EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2020. augusztus 4. | Domonkos, Dominik, János napjaAKTUÁLIS SZÁM:893343. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

DOKUMENTUM

Jokesz Antal

DOKUMENTUMOK

2000. október 2.

A fogalmi meghatározáson túl e címszó alatt egyrészt a Dokumentum kiállításokról kiadványokról és ezek hazai előzményeiről másrészt a fogalmi jelentést kitágítva az ezeket létrehozó fiktív közösségekről és az ezredforduló új keletű dokumentumértelmezéséről egyaránt beszélhetünk.

Dokumentum mint hiteles tárgyi bizonyíték

amely alatt irat fotó- film- videofelvétel vagy bármilyen más bizonyság és tanújel értendő a valóságnak nevezett világ valamilyen tér- és időbeli állapotát jelzi. Már maga e meghatározás is utal arra az evidenciára hogy a dokumentumok és az általuk jelzett valóság nem azonos. (Ne csodálkozzunk azonban ha a dokumentumok időnként mégis szemfényvesztően "eltakarva" az eredeti valóságot látszólag a helyükbe lépnek...) Itt kell utalnunk a dokumentum és valóság viszonyát kifejező a fogalomhoz kötődő állandó jelzőre a hitelességre utalva egyúttal e jelzőt már régóta kísérő kérdésre is: vajon lehet-e hiteles bármiféle dokumentum?

Dokumentum mint művészeti produktum és Kassák Lajos folyóirata.
Az első Dokumentum című lapot Kassák adta ki közvetlenül a Moholy-Nagy László Kállai Ernő és Molnár Farkas által szerkesztett MA című folyóirat után a húszas évek második felében. Az egykori lap koncepciójára és a dokumentum mint fogalom használatára kiterjesztésére nagyon szemléletesen utalnak Kassák megállapításai egy kései interjúban a Bauhausról mint dokumentációs központról. (1963. Művészettörténeti Dokumentációs Központ Közleményei - III. Bauhaus-szám Rozgonyi Iván Kassák-interjúja.)
"K. L.: Az én részemre akkor a Bauhaus egy dokumentációs intézmény volt. Az elgondolásunkat dokumentálták. Hogy kismértékben és nem tökéletesen ez persze így van mert hiszen jól tudjuk hogy a Bauhaus helyzete hogyan romlott Németországban egész a betiltásig és ezen kívül a semmiből kezdték és fölvitték olyan magasra hogy ma itt ülünk és róla beszélünk. És az hogy róla beszélünk nekem nagyon jólesik mert végre a magyar Dokumentációs Központ vagy Művészettörténet eljutott odáig hogy nem csukja be a szemét és nem dug vattát a fülibe hanem megpróbál körülnézni hogy mi is van a világban. (...) Nekem már 1920-ban az az elméletem volt hogy: nem elzárkózni a világtól hanem behatolni a világba részben tanulni belőle részben pedig a mi erőnkkel gyarapítani!..."
Kassák tehát a művészeti folyamatok tárgyi bizonyságaként dokumentumaként kezeli a folyóiratokat és újságokat sőt az egész Bauhaust is amibe az alkotások és azok szellemisége is beletartozik. Ugyanakkor csírájában ez már a dokumentum fogalom másfajta értelmezését is jelenti: "behatolni a világba (...) a mi erőnkkel gyarapítani!" És itt a hangsúly a többes szám első személyen mint közösségen van amely - a Bauhausról vallott nézeteivel együtt - egyfajta közösségi tudat létezését is feltételezi amit esetünkben a Bauhaus és dokumentumai hoztak létre és tartottak meg a jövő számára.

