Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

1. évfolyam 3. szám

Jan Kott

ÉRTEKEZÉS AZ EROTIKÁRÓL

„Love looks not with the eyes, but with the mind".
(Szentivánéji álom)

1965. március 15.

A Ionescóékkal töltött estén K. egész idő alatt bosszankodott a francia nouvelle vague – különösen ennek a filmekben és regényekben megnyilvánuló erotikáján. Egyszemélyes erotikának nevezte: benne a partner – véli – nem létezik, valójában ez az onánia erotikája.

Azt hiszem, jogosabb azt állítani, hogy a partner személy sze­rint, alanyként nincs jelen: csupán az élet és a tárgy anyagiasodása létezik. A partner tárgy, vagy pontosabban tárggyá vál­tozott.

Lehetséges, hogy K. érvei mégis összetettebbek, s mélyebb filo­zófiai alapjuk van. A partner valóban nem létezik, hanem kreált, az elanyagiasodott erotikus képzelet megtestesítője. Akár az onániában. A tulajdon nemi ego által jön létre. Ám az erotikus képzelet sohasem teremt teljes szituációt, sem pedig teljes sze­mélyt. A képzelet és a szenvedély alkotta erotikus partner csak fragmentumokban adott és léteztik. Mint egy széttört szobor, melynek darabjait sorjában, egymás után fedezzük fel és szem­léljük. Ezek elkülönített tárgyak: torzók, kéz, láb, fej, has.

De pontosan így van ez a megvalósult erotikában, a szerelmi aktusban is. A sötétben a test részeire bomlik. Ezek önálló tárgyak. Csak önmagunkért léteznek. Hogy bennem is létezzenek, ahhoz az érintkezés kell.

Az érintkezés korlátozott. Nem foglalja magába, mint a tekintet, a teljes egyént. Mindig csak részleges. Az érintkezés szétvá­laszt. Az érintkezéssel megismert test nem egy egész, hanem csak részletek gyűjteménye. Mintha egymás mellett lennének. Érint­keznek, de nem fognak egybe. Mindez sokkal szabatosabban is elmondható: ők továbbra is járulékok, nem képeznek személyt. Nem alkotó elemek.

A sötétben a test részleteiben adódik. A sötét fogalmát metaforikusan használom. Az erotika mindig a sötétbe hull, még akkor is, ha teljes a fény.

Különben az aktus közbeni tekintet, az érintkezéshez hason­lóan, csak részleges. A fragmentumra összpontosul: a szemre, az ajkakra vagy a homlokra, a nyakra vagy a hasra. A partner teste egy másik perspektívában adatik meg. Különös megköze­lítésben, óriási nagyításban, éppenséggel nagyításban. Mint az ismert képek részletei, amelyek a közelről történő fényképezés és többszöri nagyítás által különféleségükkel és újszerűségükkel lepnek meg bennünket. A test fragmentumai akár az érintkezés az aktus közbeni tekintetben, egyesíthetetlenek és rendezetlenek. A szem lezárul, majd felnyílik: ezzel a test óriási nagyításban adott részlete már megbomlott.

Láttam néhány absztrakt szobrot, amelynek sikerült meg­tartania vagy átmentenie valamit az igazi erotikából. A látszat ellenére ez a festészetben valószínűleg ritkábban fordul elő. Max Ernst képeinek van meg ez az erotikája. Nemrég láttam Leonore F. egyik vásznát, amelyen az igazi nemi aktus olyan zavaros és elmosódott, hogy csak egyes fragmentumai jutnak át a képzelet látomásain. Az aktus a felszín alatt van, szó szerint és konkrétan, az alapzat, a faktúra, az utolsó festett felület alatt. Ha a filmben több elszántság lenne, talán megmutathatná a nagy közeledések, tekintetek és érintkezések valódi erotikáját.

A tekintet közeledésében, éppúgy, mint a film nagy közelében, tulajdon testünk és a partneré felcserélik arányaikat. (A látás­nak épp ez a nagyítással eltorzított típusa található meg Gulli­vernek az óriások országában tett utazásának néhány kimondot­tan szexuállis jelenetében. Ezekben nyilvánult meg Swift nőgyűlölete, amely különben csak egy része volt egyetemes antiphisisének.) A test a szó szerinti érintkezések nagy közeledé­seiben még inkább változtatja arányait.

