú történeteikben a jugó férfiak előszeretettel nagyították fel a saját szexuális képességüket, és szívesen tréfálkoztak a gyengébbek, a "sónyók", azaz a kriplik számlájára. Ebben a férfias jugó mitológiában máig fönnmaradt a "vidám" hímmítosz, miszerint a horvátok nem bírják úgy, mint a szerbek. A szerb jugó férfiak téziseiket (hogy a horvátok "kriplik"), a horvát nyelvből vett szavakkal, a "pénisz" horvát szinonimáival támasztották alá. A FÉRFIBANDA (a katonaságnál, a sportban, a kávéházban, a munkahelyen stb.) és a SZEX - ez a két elsőrendű pont a jugó férfiak életében. A háború csupán mozgósította azt, ami a férfi képzeletvilágban mindig is létezett. A katonaságon (mármint a régin) mulató viccek és anekdoták átadták a helyüket a háborús hősiességnek, a bátorság próbatételeinek, az ágyi legyőzhetetlenségről szóló mesék pedig átköltöztek a frontra. A harciasság meg a szex pompásan összefonódott. Aki félénk, azt buzinak nevezik (a buzi a "gyáva" háborús szinonimája). A Hrvatski vjesnik-ben, ebben a provinciális usztasa lapban csak úgy nyüzsögnek a homoszexuális pornográf karikatúrák, melyekben a buzik, persze, a szerbek. Ugyanilyen háborús-pornográf férfiszleng van forgalomban minden háborús félnél. Tradicionalista háborús-pornográf retorikáról tanúskodnak a fegyvernevek (gyakran női nevek), a háborús fényképek (harcos a puskájával, ágyúcsövet ölelő katona), a háborús szubkultúra (képregények, "irodalom", viccek, humor, "háborús publicisztika"). A háborús propaganda a háborút gyakrabban mutatja be úgy, mint vonzó és izgalmas férfikalandot, ritkábban mint szent, aszkétikus harcot a hazáért. Lőni és kúrni, káromkodni és ölni, ez a háború - állítólag így nyilatkozott egy hadviselt katona. 14. A férfiak háborús fogalomkészletében természetesen a "haza" szó is szerepel. A haza, mint mindig, nőnemű: elvont síkon anya (anyaföld), gyakorlati síkon mindenféle "fekete pénz" mosására alkalmas hatalmas bank, mint minden háborúban egyébként. Az avítt, kivénhedt hazafias retorika továbbra is hatásosnak bizonyul. Senki nem írt annyi régimódi hazafias verset, mint a háborús felek jelenkori költői. A haza (Te vagy a szerelmem, Horvátországom, szentem, így szól egy horvát sorpár) továbbra is sokat szenvedett anya, miasszonyunk, szűzleány, akit a "vérontók" (az idegen férfiak!) megbecstelenítettek, vérbe mártottak és a többi, és így tovább. Mindazonáltal a haza, persze, mindenkinek mindent megbocsát. Mamaaaa!... Nézd micsináltaaaaam! És lám, a haza elmosolyodik szelíden, ölébe veszi a mi kisfiúnkat, és azta-maszta, gili-gili... 15. Az anya elvont, a gyerek (hol apa, hol fiú) konkrét. Amikor Slobodan Milořeviĺ, a szerb népvezér egy interjúban kijelentette, hogy a felesége nem valami jól főz, már másnap vagy kétszáz aszszony ajánlkozott fel neki e célra. 16. Ha nekem valaki alkalmat adna arra, hogy kiválogassam a 20. század legszörnyűbb jeleneteit, a szűkebb választékba mindenképp bekerülne a szerb parlament egyik ülésének fölvétele. A parlamentben férfiak ültek: korosak, pocakosak, többnyire püffedt arcúak, jól megtermettek, valamennyien ápolatlanok, izzadtak, kilazított nyakkendővel és félig kigombolt ingben. Egyszer csak az, aki a szónoki emelvényen állt, azt az ILLETLENSÉGET követte el, hogy egy összegyűrt papírgombócot dobott a hallgatóság soraiban ülő egyik férfira. Egy láthatatlan mágnes a kamera felé vonzotta az arcokat. Több tucat férfiarc bámult