Ezmegaz

1979. november 15.

oo-*

És szemben: consensus… „Tehát a fák.”
A cseppek tékozló rendje. Vagy csak hevülő
fűszál.
„Szentség-redőnyök, glória-piszkos rések.”
Ez az ösztönös párbeszéd éltet. Fűrészpor,
kalács. Ácsok és pékek. Kérdés-koszorúkkal
övezett farok a történelem-présben.

Ha ugyan szükséges e folytonos
visszatérés. Omnium-ribancok –
feszülő karok. – Ahogyan írva van:
más a folyam, de más a lépő láb is.
„Kérdésre kés, vagy kard, fakard talán,
ha nem is, de fegyver. Vagy csak a látszat.”
Elpihennek a vérző phallosz-rigók;
marad a rítus: körmök a műhely zománc-falán.

* gör. él

nyolc
sor*

Könnyebb a dombról lefelé.

* vö. a magyar szó 1976. dec. 17-i számában közölt nyolcsoros szöveggel, hogy
Id. miként győzedelmeskedik a realitás kényszere a felelőtlen optimizmuson

pattern
B. P.-nak

„Valószerűtlensége mindenkor kizárt.”
Vajon mi változott azóta. Téglafal. Szolgálati ásó.
Valami megmozdult.
Gyűjtögessünk tehát tovább, szótlanul.

tévelygő
darabkák

– Mondhatjuk-e már, meg-
válogattuk haszontalanságainkat.

kontextusban

Rugaszkodás nélkül:
számítgatunk; lehet, áramvonalas metafora-nektár
a fül, be(belé-)röppennek lepke-légcsavarok.
Helyére billent ragyogó hüllők;
Leonardo-küllő; – épphogy érintett viasz-dísztökök

„birtokos eset”

csak összevetni szeretném lényegedet
oldatoddal. Ha erre még képes
lennél. (Ez, pontosan ez.)
Esszenciádat eszenciáddal; konyha,
szobák, üregek és minden egyéb ha
ettől több nem lehet
összevetném lényegedet kényelmeddel
esszenciádat „őeminenciáddal”

összevetnélek: egy szó.
Rettegnék körülötted, csak ezt ne kéne –
ha kényelmedből kapnék miattad
összevetném a jelzéseket, csak képes lennél,
csak képes lennél és egyéb;
ettől több nem lehet. Csak lennél:
mindenféle
termek ha lennének, s nem migrének.

vonzó-taszító
rövidülés

Elhúzódhat időtlen időkre a be-
telepítés; – mintha megálló fröccsenne a járdára,
a kirakat előtt, meg mindenütt. Nem tudom megnevezni
– így vagyunk (és még ígyebben) érzéseinkkel

„rés” - gondolom

Mi más kell még
(Száraz madárka-pikelyek a levelek,
sebek a semmiség-gyümölcsök húrjain.)
Mi más kell még a tisztánlátáshoz.

Csak az, hogy: hol, mikor, meddig és miért.
Ennyit –
Ennyit ragadjunk ki csupán a valóságból,
jelképes pillanatát gyengeségeinknek.

Egy-egy erőtlen hamuszürke életszeletkét.
„Rés” – gondolom, – „beszűrődő rés,
korszakos misztérium.”
Ében daganat-vitorlák az ajtó repedésein.

A zárlat befejeződött.
Elpattannak a hunyorgó Minótaurusz-üvegszenek.

hogy-
és
hollétem
felől

feleségemnek

Egyetlen metafora szerzett tudományom.
Földsárga üvegszelek közt lüktetek. Arcom,
Kezem: érdesre sikált építményeim.
Magam metaforája vagyok.

orfikus
napi
teendők

„Bár az sem véletlen, hogy tragédiája csúcsán ki-ki kővé mered.”
(Pilinszky)

Néhány tendenciózus selejt, rideg türemlés.
Kajla krumplihéj, karton-kés, kanál.
A tányérban jólelkű monstrumok:
Orpheusz fedőnév alatt. Mitologikus ki-behúzós
gépek. Magyarán: rendszabályozott belezés.

Szembesít a szertartás egyedisége.

Ízléses zűrzavar, gerjesztő nyugtalanság.
Megnyújtani (mint e szót).
Mindegy a kérdés kitől származik,
csak a válasz legyen hiteles. Az írás.

És az „almamag-lovag” ivadékok.
Őrület-opusculumok. (Adott esetben a sorrend.)
Kijáró tisztelettel
emésztve önnön csontjaink. Mindannyiunkéit, tehát.
Nem mester-keresés, kutatás a mesterség után.
Biztató a szervezetre nézve e fekélymatató játék.

válasz
Cs. B.-nak

itt nincs már más –, kérem a diagnózisom.
– Igenis. Egyszóval, ezmegaz
Megkülönböztetésül: lábainkon evidentált gyűrűk
(Koloncok rendjét formálom. Kabátom alatt
az elemek)
Ki-ki felröppen innen is a maga módján – az utca feszes rongya összerezzen
– csak amit látunk, tapintunk. Egyszóval: amit érzünk.

itt nincs már más –, kérem a diagnózisom.
: soha a meghatározott ritmus szerint
mindig önálló balos sejtelemmel
(fertőzz)
–Tárd ki az ólajtót.
magamat idézzem, ám legyen; íme,
a kórisme: amit érzünk, hogy kell
Egyszóval, ez meg az megkülönböztetésül és együtt

pillanat

egyre fokozódik ez a beavatkozás
(afféle hallgatás).
És ha kimondom, miért
környékeznek az idegen szoba belügyei

Mint földön ülő gyermek, kémlelem
a menyezet alatt
szemtelen bátorsággal elhúzó vadludakat –
(afféle vallatás)

minta

Van már, nincs már
Végképp összekoccantak az öröksárga tojások
Végképp összekoccantak a hiányzó kérges bokák
Asztalhoz húzom a széket
Behajtom magam mögött az ajtót

amikor végre minden: egyetlen hármasugrás

érthetetlen; – a város tereiről, utcáiról:
centrifugális táncmozdulatokkal végzed a malomkő-csöndes
őrlést. – Ó, tiszta már ez meg az, az ajtó előtt
fullajtár, könyökre ereszkedik (még mindig visszaléphetsz)
Pneuma-pontok, mint gyűrű tengernyi fű között.
homokba csapódó harmatozó homlok

etc.-bérletek

Odáig, akár mégis szólíthatnálak –,
A tirannus-játékok tottyannak ekkorát, mint ez elmés
Memória-fürjek
Odáig, akár mégis szólíthatnálak, egy kibérelt
Mondat erejéig, aminek modelljén tépelődöm esetenként
Termékenység-modellen, ide-oda
Tálalom, mintha véletlenül volna, – fejedelmi
ösvényen hágott szó-szajha, ódáid;

Akár mégis szólíthatnálak.
Mint egy alvó vers-tojás, ha éppen héját
Töri a majd fölötte törvényt ülő éledő jószág
Aki csak mozog ott fenn és érzi, hogy mozgatható
Mindazon tájak melegén, melyeket bár elképzel,
De be még nem barangolt,
Döntsön végre önmaga ügyében
Ami több és többet kínál, mint bármely más
Reintegrált ima és féltett ereklye, ha a pillangó-
Tölgyeket megemeli a szél vagy más lehetetlen
Képzeletvirág; kintről befelé a godos „távlatterhet”