25–52, 14–41

Egy születésnapi meglepetésről

2013. december 20.

1914. április 20-án Adolf Hitler 25. születésnapját ünnepelte. Гаврило Принцип és Adolf Hitler akkoriban már, mondhatni, együtt, vagy legalábbis párhuzamosan meneteltek a világhír felé – bár aligha tudhattak egymásról. Гаврило volt a fiatalabb, ekkor még nem töltötte be a húszat, valószínűleg ő már később sem hallhatott a nálánál öt évvel idősebb, hozzá hasonlóan ambiciózus Adolfról. Гаврило abban az időben Belgrádban élt, hazajött már Macedóniából, a frontról, az első balkáni háborúból. Meglehet, ott volt boszniai állampolgár létére szerb színekben a sorsdöntő győzelemnél, a bitolai csatában is 1912. november 19-én, ahol a szerb regiment megverte Zekki pasa seregét. A Vardar vidékéről hazatérvén újra beiratkozott a korábban otthagyott középiskolába, de a harcot nem hagyta abba: belépett – a későbbi Nobel-díjas íróhoz, Ivo Andrićhoz hasonlóan – a nagyszláv eszméket hirdető, közelebbről Boszniának Szerbiához való csatolásáért harcoló Ifjú Bosznia nevű szervezetbe. Engesztelhetetlenül gyűlölte az Osztrák–Magyar Monarchiát, mindent megtett volna annak megszüntetéséért. Mint tudjuk, meg is tette, ami tőle tellett. A szarajevói durranás után négy évet sem élt már, tehát nem élte meg a Monarchia széthullását és azt sem, hogy 1918. december elsején megalakult a későbbi Jugoszláviák elődállama, a Szerb–Horvát–Szlovén királyság. Amelynek nevéből ugyan kimaradt Bosznia, területileg azonban hozzá tartozott. Гаврило Принцип még a Monarchia egyik várbörtönében, Terezinben, németül Theresienstadtban halt meg 1918. április 28-án. A merénylet óta eltelt évszázadban öt darab Jugoszláviának nevezett ország szűnt meg, köztudottan egyik sem békés körülmények között.

1914-április 20-án Adolf már Münchenben lakott, festői karrierjének vége felé járt, és éppen az építészet kezdte egyre jobban érdekelni. Mindinkább izgatta ugyanakkor az az erős háborúzhatnék is, amelynek hangulatát a Német Császárságban megérezte. Örült a döntésének, annak, hogy otthagyta korábbi lakhelyét, a dekadensnek, öngyilkos hangulatúnak érzett Osztrák–Magyar Monarchia fővárosát. Holott befejezetlen iskolai karrierje után már Bécsben a nagynémet mozgalmakban is meglelte a maga szellemi otthonát, de Münchenben azért komfortosabban érezte magát – különösen, hogy így elkerülhette a közelgő kötelező besorozást. Nem a katonáskodással volt baja. Engesztelhetetlenül gyűlölte az Osztrák–Magyar Monarchiát, mindent megtett volna annak megszüntetéséért. Amikor meghallotta merénylet hírét, már tudta, mit kell tennie. 1914 augusztusában bevonult a bajor hadseregbe, függetlenül attól, hogy nem is volt német állampolgár. Гаврило Принцип halálának idején egy zsidó tiszt éppen felterjesztette a Vaskereszt érdemrendre, amelyet őszre, nem sokkal az ypres-i fronton történt mustárgáz-támadásban ért sebesülése előtt meg is kapott. A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság megalakulásának híre lábadozóban, a pomerániai Pasewalk katonai kórházában érte.

1941. április 20-án Adolf Hitler 52. születésnapját ünnepelte a főhadiszállásául is szolgáló, Amerika nevet viselő különvonaton, a balkáni hadműveleti terület közelében, többek közt Horthy admirális és III. Borisz bolgár cár társaságában. Volt ok az ünneplésre: három nappal korábban Jugoszlávia kapitulált, így megszűnt a titói fénykorban régi vagy királyi Jugoszláviának emlegetett, ezen a néven első délszláv föderáció, és megnyílt az út a náci seregek számára a Balkán felé. Nem ez volt az egyetlen ajándék aznap: egy emléktáblát is kapott a Führer. A műtárgy eredeti helye az 1914-ben Ferenc József nevét viselő utcában volt Szarajevóban, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságból 1929-ben átalakult Jugoszláv Királyság kormánya állíttatta, majd a kapitulációt követően frissen megalakult usztasa horvát kormány távolíttatta el. A következő években hol hirdette valami, hol pedig nem Гаврило Принцип emlékét, de Jugoszlávia harmadik, immáron Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság néven való megszűnése után Bosznia-Hercegovina nemzeti hőssé kiáltotta ki, és új emléktáblát kapott Szarajevóban, az Ifjú Bosznia Múzeum előtt. Az eredeti emléktábla ezen a fényképen, továbbá a levételéről készült birodalmi filmhíradó kockáin maradt fent, maga a tábla – amelyet Hitler a berlini Hadtörténeti Múzeumnak ajándékozott – a bombázásokkor eltűnt. A fotót egyébként jó barátja és udvari fotósa, Heinrich Hoffman készítette. Hitler szemlátomást gyanakvóan tekint az ijekavski szerbhorvát nyelvjárásban írott, cirill betűs táblára, talán az évszám is megzavarta, ’14 vagy ’41– a fotósra azonban nem gyanakodhatott. Nem is lehetett oka rá: Hoffmann – aki a háború után négy év börtönbüntetéssel lakolt előkelő barátságáért – volt például, aki bemutatta Hitlernek egykori asszisztensét, Eva Braunt. Többnyire a barátja közelében tartózkodott, körülbelül kétmillió(!) képet készített róla, jegyzett propagandafüzetet Hitler Olaszországban, Hitler és az ifjúság vagy éppen Hitler az otthonában címmel. Utolsó könyve is Hitlerről szól: Hitler a barátom volt címmel, a börtönből való szabadulása után írta, 1955-ben jelent meg. És ő volt az is, aki megteremtette a koncentrációs táborokban készült pr-fotók műfaját a vidám, jóllakott, boldogan tevékenykedő táborlakókról. Ennek a célnak leginkább megfelelő, sőt részben ezért is alapított láger a theresienstadti, azaz terezini volt, ahová színészeket, írókat, zenészeket internáltak, hogy bemutathassák a fényképeken és a Nemzetközi Vöröskereszt ellenőrei előtt: milyen oldottan, felszabadultan szolgálják a zsidó művészek a nácikat. Terezin rendszerében is elütött a lágerek hálózatától, teljes egészében önigazgatású volt, az ss rábízta a rendtartást a lakókból válogatott tanácsra (az egybeesés nyilván véletlen, de Jugoszlávia szocialista verziójának volt az „önigazgatású” az állandó jelzője).

És ugye éppen itt, a ii. József által alapított, Mária Teréziáról elnevezett erőd- és börtönvárosban halt meg, tudjuk, 24 évvel korábban Gavrilo Princip.