Decemberi éjjel

1966. január 1.

Egy sugár, bomlott kis sugár, feszes
tulajdon magva köré fut, tilalom! és
titkon belecsókol élő repeszébe.
Előbb a zavar,
majd szögek, szögek mind járatosabb,
otthonuló léte pattan
ki száján s tenyerembe döfne,
tenyeredbe döfne,
alig épp — csak egy szúrásnyit
az én tenyerembe és a te tenyeredbe is,
könnyeden kivédeni.
(ivét rég számon tartjuk
egy sötét zugból talán, ami úgy él képzeletünkben,
akár a szivárvány, akár a szívverés,
vagy akár tűzvészbe rohanó,
bőtorkú állatok ordítása)
És nehéz könnyeden kivédeni,
mert szeretnünk kell pontosan
azt a fájdalmat, amivel mutat ránk
és amit ér;
nem hibázhatunk.