A Dokumentum 1-4.

kiállítás- és kiadványsorozatról (1979-1982) mint a kassáki dokumentumszemlélet tudat alatti folytatásáról is beszélhetünk. Ebben a Dokumentum äcsoportbanö egy-egy adott pillanatban csupán az egymás vizsgálódási területeinek ismerete és felvállalása volt a mindenkori kohéziós erő a résztvevő tagok teljes szabadsága mellett. (Meg kell itt említenünk Szerencsés János és Beke László aktív részvételét is nélkülük ugyanis nem jött volna létre ez a virtuális csoport ahogy a kiállítások és kiadványok sem.)
Ez a Dokumentum 1979-ben Veszprémből indult el és "...állandó szereplőivel Jokesz mellett Kerekes Gáborral és Szerencsés Jánossal valamint alkalmi meghívottjaival az évtizedforduló experimentális törekvéseinek szemléjévé nőtte ki magát" - állítja Bán András.
" A Dokumentum nem azonos Kassák hasonló című folyóiratával nem utal semmilyen dokumentarista felfogásra nem vállal közösséget egyetlen dokumentummal sem - legfeljebb egy kiállítás dokumentuma (...) mozgékony "fotószem" mely kötelességének tartja hogy figyeljen a mindenkori újra" - határolta el mégis tudatosan mintegy önmeghatározásként is az akkor már periodikusságában is feltűnővé váló művészeti folyamatot a harmadik (1981. évi) Dokumentum kiállítás katalógusújságjában Beke László.
" Ez a kiállítás ugyanis - nem hiába Dokumentum - nagyjából a mai európai fotográfia helyzetét sőt élvonalát dokumentálja" - vélekedett 1983-ban (még az egykori Jugoszláviában) Sebők Zoltán.
Mint egy lazán kapcsolódó előképpel számos ponton mutattunk közeli rokonságot Kassák egykori elgondolásaival is. A Veszprémből kiinduló Dokumentumok célja részben Kassákhoz hasonlóan a rögzítés megőrzés tehát dokumentálás volt de már sokkal inkább megfelelt egy olyan a valóságban soha nem létező (és tagjait állandóan változtató az összetartozást csak a kiadott Dokumentumokban demonstráló) fiktív csoport önmeghatározásának akik munkáikkal egy bizonyos aktuális művészeti probléma körül mozogtak. Ez a problémakör pedig: a fotografikus képalkotás és a ähitelesö képi dokumentumok kérdésköre volt a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján egy mai napig äsikamlósö területen a fotó- és képzőművészet határterületén. Ráadásul akkor még ki nem mondva de ma már nyilvánvalóan tudva: a neoavantgárd és a posztmodern időbeli fordulópontján.
A dokumentumokkal kapcsolatban ma is fennálló fogalmi bizonytalanságot ugyanakkor jól példázza Hajas Tibor veszprémi hozzászólása a második (az 1980. évi) Dokumentum kiállítás közönségtalálkozóján:
" Minden egyes alkalommal amikor a dokumentum szó szóba kerül nem árt megkérdezni hogy minek a dokumentuma mit dokumentál amiről beszélek. A világ dolgai sokfélék. Tudatállapotoknak is van dokumentuma és olyasmiknek is amelyek más számára érzékelhetetlenek vagy amelyek nem történtek meg soha. Minden fogalom életveszélyes egytől egyig. Ennélfogva fogalmakat csak akkor használnék hogyha tudom hogy életveszélyesek és bármikor ellenem fordulhatnak. (...) Tehát ha azt mondom hogy 'dokumentum' és nem tudom hogy mit értek rajta és mit szeretnék dokumentálva látni akkor abban a pillanatban szétesik az egész konstrukció amit erre építhetnék. Mi az hogy "dokumentum"? Dokumentum mint olyan nincs" - zárta rövidre egykor a veszprémi kiállítás közönségét is Hajas.
Húsz év távlatából azonban ez utóbb idézett mondat válik ma mind gyakrabban aktuális valóságunk egyik bizonytalansági tényezőjévé: dokumentum mint olyan nincs! És itt elsősorban a dokumentumok státusa és tárgyi ähitelességeö látszik megrendülni.
A budapesti Dorottya utcai Galériában 1999-ben a Műcsarnok által rendezett 20 éves jubileumi Dokumentum kiállítás az egykori problémafelvetések aktualitására is rákérdezett: hiteles-e bármiféle dokumentum mennyire objektívek a különböző médiumok és kommunikációs eszközök? Mitől és mennyire torzulnak azok az információk és üzenetek amelyek ezeken az eszközökön érnek el bennünket? És persze a leképezési problémák: a valóság és képe a tudatos és esetleges képalkotás a beállított és ellesett fényképek a valóságszerűség és a véletlenek kapcsolata a mechanikus leképezés és a művészi gesztus viszonya a képi sémák és azok hatásmechanizmusa a kép szerepe a hatalom kezében stb... Nagyrészt ma is aktuális és alig megválaszolt kérdések!

