EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996377. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

KUKA

Onder Csaba

Illetlen megjegyzések

(Konstantinápoly - Csokonai Vitéz Mihály)

2005. december 1.

I.

A "Konstantinápoly" megnevezéssel illetett szövegekről lenne szó.1 Pontosabban egy kimetszésről, kivágásról, kihasításról, amelyet az egyik szövegben ejtett átdolgozás, pontosabban az egyik szövegből (Constantzinápolly) egy másik szövegbe (Constántzinápoly) való átírás tesz számunkra figyelmessé.

Csokonai, a kiadás szándékával, 1794-ben egy toldalékkal jelentősen bővíti és ezzel együtt átírja, átszerkeszti egy korábbi szövegét (Constantzinápolly), egy szinte teljesen más értelmű szöveget hozva így létre. A végeredmény a Constántzi- vagy Konstántzinápoly című vers, amely azonban, feltehetően a cenzúra miatt, nem jelent meg az általa szerkesztett Diétai Magyar Múzsában.2

Csokonai az átírás során, a többi között, négy sort teljesen töröl korábbi szövegéből.3

Mikor excerpálni akar unalmába

Bé megyen e Dáma bibliothecába

Hol sok Asiai Pergamen membrának

Iró pennájának meg nyílni kívánnak.

Vajon miért éppen ezt a négy sort metszi ki a szerzői öncenzúra?

Tényszerűen nem igazolható, csupán valószínűsíteni lehet, hogy a változtatás okai között a médiumváltás fontos szerepet játszott. Az első, kéziratokban terjedő, onnét ismertté váló szöveg baráti, tanítványi (kollégiumi) befogadói közegével szemben a nyomtatott könyv (a Diétai Magyar Múzsa) mint szöveghordozó médium remélt nyilvánossága (a magyar publicum) egy sokkal összetettebb és differenciáltabb, és ami talán meghatározó: alapvetően ismeretlen közönség lett volna.4 Magyarán a háremet leíró rész kihagyott sorai talán sérthették volna ennek az ismeretlen közegnek vagy egy részének vélelmezhető prüdériáját.

Az értelmezői hagyomány szinte teljes egészében elfogadta, megértette és jóváhagyta ennek a négy sornak a törlését, úgy ítélve, hogy ezzel az első szöveg pajkos, erotikus, szatirikus jellege veszti el élét, és Csokonai valójában ügyes szerkesztői érzékről is tanúbizonyságot tesz, hiszen a pusztán hangulatkeltő, a háremről és egyebekről szóló régi sorok nem illettek volna az új szöveg alapvetően komoly, emelkedett, filozofikus hangneméhez.5

A szöveg kiadási hagyománya ugyanakkor érdekes összképet és meglepő ellentéteket mutat. Az első közreadó, Toldy Ferenc gyakorlatilag tovább kasztrálta a szöveget (a 110 sorból 26-ot törölt), míg Vargha Balázs megpróbálta visszailleszteni a visszailleszthetetlent: mind a hat illetlen, ezért tehát a Csokonai maga keze által kimetszett megjegyzést applikálta a Konstántzinápolyba.6 Mindkét filológus kiadó (a csonkításokkal, illetve a kompillációval) soha nem létezett Csokonai-verset hozott létre, szaporítva ezzel a már a szerző által megkezdett kimetszés bonyodalmait.7 Nem kívánok most mindennek sem lehetséges okaival és következményeivel foglalkozni, habár mindkét eset (de a szöveget először "rehabilitáló" és regényébe, Eppur si muove − És mégis mozog a föld, bedolgozó Jókai Móré is) tanulságos lehet a szöveget jellemző elfedő és feltáró mozdulatsorok szekvenciájaként. Mint ahogyan nem térnék ki részletesen a szöveget értelmező igen gazdag hagyományra sem. Mindösszesen a már idézett négy sorral foglalkoznék csupán, ennek egy lehetséges, eddig nem említett, habár filológiailag igen nehezen alátámasztható, ezért mintegy önmagát is zárójelbe tévő és kasztráló értelmezéseként, afféle kommentárként. De már most fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a kimetszéssel kapcsolatos eddigi és elkövetkező történeteknek vagy enigmáknak, amelyekbe − inkompetenciámnál súlyosabb okból − minden bizonnyal belebonyolódom majd, nincs megoldásuk, belőlük nem vezet kiút.8

II/A.

