Már
kapható
Tanácstalan köztársaság
című
számunk!
2019.
Balázs Attila
Cuniculus
1979. április 1.
Házinyúlvágás
73. szakasz
A házinyúl levágható a baromfivágási és -előfeldolgozási vonalon vagy a kizárólag erre a célra kijelölt épületben vagy helyiségben. Baromfivágási és -előfeldolgozási vonalon nyulat csak abban az időszakban szabad vágni, amikor az ilyen vonalon a baromfivágás és -előfeldolgozás szünetel.
74. szakasz
A házinyúl kábítását elektromos árammal vagy más szakszerű módon kell végezni.
75. szakasz
A házinyúl előfeldolgozását függesztett testhelyzetben, sínpályán kell VÉGEZNI. A lábak csuklóban történő levágására kést vagy pneumo-hidraulikus ollót kell használni.
76. szakasz
A házinyúl hasüregi szerveit zsigereléskor zsigerkocsiba vagy az állatorvosi-egészségügyi vizsgálatra használatos mozgó edénybe kell felfogni a szabályzat 44. szakaszával összhangban.
77. szakasz
A házinyúltörzseket megfelelő csatornahálózattal ellátott tér felett kell mosni úgy, hogy a víz a padlón szét ne folyjon.
78. szakasz
A házinyúlvágásra és -előfeldolgozásra szolgáló vonalakon használatos felszerelésnek kidolgozása, felállítási helye és módja, használata és megjelölése szempontjából meg kell felelnie a szabályzat 20-23. szakaszában előírt követelményeknek.
79. szakasz
A gyomor- és a bél-előfeldolgozásra szolgáló helyiségeket építészetileg el kell különíteni az állatok vágására szolgáló helyiségtől és a többi termelési helyiségtől. A szakasz 1. bekezdésében említett helyiségeket a kellemetlen szagok terje-désének megakadályozása és a gőz elvezetése céljából szellőztető berendezéssel kell ellátni. Ezekben a helyiségekben az előmegmunkálás kapacitásától függően elegendő számú hideg- és melegvíz csatlakozóval kell rendelkezni. Ha a csatlakozók vagy vízkivezető csövek az edényekben lévő víz szintje alatt vannak vagy a bélcsatorna egyes részeinek ürítésére és öblítésére használatosak, zárószelepet kell beépíteni a visszaszívás meggátlására. A gyomor- és bél-előfeldolgozásra használatos helyiségek csatornahálózatának meg kell felelnie a szabályzat 13. és 14. bekezdésében előírt követelményeknek.
A _
Bandi nagyapám egyik legtapasztaltabb fedező nyula volt. Nuszi erről szinte megfeledkezett. Valahogy visszagyerekesedett, s úgy tűnt, csak a játék érdekli. Egyszer feledkezett meg magáról csupán, amikor megrohamozta Oszi lábát úgy, ahogy azt zöldfülű kamaszkutyák teszik néha, akikben már megindult valami, ami nyugtalanítja őket, de a cél még nem rajzolódott ki előttük pontosan, még nem definiálódott bennük pontosan a dolog hogyanja és miértje. De gyorsan rájött a tévedésre, s szégyenkezve elsomfordált.
A ♥
A herében pillantották meg egymást. A lány úgy tett mintha nem haton volna rá különösebben a látvány. Finom kidolgozású fülei kecsesen, röppentek a magasba, de az első lélegzetelállító kör után tüstént visszasuhantak óvóhelyükre. Erőltetett nemtörődömséggel rágcsálta tovább a nedvdús leveleket, csodaszép bundáját bearanyozta a napfény, szeme csillogott. Egyedül ez a csillogás árulta el rejtett izgalmát, amit ő rögtön észrevett. Gyerünk! Gyerünk! – kalapálta a szíve. Előre! Tett is egy-két határozatlan lépést a lány felé, azután megtorpant. Lágy fuvallat kuszálta szőrét, birizgálta bőrét, simogatta orcáit. Most már félreérthetetlenül érezte a hívást, a szívet dobogtató, édesen borzongató hívást. A csodálatos, bódító illatot, mely a tavasz millió illatával vegyülve sem illant el, szívódott fel, tűnt el. Az illat egész lényét betöltötte, belopódzott sejtjeibe, felébresztette érzékeit. A vér vadul futkosott ereiben, bőrébe ezer meg ezer kis nyílvessző fúródott. Még egy – ki tudja hanyadik? – édes borzongás nyargalt gerincén végig a far-
ka irányában. Ki ő? Hogy került ide? Ezelőtt sose láttam.
