Már
kapható
Tanácstalan köztársaság
című
számunk!
2019.
Börcsök László
KÁRTYANOVELLA
1965. május 15.
– Kettő!
– Tovább.
– Három!
– Itt a három.
– Négy!
– A tied, vigyed! – intézi hozzám ingerülten szavait a szikár s int a kibiceknek, hogy mutassa meg a talonban fekvő két lapot.
– Makk kilences és tök alsó.
– Mit játszol?
A szikár sietett, dühös, hogy elvettem a licitjét.
– Makkot játszok.
Nagy makkjátékkal kezdődött.
Szinte magam előtt látom a szobát, amint önök hárman az asztalilámpa gyér fényénél az asztal fölé görnyedve izgatottan várják ütésemet.
A piros királyt dobtam ki.
– Aha, több pirosad nincs! – dörzsöli kezét elégedetten a szikár.
– Add csak erre a makk felsőt! – mondja és visszajátssza a pirosat.
– Miii?! – nyögi, amikor látja, hogy a piros felsővel ütök, nem pedig a makkal.
Tetszettek nekik az ilyen apró ötletek.
Hamar befogadják a társaságba.
Ön helyett játszottam, mert gyengébb ellenfél, és változatosabb játékot kívántak.
– Te mindig jót osztasz! – vereget vállon a kibices, és nagyot szippant pipájából. – Játék!
– Jó.
– Itt is játék! – vigyorog a szikár.
– Milyenek?
– Az enyém tök – mondja a kibices laposakat pislogva szemüvege alatt.
– Gyenge, az enyém makk! – jelenti ki fontoskodva a szikár, miután lenyelte a halat.
Elhangzott az ajánlat: nagyobb tétben kell játszanunk.
– Jó. Megyek – kapott rögtön az ötleten a kibices.
Erre a váratlan fordulatra gondolni sem mertem. Minden ellene tiltakozott bennem.
– Mi az, talán nem tetszik a dolog? – kérdezte gyanúsan a kibices.
Nem akartam elfogadni az ajánlatot.
– Gyerünk, játssz! – figyelmeztetett a szikár.
Ön is mellém állt.
– Őrült ötlet! – mondta, és határozottan szembehelyezkedett velük.
– Csend!!! – ordított a szikár.
A kibices a füle tövét vakarja s hunyorog. Mutatóujjával feltolja az orrán a szemüveget. Nem tudja, mit játsszon. Betlire licitált, de nincs szerencséje, mert két nagy lapot emelt föl. Ezek közül is az egyik éppen zöld – az a szín, amelyiket el akarja dobni.
– Mi lesz már?! – türelmetlenkedik a szikár. – Az elmúlt húsz év alatt sem szoktál le erről az idegőrlésről?!
A kibices nem szól semmit, hanem továbbra is gondterhelt arccal kombinálgat. A pipáját is elfelejti szívni. Nem tudja eldönteni, a két zöldet dobja-e el, vagy pedig a tök felsőt és a nagyobb zöldet.
– Gyerünk.
– Játssz! Mit töprengsz!
– Áh, még mindig nem tud játszani. A vérbeli prefiző egyből látja, hol van több esélye.
Ezzel a mondatommal Önt idéztem.
Önt, aki mindig a kibices mögött állt. Onnan figyelte a játékot. Sosem szólt bele. Arckifejezése sem árult el semmit.
– Betli – nyögi ki végre a kibices és eldobja a két zöldet.
– Betli?!
– Jól meggondoltad?
– Az az én doligom, Te indulsz!
Ön volt mindannyiunk tanítómestere a preferánszban. Ez őket idegesítette. Nem tetszett nekik a jellemzés sem, amelyet egyszer játékainkról adott.
Különösen a szikár volt dühös, akiről azt mondta, hogyha meg is tanulja egykor jól a preferánszot, akkor is sablonokkal fog operálni.
– Ugye, hogy tudok játszani! – mondja diadalmasan a kibices és nagy megelégedéssel leír tizenkettőt.
A szikár idegesen rágja a halat.
– Kettő!
– Jó –, köpi be ravaszul a szikár, akinek jó lapjai vannak.
– Nekem is – mondja a kibices és ideadja a két lapot.
Nézem őket egy darabig, azután fölszedem.
Azon gondolkodom, tököt játsszak-e vagy pedig makkot? Ha eldobom a piros felsőt meg a zöld alsót, akkor mindkettőből öt marad. Makkból a nyolcason kívül az ötös leggyengébb, tökből pedig az ász és a király mellett még három gyenge lap.
– Makk! – jelentettem be.