Konstántzinápoly 9

A' mint a' Bosporus Europát mossa

Más felől Asia partyait tsapdossa

Itt büszke habjai ditsekedve fojnak

Kevélly fala alatt Konstántzinápolynak.10

E' másik Romának11 pompás dűledéki

Borzasztó árnyékot botsátanak néki12

De jöszte be Múzsám13 a' Városba velem14

Téged nem rettenthet itt semmi félelem.15

Mennyi Kints óh Múzsám! melly sok gyöngy 's

patyolat

Mennyi Nép! mellyet visz tsak eggy

parantsolat!

A Tágas uttzákonn16 sok veres sejembe

Őltözött Törökök találkoznak szembe.

Kevéllyen ugrattyák az Arabs paripát

Szíván asiai dohánnyal tőlt pipát.

Tsillámló Kardjoknak gazdag briliántya

Az oltsó aranyat megvetéssel szántya.

Itt néz ki egy Dáma de irígy fátyola

Minden szépséget tőllünk béburkola.

Jer Múzsám láthatsz még sok száz szebbet szembe

Hogyha bé mégy ama firhangos hárembe17

Ez ollyan Magazin vagy inkább kalitka

A mellybe tsirippol a' Császárnak titka

Olly templom sekrestye mellyben a' Szultánnak

Erőt egésséget sok Hívek kívánnak

És ha érkezése hallatik Szelimnek

Sok száz elő kontyú turbikol egy hímnek,

Mikor excerpálni akar unalmába

Bé megyen e Dáma bibliothecába

Hol sok Asiai Pergamen membrának

Iró pennájának meg nyílni kívánnak.18

De ki siess Múzsám mert majd a Császárnak

Daktilust éneklő Múzsájihoz zárnak.19

A szem fül heréltek utánnad zúdúlnak

Jer más Oldalára a' fénylő Stámbulnak.

A roppant Templomok, nézd, miként kérkednek

Nevével a' bennek lakó Muhamednek

a' Mellyekbe sok szent bőgéseket halla

Az ezekbe igen gyönyörködő Alla.

Ki örűl hogy nevét a' felhőkre hánnya

Zőld sejem turbányban fénylő Muzulmánnya,

'S Könyörülvén hozzá esdeklő táborán

Szentebb lessz az illyet ígérő Alkorán.

Ti is itt álltok kő szálnyi Metsetek

Mellyek a' fellegek közé rejtettetek

Hegyes tetőtöknek aranyozott holdja

Fénnyével az égi holdak számát toldja

Oh e Népre oh melly sűrű felhőt vona

A szentség színével bé mázolt babona.

Denevér babona! Bagoly vakbuzgóság!20

Meddig lesz körmöd köztt a' Mindenhatóság.21

Míg űlsz a Királyok koronájánn, kintsén,

A' Vitézek' Kardjánn' 's a' Népek bilintsénn.

Míg az emberi Nem hajdan a' Természet

Eggyügyű Kebelébenn nyugva heverészett

Nem emelted még fel kiáltásod szavát

Hogy keresd a' vak Éj fiainak Javát.

Boldog vólt a' Világ 's e' hiú név: Szentség,

Nem volt a' legszörnyűbb gonoszokra mentség.

Állott A' Természet örök Építményje

Élt az emberiség legszentebb Törvényje.

De miolta ennek sok romlást szenvedett

Oldalába raktad, bal Madár! fészkedet:

Azólta számodra rakja a' lenyomott

Értelem azt a' sok felséges Tempolomot.

Azolta adja ki a' kenyért Házából,

Kikapván éhhel holt kitsinnye szájából

A' szent Névre vágyó balgatag Anya is:

Hogy tudjon mit rágni Dervised fogais.

Sok bolond ki adja utolsó fillérét

Le teszi a' Mennynek árendáját 's bérét

Hogy mikor az óltárt építik számodra

Ketske szőrt vihessen ő is oltárodra.

Nappali altodban látsz ezer Álmokat,

'S Éjjel a' Népek köztt húholod azokat.

