EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. december 4. | Borbála, Barbara, János napjaAKTUÁLIS SZÁM:1015429. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

A Gonosz banalitása

Miroslav Petriček

ELMÉLKEDÉS

A hölgyről az autóbuszban

1999. május 3.

Az ördög a legszívesebben az észrevétlen apróságokban bújik meg, vagyis abban, ami mindennapos. Például egy autóbuszban. Autóbusszal utazgatni oda-vissza át a határon mára közönséges valamivé vált, különösen, hogy elmúlt a hivatalos szervekre való gyomorszorító várakozás ideje. Az autóbusz ráadásul gyorsabb, ennek következtében olcsóbb is a vonatnál. Bár ez nem jelenti azt, hogy az utazás jövőben problémamentes lenne. Nem, csak éppen másban nyilvánulnak meg a bonyodalmak.

Például abban, amit "hozzáadott értékadónak" neveznek. Az autóbusz megérkezik a határra, az útlevelek és a csomagok ellenőrzése gyors és meglehetősen formális. Annak azonban, aki vásárolt valamit, le kell pecsételtetnie az ezt igazoló számlát, hogy majd otthonról visszakérhesse, amivel az említett adó révén odakinn többet fizetett. Bár ehhez elegendő egy pecsét, az illetékes hivatalnok általában egyedül van, így a pecsétre várakozókból időnként jókora sor kerekedhet. Az autóbusz pedig ott áll a határon, néha egyetlen utas miatt. Ennek lelkiismeret-furdalása szokott lenni, hibásnak érzi magát a történtekért, de azok sem érzik magukat jobban, akik a buszban ülnek, és arra gondolnak, elérik-e még vajon azokat a csatlakozásokat, amelyekkel tovább utazni reméltek.

Az autóbuszban eluralkodó csöndet hirtelen egy, a középkor felső határán járó hölgy kérdése töri meg: "Talán reggelig fogunk itt várni?"

Nehéz lenne megmondani, kinek szól az ilyen kérdés, sőt azt is, ki tette fel, hiszen az adott hölgy is csak úgy "említette a dolgot", mellékesen, kontextustól függetlenül, nem állított ő ezzel semmit; a kimondott szó mégis ott lebeg az utasok feje felett, mintha arra várna, ki karolja fel. Most még senkihez sem tartozik, nem jelent semmit, és maga a kérdező is mintha arra várna, mi sül ki az egészből: csatlakozik-e valaki a kérdéshez, vagy az szétoszlik, eltűnik a semmiben. Ha elutasító reakciót érzékel, természetesen úgy tesz, mintha mi sem történt volna; hisz ő csak úgy mondta, és egyáltalán, ki tudja, hogy került ide az a kérdés; lehet hogy csak vicc volt, oldani akarta vele a hosszú várakozás révén felgyülemlett feszültséget.

De éppúgy teljesen más irányt is vehetnek a dolgok.

Azok, akik sietnek, és a következő csatlakozásokra vannak utalva, láthatóan idegesek lesznek, mert tehetetlen lényekké változtatta őket a menetrend, amely a határon való hosszú várakozást nem veszi figyelembe. Csapdába kerültek, és nem tehetnek semmit, olyasmi történt ugyanis, ami váratlan és ezért nem való. A körükben hirtelen fellibbentett kérdésben, miután az a rendet idézi meg, a menekülés ígéretét látják. Sőt, ennél is többet: a kérdés érthetően szónoki, a valóságban persze lehetetlen reggelig várakozni, a kérdőjel ezért fenyegetően kiegyenesedik, és felkiáltójel lesz belőle; a szavak új értelmet nyernek: megjelölik a közös ellenséget, és a kérdés egy pillanat alatt feljelentéssé változott.

Azon a környéken, ahol a kérdés először elhangzott, lassan kristályosodik a névtelenül megnyilvánuló felháborodás. Itt-ott néha elhangzik egy határozott lépés sürgetése; valamit mégiscsak tenni kellene! Meg kell találni azt, aki mindezért felelős. Talán el kellene indulni a bűnös nélkül; csakis önmagát hibáztathatná. A mindeddig semleges utasok is felemelik fejüket újságaikból és folyóirataikból. Nyomasztó szükségét érzik annak, hogy valami határozottat mondjanak; nem szabad kimaradniuk, mert ez tiszteletlenségnek látszana azokkal szemben, akiknek sürgős a dolguk, és most szenvednek. Egyet nem érteni most durvaságnak hatna a gyorsan kialakuló többséggel szemben.

A hölgy, aki beindította mindezt, fenyegetően rázogatja ékszereit, és egyre radikálisabb: miért nem indultunk már el? Egyesek, akik már szégyellik, hogy nem ismerték fel idejekorán a helyzet súlyosságát, és emiatt háttérbe szorultak, új lehetőségeit fedezik fel annak, miként hívják fel magukra a figyelmet, és kapcsolódjanak bele a vitába: honnan van annak az embernek annyi pénze, és minek kell neki egyáltalán az, hogy visszaköveteljen bármiféle adót? Menjen máskor taxival bevásárolni!

A történetnek nincs vége, hiszen ilyen-olyan módon mindegyikünk naponta részt vesz a megírásában. Ritkán van azonban annyi pofátlanságunk, hogy udvariasak maradjunk. A legtöbbször oly mértékben hívei vagyunk az egyetértésnek, hogy a problémás egyének kiközösítése helyesnek és normálisnak tűnik a számunkra.

Legalább egyvalami biztos ilyenkor: abban a pillanatban, amikor egy a középkor felső határán járó hölgy óvatosan felteszi kérdését, a közelében már ott van az, amit tömegnek nevezünk.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.