Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

1. évfolyam 3. szám

Kontrapunkt

A SZOCIALIZMUS ÉS A TÖMEGKULTÚRA

Hogyan értekeznek nálunk a tömegkultúra problémájáról

Hogyan értekeznek nálunk a tömegkultúra problémájáról

1965. március 15.

A tömegkultúra problémáiról ná­lunk a kultúra kommercializálódásának és az irodalmi ponyva meg­jelenésének kezdetétől értekeznek. A tömegkultúra a kommerciális ponyva formájában egyre inkább tért hódít. A tömegkultúra másik formája, a kulturális javak terme­lésének bürokratikusan irányított módja egyre kevésbé jelent problé­mát nálunk. De egyre nagyobb számban jelennek meg ponyvaregé­nyek, félig ismeretlen szerzők új­ságpapírra nyomott regényei, sőt kommerciális filmek is. Egyre több kiadóvállalat ad ki ponyvairodal­mat. Kiszámították, hogy az utóbbi időben mintegy három és fél millió példányban jelennek meg ponyva­regények (nem számítva a napi saj­tóban folytatásokban közölteket).

A ponyva elburjánzásának körülmé­nyeivel kapcsolatban kísérletek tör­téntek e jelenség megmagyarázására. Ez pedig jobbára az arra a kérdésre adott válasz színvonalán állt, hogy mi volt előbb: a ponyva vagy a kificamodott ízlés (a tyúk vagy a tojás!). Igen gyakran megfeledke­zünk arról, hogy a tömegkultúra okát azon összetevők között keres­sük, amelyek a tömegízlést létre­hozzák és fenntartják.

Az utóbbi időben a tömegkultúra védelmének sajátos formái bukkan­nak fel nálunk; mindenekelőtt ar­ra az álláspontra gondolunk, amely­nek tolmácsolásában a tömegkultú­ra az igazi kultúra előcsarnoka.

Sajátságos módon az elitkultúra követelése ugyancsak felbukkan.

Az elitkultúrát azok követelik, akik külön privilégiumot és társa­dalmi hatalmat kívánnak szerezni „a kultúra mestereinek”, azok, akik céhprivilégiumot óhajtanak.

E céhszellemmel szemben a má­sik véglet a tömegkultúrának az igazi kultúra előfeltételeként való tolmácsolása, mintha a tömegkultú­ra volna az a termőtalaj, amelyből az igazi kultúra szükséglete kivirág­zik. A tömegkultúra egyik hazai vé­delmezője ezt írja: „A gyakorlat reális határain túl szándékozva... fejleszteni napjainkban minden pol­gár ízlését és kulturális fogyasztó­képességét, egyúttal megtagadván tőlük a csupán félig-meddig kultu­rális műveket, annyit tesz, mint megtagadni a felsőbbrendű tapasz­talatokhoz vezető utat...”

Valójában a tömegkultúra nem az igazi kultúra előcsarnoka; a tömeg­kultúra, elszemélytelenítő hatásával, azt az alapot rombolja le, amelyre az igazi kultúra épülhetne; a tö­megkultúra pusztaságot hagy maga után. Kommerciális okokkal igazol­ni ezt a kultúrát még kommerciális okokból is helytelen: ez a kultúra eredményezi, hogy egyre kevésbé fizetődik ki az igazi, az értékes kul­turális alkotások kiadása.

A tömegkultúra sorsa a tömegtár­sadalom sorsától függ. A tömegkul­túra okozója az elszemélytelenedés, azaz a jelenkori ember elidegene­désének valamennyi objektív for­rása.

A munka, a szükséglet, a tudat, a szabadság elidegenedésének ko­rában élünk, abban a korban, amelyben erőteljesen hatnak az em­beri tevékenység keretbe szorítá­sára irányuló bürokratikus törekvé­sek, a személyiségnek a bürokrati­kus önkény transzmissziójává vál­toztatására irányuló törekvések... Az elidegenedés mindezen alakza­tai képezik azt a talajt, amelyből a tömegkultúra sarjad.

Némelyek egy olyan elit megala­kításában látják a krízisből kiveze­tő utat, amely külön társadalmi privilégiummal rendelkezne, mások meg a jelenkori alkotó értelmiség szerepének fokozásával vélik meg­lelni a kiutat.

De az alkotó értelmiség társadal­mi szerepe a társadalmi viszonyok struktúrájának egészétől függ. A legkommercializáltabb társadalom­ban, az Amerikai Egyesült Álla­mokban az alkotó értelmiség ha­tása egyre csökken. „Az amerikai értelmiség – mondja Gilbert Seldes – a közösségtől elszigetelt em­berekből áll. Ez az elszigetelődés önszáműzetés.” Vajon ez az elszigete­lődés nem jelenti-e a „ragadozó társadalom” irracionális erőitől való elkerülhetetlen tartózkodást?

Ilyen elszigetelődés következett be azokban a bürokratikus rendszerek­ben is, amelyek szocialista névvel illették magukat.

Az alkotó értelmiség a társadalmi viszonyok gyökeres megváltoztatása nélkül nem zúzhatja szét igazi értékkel a tömegkultúrát. A tömeg­kultúra megsemmisítése az elsze­mélytelenedés, az álkultúra igényét teremtő folyamat objektív társadal­mi forrásainak megszüntetésével kapcsolatos. Az alkotó értelmiség, a kultúra létrehozója csak akkor kap rá lehetőséget, hogy igazi ér­tékekkel fojtsa el az álkultúrát, ha a szocializmus azonos az elsze­mélytelenedés elleni küzdelemmel, vagyis ha igazi szocializmus.

(Miladin Životić: A szocializmus és a tömegkultúra. Praxis, 2. sz. Ford. Major Nándor)