a kamerába - és vigyorogtak. Ezek az arcok pontosan tudták, hogy katonáik hónapok óta bombázzák Szarajevót, megerőszakolják a nőket, felgyújtják a házakat, pontosan tudták, hogy az ő áldásukkal döntik romba Horvátországot és Boszniát. A demokratikus úton megválasztott képviselők arcai voltak ezek, az öldöklők képviselői voltak tehát, de azoké is, akik a kukákban túrnak élelem után, vagy épp fiaik csonka holttestét temetik. A népvezér is vigyorgott és a nép választottai is vigyorogtak, és egyszeriben minden olyan muris volt. Mamaaaa!... Nézd micsináltaaaaam!, álságoskodtak a fölbátorodott arcok, mert MINDANNYIAN csinálták. Nem volt okuk arra, hogy egyenként szégyelljék magukat, mert csak a felnőtt emberek szégyenlik magukat. A megkönnyebbülés vigyora volt ez, hogy, lám, minden milyen könynyű, minden lehetséges, ki mondja azt, hogy a politika felelősségteljességet kíván, és ki mondja, hogy bárkinek bármiért felelnie kéne. A szerb parlamenti ülés tévéfölvételét úgy éltem meg, mint egy focimeccset, ahol labda helyett emberfejek gurulnak. Ezek a nagy legények meg álnok vigyorral vetetkeznek le közben. 17. A volt Jugoszláviában kitört háborúért, mint egyébként minden háborúért, mégis a férfiak a bűnösök. A férfiak gondolták ki és provokálták ki a háborút, a férfiak vettek részt benne. 1991 őszén Szarajevóban nők tüntettek. Mi anyák vagyunk, nem pedig nemzetiségek! Tábornokok, gyilkosok! - kiabálták, és a tévékamerák előtt demonstrálták a rövid bevezetést a jövendő halálokba. Az egyik nő a kamera elé emelt egy fémlapot, rajta metszett számjegy; mint valami szemléltető előadáson, úgy mutatta be, hogyan tesznek az elesett katonák szájába ilyen lapokat a holttest azonosítása végett. Néhány nap múlva több száz nő eredt neki Horvátországból és Boszniából Belgrádba, ahol a szerbiai nők várták őket. Az akkor már volt jugoszláv néphadsereg főhadiszállása előtt kellett volna találkozniuk. Az asszonyok egyetlen üzenetet vittek a kezükben: fiaik kis fényképeit. A tábornokok, most első ízben, felfogták, hogy a nők mégis az összlakosság felét képezik, és durván megakadályozták a találkozást. A katonák elállták a Belgrád felé vezető utakat, s az asszonyok megalázottan fordultak vissza. A szerb tévén már másnap könnyáztatta arcú szerb anyákat lehetett látni, amint boldogan kísérik fiaikat a katonaságba. Ez életem legboldogabb napja, mondta az egyik a könnyeit törülgetve. Az ezt követő napon a másik tábor férfiai, a horvátok meggyőzték asszonyaikat, hogy nincs más, mint fölkínálni fiaikat a haza védelmére ebben a ránk kényszerített háborúban. Harmadnapon feltűnt a tévé képernyőjén a horvát nők csoportja, látogatóban egy magas rangú német politikusnál. Fiaik kis fotói helyett az asszonyok ezúttal elnökük nagy fényképét vitték magukkal. Megalázó képsor volt ez, nem kevésbé megalázó, mint a néhány hónappal későbbi, amikor az az ember arról a nagy fényképről, az elnök, kitüntetéseket osztogatott az özvegyeknek és az anyáknak a bátor horvát vitézekért hála, akik életüket áldozták a haza oltárán. Némely asszony ez alkalommal hálásan megcsókolta az elnök kezét. 