EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996367. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

NABOKOV

Milián Orsolya

Ihletspekulációk

2005. április 4.

Úgy tűnik, senki sem vállalkozhat nálam több joggal arra, hogy az ihletről írjon, hiszen semmi nyomát nem találom magamban. Induljunk ki abból a feltételezésből, hogy az ihlet a gyönyör egyik formája, a gyönyörnek pedig már a keresése is kellemes. Tehát az ihlet keresése kellemes, noha egye­lőre semmiképp sem tűnik gazdaságosnak. Az ihlet, mint mindig, amikor szükség volna rá, abban leli gonosz örömét, hogy titkolózik és bújócskázik, olykor már-már mintha a képzeletnek megfelelően rögtönözne, de még ekkor sem próbál meggyőzni annak igazságáról, hogy valóban létezik.

Először is, véleményem szerint, mindenki írjon arról, amit tud, és annyit, amennyit tud. Lehet valakinek különleges tudása vagy tapasztalata az irodalomról, ez még nem jelenti szükségszerűen azt, hogy írnia is kell. Lehet valakinek különlegesen halvány lila gőze se az ihletről, ettől még nem kell feltétlenül nem írnia róla. Ezek például egészen kellemes, noha keresetlen munkahipotézisek.

Példának okáért kiülhetnék az erkélyre, és nézhetném a megereszkedett férfiasságú, ballonpotrohú kínait, definíció szerint a szembeszomszédot, ahogy felette boldogan fényképezi az utcát, s még boldogabban a hátam mögött vetkőző vagy öltözködő, remény kérdése, Pannit. Vagy bemehetnék a Fekete Bárány zálogházába, és megleshetném, amint egy terepszínű kezeslábasba öltözött negyvenes nő hóna alá csapja ikreit, rögtön a frissen vásárolt házimozirendszernek a babakocsiba illesztése után, egyet jobbról, egyet balról, törésmentes hazagurítás végett. Elképzelhetném, hogyan kapaszkodik a villamoson.

De meggyőződésem, hogy egyik történet sem illik ide. Tehát tovább várok arra az ingerre, ami vagy aki olyan dolgot fedeztet fel velem, amit nem vagyok képes elgondolni.

Esetleg ingerlővé tehetnék egy abszolút aszexuális tényezőt.

Kezdhetném ezt azzal, hogy rábukkanok egy abszolút aszexuális tényezőre.

(…)

Most már biztosan tudom, hogy a keresésnek nem az a lényege, hogy az emberlánya olyan tárgyakat igyekezzen felkutatni, amelyek nem léteznek.

Viszont állíthatnék csapdát annak, ami még nincs, de lehetne, bevethetném a csábítás valahány trükkjét, hogy végre elcsábíthasson. Ilyenkor mindig az ártatlanság és a szemérem a nyerő: Szűz Mária módján meredni a fal egy jól meghatározott, ám szabad szemmel nem látható pontjára, esetleg a pihegő hallal keresztezett Szent Teréz márványajkát is felöltve közben. Időnként ajánlott az éppen elcsurranó nyál szabatos összegyűjtése némi papír zsebkendőnek a fixírozás folyamatába való illesztése által. A nyál eltüntetésével ugyanis növeljük esélyeinket arra, hogy megőrizzük merénylői inkognitónkat. Csakis nyáladzó, önsajnálattól fröcsögő ihletvadászoknak, ún. esztétáknak, művészeknek, íróknak, satöbbi, állhatott érdekében azon paranoid téveszme megteremtése, miszerint a hallgató, olvasó, néző, satöbbi igényli, hogy az inspiráció bábáskodjék a leendő alkotás létrejötténél. Vagy legalábbis, hogy ezt hitessék el vele. Ebből az alapvető hibából aztán különféle kellemetlenségek származhatnak.

Például az, hogy az ihlet fantazmagóriája Adyból azt a mondatot bírja kisajtolni, hogy a zseni a kellő időben megérkezett vérbaj. Eszerint Szűz Mária pozitúrája meglehetősen elhibázott, mondhatni, naiv, ráadásul azt még ugyan képes vagyok belátni, hogy a szifilisz életemnek a mostanihoz képest egy mindenképpen későbbi szakaszában helyezkedik el, ha egyáltalán, azt viszont már nem, hogy mikor jön el a megfelelő idő az ő befogadására. Lehet, hogy már mindig is lekéstem a vérbajomról? Tegyük fel, hogy személyre szabott szifim egy nedves hajnalon majdan belém botlik Dél-Afrikában, vagy, jó, Bukarestben, de még akkor is hosszas évek kellenek, míg kitör rajtam az őrület, kvázi a dekadens ihlet. Akkor majd biztosan megírom, amit most nem.