Jöjj ki a' Nappali fényre hadd láthassunk,

'S Mennyei Képedet látván, imádhassunk.

Te a vak homályba rakod a' Tempolomot,

És onnan ígéred a' Paraditsomot.

'S tsak bé tolongjanak hozzád a' Moschéba,

Az észt és a' Virtust hagyod tsak kardéba.

Hát már hogy valaki bőjtölget Péntekenn,

Hogy éhhen 's mezit láb jár a' Szent Helyekenn,

Ollyan nagy érdem é eggy két Liturgia

Hogy az ember azzal lehet Isten fia?

'S hogy Paraditsomba és Mennybe részt vegyen

Szükség hogy Skeleton és Szarándok legyen.

Különbbenn nem lehet idvezült Törökké

Ámbár emberséges ember vólt örökké:

Eggy Paraditsomot magának így tetet

Minden Nemzet 's abból ki zár máss Nemzetet.22

Természet!23 emeld fel örök Törvényedet24

'S mindenek hallgatni fogják beszédedet.25

A' kézzel fogható Setétség eltűnik,

Az Éjnek Madara húholni megszűnik.26

Eggy jóltévő Világ a' Mennyből kiderűl,27

'S a' sok ki gondolt Menny mind homályba

merűl.28

Ah, ti máris abból fakadtt Indúlatok

Nyelvemre harsogóbb hangokat ontsatok.29

Emelkedj fel Lelkem! − előre képzelem30

Mint kiált31 felszóval eggyet az Értelem32

'S Azonal a' setét kárpitok ropognak,

A' szívről az avúlt Kérgek lepattognak.33

Tárházát az Áldott emberiség nyitja,

Édes fiainak sebeit gyógyitja.

A' Szeretet lelke a' Főldet bé teli

'S Az Ember az embert ismét megöleli.

Eloszlanak a szent 's panaszos hangok,

Boldogító érttzé válnak a' harangok,

Azzal sok száz embertársonn segítenek

A' minn most eggy tzifra tornyot építenek.34

Siess késő Század, jövel óh boldog Kor!35

Én ugyan lelketlen Por leszek már akkor,

De jöttödre vígann zengem énekemet,36

Vajha te tsak egyszer említenél engemet.

Úgy e' Bagoly Világ ám rémítene tőle,

Nemes útálással halnék ki belőle.

II/B.

A "Konstantzinápoly" esetében többszörösen és több értelemben beszélhetünk apokalümmenoi logoiról, azaz illetlen megjegyzésekről. Ha egyszerűen akarnánk megfogalmazni, szóvá tenni hipotézisünket a kimetszett sorokat és ennek lehetséges következményeit illetően, akkor azt mondanánk, hogy Csokonai a nemi szervek láttató leleplezésének vétkét a vallást érintő láttató leleplezés illetlen megjegyzéseinek érdekében hagyja el. Átértelmezheti-e a nemi szerv felfedését, illetve az azt eltüntető mozzanatot előtérbe állító tekintet a szöveg formai, beszédmódbeli, retorikai eljárásait és költői képeit?

A szöveget végig, minden részletre kiterjedően a perspektívaváltások logikája uralja. A látás képessége nem egyszerűen a megmutatáshoz szükséges, hanem a feltárt dolgok megpillantásához, a beavatásban való részesedéshez.

A szöveget szerkezetileg és retorikailag is uraló kettősségek (Ázsia − Európa, kapun kívül − kapun belül, fátyol előtt − fátyol mögött, lent − fent, fény − sötétség, szupersztíció − értelem, tárgyak − allegóriák, kalauz − vátesz) összességében folyamatos feltárulások sorozataként érthetők. A szövegben (mind a picturában, mind a sententiában) mindig éppen feltárul majd valami, előbb a szem, majd az értelem számára, előbb a kalauz, majd a látnok vátesz (a filozófus költő, a misztagóg, az értelem beavató papja) által. A héber gala szó, amelyet a görög apokalüptónak fordít, felfedést, feltárást jelent, elsősorban a férfi és a női nemi szervekét, de a szem, a fül feltárást is a látásra és a hallásra.