18. A volt Jugoszlávia egyik leghíresebb színházi és filmszínésznőjét, egy zágrábi nőt a horvát média nemzeti árulással vádolta meg. A színésznő az újságban egy megrázó háborúellenes szöveggel válaszolt. Heves támadások következtek, és a színésznő elhagyta az országot. A horvát újságok hónapokig ontották a folytatásos cikkeket - a színésznő meztelen fényképeit mellékelve hozzájuk -, melyek hemzsegtek a hazugságoktól, a magánéletében vájkáló, mélységesen sértő megjegyzésektől meg az ízléstelen politikai vádaktól. A médiumok máglyáját nem lehetett eloltani. Mindenki nagy egyetértésben fújta a tüzet, és személyesen is hozzájárult egy-egy gallyal. Igaz, volt, aki egy-egy vödör vízzel közelítette meg, köztük néhány férfi újságíró is. Ugyanebben az időben a színésznő kolléganői tévéklipet készítettek, mégpedig a Lili Marlen horvát verzióját. Természetesen a fronton harcoló és eleső legények számára. 19. Tíz évvel ezelőtt három jókedvű legény Priřtina utcáin felgyújtotta egy arra járó, az ölében gyereket cipelő cigánylány szoknyáját. Az esetről csak a szlovén újságok számoltak be. Az újságírók kérdésére, hogy tesz-e feljelentést, a cigánylány őszintén elcsodálkozott: - Mért? Hiszen csak tréfálkoztak... 20. Az asszonyok a háború során elvesztették otthonukat, gyereküket, férjüket. Megerőszakolták őket. Előbb ismeretlen férfiak, majd gyakran a saját férjük is ("törött pohárból nem iszik az emberö), aztán a külföldi és a hazai média... Ebben a pillanatban az elüldözött és erőszakot szenvedett nőkről és gyerekeikről más nők gondoskodnak. Nem férfiak. A férfiaknak fontosabb dolguk van. Föltételezem, hogy néha azon spekulálnak, hogy a pénzt, ami a külföldi humanitárius szervezetektől érkezik a nőknek, hogyan kaparintsák meg legális, törvényes úton. Ideiglenesen fontosabb dolgokra kéne "kölcsönözni". Például "védelmi" fegyverek vásárlására. 21. A háború a volt Jugoszláviában férfiháború. A nők ebben a háborúban postaládákká váltak, olyan testekké, melyek más férfiaknak, az ellenségnek szánt üzenetek továbbítására szolgálnak. Mégpedig olyan ellenségnek, mely nemrég még testvér volt. - A nemi erőszak szokványos dolog a háborúban, hozzátartozik a férfipszichológiához, irracionális dolog, olyasmi, remélem, jól megérted, mit akarok mondani, szóval olyasmi, mint egy negatív bók, csúf szexuális ILLETLENSÉG egyébként. Ám ami valóban borzalmas, az a muzulmán és szerb nők szándékos megtermékenyítése. Nem csupán egyszerű megtermékenyítés, hanem szándékos megtermékenyítés. Ez náci eszme, és ilyesmit csak a szerbek tehettek, csak a szerbek... - mondta elkeseredetten egy ismerősöm. 22. Csak a négygyermekes család biztosítja Horvátország számára a jövőt, különösen a horvát faluban (...) Az államnak megfelelő intézkedéseket kell tennie az abortuszjárvány megfékezésére! Ezen a téren még a kommunizmus korabeli törvények uralkodnak. Ami az abortuszokat illeti, még mindig szerb kommunizmusban élünk - egy horvát katolikus értelmiségi nyilatkozata. A muzulmán nőknek már megparancsoltam: minimum öt gyerek! Kettő a családnak, három Boszniának - egy boszniai muzulmán vallásos értelmiségi nyilatkozata. 23. A horvát parlament egy tagja - aki abba az egy számjegyű százalékba tartozik, mely a horvát parlament nőtagjait jelöli -, amikor bemutatkozott a horvát nyilvánosságnak, három, fontossági sorrendbe rakott tényezőt mondott el magáról. Egy, hogy horvát, kettő, hogy öt gyerek anyja, három, hogy gyógyszerésznő. 