FARKAS, BÁRÁNY, PIZSAMA

(Németh Hajnalról)

2000. október 2.

Németh Hajnal képei legyenek számítógépes nyomatok filmstillek fotók vagy akár filmek nem adják könnyen magukat nézőjüknek. Nem mintha munkái már első látásra befogadhatatlan vizuális kódok és referenciák tömkelegét működtető a nézőre zúduló képek áradatai lennének. Sőt. Németh Hajnal képei érzékiségükben is szikárak és legfőképpen lenyűgözően és bosszantóan enigmatikusak. A Házilag őrzött révület fekete harisnyás vízen járó lába a pink izé a vízben és a Nyolctól nyolcig fényes lepedője furcsa de szinte tapintható anyagiságával valami egészen mást ígér mint amit a nézés fáradságáért cserébe kapunk. Tapinthatóság anyagi valóság érzékiség helyett kérdések vannak rejtélyek vannak képtelenségek vannak.
Kezdjük azzal hogy mindkét kép úgy néz ki mintha szürrealista fotómontázs lenne holott egyik sem az. A Házilag őrzött révület fotó. A fénykép ontologikus sajátossága legalábbis alapértelmezésben hogy a valóságot vagy annak egy részletét mechanikusan képezi le. De az ember nem jár a vízen főleg nem harisnyában. A látszólag össze nem illő képtelen valóságon túli elem és a reálisnak tűnő környezet együttes egy képen belüli megjelenítésére Németh Hajnal nem a klasszikus fotómontázst vagy a számítógépes technikákat használta. Úgy fényképezett hogy nagyon is tudatában volt annak hogy a képen láttatandó dolog a vízen járás nem fotografikus tárgy még akkor sem ha a megjelenítés a részletgazdagság az érzéki felületek és színek játéka nagyon is fotografikus. A való világot mechanikusan reprodukáló nem csinált hanem vetült kép semmi esetre sem alkalmas csodák és jelenések fényképezésére vagy ha mégis akkor az csak házilag őrzött és révület lehet. Álom a háztartásban transz a fürdőkádban: klasszikus női fénykép otthon privát káddal saját babával habbal szivaccsal - csak az a fekete harisnyás láb csak az ne lenne főleg így fej nélkül. Mert nyugtalanságunk forrása kettős: nem elég hogy a vízen jár de még csak azt sem tudjuk hogy hogy néz ki.
A Nyolctól nyolcig szvasztika alakban fekvő pizsamás teste is lehetne akárkié ha nem Németh Hajnal lenne saját képének modellje. Persze mindez csak akkor lenne igaz ha a modell szó használata bármennyire is indokolt volna. De a Nyolctól nyolcignak nem modellje hanem alanya van aki ráadásul még rejtőzködik is. Amit a képen látunk az egy farkasfejű báránylábú férfipizsamás női test fényes liláskék árnyékokat vető lepedőn. Ebben még semmi zavaró nem lenne ha nem ketten lennének azon a lepedőn akik ugyanazok megkettőzve fejjel lefelé. Ez az a pont ahol vége az álmodozásnak és kénytelenek vagyunk gondolkodni. Németh Hajnal explicitté teszi hogy egy olyan képet látunk ami valójában nincs mert legalábbis a valóságban nem lehetséges. A kép ennek a problémának a tematizálásáról szól. A fénykép önmagát kettőzi meg miközben ez a megkettőzés a fényképezés metaforájaként működik: ahogy a kamera hátfalán a negatívra vetülő kép a kamera keresőjében látottnak a középpontos tükörképe úgy itt?a test két képe egyként egymás mellett egymás középpontos tükörképeként jelenik meg. De míg a fényképezőgépnél az objektív a camera obscuránál a lyuk fordítja meg a képet itt a tükrözés ágense nem fedezhető fel a képen. Sőt a középpont hiánya a kétszerezve megjelenő test középpontjának elrejtésében meg is ismétlődik: ahogy a lepedő egységesnek látszó textíliája látható csak a tükörközéppontban úgy takarják leukoplaszt csíkok a test közepét. Nem látható a kép létrejöttét lehetővé tevő varrat mint ahogy az emberi test megszületettségének nyoma a minden ember által viselt sebhely a köldök sem látható. Nincs meg az ábrázolás középpontja mint ahogy a test mitikus középpontja sem látható: mindent szövet fed és a dolgoknak nincsen közepe.
A megkettőzött test fele farkas fele bárány. Az alsó és a felső rész nem tükrözhető nem hasonló hanem éppen hogy ellentétes. Egy képen belül kettő van egy testen belül férfi és nő bárány és farkas van. Ugyanaz a test önmaga ragadozója és áldozata. Nincs egyik a másik nélkül - mondhatnánk. És ahogy a cím a Nyolctól nyolcig sugallja ráadásul mindez a kettősség és félség állandóan van: félnapos váltakozásban éjszaka vagy nappal reggeltől estig vagy estétől reggelig. A test amit látunk egyrészt időben időhöz kötve van de ugyanakkor állandó forgásban végtelenített váltakozásban is. A képen megjelenített és sugallt kettőségek - a testé a nemeké a napszakoké - végtelenek mint a Möbiusz-szalag vagy mint a címbeli szám a nyolcas különösen ha fektetve. Amit látunk az fotografikusan megjelenített álom vagy fantázia megint valami olyan ami esszenciálisan nem fényképezhető. Németh Hajnal Nyolctól nyolcig-ján a kép két fele szembenéz egymással - úgy mintha a fotográfia saját fényképszerűségét nézni.