A szöveg a térképek mappájának kinyitásával indul. Amire ránézünk tehát, mintegy felülről böngészve, az egy térkép, a Boszporusz, Európa és Ázsia határa. Az utazó tervez, majd nekilódul a képzelet. A vers beszélője itt és ekkor egy idegenvezető, egy kalauz, aki feltárja és megmutatja a kalauzolt társnak, a Múzsának, a naiv, ártatlan, női olvasónak a várost. (A látszólag konkrét város azonban sokkal inkább a könyvek szülte képzelet valósága, ellentétben majd a szöveg második felének látszólag elvont dolgaival, a sötétséggel, amely valójában nagyon is kézzel fogható, mi több: a látás képességének korlátozottsága miatt érzékelhető.) Ebben a világban semmi sem magától értetődő, az igazán lényeges dolgok el vannak rejtve a szem elől. Éppen ezért kell a kalauz, hogy fellebbentse a fátylat a látható dolgokról, megmutatva, hogy ez csak álca, és megmutatva azt, ami a látható dolgok mögött van. A kalauz feltárja a város kapuit, végigvezet az utcákon, majd egy igazán érdekes, ezért tehát nem látható dologként egy fátyollal eltakart dámára mutat.

A dáma fátyolát megmutató, majd a hárem firhangját fellebbentő kalauz a szem elől elzárt titkokat kíván megmutatni gyanútlan, ártatlan és kíváncsi kalauzoltjának. Azt, ami szabad szemmel nem látható, azt, ami így tehát nem magától értetődő. Az egyértelmű megmutatást és feltárást a metaforák költői fátyla azonban továbbra is elfedi, kétértelművé teszi. A hárem: kalicka, magazin, templomsekrestye, dámabibliotéka. A szerelmi előjáték turbékolás, a nemi aktus excerpálás. A szultán nemi szerve író penna, a szűzhártya ázsiai pergamen membrána. A szultán és feleségei nemi szervének, illetve magának a nemi aktusnak a metaforikus eltakarása azonban még így is túl átlátszó, nem fedi eléggé azt, amit éppen megmutatni igyekszik.

Mindez így mégsem mutatható meg. Mindezt ki kell metszeni a szövegből, mert a nemi szervek láttató megmutatása tiltás alatt áll, és mert át kell adnia helyét egy másik, fontosabb feltáró aktusnak, hogy azt még véletlenül se takarja majd el.

A nemi szerveket és a nemi aktust tartalmazó rész kimetszése, csonkítása, kasztrálása (amely kétségtelenül a szöveg bizonyos konszolidációját is jelenti), valójában a felfedés (gala) egyik eredeti jelentését törli a szövegből. Talán azért, hogy mindezzel átadja a helyét, mintegy áthelyezze a hangsúlyt és a figyelmet a szem, a fül, összességében az értelem feltáró, felfedő tevékenységére, a szupersztíciót és a fanatizmust a feltárással leleplező, a Természet törvényének eljövetelét vizionáló aktusra. A gala−apokalüptó egy vagy inkább két másik, eredeti, illetve későbbi jelentése, a kinyilatkoztatás értelemben vett apokalüpszisz és a végidő, az ítéletnap rettenetes látomásaként értett dies irae lesz ezek után hangsúlyosan jelölve.

Csokonai, a szerző, tehát elfedi azt, amit kalauza feltárt. A szövegen végzett öncsonkítással a szöveg illetlen megjegyzéseinek (apokalümmenoi logoi) egyik talán leginkább nyilvánvaló illetlen megjegyzése tűnik el. Csokonai azonban nyomokat hagy maga után a szövegben, és persze a kéziratokon is − a fátyolt fellebbentő mozdulatot, és a kimetszett, kivágott, imígyen kasztrált nemi szerveket. Az elhagyás ellenére a sorok nem semmisítődnek meg. A kimetszés mozdulata és a kimetszett darab látható marad a későbbiekben. Az erről tudósító sorok elfedése, ennek nyomai ugyanakkor éppen a szövegbeli felfedő mozdulatokat teszi egyértelműen láthatóvá. Képletesen szólva: az elfedő, eltakaró szerzői mozdulata tárja fel igazán azt, amit a kalauz végül is ebben a szövegben tesz.