ka irányában. Milyen gyönyörű! Tökéletes! Már-már észbon-
ka irányában. tó, ahogy a hullámzó növénytengerből kacé-
ka irányában. ran kivillannak erős combjai. Nézd, most ar-
ka irányában. rább megy! Milyen szép fara van, s mily kacé-
ran emelgeti! A természet hibátlan alkotása, melyre igazán büszke lehet, amivel joggal hivalkodhat. Kecses mozdulatok, tökéletes arányok _ maga a megtestesült harmónia. A tökély. Földre szállt Venus. S miért épp engem választana? De miért ne? Lehet, hogy magát Venust sem kímélik Ámor vesszőcskéi. A mindent elsöprő, part-talan, zabolátlan, szilaj szerelem időszaka ez. Mindenkire érvényes az ég-világon. Miért lenne ő kivétel? Nézz a lábad elé! Tücskök-bogarak miriádjainak vad nászát látod a földön. Nézz a levegőbe! Turbékoló, szerelmes galambok suhannak a légben _ összefont nyakkal. Ugorj csak fel az asztalra amott a teraszon, s kukkants be az ablakon!
Elindult a lány felé. Az felkapta a Tejét, beleszimatolt a levegőbe
és
és
és elmosolyodott.
Opálos fényben úszó szemeiből – valahol a kacérság mögött – ellenállhatatlan, elementáris erejű ősi vágy sugárzott. Töretlen, tüzelő szenvedély. Egész közel húzódott hozzá. Annyira, hogy magán érezte perzselő leheletét. Akarod? Aka-rom, akarom, édes! Szeretlek. Gyere!
Érezte a lány szívének dobogását, a törékeny test minden mozdulatát. Minden porcikájában remegett szegény. Fülük összefonódott, parányi szikrák pattogtak a szőrszálak közt. (Valahol forrás fakadt, valahol kalászba szökkent az alig kisarjadt búza, valahol egy szikla óriási robajjal leomlott.) Később ernyedten feküdtek a herében.
– Valahol már céloztunk arra, hogy a nyúl ivaros úton szaporodik. A peték a petefészekből a párzás után sietve leválnak, s vagy a petevezetékben vagy pedig a méhben találkoznak a felfelé haladó ondósejtekkel.
Egy alkalommal több petesejt válik le, amelynek megtermékenyülés után a méhfal nyálkahártyájában ágyazódnak be.
– A vemhességi idő?
– A vemhességi idő harminc nap.
– Hangosabban mondja, legyen szíves!
– A vemhességi idő harminc nap!
– Nem úgy értettem, hogy kiabáljon.
– Elnézését kérem, fáradt vagyok és ideges.
– Jól van, jól van, ez azért nem mentség.
– Még egyszer mondom: elnézést.
– Jó, folytassa!
– A nőstény ivarzásában ciklusosság mutatkozik.
– Ez mit jelent?
– Ez azt jelenti, hogy a nőstény csak akkor hajlandó a párzásra, amikor ivarzik.
– Vagyis?
– Nem értem.
– Hogy fogalmazná meg ezt másképp?
– Másképp? Fogalmam sincs. Fogalmam sincs mire gondol. Vezessen rá!
– Tegyek fel szuggesztív kérdést?
– Tegyen.
– Nem teszek. Nem szabad. Látom, fáradt és ideges. Nem tudom, meddig jutunk el ma.
– Én sem.
– Segítek. Elmondom én. Amikor én azt kérdeztem magától, hogy mit jelent az, hogy a nőstény ivarzásában ciklusosság mutatkozik, az azt jelentette, hogy én azt akarom hallani magától, amit nagyon helyesen mondott is. A válasza helyes volt. Ekkor én arra voltam kíváncsi, hogy vajon – a maga kifejezésmódjával élve – össze tudja-e még szedni egy kicsit a gondolatait, s azt kérdeztem: vagyis? Így volt?
– Így.
– Na, miért kérdeztem én ezzel a vagyissal?
– Fogalmam sincs.
– Mit akartam hallani magától?
–Nem tudom.
– Nem tudja, tehát már nem tudja összeszedni kellőképp a gondolatait.
– Bevallom.
– Akkor megyünk tovább.
– Kérem, árulja el nekem, szegény földi halandónak, mit akart hallani tőlem!
– Azt, hogy a nőstény csak akkor hajlandó a párzásra, amikor ivarzik.
– Hisz ezt mondtam!
– Nem. Maga fölöslegesen finoman fogalmazva, ami nem jellemző magára, a dolog lényegét megkerülve egy sejtelmes választ adott, azt mondta, hogy a nőstény csak akkor hajlandó párzásra, amikor szervezetének hormonális helyzete arra készteti. Biztos a fáradtságból és az idegességből kifolyólag nem jutott eszébe az ivarzik szó.
– Megadom magam.
– Beismeri, hogy tévedett?
–Be.
– Rendben van, felejtsük el az egészet! Mehetünk tovább?
