A diákmozgalom támogatása

A Gerusija támogató szövege az egyetemi hallgatók tiltakozásához Újvidéken, 2011 harcos októberében

2013. május 7.

A belgrádi „diákősz” a médiában politikai tüntetéssorozatként szerepelt, amelyet állítólag a Marks 21 csoport kezdeményezett, amit a mai domináns politikai felfogás szerint „politikai érdekképviseletként” bélyegeznek meg. Anélkül, hogy kísérletet tennének annak megmagyarázására, hogy milyen szervezet ez a Marks 21, kiknek a politikai érdekeit képviselik, és azok milyenek, az eseményt valami olyan közegbe helyezik, amelyet a média politikainak nevez, és amihez állítólag negatív konnotáció társul. A kísértet tehát tovább jár közöttünk… Ezután a megbélyegzés után azonban a média depolitizálja az eseményt, pénzügyi számításokkal, a tőke pedagógiájával magyarázza, és siratót mond ez utóbbiba való betagozódás nehézségei fölött. Ahelyett, hogy kritizálná a tudás áruba bocsátását, azt számolgatja, mennyivel lehet a tandíjat csökkenteni/növelni. Nos, pont ezzel van a gond. Hiba az egészet áttolni egy depolitizált kontextusba és pénzügyi számításokba, ráadásul amikor a politikai kerül szóba, akkor az pártpolitikaira – vagy a megnevezéstől való félelemre – redukálódik. Nevezzük a politikának ezt a pénzügyi fölfogását kapitalo-politikának – amiben a parlamentarizmus és a tőke logikája kiegészítik egymást –, és azonnal válasszuk is le az emancipáció politikájáról.

Amikor a politika az államigazgatást és a financiális tőkének való alárendeltséget jelenti, a diákoknak van elég bátorságuk ahhoz, hogy megszakítsák ezt a tudásrezsimet (régime du savoir), és a politikának egy egész más értelmezését vegyék igénybe. Ha a mai politika azt mondja, hogy semmi nincs ingyen, így a tanulás sem, akkor a diákok kiállása az ingyenes oktatásért az ebbe a helyzetbe való bele nem egyezés és ennek a megszakítása, annak a követelése, ami nem olyan lesz, mint a jelenlegi helyzet – ami lehetőség. Ha a diákok elfoglalnak egy fontos, szimbolikus helyet, az egyetemet, akkor ez nem azért történik, mert erőszakosak és irracionálisak lennének, hanem azért, hogy megmutassák: a társadalmi helyek átértelmezése az emancipáció egyik lehetséges helyét hozza létre. A diákok tiltakozása akkor válik gyakorlattá, ha emancipatorikus módon politikus, ha nem fogadja el az adott (egyenlőtlen) helyzetet, ha szakadást eredményez a fennálló rendszerben. A szabad piac logikája ellen lázadó diákok az ingyenes oktatást követelve arra mutatnak rá, hogy az egyenlőséget gyakorló és gondoló politika az egyetlen egyetemes politika, a mindenkinek számára való politika. És hogy ez a harc nem csak helyi küzdelem, azt a világszerte kirobbanó diáktiltakozások bizonyítják.

