EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996340. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

PIKNIK A TELEPEN

Szőcs Petra

két vers

2008. január 3.

LEMONDÁS

a 26 évvel ezelőtti Pollágh Péternek


Bal szomszédomnak nagyfejű gyereke született
- minden gyerek nagyfejű - de ez lényegesen
más volt épphogy csak világra jött
(pontosan emlékszem milyen szégyenlős-
vörös volt akkor az alkony) máris cseperedni
kezdett. Nem is tudom mikor lett olyan
nagy kazánrőt haja. És igen jóban lettünk
persze hiszen annak idején apját is szerettem
azon az estén is amikor született együtt
vásároltuk a kisvárosban a növesztőszereket.

A gyermek oly tisztán szavak nélkül is megértett
egy tekintet két végén csüngtünk órákon át
úgy csókolta a nyakamat a fülemnél
ahogy csak én lennék képes csókolni magam.

Ekkor jött a döntő elhatározás:
jó-jó hogy végre megtaláltam s megtalált
és hogy ilyen nem volt soha nem is lesz talán
és hogy nemcsak korához képest érett
és hogy ő az első vöröshajú akit szeretek.
Mégiscsak fél éves.
26 év különbség - főleg
ebben a korban azért sok.
Mert 26 év az 26 év.
És ami sok az sok.

EGY KIÁLLÍTÁS KÉPEI

Nem akarom tudni hogy tényleg így van-e
azt mondják a halott retinája őrzi az utolsó képet.
Micsoda kiállítás lehetne ebből Istenem.
Külön terem plafonokkal falakkal rajtuk
repedés falvédő vagy feszület.
Tovább a vadabb halál képei:
szélvédő pókhálója aszfaltszemcsék
egy dühös fogsor hullámok
vagy kerék amelybe beletörnek.
Képek búcsúzással: sok alvó tanítvány
jobb esetben kéz mely szemedet lefogja
de sosem az ül ágyad szélén akit te szeretnél.
Tudod sokszor azt látom amit akarok.
Akkor is azt fogom abban a pillanatban.
Magas homlokod benőtt szemöldököd
szűkülő pupillád plafontekinteted.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.