A függönyöket sorra fellebbentő, a titkolt, elrejtett, nem látható világi dolgokba beavató, feltáró, azokat megmutogató kalauz helyét átveszi a kinyilatkoztató, profetikus vátesz, a misztagóg, a beavató pap. A vezető szerepváltásával kísért poétikai, hangnemi szerkezetváltás (a pictura bennfentes megmutatásából a szentencia megvilágító magyarázatába − miközben a gala−apokalüptó eredeti feltáró, leleplező jelentését a szöveg továbbra is következetesen alkalmazza37) olyan hangsúlyeltolódást mutat, amivel a szöveg végső soron a ráció eljövendő végidejének közérthető, apokaliptikus látomásaként értelmeződhet.

Egy feltáró mozdulat helyét tehát egy másik veszi át. A szöveg minden pontján megfigyelhető, az átírás során egységesített apokalüptikus hangnem nem pusztán profetikus hevületről, költői, váteszi látomásról árulkodik általában, hanem − mivel a szöveg enged a feltárulás Bibliából ismerhető látomásos logikájának is − egy teológiailag is iskolázott és olvasott beszélő tudatosan alkalmazott, az Újszövetségből applikált és átformált (legalábbis azt felhasználó) beszédhelyzetéről, kép- és hangrendszeréről. A szövegben, éppen a gala miatt, és éppen az apokalüptikus eljárásmód miatt, nem pusztán a felvilágosodás diskurzusának metaforikus, orientalizáló megnevezéseit, ennek leleplező, feltáró retorikáját működtető eljárást láthatjunk meg, nemcsak Voltaire-t, Rousseau-t és Holbachot tehát, hanem mondjuk János Jelenéseit is. A dolog nyilván paradox, hiszen e szerint egy a vallást, a fanatizmust és a szupersztíciót bíráló szöveg maga is táplálkozna a vallásos látomás- és képalkotás hagyományából. Úgy hirdetve a Természet örök törvényének visszatérését, hogy látomásos módon mutatja meg, akárcsak János Jézus (visszatérő) eljövetelét.

Csokonainak ez az apró, konkrét és árulkodó kis kimetszése mint filológiai maradék, illetve a szöveg megformáltsága, képhasználata, építkezése és retorizáltsága együttesen talán elgondolkoztathat bennünket, arra kényszerítve, hogy szemügyre vegyük a szövegben meglévő apokalüptikus eljárásokat és a benne uralkodó apokalüptikus hangnemet, illetve a szövegváltozatok filológiai és esztétikai recepciójának bekapcsolódását a végső és igaz felmutatás és feltárás apokalüptikus játékába.

1 Most, az egyszerűség kedvéért, tulajdonképpen majd csak kettőről: a feltehetően 1790-ből származó, Constantzinápollyról és a feltehetően 1794-ből való Constántzinápolyról (vagy Konstántzinápoly). A szerzői akaratot mutató, utolsónak tekinthető változat címének írásmódjától (C) eltérő, a kiadási hagyomány által érvényesített és meghonosított K írásmód inkább egyfajta klasszifikációs funkciót tölt be, talán a megkülönböztetés könnyebbségének kedvéért. A C/K így egyértelmű és tiszta változatokat tesz láthatóvá, miközben valójában (a tényleges címazonosság miatt) elfedheti azt a problémát vagy inkább jelenséget, amit az átdolgozás és a korrekció mutat: vagyis az egyetlen, kitüntetett (nem korpuszértelemben vett) szöveg státusa körül érzékelhető termékenyítő bizonytalanságot.

2 A cenzúráról l. Csokonai Vitéz Mihály összes művei, Költemények III. (s. a. r. jegyz. bev. tan. Szilágyi Ferenc), Bp., Akadémiai, 1992, 365. (A továbbiakban ÖM Költemények III.)

3 Tulajdonképpen hatot. A másik két sor, amellyel most nem foglalkozunk: "a' Mellyekbe sok szent bőgéseket halla / Az ezekbe igen gyönyörködő Alla." CSÖM Költemények III. 367. Az átdolgozás (és a megjelenés) részleteiről lásd, ÖM Költemények III. 364 skk.

