Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

1. évfolyam 6–7. szám

Végel László

FOLYÓIRATOKAT LAPOZGATVA

1965. július 15.

ÚJ ÍRÁS 5, 6.

Új köntösben jelent meg az Új Írás májusi száma: a szerkesztőség megjegyzésével, amely szerint a folyóirat ezek után igyekszik egy új szintézist elérni, amelyben az egyik fontos komponens a folyó­irat grafikai képe, az írott szöveg és a rajz egysége, a látáskultúra fejlesztése.

Az elképzelés, hogy a folyóirat új és modern formája: egy korszerű, egyetemesebb művészeti koncepciót képvisel, számunkra a legpozitívebb tény, amit az Új Írás két szá­mával kapcsolatban leszögezhetünk. Nem csak konvencionális „üdvöz­lés” ez – joggal állapíthatjuk ezt meg –, hisz e folyóirat, az Új Symposion is hasonló módszerek segítségével igyekszik hasonló cé­lok felé, megalakulásának első pil­lanatától kezdve.

Ami a „tartalmi” részt illeti, el­hamarkodott lenne minden korai megállapítás, hisz úgy tapasztaljuk, hogy a folyóirat szerkesztősége csak most kezdi realizálni terveit.

Mégis, a májusi és a júniusi szám olvasása után megjegyezhetjük azt, hogy érzésünk szerint a folyóirat versei állnak legtávolabb a szer­kesztőségi koncepcióktól. Többé-kevésbé csak Baranyi Ferenc és Illyés Gyula költeményei képeznek némi kivételt. A többi versben zavar a standardizált „félig moderneskedő” nyelv és világérzés, vagy pedig a konvencionális szó­lamszerűség.

A prózában – ezt nyugodtan ál­líthatjuk – a szerkesztőség a szo­ciográfiát nagyban kiaknázó írásokat közli és ápolja nagy előszere­tettel. Az az érzésünk, hogy ez a módszer a mai magyar prózairoda­lom „új hulláma”, amely hozhat jelentős eredményeket, ám az Új Írás két számában Nádas Péter: A biblia c. elbeszélésén kívül nem ta­láltunk egyet sem, amelynek sike­rült volna a szociográfiai szélessé­get művészien párosítani a meg­formálással. Sőt azt tapasztaljuk, hogy éppen az a szélesség hiányzik, amely általános és emberi, s he­lyette a szociográfiai mikrointimitások kerülnek felszínre az elbeszé­lésekben.

A kritikák és esszék közül Maróti Lajos írása (A világámulat virágai „József Attila sírjá”-ra) ragadta meg figyelmünket, amelyben a szerző igyekszik Juhász Ferenc és a mai magyar irodalom egyik leg­jobb versét „rehabilitálni”.

RAZLOG 35.

A Razlog zágrábi egyetemi folyó­irat szintén új formában jelent meg, változott a szerkesztőség összetétele és a folyóirat jellege is. A folyóirat eddig kimondottan a heideggeri filozófiai kritikát mű­velte, az új elképzelések széleseb­bek, és nagyobb szerepet kapnak a politikai, szociológiai és a társadal­mi kérdésekkel foglalkozó írások.

Bevezető helyett Mika Tripalo, a KSZ zágrábi községi vezetősége tit­kárának írását olvashatjuk a VIII. Kongresszusról. Nagy fontosságot tu­lajdonítunk ennek az írásnak, hisz arra figyelmeztet bennünket, hogy azok a politikai vezetők, akik egy-egy kisebb közösség, terület irá­nyítását kapták feladatul, igen rit­kán jelentkeznek folyóiratainkban és még ritkábban érnek el olyan nívót, mint amilyent Mika Tripalo elért. Ha ez az írás jel arra, hogy társadalmi munkásaink elméletileg is megfogalmazzák szubjektív né­zeteiket, a társadalmi általánossá­gokkal kapcsolatban, akkor minden­esetre ennek az írásnak a tartal­mán kívül más jelentősége is van.

Felhívjuk még a figyelmet Vjeran Zuppa Branko Miljkovićról szó­ló írására, amelyben a fiatal zág­rábi kritikus, elhatárolva magát a miljkovići halálmisztifikációtól – amelyet főleg kritikusai ápoltak –, ő kihangsúlyozza e költészet két jelentős forrását: a veszély és a szabadság dialektikus jelenlétét a költeményben.

PRAXIS

Már többször felhívtuk a figyel­met a Parix nagy szellemformáló erejére, amelyet nemcsak minő­ségi és jól megalapozott írásainak köszönhet, hanem annak is, hogy minderről akkor szól, amikor ép­pen kell.

Ez alkalommal a jugoszláv kultúra kérdései kerültek na­pirendre. A szerkesztőség megjegy­zi, hogy a „kultúra fejlesztése a szocializmusban nemcsak a szocia­lizmus külső díszítése, hanem an­nak lényege is... Végső esetben természetesen lehet várni a kultú­rával, de várni a kultúrával annyit is jelent, mint várni a szo­cializmussal”. A folyóiratban meg­jelent írások az igazán gondos szer­kesztés folytán egyaránt fogalkoznak az entellektüel, vagyis a „ter­melő” helyzetével, tanügyi kérdé­sekkel, a „tömegkultúrával” stb. Ál­talános rezüménk az írások olva­sása után az, hogy a szerzők véle­ménye a lényeges kérdésekben ha­sonló: radikális intézkedé­seket kell tenni, hogy a kultúra a szocializmus lényegéhez tartozzon, és hogy ezzel együtt a szocializmus lényege is megkapja humánusabb dimenzióit.