„A harc mindenkié. Együtt az ingyenes oktatásért” – ez a felirat áll a santiagói egyetem épületén; ám akad madridi is: „Nem mi vagyunk a rendszer ellen – a rendszer van ellenünk!”; zágrábi: „Egy a világ, egy a harc. Az oktatás nem eladó”; Los Angeles-i: „Az oktatás társadalmi jog! Tanárok, diákok, munkások, egyesüljetek!”; londoni: „Fuck fees. Stop the cuts”; és az olasz: „Nem. A ti válságotokat nem mi fizetjük”. Mindezek a jelmondatok simán helyet cserélhetnek, bárhol megjelenhetnek ezen a globalizált, kapitalista bolygón. A mi valóságunk nem a szent piac, amelyhez föltétel nélkül alkalmazkodnunk kell, ahogyan azt az aktuális rendszer funkcionáriusai hirdetik. A mi valóságunk éppen az a harci vonulat, ami összeköti Chilét, a londoni Demo-litiont, Izraelt, a madridi Puerta de Solt, az Egyesült Államokat, Zágrábot, Új-Zélandot, valamint minden tüntetőt bolygószerte. Valamikor a távoli múltban a belgrádi diákok egy „Belgrád a világ” feliratú táblát hordoztak. Manapság Belgrád azért a világ, mert az igazságosabb oktatásért, a szolidaritásért és egységért való kiállás egyetemes. Az oktatás nem lehet a gazdagok privilégiuma – az ezt kiáltó hang mindenki hangja, ahol csak hallani ezt a kiáltást. Ugyanez a hang terjed az elfoglalt Wall Streeten, az emberi hang mikrofonjának segítségével, de ez annak a heroldnak is a hangja, akit Arisztotelész említ, amikor az igazi polisz mértékéről ír. Érdekes, hogy az uralkodó osztály minden fönt említett helyen a diáktüntetésekre szinte ugyanazon ideológiai üzenettel válaszolt: a tüntetők munkakerülők, az elégedetlen és frusztrált kisebbséget képviselik, a tüntetések zavarják a szorgalmas diákokat a tanulásban, a blokád kárt okoz az egyetemeknek, a társadalomnak, az országnak stb. De az, amit a hatalmi struktúrák bomlasztásnak látnak, tulajdonképpen spontán, emancipáló szándékú reakció arra a bomlasztásra, amely már hosszabb ideje történik: az áruvá minősített oktatási rendszerre, arra, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek elmélyülésével megszűnik a tanuláshoz való jog.

A szerbiai bolognai rendszerrel összhangban a tudásnak ára lett, és ezzel veszített értékéből. Ezért a diákok harca egyúttal harc egy másféle tudásért, amely alternatív lesz, szabad, s immár társadalmi felelősséggel bír. A „diákősz” egyfajta új intellektualitás megszületése is lehetne, amely majd beavatkozik a domináns gyakorlatba, aláássa a „konszenzust”, az állami, fölöttébb jól fizetett értelmiségiek hegemóniáját.

A gondolat és a gyakorlat találékonysága tetten érhető a jelenleg fölszabadított egyetemeken folyó alternatív oktatásban, az előadások és a kulturális események átalakításában, amelyek a blokád alatt ott szerveződtek. Tamás Gáspár Miklós előadása csupán egy példa ezekre a kihelyezett előadásokra és a diákok támogatására.

Tamás Gáspár Miklós magyar filozófus október 20-án tartott előadást a mai társadalomban meglévő biopolitikai feszültségekről a belgrádi Bölcsészeti és Társadalomelméleti Intézetben. Az előző napokban Újvidéken a kapitalizmus struktúrájáról szólt, az antikapitalista ellenállás természetéről, illetve a mai Kelet-Európa területén föllelhető etnicizmust kritizálta. Valami véletlen folytán belgrádi előadásának napja egyben a Bölcsészkar blokádjának első napja is volt. Elment a Bölcsészkarra, ahol támogatásáról biztosította az igazságosabb és mindenki számára elérhető tanulásért harcoló diákokat. Beszédében kihangsúlyozta, hogy nem szabad lebecsülni a helyi megmozdulásokat, s hogy a diáktüntetések elveinek a társadalom minden rétegében érvényesülniük kell. Hogy ez a blokád egy lépés az ingyenes oktatáshoz vezető úton. Így vált a blokád első estéjén a megmozdulás egyik főszereplőjévé. Ez a példa azt bizonyítja, hogyan válhat egy véletlen egybeesés az ellenállás gyakorlatává. Chaplin a Modern idők című filmjében azért vált a sztrájkolók vezetőjévé, mert véletlenül fölemelt egy vörös zászlót. Még ez az önmagában spontán tett is részévé válhatott a valós ellenállásnak. Az esetlegesség és a harc egyetemessége összeér. Ha még a véletlen is a mi oldalunkon áll, mitől kellene félnünk? Nincs értelme panaszkodni, hogy ez nem a megfelelő pillanat, nincs értelme a siránkozásnak, hogy még nem állunk készen. A diákok harcába be kell vonni mindenkit, aki „véletlenül arra jár”. Chaplineket és Tamás Gáspár Miklósokat, diákokat és nem-diákokat, belgrádiakat és nem-belgrádiakat… A belgrádi diákok éppen akkor harcolnak, amikor az a leginkább szükséges: MOST.

RAJSLI Emese fordítása