4 A korábbi szöveg több másolatban maradt fent, vö. Csokonai Vitéz Mihály összes művei, Költemények I. (s. a. r. jegyz. bev. tan. Szilágyi Ferenc), Bp., Akadémiai, 1975. 430. A továbbiakban ÖM Költemények I.), ellentétben a toldalékkal megbővített későbbi szöveggel, amely kisszámú másolata talán a vers radikális hangvételével magyarázható (ÖM Költemények III, 364.). Az obszcenitás sokszorosítható, a valláskritika nem.

5 Vö. ÖM Költemények III, 366, 370−377, 378. A változatok pluralitása nemcsak a korrekciós elv fejlődéselvként való kanonizálását és a pluralitás figyelmen kívül hagyását mutatja, de a kiadási szempontok mögött megbúvó kritikai, filológiai tekintetet is magán hordozza, a morális, szemérmes tekintetekkel és esztétikai ítéletekkel együtt.

6 ÖM Költemények III, 365. Vagy egy példa: Csokonai Vitéz Mihály Munkái 1. Versek. (Szerk. Vargha Balázs) (Nagy Klasszikusok), Bp., Szépirodalmi, 1987, 195−197.

7 Talán Toldy a valláskritikával (ekkor, számára) nehezen összeegyeztethető apokalüptikus hang elfedésével kívánta a szöveget és Csokonait egyneműsíteni, mintegy a tárgy és az azt hordozó, figuráló beszédmód paradoxizmusát felszámolva. Jókainak pedig, többek között, éppen az apokalüptikus hang visszanyerése miatt van szüksége az "eredeti", öncenzúrázatlan formára. Meglepő módon a kiadási hagyomány kétféle szöveget is kanonizált Konstantzinápoly címmel. Lényegében a kritikai kiadásból ismerhető, szerzői autorizáltat, illetve a Vargha Balázs-félét. Ez utóbbi tehát filológiailag inkorrekt ugyan, de az olvasó örülhet: egyben láthatja így azt, amit különben nem láthatna egyben.

8 Derrida, Jacques, A filozófiában újabban meghonosodott hangnemről (Ford. Angyalosi Gergely), 1993, 34. = Jaques Derrida − Immanuel Kant, Minden dolgok vége, Bp., Századvég, 1993. 34−93.

9 (1) Az itt közölt szöveg a kritikai kiadás változata (ÖM Költemények III, 41−43), vastaggal kiemelve a kimetszett sorok. (2) A szöveget egyéb szövegekkel kommentárként veszem körül, imigyen leplezve a tanácstalanságot, egyben hiábavalónak tekintve mindennemű törekvést, amely több kívánna lenni töredékesnél, amely a végső dolgok meglátásával és megértésével hiteget.

10 "Írd meg, a miket láttál és a mik vannak és a mik ezek után lesznek." 1, 19. = János Apostolnak mennyei jelenésekről való könyve. Szent Biblia, azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás. Magyar nyelvre fordította Károli Gáspár, h. n., k. n. − A továbbiakban: Jel.

11 (Bizánc, Konstantinápoly, Stambul) "És a nagy város három részre szakada, és a pogányok városai elesének." Jel, 16, 19.

12 "Egybegyűjték azért őket a helyre, a melyet zsidóul Armageddonnak neveznek." Jel, 16. 16.

13 "Pontosabban így fogalmaz Chouraqui: 'Ha valakinek a fülébe akarunk súgni egy titkot, valamely beszédet, amely éppen annyira titkolt, mint egy személy nemi szerve, akkor szabaddá tesszük a fülét, felemelve a hajfürtöt vagy fátylat, amely elfedi." Derrida, 1993, 36.

14 "Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba." Jel, 22, 14.

15 "…és ímé egy megnyílt ajtó vala a mennyben…" Jel, 4, 1.

16 "És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját (…) az ő útzájának közepén." Jel, 22, 1−2.

