Gyilkos nők

2015. november 15.

Amikor a felesége lefekszik, egyébként nap mint nap egyre korábban, a férfi még a számítógép előtt ül. Megnézi az időjárás-jelentést, végigolvassa az Ekstra Bladet honlapját, majd ostáblázik egy ismeretlennel, aki azt állítja magáról, hogy nyugdíjas. Döntetlen, amikor valamivel éjfél után a nyugdíjas kijelentkezik. A férfi szörfözik még kicsit, felmegy néhány honlapra, miközben csupa olyasmi jut eszébe, amire legutóbb gyerekkorában gondolt. Látnokok. Órák, amelyek megállnak, amikor meghal valaki. Kétfejű borjak és gyilkos nők. Ez ugyan természetellenes, de már feltűnt neki, hogy újabban a krimisorozatokban is többnyire nők a tettesek. Tudja, hogy csak hatásvadászat, a képernyő előtt kell tartani a nézőket. A való világban inkább a férfiak gyilkolnak, de amikor az interneten rákeres a sorozatgyilkosokra, Aileen Wuornos borzalmas története ugrik fel először.

Aileen Wuornos gyerekkorát megpecsételte az erőszak és az alkohol, alig tizenhárom évesen teherbe esett. Az apa kilétét senki sem ismerte, kivált Aileen nem, saját bevallása szerint akkoriban számos szexpartnere volt, többek közt tulajdon nagyapja és bátyja. Aileen örökbe adta a gyereket, és iskolaévei alatt prostituáltként dolgozott. Több ízben feljelentették destruktív viselkedés, ittas vezetés, rablótámadás, engedély nélküli fegyvertartás miatt. Aileen végül országúti prostituáltként végezte, kamionos pihenőhelyeken dolgozott Floridában, Sandra, Cammie és Susan álnéven. Első áldozata egy villanyszerelő volt. A férfi kocsiját a floridai Tomoka State Park édesvízi mocsaraitól nem messze találták meg. A fűben ott hevert üres tárcája, néhány fel nem használt koton és egy fél üveg vodka. Néhány nap múlva valamivel odébb, a mocsárban megtalálták a holttestet is; háromszor lőtték mellbe egy 22-es kaliberű pisztollyal. Aileen bekattant. Így kellett történnie, gondolta a férfi, és pontosan olyan érzése támadt, mint amikor gyerekként kiásta a földből a madártetemeket, amelyeket korábban ő maga temetett el.

Aileen Wuornost hatrendbeli gyilkosságért ítélték halálra, és a kivégzése előtt azt mondta, hogy az agyát rádióhullámokkal irányítják, és az angyalok elrabolták egy űrhajóval. Én is rajta leszek a Függetlenség Napja gigantikus űrhajóján, és visszajövök, Jézussal együtt, mondta, mielőtt beadták neki az injekciót.

Az volt a legfurcsább, hogy ez az Aileen olyan nő volt, akivel fiatalkorában szívesen elszórakozott volna a kocsmában, ha véletlenül összefutnak. Talán ezért nyitott ki ajtókat az agyában. Ajtókat, lépcsőházakat, sötét kamrákat. Az a fajta nő, aki utat tapos a bozótban, és olyan helyekre jut el, ahol elhagyott autók rejtőznek. Ahogy Aileenre gondol, a férfi szinte érzi a föld és a rozsda illatát. Eddig rendben is volna, habár nem egyértelmű, mert úgy érzi, mintha széthasadna a mellcsontja, és a repedésen előkúszna minden, amit nem ajánlatos piszkálni: mérges kígyók, elgázolt vadak, májfoltok. A gyerekre gondol, akit a lány tizenhárom évesen örökbe adott. Az a gyerek él valahol, gondolja, és elképzeli, hogy immár felnőttként elmegy a hivatalba, hogy tájékozódjon vér szerinti szüleiről. Aileen Wuornos, áll születési anyakönyvi kivonatában, az apa neve ismeretlen. Otthon rákeres az anya nevére, 224.000 találat.

Mindenki kívánja néha más halálát, de attól még nem öl. Mindannyian eljátszunk a gondolattal. Például ha valaki óvatlanul hajt be egy óvodásokkal és iskolásokkal teli lakóövezetbe. Ha megtámadnak bennünket egy sötét utcán, és védekezünk, az felment az emberölés bűntette alól, az is, ha háború van és katonák vagyunk, vagy ha törvénytelenül a szabadságunkra törnek. A lecsúszottság nem érv, még akkor sem, ha a boltban, zárás előtt azt látjuk, hogy egy nő élelmiszert pakol egy olyasfajta férfi kosarába, mint aki gyerekkorunkban az ünnepélyeken bendzsózott a gyülekezetben. A kopaszodó, löttyedt, vékony karú figurán látszik, hogy nagyot álmodik. Az a fajta, aki együttérzést vált ki belőlünk, akár a hátsó lábára sántító ló vagy marha, amely nem is sejti, hogy azt a halk hangot, ahogy a fém a fémhez súrlódik az istálló sötétjében, a puskába illesztett töltények adják. Ölni vagy halni. A gondolat nem büntetendő. Inkább szórakoztató. De Aileen Wuornos vér szerinti gyerekének bizonyára nem az. 224.000 Google-találat az anyja nevére nem vicces.