Dokumentum 5. kiállítás
(Veszprém 2000; Budapest 2001).
Az ezredfordulóra végképp összeomlani látszik a különböző képi médiumok objektivitásába vetett maradék hitünk is. Hiszen éppen a "legtökéletesebb" technológiák által közvetített valóságról bizonyosodik be hogy - bár az elénk tárt kép lehet szép vagy rút - leginkább: csak a médium által gerjesztett illúzió. A technológia tökéletessége - vagy mcluhani értelemben: a "médium üzenete"... Van azonban egy látszólag riasztóbb dolog is itt a képi kommunikáció tájékán.
Amikor a húsz évvel ezelőtti Dokumentum kiállításokon és kiadványokban konceptuális-mediális kérdéseket tettünk fel az elsősorban fotografikus úton létrejött képek tulajdonságait vizsgálva még úgy tűnt hogy a képek üzenete a älineárisö gondolkodás mentén verbalizálható szavakkal elmondva is közvetíthető elemezhető megérthető... Az elmúlt tíz év technológiáinak és ezáltal a képek létrejöttének robbanásszerű fejlődése során azonban nem érünk rá minduntalan a szavakkal pepecselni. A ránk zúduló álló- és mozgóképek mennyisége egyre kevésbé teszi lehetővé a képek lassú verbális értelmezését. Minden kép a létrehozója és a befogadója által addig látott összes kép (reklám újság tv net stb.) létezésével együtt értelmeződik. Ezt a gyors "értelmezést" persze a következő kép megjelenése már azonnal magába olvasztva ki is oltja újradefiniálva ezzel a róluk és általuk (egyidejűleg) történő gondolkodást.
Hát csak állunk és nézünk... Megszületett egy új hatékony és hihetetlenül gyors kommunikációs nyelv amelynek eszköze (és egyben eredménye) a képáradat hatására bennünk létrejövő imagináció. A képi dokumentumok miközben lassan megfosztódnak a nyomtatott sajtó egyeduralkodó korszakában elvárt hitelességkényszerüktől egyre inkább egy folyamatosan változó laza kommunikációs forma elemeivé válnak ahol a képet nem hitelessége hanem kommunikációképessége alapján fogyasztjuk - vagy hozzuk létre. S közben ez a túlburjánzó manipulált vagy gerjesztett képiség úgy válik a mindennapok közegévé hogy szinte módot sem nyújt a hagyományos "értelmezésre" vagy művészeti és ízlésbeli vitákra. Ráadásul ismét beérett egy "pofátlan" művészgeneráció amely az elődök mediális (sőt erkölcsi és etikai) kérdéseit is kikerülve és megválaszolatlanul hagyva bármilyen médiumot képes a saját céljaira tudatosan felhasználni és szinte bármiről kommunikálni. Ez a fajta médiatudatosság bármennyire is a hatvanas-hetvenes évek koncept és mediális művészetében gyökerezik az előzményektől réges-rég elszakadva mára sajátos világszemléletté nőtte ki magát s a szabadság egyik - talán a legéletrevalóbb - hordozója lehetősége lett.