24. A patriarchális és mizogin társadalmakban a nőnek megvan a maga állandó funkciója: mindig szolgál valamire (gyerekszülés, háztartás, mezei munka), többek között maszkként szolgál a férfinak: felnőttségének, felelősségteljességének, normalitásának és "szexuális alkalmasságának" maszkjaként, attól függ. Egy idegileg nem túl megbízható férfiról hallottam a következő történetet. A férfi rossz anyagi helyzetben volt. Megnősült. Gyerekük született. Nem volt lakásuk. Elváltak. A közelmúlt politikai eseményei hirtelen felszínre dobták a mi névtelenünket, és egyszeriben politikus lett belőle: elkezdett beszédeket tartani, utazni, fogadásokra járni, az újságokban megjelentek a fényképei, és egy nagyköveti kinevezés is felderengett előtte. Hazafiasságával olyan fergeteges sikert aratott, mintha hirtelen pénzérmék esője zúdult volna rá egy játékautomatából. És egyetlen dolgot kivéve minden tökéletes volt. Ugyanis nem volt felesége. Szemmel láthatólag nem volt, és a megváltozott kontextusban, új státusát tekintve ez megengedhetetlen fogyatékosságot jelentett. És a mi emberünk sürgősen visszavette a volt asszonyát, ismét megesküdtek, nagyobb lakást kaptak. A társadalmi státus hirtelen megváltozását az asszony is megelégedéssel fogadta. A férfi eztán szükség szerint használta fel az asszonyt: mint igazolványt, kapubelépőt, mint saját normalitásának maszkját. Az aszszony szerencsére csinos volt, és - az övé. És mindenkinek tetszett. A haveroknak, természetesen. Végül is íme egy boldog házasság. 25. Egy újsütetű horvát politikus naplót írt a Danas című horvát hetilapba, melyben felsorakoztatta a háborúról, a nehéz honi politikai helyzetről való gondolatait az aggódó hazafi stílusában, de könnyedebb, költői megfigyeléseket is beleszőtt szeretett városáról és annak lakosairól. Így többek között leír egy napfényes délelőttöt, amint a barátjával sétálgat az utcán, és a nők lábát nézik. - Ej, de ganésak... - mondja egyikük költőien. A mondat azt jelenti, hogy eljött a tavasz, a zágrábi nők pedig még nem depilálták a lábszárukat. 26. A kérdésre, hogy mi a nő, egy kisfiú így válaszolt: - A nők lányok, a lányok meg fülzsír a gyufán! 27. Amennyiben a jugó férfi - legyen akár kommunista, akár posztkommunista példány - nyilvánosan föl mer szólalni, azonnal rangot kap: disszidens lesz, a rendszer mártírja, a nemzet esze, a mi legbátrabb férjünk, horvát Havel, szerb Rushdie. Ha egy nő teszi ugyanezt, ő is megkapja a magáét, ugyanis lekurvázzák. Horvátországban (Szerbiában, Szlovéniában, Boszniában...) a háború ellen, a nacionalizmus meg a sovinizmus ellen, a gyűlölet ellen, az emberi jogok megsértése ellen, a korrupció ellen, a butaság ellen, a totalitárius mentalitás ellen, a nemi erőszak ellen, Horvátország antidemokratikus berendezése ellen, a horvát politika és a horvát hatalmi szervek számos tévedése ellen a horvát újságírónők, írónők, értelmiségi nők emeltek szót. Ezeket a nőket a "demokratikus" Horvátországban elmondták: árulónak, Horvátország ellen konspiráló spinének, komoly veszélynek, saját karrierjéért a hazáját áruba bocsátó fehérszemélynek, erkölcstelen perszónának, továbbá kikiáltották őket szerencsétlen, frusztrált nők társaságának, akik szervezeti magját alkotják a horvát honvédő háborút rágalmazó nemzetközi ellenállásnak; Horvátországot megerőszakoló némbereknek, Horvátországot üldöző öregasszonyoknak és végül BOSZORKÁNYOKNAK. A boszorkányok (az öt kiválasztott, habár többen vannak) hónapokig égtek a horvát média máglyáján. Akadtak kolléganők is, akik olajat öntöttek a tűzre, de a máglyát főként férfiak rakták, a bátor horvát férjek és a nemzet nagy koponyái. Alig kelt valaki a védelmükre: egy-egy újságíró (igen, férfi), egy-egy jó barát. A honi média-ördögűzők egyike nyilvánosan kifejezésre juttatta afölötti csodálkozását, hogy a nyugati sajtó aggódva figyeli a "horvát boszorkányok" elégetését a médiamáglyán - hiszen tulajdonképpen csak a média ILLETLENSÉGÉRŐL van szó. 28. A horvát eset elsősorban a jugó férfiak frusztráltságát példázza, ezúttal kvázi politikai síkra vetítve. E frusztrációk legadekvátabb mitikus ábrázolása a boszorkány. A boszorkány mindenekelőtt az Ördög (az ellenség, a szerb, az idegen hatalmak, a nyugati világ stb.) szeretője. A komfortos férfisztereotípiák lerombolója, aki kicsúfolja, megkérdőjelezi a férfi értékrendet (többek között a háborút), röviden szólva: veszedelmes nőszemély. A legújabb horvát médiabotrány nem kivétel, hanem szabály, csupán egy feltűnő lábjegyzet a csöndben lobogó balkáni máglyák történetéhez, melyeken elégett megannyi kiközösített nő, értelmiségi nő, írónő, művésznő, öngyilkos nő, meddő asszony, magányos nő, mindenféle kurva. 29. Slobodan Milošević egy tömeggyűlésen az 1987-es esztendőben a következő történelmi mondatot mondotta: Ezentúl senkinek sem lesz szabad megvernie benneteket! Milořeviĺ a népvezér ösztönével kitapintotta népének infantilis pulzusát. És a GYEREKEK (a kis legénykék) elindultak feléje, tudván, hogy a háború nevű ILLETLENSÉG meg lesz nekik bocsátva. Mert csak a felnőtt ember felel a tetteiért. Ez persze csak az egyik nézete a dolgoknak, melyet nemigen fognak akceptálni. Mert mi lesz akkor a nemzetközi tárgyaló felekkel, a politikai fórumokkal, az intézményekkel és a politikusokkal; mi lesz akkor a jövendő nemzeti történetírással; mi lesz az elesett katonákkal, a hősökkel és a számos áldozattal; mi lesz akkor a jövendő államrendszerekkel?! Nem, az illetlenségekből nem lehet történelmet írni. És mindannyian szívesebben vesznek majd fel egy másik nézőpontot, és azt fogják állítani, hogy egy fontos és felelősségteljes TÖRTÉNELMI feladaton munkálkodtak. 30. Van egy nagyon népszerű nóta (a szerzője férfi), mely egy semmirekellő férfi-szúnyogról szól. A nóta lemondásra szólítja fel a nőket, ironikus refrénje a férfi semmirekellőséget ünnepli, és szívélyes, tréfásan békülékeny üzenetet küld az asszonyoknak: Kakav je, takav je, šcepaj ga, ne daj ga, jer je muškarac. Amilyen, olyan, fogd meg, oda ne add, hiszen férfi ő. A jugó férfiak és a jugó nők még sokáig fognak főni a maguk szadomazochista fazekában. Az asszonyok megfoldozzák, ami szétszakadt, fölsöprik a szemetet, eltakarítják a férfiszart (Mamaaaa!... Nézd micsináltaaaaam!), mindent kimosnak, mindent elfelejtenek és csöndesen, mint mindig, behúzódnak a sarokba (különben is, a kárt azok a másik férfiak csinálták). A népesség egyik fele, a nők, továbbra is hallgatag árnyak maradnak, múmiaként kísérik a párjukat, maszkul szolgálnak a férfinak, hogy felelősségteljesnek látsszék, gyerekeket szülnek, betöltik a pénzmosó bank szerepét, míg a másik fele, a férfiak, folytatják történelmi játékaikat. Ezek a játékok komoly nevet fognak viselni: az állam felépítése valamennyiünk számára, demokrácia valamennyiünk számára, béketeremtés, jövőteremtés valamennyiünk számára. VISZONTLÁTÁSRA A KÖVETKEZŐ HÁBORÚBAN, ez egy jugoszláv film címe (a második "két háború közti" időből). A mondat belevésődött az emlékezetembe. Persze, hogy ki szeretném törölni, de nem lehet, mert szilárdan aládúcolja a jelszó: A GYEREKEK A MI JÖVŐNK! R. V. fordítása