A férfi a kezére pillant. Jobb keze az egéren, és tudja, hogy amikor kicsivel később kikapcsolja a gépet, úgy fogja érezni magát, mint régen, amikor pornóújságot nézegetett. Noha dugdosta, mégis mindig az orrában érezte a papír nedves, édeskés illatát. Mégis tovább kattint Dagmar Overbye-re. Erre vágyik: el akar tűnni Dagmar apró chatszobáiban. A nő sötét hajú, telt idomú, és a képen kissé elmosódottak a vonásai. Olyan, mint egy mesefigura. Nehéz elképzelni, hogy valaha élő lény volt, pedig az volt. Nyolc csecsemő meggyilkolásáért ítélték halálra, de valószínűleg huszonöt csecsemőt ölt meg. Angyalcsinálónak nevezték. A férfit megdöbbenti a nő módszere. Újsághirdetés útján keresett bajba jutott fiatal nőket, és azt ígérte, hogy juttatás ellenében diszkréten örökbe segíti adni a gyermekeiket. De mihelyt Dagmar hozzájutott a pénzhez és a kismama elment, benzin- és éterbódulatban megölte a gyereket. Egyet a budiba dobott, egy másikat újságpapírba csomagolt, és a lányát kézen fogva elindult, hogy elássa. A tárgyaláson derült ki, hogy útközben az újságpapírba csomagolt holttest kicsúszott Dagmar kezéből: „Anya elveszítette a csomagot”, mondta a kislány. Elképzelhetetlen, milyen lehetett neki egy ilyen anyával.

A sajátjáról a férfinak csak száraz, karcos hangja jut eszébe, és hogy mindig valamiféle munka fölé hajolt. Tésztagyúrás, frissen sült zsömlével teli tálak, fasírt, torta, és a Nézd, hogy fut. Ha rágondol, mindig kinn az előkertben, a cseresznyefánál állva látja maga előtt.

De Dagmar a ködben állt, szótlanul, egy valószerűtlenül hideg koppenhágai reggelen, fekete, puffos ujjú ruhában, magas szárú, fűzős bakancsban. A hóna alatt újságpapírba tekert csomag, ez az, ami lassan ki-becsúszkál a férfi mellkasában. A csomag és a huszonöt apró holttest, melyeket Dagmar elrejtett a padláson vagy elégetett a kályhában, meg a tény, hogy soha nem volt képes megmagyarázni. Az éter elvette az eszem, mondta. Mintha álmodtam volna, nem tudom elmondani.

Normális embernek nehéz megérteni, mi lehetett az, amit a nő nem bírt elmondani. Dagmar nem volt beszámítható, de a férfi nem felejtette el, amit az őrmestere mondott a seregben: a nők jó és hatékony harcosok. Ha kell, kegyetlenek. Csak át kell lépniük egy bizonyos határt. És ha egyszer átlépik, nem esik nehezükre az emberölés. A férfit nem különösebben érdekli, mi lehet az a határ, de valami azt súgja neki, hogy Dagmar és Aileen élete valamikor kisiklott. Talán a boldogtalan gyerekkor, vagy éppenséggel az elmebaj egy fajtája miatt. Ez sok mindent megmagyarázna. Még meg is lehetne érteni. Számos rendellenesség létezik a világon. Az abnormalitással lehet együtt élni, akár nyitottabbá és emberségesebbé is tehet, gondolja a férfi. De más is történhet. Valami sokkal ijesztőbb.

Eszébe jut egy éjszaka, a nem is olyan távoli múltban, amikor, miután a nyugdíjas kijelentkezett, ő még a gép előtt maradt. Azon az estén olvasta az Ekstra Bladet honlapján, hogy a csimpánzok képesek vadászat céljából dárdát készíteni. Egy kutatócsoport a nyugat-afrikai Szenegálban a majmok viselkedésének változását figyelte olyan területen, ahol nem találnak élelmet. Leírják, hogyan jöttek rá, hogy a majmok dárdával vadásznak. Ez rendben is volna, csakhogy kizárólag a fiatal és a nőstény csimpánzok tettek így. A cikk szerint az öreg hímek hátramaradtak és éheztek. Nem voltak elég okosak ahhoz, hogy kitaláljanak valami újat, magyarázta egy kutatónő. Arról is beszámolt, hogy a saját szemével látott egy nőstény csimpánzt, amint felnyársalt egy fülesmajmot, amit a helyiek bushbabynek neveztek. A bushbaby a vermében feküdt, és a kutatónő részletesen leírta, hogyan használta a csimpánz a dárdát, hogy kipiszkálja a lyukból, hogyan ölte meg és falta fel. Ugyanazon az éjszakán a férfi rákeresett a bushbaby szóra, a képekre kattintott, mire a monitort elárasztották a fülesmajmok. Nagy, kiálló, fekete szemükben rémület. Így nézhetett Dagmar huszonöt csecsemő áldozata, vagy Aileen Wuornos vér szerinti gyereke röviddel azután, hogy az első cikket elolvasta az anyjáról. Így néztek ki a fülesmajmok, bénultan a rémülettől, miközben az öregebb hímek ott ültek, és nagyot álmodtak. Egy szavanna tele bendzsózó hímmel és szőrös hónaljú nősténnyel, gondolja a férfi. És dárdával.

Kikapcsolja a gépet és felgyújtja az asztali lámpát. Ölbe tett kézzel, mozdulatlanul ül, amíg a merevlemez abbahagyja a brummogást. Mit ki nem találnak, gondolja. Lehúzza a cipőjét, hogy ne csapjon zajt, amikor fölmegy a lépcsőn a feleségéhez.

KERTÉSZ Judit fordítása