17 "Az apokalüptó jó szó a galára. Apokalüptó, felfedem, leleplezem, feltárom a dolgot, amely lehet a test egy része, a fej vagy a szemek, egy titkos rész, a nemi szerv vagy bármi, ami rejtve van, titok, az álcáznivaló, olyasmi, ami nem mutatkozik meg, de nem is mondódik ki, talán bír jelentéssel, de nem válhat rögtön magától értetődővé, vagy nem szabad, hogy azzá váljék. Apokalümmenoi logoi annyit tesz: illetlen megjegyzések. A titok és a pudenda körébe tartozó dolgokról van szó tehát." Derrida, 1993, 35−36.

18 "…a gala szó több mint százszor tér vissza a héber Bibliában. És valóban ezt látszik jelenteni az apokalüpszisz, a felfedést, a leleplezést, a dolgokról fellebbentett fátylat: ha mondhatjuk így, mindenekelőtt a férfi vagy a női nemi szervet, de a szemeket vagy a füleket is." Derrida, 1993, 36. Gala: kő, kőhenger, hengerforma, pergamen- és könyvtekercsek, tartók vagy burkoló tokok. Ám mindenekelőtt "a kifejezetten apokaliptikus lemeztelenítés, leleplezés eszméje, a feltárásé, amely lehetővé teszi annak meglátását, amit addig beburkolt, visszavont, tartalékolt volt, mint például a test, amikor leveszik róla a ruhát, vagy a hímvessző makkja, amikor a körülmetélés során eltávolítják róla az előbőrt." (…) "…a lemeztelenítés vagy a láttatás gesztusa, az apokaliptikus mozdulat itt súlyosabb, néha bűnösebb és veszedelmesebb, mint ami utána jött, és amit előidézhet, mint például a közösülés." Derrida, 1993, 38.

19 "a vétség lényegében a láttató leleplezésben van." Derrida, 1993, 39.

20 "csakhogy tulajdonképpen egyedül az a didaktikai eljárás tekinthető filozófiainak, ahogyan a bennünk lévő morális törvényt a logika tanítása szerint világos fogalmakra hozzuk, míg ha ezt a törvényt megszemélyesítik, s a morálisan parancsoló észből lefátyolozott Íziszt csinálnak (…), akkor ez ugyanazon tárgynak az esztétikai elképzelésmódja. Ezzel is lehet élni ugyan utólag, ha a másik eljárással az elvek már tisztázódtak, s érzékletes, bár pusztán analogikus ábrázolás segítségével elevenebbé lehet tenni az elveket, de ez bizonyos mértékig mindig az ábrándos látomások veszélyével jár − s ez mindenféle filozófiának a halálát jelenti." Kant, Immanuel, A filozófiában újabban meghonosodott előkelő hangnemről (Ford. Nyizsnyánszki Ferenc), 1993, 31−32. = Jaques Derrida − Immanuel Kant, Minden dolgok vége, Bp., Századvég, 1993. 9−33.

21 "Hogyan ismerünk fel egy hangnemi különbséget ugyanazon korpuszon belül?" Derrida, 1993, 40. "Misztagogein (…): bevezetni, beavatni a misztériumba; ez a misztagóg vagy a beavató pap funkciója." Derrida, 1993, 46. A misztagóg "Ízisz fátylát nem képes ugyan föllebbenteni, ám oly áttetszővé teszi azt, hogy megsejthetjük mögötte az Istennőt." (Kant), = Derrida, 1993, 58. "ezek nem igazi filozófusok, hiszen költői sémákhoz folyamodnak. Ez az egész csak irodalom." Derrida, 1993, 58.

22 "az új prédikátoroknak (Kant szerint) költészetté kell alacsonyítaniok a filozófiát, hogy fennkölt gesztusokkal élhessenek." Derrida, 1993, 61.

23 (Kant azt kéri tőlünk, mondja Derrida, hogy) "ne személyesítsék meg az erkölcsi törvényt, sem az azt inkarnáló hangot. A bennünk megszólaló törvényt, mondja a misztagógoknak, nem lenne szabad megszemélyesítenünk, különösen nem ennek a lefátyolozott Ízisznek az érzékien szép 'esztétikai' formájában. Ez a feltétele annak, hogy meghalljuk magát az erkölcsi törvényt, a feltétel nélkülit, s meghalljuk/megértsük önmagunkat" Derrida, 1993, 64.