A test ilyenkor mintha műtétnek lenne alávetve, mintha bon­colnák, átjárnák, belülről érintenék. Megvan a nyirkossága, s a szikársága, a nedvessége, ripacsossága, melege. Az érintkezés szétválasztja az izmokat és a rostokat, a csuklókat és a porcogókat. Lehatol magáig a vázig, a csontokig. Mintha kiválasztaná a nemlétből, s az érzékeknek és a tudatnak adná át őket. Tu­lajdon csontjainkig és a partneréig. Az ujjak mintha a bőr alá hatolnának. Belülről a test mindeddig kemény volt, akár a kő. Most kezd élni. Az érintkezés ez az élesztő műtét. De ebben az esetben is az érintkezés megőrzi fragmentáris szerkezetét, nem alkot teljes jelenséget, vagy ha igen, akkor is egészen újszerűt. Az érintkezés erotikus „felülete” nem a tekintet három dimen­ziós tere, nem szobrászmunka, amelyen felismerhetők az ujjak vonalai.

Ez egyszerre sok érzék és félérzék felülete, melyek talán a leg­közelebb vannak az ízlés és az illat teremtettekhez, sokkal sűrűb­ben a tekintet felületénél. A test mint egy kifordított kesztyű. Belülről éljük át és ismerjük meg.

Az erotikában a nyelv funkciója is változik. Mintha genezi­sének pillanatába kerülne vissza. Vagy artikulátlan, s akkor sikoly és hangutánzás: éppen csak a tárgyak és a cselekvések megnevezéseit tanulja. Vagy artikulált, s akkor a szerepe má­gikus, vagy a mágikushoz közeli. A fogalom és a tárgy, a jel és a dolgok közti különbségek eltűnnek vagy megszűnnek létezni. A nyelv történés lesz, akár a varázslatban, magával a megneve­zéssel kelti életre a tárgyat vagy a cselekvést, és kimutatható tulajdonságokkal ruházza fel őket. Ez az erotikus, pontosabban félerotikus nyelv szüntelenül áttöri a tabu korlátait, mert a tabu marad meg legtovább a nyelv szférájában, majdnem mindig annak a kornak a maradványa, amelyben a tárgyakat és elne­vezéseiket varázslatos erő fogja össze.

Az erotika mindig ráismerési aktus. Ebben az erotikus ráis­merésben a test műtét alá kerül, az érzékek pedig kölcsönösen megerősítik egymást. A tekintet mintha az érintkezés, az érint­kezés pedig a tekintet egyes funkcióival telítődnék.

Az erotika a tekintettel az érintkezés, az érintkezéssel pedig a tekintet szüntelen kihívása. Mintha kétséges lenne és bizonyíté­kokat kívánna az erotikus partner megléte.

Az erotikus képzelet alkotta partner megannyi kölcsönösen elkeveredett tekintet és érintkezési felületből áll. Ő éppen az a kifordított kesztyű. Az igazi partner – akár a kigondolt, a ki­elégített aktusé – ugyanolyan mértékben, mint az elképzelt. S ezért K.-nak igaza is van, meg nincs is.

Mert az ágyban valójában négyen fekszenek. Két igazi szerel­mes, és két kreált partner: vággyal és képzelettel kölcsönösen teremtett két test és két partner.

Az erotika ennek a magunk alkotta partnernek a kivizsgálása. Ebben a kivizsgálásban a test az utolsó folyamodvány, s az utolsó ellenvetés. Tulajdon testünk és a partneré. Mert a saját testünk szintén kívül van, kivizsgáltatik és megvallattatik, akár a part­neré, ő is csak tárgy. A tulajdon testünk a közeg, amellyel kap­juk és adjuk az élvezetet. Az élvezet elraktározható, tehát el is távolodhatunk tőle.

De az erotika paradoxonja és keserve abban áll, hogy abszolút kielégítése lehetetlen. Az ellenőrzés egyedül az aktus alatt lehet­séges. Éppen ez jelenti a birtoklást. De az aktus befejezésének pillanatában a partner és teste ismét szétválnak. A test megint idegen, újból csak önmagáért, és nem miattam létezik. A partner – a való és kreált, a befejezett aktusé és a képzeletbeli, egy­szerűen: a partner – újból fölöttébb jelentős lesz. Újra kell kivizsgálni. A kivizsgálás egyedül csak a megismételt aktusban, a testhez történő újbóli megtérésben lehetséges. Mert a test esszencia. Más töménység a testen kívül nem létezik. De ez az esszenciára történő redukálás csak egy rövid pillanatig lehet­séges. A partner ismét eltűnik. Nem hagyja tartósan a testre redukálni magát.

Valószínűleg ebben rejlik minden szenvedély kudarca, s talán az örökös megsemmisülés, ha a szerelemnek nevezett jelenségről van szó.

(Ford: G. L.)