– Micsodaa? Makkot mersz játszani?! – kérdezi a szikár és fölcsillan a szeme. – Megyek! – mondja nyomatékosan. Biztos a dolgában, hiszen nála van a makk ász, a makk király és a makk nyolcas, plusz még a piros ász és a király is. Tökből nagyon gyengén, zöldből pedig közepesen áll.
– Megyek én is – mondja elgondolkozva tromf nélküli lapjain a kibices.
– Kontra!!! – szinte kiáltja a szikár. Igen, Ön is kontrázott nekik.
Megelégelte már a sok mindennapi riasztó látványt.
– Rekontra – mondom nyugodtan.
Ön már akkor világosan látta, hogy számukra vesztett az ügy.
– Miii?!
– Rekontra!
– Biztos?
– Vigyázz, még mindig refetlid van! – figyelmeztet a kibices.
– Annál jobb! – mondom, mert szinte már látom, mire számítanak.
Tudtam, mit akartak.
– Írjál csak föl negyvenet! – mondom a kibicesnek, miután megnyertem a játszmát, és őt elbuktattam.
Ezzel a játszmával csak annyit nyertem, hogy nekem kellett Önt likvidálnom.
– Kettő!
– Három!
– Passz – nincs már kedvem játszani.
– Itt a hármas!
Magam sem tudom, miért jöttem el.
– Négy!
Egyáltalán miért reagáltam a meghívásra.
– Itt a négyes!
– Öt!
Úgy látszik, a lelkiismeret kérdéséről van szó.
– Itt az ötös is!
– Hat!
Ha nem hívnak, talán sikerül elfelejtenem.
– Itt a hatos!
– Hét!
– Eijjj!!! – nyögi a szikár. – Te mindig rám licitálsz, amikor betlit akarok játszani!
– Az utóbbi időben szerencsém van a szanzihoz – feleli a kibices. – A múltkor kettőt is megnyertem tíz ütéssel.
– Nem megyek – mondja a szikár. – Betli lapjaim vannak. Én sem megyek.
– Eijhh, így nem stósz tíz ütést fogni!
– Eijjj... – ismét a szikár –, hi hi hi... most jut eszembe... ha ha ha... hogy hi hi hi... jártam a múltkor ha ha ha... Majdnem hasgörcsöt kaptam a nevetéstől...
– Elég a röhejből! Mondd már – mondja a kibices –, mi volt! Mi is szeretnénk nevetni!
Már bánom, hogy eljöttem.
– Jó, jó, kérlek, mindjárt kezdem...
A kibices megáll keverés közben és úgy lesi a szikár szavait, az pedig, mivel érzi, hogy a helyzet magaslatán áll – igyekszik tovább fokozni a hangulatot.
– Hát, tudjátok... Nemrég történt az eset.
– Ne kerülgesd, hanem térj a lényegre! – kezd idegeskedni a kibices.
Engem nem érdékel ez az egész.
– A múltkor csak pénzbe prefiztünk, és...
Bekap egy halat.
– És?
– És elkaptak bennünket.
Mindjárt itthagyom őket.
– Megbüntettek.
– Igen?
– Hülye! Hát nem stósz?! Nem érzed a sors szeszélyét?
Tudom, mire gondol.
A kibices nem érti.
– Ezért megbüntetni?! Röhej!
– Igen.
– Mik vannak mostanában? Hát nem kifizetőbb sikkasztani?!
– Tényleg.
– Most is úgy van, mint mindig, a nagy ballépéseket elsimítják, de a kicsiknél könyörtelenek.
– Valóban?
– Mi volt húsz évvel ezélőtt is...
– S azt is megúsztuk!
Fölállok.
– Nem biztos.
– Mi lelt? – kérdezi a kibices.
– Ülj le, és ne idegeskedj! – mondja a szikár. – Ha eddig nem történt semmi, már ezután sem fog!
– Nem biztos! – mondom, és sarkon fordulok.
– Nem biztos – ismétli elgondolkozva a szikár.
Sietek elhagyni az épületet.
A kibices bambán bámul.
– Mi történt ezzel? Micsoda változás! Honnan ez a hang?
– Hülye! Hallgass! – ordít rá a szikár.
– Nem biztos!
Kiköp egy halat és a telefonhoz ugrik. A portásért kiált.
– Állítsa meg!
– ...
– Mi? Már elment?!
Rohantam.
– Nem biztos!
Igazam lett.
– Nem ússzuk meg!
Nem értük meg a nyugodt időket.
Engem mindjárt ottfogtak.
Hamarosan jöttek ők is. Bámultak.
El is mentek.
Végleg.
– Én is a halált akarom!
Megjelent Ön.
Ez könnyítési volt számomra.
– Inkább a halált kérem!
Ön felmentett.