24 "…a minden dolgok végének eszméje nem a dolgok fizikai, hanem morális állásáról való elmélkedésben leli eredetét…" (…) "Az utolsó nap tehát az időben telik még: mert e napon történik még valami…" Immanuel Kant, Minden dolgok vége (Ford. Mesterházi Miklós), 1993, 96, 95. = Jaques Derrida − Immanuel Kant, Minden dolgok vége, Bp., Századvég, 1993. 94−111.

25 " A kinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek." Jel, 2. 17.

26 "…azt gondolhatnánk, hogy az apokaliptikus diskurzus megkerülheti a cenzúrát műfajának és titkos cseleinek jóvoltából. Éppen hangneme révén képes arra is, hogy összekeverve a hangokat, műfajokat és kódokat, összezavarva a rendeltetéseket, felbontsa az uralkodó szerződést vagy egyezséget." Derrida, 1993, 82.

27 "És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nekem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, a mely istentől szállott alá a mennyből." Jel, 21, 10.

28 "A Septuaginta-fordítók ránk hagytak egy gala-fordítást. Ezt hívják Apokalipszisnak. (…) A görög apokalüpszisz a héber gala származékszavainak fordítására szolgálna." Derrida, 1993, 34.

29 "…az apokalipszis szónak sehol sem az az értelme, amivel később ruházták fel a franciában és más nyelveken: vagyis sehol sem jelent rettentő katasztrófát. Így az Apokalipszis mindenekelőtt kontempláció vagy a látás útján történő inspiráció, YHWH, illetve itt Jesua, a messiás feltárulása, felfedődése." Derrida, 1993, 38.

30 "És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely Istentől száll alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony." Jel, 21, 2.

31 "És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből…" Jel, 21, 3.

32 "A' Természet Apostola nem engedi magát némelly csalárd káprázolatok orákulumává tétetni…" P. H. D. Holbach [A természeti morál], ford. Csokonai Vitéz Mihály, 16. = Csokonai Vitéz Mihály összes művei, Tanulmányok (s. a. r. jegyz. Borbély Szilárd, Debreczeni Attila, Orosz Beáta), Bp., Akadémiai, 2002. 7−16.

33 "van fény, és vannak fények, az ész vagy a logosz fényei, amelyek mindazonáltal nem mások. És Kant például az Aufklärung nevében fog az előkelő hangnem demisztifikálásához. A mai nap fényében, napvilágában szükségszerűen ott világlanak a Felvilágosodás fényei. Nem tudjuk megtagadni ezt az Aufklärungot, és nem is szabad megtagadnunk, törvény ez és sors, nem tagadhatjuk meg azt, ami az éberség, a világos elméjű virrasztás, a megvilágító magyarázat, a kritika és az igazság rejtélyes vágyaként lép fel parancsoló erővel, ám olyan igazság vágyaként, amely ugyanakkor magában őrzi az apokaliptikus vágyat, ezúttal mint a világosság és a reveláció vágyát, hogy demisztifikálja, vagy ha jobban tetszik így, dekonstruálja magát az apokaliptikus diskurzust, s vele mindazt, ami a látomásra, a vég közelségére, a teofániára, a parúziára, az utolsó ítéletre spekulál." Derrida, 1993, 70−71.

34 "Milyen hatást akarnak kiváltani ezek a kedves próféták vagy ezek az ékesszóló látnokok?" Derrida, 1993, 71.

35 Tudatában vagyunk-e annak, hogy "a 'jöjj' idézetrezonanciájának, vagy legalábbis annak, hogy idézése (…) a János-Apokalipszisra való utalás is volt." Derrida, 1993, 85. "… a 'jöjj' apokaliptikus". Derrida, 1993, 91.

36 "Jézus kinyilatkoztatása (Apokalüpszisz Jeszu Krisztu)". (…) "a hangnem a folyamatban lévő leleplezést revelálja. (…) Az igazság az utolsó ítélet végcélja és instanciája. Az igazság struktúrája ezúttal apokaliptikus volna." Derrida, 1993, 74.

37 Vö. az átírás javításait, ÖM Költemények III, 367 skk. Pl.: e másik róma, itt néz ki, béburkola, hagyjuk el kapuit, jer más oldalára, setét kárpitok stb.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.