EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996394. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

NABOKOV

Ferdinandy György

Kettős kitaszítottság

2005. április 4.

Személyes tragédiám, ami nem tartozik - és ne is tartozzék - senkire, az, hogy természetes közegemet, gáttalan, gazdag és végtelenül hajlékony orosz nyelvemet föl kellett cserélnem egy másodrangú angolra, és megfosztattam mindazon segédeszközöktől - a torzító tükörtől, a fekete bársony háttérfüggönytől, a hallgatólagos gondolattársításoktól és hagyományoktól -, melyeket a bennszülött illuzionista, frakkszárnyát fölkötve, oly varázsosan tud fölhasználni, hogy a maga módján haladja meg az örökséget."

(Vladimir Nabokov)

Tulajdonképpen hármas kitaszítottságról kellene beszélnem, hiszen a száműzött elveszíti természetes környezetét is, a tájat és az emberi közösséget, amibe beleszületett. Ez a személyes tragédia azonban magánügy: senkire sem tartozik.

De a két másik veszteségről talán tanulságos, ne adj' Isten, még hasznos is lehet szót ejteni.

Másodiknak azt a légüres teret nevezném, amibe óhatatlanul belepottyan, aki a hasonszőrűek akolmelegéből kiesett. Trockijjal példálózni manapság, tudom, nem divat. Mégis ő jut eszembe. Az orosz emigráns mexikói farkasmagánya, a gyűlölt fehérek és az értetlen, korlátolt vörösök között.

Ebből a légüres térből nekem is kijutott Galliá­ban 1956 után. A baloldali diákok ránk döntötték a levesünket a menzán, a felső tízezernek - ők szívesen láttak! - kellett volna elmagyaráznom az emberarcú szocializmust és a munkástanácsokat.

Az első, a legnagyobb veszteség azonban akkor ért, amikor természetes közegemet, az anyanyelvemet, egy készen kapott, mechanikus formulákkal működő harmadrendű franciára kellett felcserélnem.

Húszéves korában vakmerő az ember. Én is tétovázás nélkül franciául kezdtem el írni a könyveimet. Időbe került, mire rájöttem, hogy soha nem tehet szert tökéletes nyelvtudásra, aki óvodás korában más nyelven malackodott. Az anyanyelvi szinten" többnyelvű lény olyan csodabogár, ami csak vágyálmainkban létezik.

Visszatértem hát a magyar nyelvű íráshoz. Sok máshoz hasonlóan én is az önfordítás tudathasadásos állapotában láttam, ha nem is a végleges megoldást, a pillanatnyi kiutat.

Keserves dolognak bizonyult ez is. Az eredeti szégyenletes elárulásának: az idegen nyelv, ha tetszik, ha nem, mindig rossz irányba viszi el a szöveget. Ami mégiscsak megmarad belőle, kiirtják a korrektorok. Mert minden nyelvváltó korrektorral dolgozik. Csak a legszigorúbb átdolgozás - a franciák úgy mondják: gondozás - után lehet írásaiból irodalom. Hiába tudja a szavakat az, aki az almát nem a fa alatt, hanem az Eckhardt-féle nagyszótárban találja meg.

Gyenge vigasz, hogy az önfordító - lássuk, Uram, mire megyünk ketten! - saját kezűleg csonkítja meg édes gyermekét. Gondoltam persze rá, hogy mi lenne belőlük, ha egy hivatásos fordítónak adnám az írásaimat. Hellyel-közzel előfordult ez is. Hogy mi lett? Megmondom: fordítás. Van, aki ezt részesíti előnyben. Az önsorsrontásnak millió módszere van.

Később, amikor már nem volt rá szükségem, munkamódszerként alkalmaztam a fordítást. A szigeten, ahol leéltem az életemet, nem volt olvasóm. Magamnak kellett lektorálnom az írásaimat. Ez lett a kontrollom. Így, az idegen nyelv fordított gukkerével próbáltam távlatba állítani, újragondolni a magyar szöveget.

A nyelvváltó író persze tudja, hogy szerepe a legjobb esetben is csak a modern futball idegenlégiósaiéhoz hasonlítható. Amíg formában van, a befogadó országot gazdagítja. Amikor kifulladt, fel is út, le is út!

Az ötvenhatos nemzedéknek szerencséje volt: véget ért ez a hosszú, három évtizedes száműzetés. Írásaimat nekem sem kell többé lefordítanom. De mi lesz a sorsa annak, aki ezt a hazatérést nem érte meg? A megkésett recepció nem létezik. Végképp kiesne az irodalmi tudatból minden renegát?

Szeretném hinni, hogy nem így lesz. De hát, ki tud a maga idejében világhírű Lénárt Sándorról? Nem mi, nem a németek - a német volt a második nyelv az ő esetében - és nem a brazil betegek.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.