IKERVERS A PANASZOKHOZ

1965. augusztus 16.

De l’audace, et encore de l’audace, et toujours de l’audace!
HAH!
ÉS MI IS BÜSZKÉK LETTÜNK A MONDATOKRA,
ahogy hozzáférhetetlen sas-fészkünkbe belenyúltak
a tegnapi barátok és mai ismerősök
kiknek bőrükhöz közelebb volt vérük,
csak egyetlen metafizikai emlék:
„Figyeljük csak barátocskám a varrólányt,
de legjobb lesz ha csak a kezét:
simogatás rejlik benne és párosodás.
Puha párnáit ne hányjuk szét!
se az ágyában, se a kezén,
úgyis már sokszor érte szúrás.”
„Nyújtózkodjunk el és legyünk büszkék?”
A katona begombolja nyitva felejtett sliccét.

De l’audace, et encore de l’audace, et toujours de l’audace!
HAH!
És mi is büszkék lettünk a mondatokra,
és hiába kérdezték:
„Elég lett e merészség?”
Először kérdezték
és leültettek az Életfa tövébe.
Másodszor kérdezték
és azt mondták, hogy öltözzünk frakkba.
Harmadszor kérdezték
és azt mondták: „Varjak!”
De többé már nem szóltak,
és ámultunk a szerencsén.
Nincs hasonlat mert rólunk van szó
és ebben a pillanatban mindenki vegye zokon.
Csak így találjuk meg lelki nyugalmunk!
Jöhetne a szánalom,
ám ajánlom.

De l’audace, et encore de l’audace, et toujours de l’audace!
HAH
ÉS ISMÉT BÜSZKÉK LETTÜNK A MONDATOKRA,
AHOGY KOPOTT ORDASOK KÖRÖTTÜNK VADULTAK,
hasig érő hóban a lábunkig nyúltak
és darabokra hulltak.
NINCS VIGASZ: hisz érzed mennyivel nehezebb a súly
ha napról napra viszed,
ha nem hallod a szirénák süket csöndjét,
ha benne nincs neszed,
ha versed csupa emlék
vagy éppen trágyalé.
Ha felérsz a fejedig
a kalapod leveszed.
HAH!