A dokumentum mint közösségi tudatot létrehozó eszköz
azonban új megvilágításba is került az ezredforduló kommunikációjában. Az optikai és elektronikus leképezés és sokszorosítás illetve a képi információk továbbításának legújabb technikái technológiái még hatékonyabbá teszik és a tárgyi dokumentumokat kiterjesztve ezek értelmezését jelentését is: a valóság megismerésének számos ponton megrendült hitelességű tárgyiasságáról a valóságunkat legalább ennyire meghatározó tudati tényezők felé tereli figyelmünket. Eszerint nemcsak az információs teret az ismeretek halmazát strukturálják és teszik kezelhetővé és áttekinthetővé a dokumentumok hanem egyúttal a társadalmi közösségi tereket és viszonyokat is. (Itt elsősorban Benedict Anderson kutatásaira kell gondolnunk aki a különféle dokumentumok nyomtatott és elektronikus információhordozók közösségteremtő funkciójára is rámutat.)
Az információkat hordozó eszközök és dokumentumok a terjesztés terében egy bizonyos csoport- vagy közösségi tudatot is létrehoznak azzal hogy a közösség tagjai mintegy tudatában vannak annak a ténynek hogy az adott információ egy időben érinti és éri el ennek az "elképzelt közösségnek" a tagjait. Ezt az elképzelt - a közösség egyedeinek tudatában létező tehát virtuális - közösségi tudatot azonban az a médium fogja összetartani és paramétereivel meghatározni amelynek segítségével az információt tartalmazó dokumentumok és ezáltal a kommunikatív kapcsolat létrejön. Marshall McLuhan miközben kritikusai szerint elavultnak tűnik az eddig is sokat vitatott kijelentésével: a médium az üzenet talán sohasem volt ennyire aktuális mint éppen ma az elektronikus médiumok tudat- és szemléletformáló hatását illetően...
A civilizáció különböző korszakaira jellemző sajátosság az emberek korok és nemzedékek egymás közötti eszmecseréjének módja a tudás és az ismeretek vagyis az információ átadása. Az információáramlás sebessége az információval lefedett terület és az így elérhető személyek száma tehát olyan adat amely egyúttal a rendelkezésre álló médiumok és technológiák által az adott kor emberének közösségi tudatát és az idő- és térérzékelését is alapvetően meghatározza.
A számtalan az egész világot behálózó televíziós csatorna vagy az internet az elektronikus úton továbbítható és tárolható információk világméretű hálózata egyrészt megszünteti az egyén és kisközösségek térbeli elszigeteltségét másrészt az információáramlás keresztmetszetének kapacitásának növelésével globális méretekben kísérli meg kiterjeszteni és megvalósítani az egyidejűség érzését mint a létezésnek a világban jelenlévőségnek az alapélményét. A kommunikációnak tehát nemcsak tér- hanem időbeli paraméterei is változóban vannak ami azt is jelenti hogy a civilizáció története során keletkezett dokumentumok digitalizációja folytán az elmúlt korok kultúrák elemei is lazán beemelődhetnek az egyidejűség időbeli kategóriájába. Ahogy a Paul Virilió-i szlogen állítja: "Az itt nincs többé minden most van." Miközben mindennapi kapcsolatainkban a fogyasztói társadalom technológiai "áldásai" folytán egyre inkább elidegenedünk egymástól a kommunikációs technológiák fejlődésének és az így létrehozott dokumentumoknak köszönhetően soha ilyen mértékben nem tartozhatott az egyén ilyen nagyszámú közösséghez amely immár nemcsak térbeli de időbeli korlátok átlépését is jelenti.

Tudjuk jól minden korszak elsősorban önmaga számára igyekszik a saját kérdéseit megfogalmazni és megválaszolni. Ha e kérdések netán ugyanazok lennének mint az elődöké akkor is minden generáció a saját közegében értelmezve a saját nyelvén teszi fel újra és újra őket. Úgy tűnik a verbális és vizuális kommunikáció kereszteződési vagy töréspontján szerveződő Dokumentum kiállítások és kiadványok is leginkább akkor lesznek évtizedek távlatában is hitelesek és hűek az eredeti szándékainkhoz ha nemcsak a lehetséges válaszokat de a mindenkori legaktuálisabb kérdéseket is rögzítik és dokumentálják a következő generációk számára.

Az összefüggések felfedezéséhez és megértéséhez azonban még mindig távolság és idő kell... Ez a világ rendje - egyelőre.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.