– Mehetünk.
– Egy, kettő, három: mikor hajlandó a bak a fedezésre?
– A bak bármikor hajlandó a fedezésre.
– Milyen időközökben ivarzik a nőstény?
– A nőstény 14-16 naponként ivarzik.
– Mi mutatja az ivarzást?
– Az ivarzást az anya viselkedése, az ivarnyílás élénk színeződése mutatja.
– Továbbá?
– Nem tudom.
– Gondolkodjon egy kicsit!
– Arra gondol, hogy a nőstény a bakot szívesen felveszi?
– Pontosan. A nap melyik szakaszaiban célszerű fedeztetni?
– Kora délelőtt és késő délután.
– Célszerű fedeztetni. Hogyan?
– Úgy, hogy mindig a nőstényt visszük a bak ketrecébe, nem mint a keleti háremek esetében, ahol a bakot viszik a nőstények ketrecébe.
– Igen, nem mint a keleti háremek esetében. Ez a nyugtázás persze nem jelenti azt, hogy én egyezek eme közbevetett megállapítás helyénvalóságával. Mire kell ügyelnünk?
– Arra kell ügyelnünk, hogy a nőstényt ne felejtsük a bak ketrecében.
– Apropó, hallotta azt a viccet, hogy: mi a különbség a nő meg a borosüveg közt?
– Igen. Régi vicc.
– Biztos benne?
– Biztos vagyok benne, hogy igen régi vicc, továbbá biztos vagyok benne, hogy akárcsak a nyulat, a sarki régióktól a sivatagokig mindenütt ismerik.
– Biztos abban, hogy egyre gondolunk?
– Biztos.
– Jól van, akkor nem mesélem el. Vigyázat, kérdés következik!
– A kérdés az ördög műve, a felelet Istené.
– A párzási aktus, hány percig tart a párzási aktus?
– Maga a párzási aktus egy-két percig tart.
– A phallosz, a phallosz mindig tudja útját?
– Nem. Időnként a baknak segíteni is kell, különösen akkor, ha fiatal és ügyetlen.
– Pontosan: ha fiatal és ügyetlen. A maga gondolázó Örege pedig azt mondta, hogy az anyaméh gyümölcse mindig tudja útját.
– Minden hájjal megkent, dörzsölt vén róka volt.
– Én is azt gondolom. Felettébb rafinált.
– Sőt huncut.
– Sőt huncut? A huncutság súlyosabb, mint a rafináltság?
– Igen.
– Kérdezzük meg lustitiát!
– lustitiát, lustitiát, ah! a bekötött szemű lustitiát? Különben is sokkal inkább kedvelem a görög mitológiát.
– Pompás. Csak az emlékezőtehetségét ellenőrzöm. Emlékszik?
– Mire?
– lustitiát elrabolták.
– A szabin nőket rabolták el.
– Őket is meg lustitiát is.
– Ah, kik rabolták el lustitiát? kik rabolhatták el az édes-aranyos lustitiát csöpp kis mérlegével? Erre csörög a dió, arra meg a mogyoró. Nem lehetett nehéz tőrbe csalni. Kik rabolták el?
– Emlékszik? A múltkor, amikor nyomasztó, terhes fekete felhők tornyosultak a város fölé, amikor kis fehér galambok rajzolódtak ki az égre, s egy idő múlva besötétedett, de eső nem esett, mert a fellegek irányt változtattak, csak az előőrs súrolta a város egét eltakarva a napot, hogy egy idő múlva újra előbukkanjon, s hatványozott erővel küldözgesse éltető sugarait a földre, míg máshol öntöz dús vetéseket tápláló eső, más embereket, más esernyőket mos, s mi arról beszél-gettünk, hogy nem hoztam ernyőt, aznap, amikor bevallottam azt, hogy szeretem magát, s majdnem itt felejtettem a kulcsot, aznap saját két szememmel láttam, hogy rabolták el lustitiát az apokalipszis lovasai. Azt hittem, maga is látja.
– Az apokalipszis lovasai? Képzelje, hogy jártam az éjjel. Tegnap ugyanis én felejtettem itt lakásom kulcsát, s nem tudtam bemenni. Ott ólálkodtam egy óra hosszat a ház körül, nézegettem a csillagokat, megkerestem a LEPUST, azután rájöttem, hogy az nem lehet a LEPUS, mert a LEPUS nálunk csak télen látható, s akkor ráeszméltem, hogy fázok, de piszokul. Felcsöngettem a szomszédokat, hogy van-e álkulcsuk, de nem volt. Úgy néztek rám mint egy ámokfutóra. Tovább mászkáltam a ház körül, s egyre idegesebb lettem. A tehetetlenség kesernyés könnyeivel küzdöttem, míg a hideg csontjaimat kaparászta. Haragudtam magamra, hogy nem fogadtam el a szomszédok ajánlatát, mikor olyan kedvesen invitáltak, töltsem náluk az éjszakát. Én hülye! – mondogattam magamban. Miért nem kértem legalább egy kabátot? Szívesen adtak volna. Jó emberek. Dühöm nőttön-nőtt. Gondolatban megragadtam egy téglát, tudja, a kerítés nincs bemalterozva, a felső sor tégla oly laza, hogy bármelyiket könnyűszerrel le lehet emelni, s bevágtam az ablakon. És tudja, mi történt?
