Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

DOKUMENTUM

Tímár Katalin

HIBRID IDENTITÁS

(SZACSVA Y PÁLRÓL)

2000. október 2.

2000 októberében a Stúdió Galéria Mind the Gap Kérjük ne hagyják szabadon a biztonsági sávot című rendezvénysorozatának egyik estjén vita folyt az óriásplakátokon megjelenő reklámok és az ún. magas művészet kapcsolatáról (ezen belül is a kisajátítás kérdése hangsúlyosan került szóba az utóbbi hónapok néhány kirívó esetének kapcsán). A beszélgetés során elhangzott az az észrevétel hogy az óriásplakát természetesen nem működhet pusztán eredetileg más médiumban és méretben létrejött képek felnagyításával. A közismert és hírhedt példa a Jósda című grafika mely számtalan példányban került az utcákra (és mint Horányi Attilától megtudtuk az erdőkbe is) kisajátítva ezzel a kortárs művészet fogalmát egy nemcsak roppant konzervatív hanem roppant gyenge minőségű képalkotás számára is.
A képek felnagyításánál azaz a művek eredeti méretüknél nagyobb formában való reprodukálásánál összehasonlíthatatlanul elterjedtebb és ezért természetesnek tartott eljárás a kicsinyítésük. Ha jól meggondoljuk a műalkotások túlnyomó részét kicsinyített reprodukciók formájában ismerjük és csak egy-egy felkavaróbb befogadási élmény kapcsán jut eszünkbe hogy elgondolkozzunk ezen az ellentmondásos helyzeten. Példaként egyik legutolsó személyes esetemet említem. A Fal után című kiállításon volt látható Luchezar Boyadjiev Az új Golgota (1994) című munkája melynek egy bizonyos minden külső referenciát mellőző reprodukcióját számos kiadványból jól ismertem. A mű konceptuális értelmezésén természetesen alapvetően nem változtat az óriási méretből adódó drámai tapasztalat melyet a mű személyes megtekintésekor szereztem; a reprodukció és az eredeti szemlélésekor létrejövő tapasztalat közötti különbséget azonban mégis hiba lenne bagatellizálni és a műalkotások befogadását pusztán konceptuális tényezők és denotatív jelek dekódolására redukálni.
Az eredeti és a reprodukció közötti ellentmondással ebben az esetben úgy tűnik a katalógus szerkesztői is tisztában voltak mert az abban megjelenő reprodukció felhasználja a kiállítóterem elemeit a viszonyítási pontok megteremtéséhez. Csak nem azt jelenti mindez hogy visszatérünk a többek között Panofsky által olyan pontosan leírt jól bevált rendszer-térhez melynek hagyományos szerepét és jelentőségét az elmúlt kb. 120 év képzőművészei rendre megkérdőjelezték?
Az eredeti és a reprodukció kapcsolatának tárgyalásában feltétlenül meg kell említeni Walter Benjamint akinek a mechanikai sokszorosíthatóságról alkotott tézisei érdekes módon explicit formában nem jelentek meg a fent említett Stúdió Galéria-beli beszélgetésen. Nem arra a nyilvánvaló ellentmondásra szeretnék utalni mely Benjamin jóslata és az azóta eltelt számunkra jól ismert idő tényei között megfigyelhető miszerint a reprodukciók megjelenésével és tömeges elterjedésével az egyedi műalkotások aurája ugyan - a reprodukciók esetében legalábbis - eltűnt de ez privilegizált fétisáruként való megjelenésüket nemhogy nem szüntette meg hanem inkább csak fokozta.
Az eredetinek és a reprodukciónak Walter Benjamin által megfogalmazott gazdasági-társadalmi vonatkozásai (azaz hogy ki és milyen formában fogyasztja-fogyaszthatja az eredeti műalkotásokat illetve az ezekről készült reprodukciókat) felvetik a kérdést (a posztkolonialista teoretikust Homi Bhabhát idézve): hol is helyezkedik el a kultúra? Konkrét értelemben a kultúra lokalizálásában is megfigyelhető a kolonialista megosztottság: a kultúra a gazdasági-politikai centrumokban található és a perifériákra csak lebutítva reprodukciók révén jut el. Van-e ezek után egyáltalán értelme eredetiségről kisajátításról közvetlenségről mint a képek konstituáló tényezőiről beszélni a gazdasági-kulturális értelemben kolonializált perifériákon kritikai szempont felvetése nélkül?
A kultúra elhelyezkedésére vonatkozó kérdést azonban Bhabha nem földrajzi értelemben akarja megválaszolni. Szerinte a kultúra szimbolikusan azokban a köztes terekben helyezkedik el ahol a kulturális különbözőségek artikulálódnak. Szacsva?y Pál képei ilyen köztes tereket alkotnak ahol az eredeti és a reprodukció különböző szintjei találkoznak össze hogy kialakítsanak egy közös és (megint Bhabhát idézve) hibrid indentitást.
Szacsva y módszerét - a képzőművészetben nemcsak az eredeti és a reprodukció viszonyában jelentkező - dimenzióugrásban (Eike) találja meg hanem a médiatudatosság elvére is épít azaz figyelembe veszi és elismeri az egyes médiumok és reprodukciós szintek sajátos jellemzőit és hagyományát hogy erre alapozva alakítsa ki a saját maga számára használható teret - szó szerint és átvitt értelemben is.