Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

15. évfolyam 168. szám

Apró István

Ingyen adok öt napot

1979. április 1.

Az autóbuszsofőr lamentációja: – Gyorsabban emberek, gyorsabban, lyu¬kasszák már azokat a jegyeket! Gyorsabban emberek, élni kell, dolgozni kell! Mit áll ott az ajtóban, mozduljon már, minek kellett azt a jegyet annyira össze¬gyűrni, most nem fér az utomatába! Gyerünk asszonyom, maga nem akar dolgozni? Gyerünk, múlik az élet!

1.

nap

Körül minden szép volt. Ki tudja milyen évszak, melyik pontja a bolygónak, ez a bolygó volt-e és a Nap volt-e, ami táplálta ott az életet?

Az embereket semmi sem zavarta meg megszokott napi rohanásukban, talán egy kicsit még vidámabbak is voltak, mint máskor, mert mint említettem, aznap minden szép volt. Az újságok nem hoztak ijesztő híreket, két fronton fegyverszünetet kötöttek, a buszok nem késtek sokat és alig történt halálos kime¬netelű baleset. Aznap talán egyetlen cikk árát sem emelték fel, feltűnően keve¬sen késtek el a munkahelyükről, a rendőrszobákban háborítatlanul szunyókált az ügyeletes, több beteg elhagyta a kórházakat és délután két óráig száztizenegy újszülött jött a világra a városban, ötvenhét fiú és ötvennégy leány.

A délelőtt tizenegy óra körül született hetvenkettedik csecsemő anyja boldo¬gan nézte fiának vörös, hajas fejét.

2.

nap

Körül minden sötét volt. Ki tudja milyen kor, melyik társadalom, milyen elő¬ítéletek és a Nap volt-e, amely akkor ott nem világított?

Az emberek nyugtalanul aludtak, kifárasztotta őket a futkosás és a rossztól hemzsegő nap.

Hogyan is változhat meg a világ ennyire egyetlen nap alatt? Tegnap még barátságos volt, a ház meleg biztonságot nyújtott, a környezet sikerekkel pár¬názva terpeszkedett. És ma? Az elképzelt világ hirtelen szertefoszlott és maradt valóság.

A fiú tizenöt éves volt és álmatlanul ült a lámpa mellett.

3.

nap

Körül nem volt semmi. Ki tudja hova tűnt az idő, miért nincs tér és szükség lesz-e még a Napra?

Az emberek egyszerűen nem voltak. Nem rohangáltak naphosszat és utána nem aludtak, nem történt rossz és jó; nem.

Először a lányt érezte meg, majd lassan visszatért a fény, a zaj. Visszatért a világ, de most nem volt lényeges, csak azért jött, hogy újra eltűnhessen, a zaj¬jal és a fénnyel együtt, hogy csak a lány maradjon még egy darabig, s lassan beleolvadjon oda, ahol már ő sincsen.

4.

nap

Ennek nem velem kellett volna történni. Nem velem és nem ma.

5.

nap

Tisztelt Uram!

Arra kérem, bocsásson meg elhamarkodott szavaimért és esetleges modortalan viselkedésemért, legyen tekintettel akkori feldúlt lelkiállapotomra. Az Ön meg¬fontolt szavai indokolatlanul felborzolták mi tagadás erre kissé hajlamos idegrend¬szeremet. Nem szolgálhat mentségemül, de azért megjegyzem, hogy egészen más¬fajta fogadtatásra számítottam, nem ismerve a helyzetet, és az Ön tárgyilagos tájékoztatására egyszerre szabadult fel bennem a csalódás és a tehetetlenség dühe, rám omlottak dédelgetett álmaim cikornyás romjai.

Hirtelen támadt haragom csakhamar elszállt és átadta helyét a józan meg¬fontolásnak. Lerántva a színes kulisszákat viselkedésem egyszerűen nevetsé¬gesnek tűnt, ma sem tudok szégyenkezés nélkül visszagondolni rá. Nyomban tollat ragadtam, hogy bűnbánóan bocsánatát kérjem és feltétel nélkül elfogadjam az Ön reális ajánlatát, amelyet első pillanatban annyira kedvezőtlennek, sőt sértő¬nek ítéltem. Több levelet összetéptem, nem tudva mennyire is neheztel rám tu¬lajdonképpen, latolgattam tettemet és mérlegeltem az ön helyzetét.

Úgy érzem, jól tettem, hogy nem hamarkodtam el a dolgot, ugyanis amint újra és újra átgondoltam a valóságot, amelyet Ön világosított meg előttem; amint tudatosan elemezgettem eddigi tévhitemet, az előbbiekkel egészen ellentétes gondolatra jutottam. Elképzeltem, hogy Önt naponta ostromolják magamhoz ha¬sonló lázas fiatalemberek, kopott kabátú könyvelők, sipítozó özvegyek és számí¬tó öreg parasztok, hogy ezek az emberek mind saját magukat, a sajátjukat tartják legértékesebbnek, legfontosabbnak, és Önnek hidegvérrel, megfontoltan kell vi¬selkednie, végighallgatnia kitöréseiket, meggyőzni őket a valóságról. Tudom, hogy sokan jönnek és mind azt hiszik, ők az egyetlenek (mint ahogyan én is ritka morális hőstettnek hittem ajánlatomat), és sokat kémek, nagyon sokat, soha¬sem ismerve be, hogy amit hoztak, úgyszólván értéktelen.

Nos, Tisztelt Uram, mindezt végiggondolva nem küldtem el a levelet, amely¬ben elfogadnám árajánlatát, úgyszólván lemondtam az üzletről. Most, annyi idő után mégis tollat ragadtam, és arra kérem Önt, fogadja el életemnek említett öt napját, vagy csak négyet belőlük, ötödiknek odaadom ezt a mait, amelyet értékes gondolkodással és e levél írásával töltöttem. Elhatározásomat nem hajtja nye-részkedés, tudom, hogy nem is hősi tett, egyszerűen ingyen odaadom őket. Kérem szabadítson meg tőlük, mert kilógnak az életemből!

Maradok őszinte tisztelője

Lázas Fiatalember