Vissza inkább a foganóképes szüzekhez. Nincs más hátra, mint hogy felhívjam a figyelmet arra, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a Szentlélekre megéri várni, mert többször használatos jelenségről van szó. A fölötte fényes és szabad lelkekben igen gazdag időszámításunk előtti időkben például perbe fogtak egy hófehérkei külalakkal rendelkező római hercegnőt házasságtörés vádjával. Történetesen ez a hamvas bőrű, májusi cseresznye illatú hölgyemény egy negroid alapozottságú, in concreto fekete gyereknek adott életet, korántsem gyümölcsszaggal kísérten. A hercegnő a természetnek e varázslatos csodáját azzal magyarázta, hogy mindösszes éjfél utáni pillantását az ágyával szemközti képre vetette, mely meglepő módon egy sivatagban tevegelő négert ábrázolt. A férfialak kissé anakronisztikus, de hamisítatlanul afro-amerikai combjai a hercegnő párás szemeit hosszas legelészésre késztették, minek következtében hasa puffadásnak indult. Miként e példázat mutatja, a szerelmes rész bennünk megfelelő tárgy híján inkább hamisat és léhát kohol magának, semhogy kárba vesszen. A férj hekatombát rendezett Fortuna istenasszony tiszteletére, ilyképpen adva hálát, hogy az a hercegnő pillantását a férfihoz és nem a tevéhez vezérelte. Bár az orvostan története igazolja, hogy a teve sem jelentett volna feltétlenül akadályt: hol volt, hol nem volt, Kubában mindenképpen volt legalább egy asszony, aki hét és fél kilós gyermeknek adott életet, császármetszés nélkül. Hüvelye azóta is adalékul szolgál a nők megmagyarázhatatlan csodájához. Egyébiránt fent nevezett hercegnőt felmentették, azzal a megszorítással, hogy tartózkodjék az idegen festményektől; a gyermek pedig invenciózus módon Júdeába küldetett.

A képzelet tehát nemcsak saját testünkre, de másokéra is hat. Most már csak azt kellene kitalálni, hogyan irányítsam a másik képzeletét. Például elképzelem, hogy negyedóra múlva találkozom az ihletemmel a Dugonics téren, a könyvtár és a szökőkút között. Szervusz, szervusz, hogy vagy, hát csak lassan, ilyenkor mintha témánk se volna, meredünk egymásra, és várjuk, hogy a másik eldadogja a kezdő mondatot. Adhatunk egymásnak néhány jelzést, mozdíthatjuk, például, a kezeinket valahogyan, rázhatjuk mélységes empátiával a fejünket, mígnem őszbe csavarodnak a tarkónk tövén megbúvó huncutkák is: suttoghatunk és sikonghatunk, ettől még nem ismerjük fel a játékszabályokat.

Az ihlet, avagy a múzsa, az a nicetomeetyou, amikor az idő elkezd másképp járni. Az ihlet mindenkit bökdös, némely ember mégis orra bukik tőle. Nem tudom, tisztelt hölgyeim és uraim, önök hogyan vannak vele, engem át szokott döfni. Ugyanakkor, akárcsak a szerelmet, könnyebb használni, mint érteni hozzá. A múzsa és testtől független része, az ihlet gyakorlatilag az idő olyan lyuka, amelybe bele lehet gyömöszölni a világmindenséget. A szerelemnek már nem feltétlenül marad hely. Pedig a szerelemnek is kell hogy legyen egy lyuk valahol. Lyuk, lyuk, csak a keret más. Például hozzám érsz, és azt gondolom, bodzaillatúak az ujjaid, cselló a hátad, azt vélem sejteni, hogy szemed sötét kútjába bele fogok zuhanni. Ilyesmi. Alapvető ingerreakció. Mivelhogy tudjuk, középszerű minden szenvedély, amely megízlelhető és kiheverhető.

Kérem a képzeletemet. Tehát. Ha képzelgek, és hiszek az ihletben, akkor megjön. Ha képzelgek, de nem hiszek az ihletben, vagy megjön, vagy nem. Ha nem képzelgek, de hiszek benne, nem jön meg. Ha nem képzelgek, de nem is hiszek benne, vagy megjön, vagy nem. A görögök, azt hiszem, tudtak valamit.

Másodszor: a Festői Ihletről a Google keresőprogram révén megtudhatjuk, hogy ez nem más, mint a Lila Kandúr Erotikus Magazin.

Harmadszor: az ihlet tervszerű elkerülése fölötte alkalmas a jó érzés megteremtésére, márpedig a világ minden vélekedése megegyezik abban, hogy célunk a gyönyör, habár különböző utakon jutunk el hozzá. Noha bizonyára még kellemesebb, ha a gyönyör jön elénk az úton, sőt a gyönyör akkor a legjobb fej, ha nem is annyira elindul felénk, mint inkább váratlanul ránk talál. Kifejezetten el bírnám viselni, ha Paul Auster inspirációja vagy esetleg egy magyar ihlet, mondjuk a Németh Gáboré, berohanna a szobámba, és vadul leteperne, teszem azt, két tőmondat között.

Noha, végső soron, higgyétek el, kedves barátaim, hogy aki nem várja ki, amíg megszomjazik, az nem találhat élvezetet az ivásban.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.