FÁK A MOZDULATLANSÁGBAN

1965. május 15.

Fáj minden. Kedves társak
érettem nyugosztok.
Rezdülésével a levél sem sért.

Csendben s csendesebben,
zsibbadó sebekkel
a szóban öltök testet.

Törzseket csókolok,
testvéreimet sorban,
sebhelyeik simogatva hosszan.

Kedves társak,
fáj-e, ha csapódva
a fejsze húsotokba tép?

S az enyhülés,
ha néma értetek
szenvedőn én sikoltok fel?

Ha szentségtörés,
bocsássátok meg, szívem adatott.

Érettem nyugosztok:
halkan s halkabban
sebek zsibbadón.
Most szenvedőn
társaim, néma értetek,

suttogón a magasságokhoz
szelíd szavam intézem.

Domonkos István fordításai