– Végül csakugyan bevágta a téglát az ablakon.
– Részben igaz. Nem a téglát vágtam be az ablakon, hanem az Asparagust. Van belőlük bőven a teraszon. Szeretem őket. Elbíbelődök velük, megöntözöm, jólesik. Egy kisebb cserép került a kezem ügyébe, amikor elvesztettem az uralmat a saját tetteimet kontrolláló mechanizmus kormánykereke felett. Uramfia, mi történt? Tudja, mi történt? Pechem volt. Épp akkor haladt arra egy járőrkocsi. A rendőrök meghallották, s mielőtt akár egy szót is szólhattam volna, már a kocsiban ültem, s robogtunk valamerre. Még a kocsiban igazoltattak. Beszállítottak. Tanácstalanul vakargatták a fejüket, tudniillik kiderült, hogy én a saját lakásom ablakát vertem be, s én el is mondtam, hogy miért. Az egyik csendháborítást emlegetett, de utána nem forszírozta. Látta, hogy milyen feldúlt lelkiállapotban vagyok. Nagyon szépen bántak velem, panaszra semmi jogom. Viccelődésre fogták a dolgot, s én rövidesen ki is szabadultam. Barátságosan diskuráltunk, még egy kávét is megittam. Ők mesélték el életem legjobb rendőrvicceit, de gondolja, akár egy is eszembe jut? Nem. Annál balekabb vagyok ezen a téren. Utána hazaszállítottak, s a telkemre kötötték, hogy azért ne csináljak máskor ilyet. Megígértem, hogy máskor ügyelni fogok. Udvariasan elbúcsúztam tőlük, s bemásztam az ablakon. Egész éjjel virrasztottam, mert nem bírtam elaludni. Nekem nem szabad kávét innom hat óra után.
– Nem bír aludni tőle?
– Nem én. Egész éjszaka forgolódtam, szívem erősen dobogott, nem találtam a helyem. Az üvegdarabok kajánul sziporkáztak a holdfényben. Amikor végre normalizálódni kezdett a helyzet, akkor meg úgy éreztem, megállt a szívverésem.
Már halott vagyok, kész, agysejtjeim bomlásnak indultak. Kiáltani akartam, de száraz torkomból semmi se jött elő. Szörnyű volt. Ezután félek lefeküdni. Szegény lustitia, oda az erénye!
– Miért hasznos az utófedeztetés?
– Az utófedeztetés azért hasznos, mert a peteleválás a párzás után kilenc-tíz óra múlva következik be, és további négy óra szükséges ahhoz, hogy a petesejtek és az ondósejtek találkozzanak. Utófedeztetéssel így mód nyílik néhány később leváló petesejt megtermékenyítésére is.
– Mi dönti el az ivararányt?
– Az ivararányt a tenyészet árutermelő vagy törzstenyésztő jellege dönti el.
– Előbbi esetben tizenöt-húsz nőstényt, utóbbi esetben öt-hat nőstényt oszthatunk be egy bakhoz, ugye? A korszerű húsfajták egyedei 3 hónapos korban már ivarérettek, az 5 hónapos kor elérése után pedig tenyészérettnek tekinthetők.
Mikor él a nyúl aktív nemi életet?
– A nyúl tavasszal él aktív nemi életet, míg ősszel a termékenyülési arány csökken. A tavasz misztikus hatását bizonyítja az is, hogy ez a jelenség zárt, fűtött helyiségben is észlelhető.
– Hagyjuk a tavasz misztikus hatását!
– Hagyjuk abba az egészet!
– Nem, nem hagyjuk abba az egészet. Kitartás! MINDJÁRT KIUGRASZTJUK A NYULAT A BOKORBÓL. Mikor fedeztethetjük a legeredményesebben az anyanyulat?
– Az anyanyulat a legeredményesebben az ellést követő 1-3 nap során fedeztethetjük.
– Gyakori rendellenesség?
– Gyakori rendellenesség az álvemhesség.
– Oka?
– Oka a növendékanyák csoportos tartása.
– Többnyire?
– Többnyire.
– Előfordul?
– Előfordul hosszú időtartamú ivarzás is. Fáj a fejem.
– Fáj a feje?
– Fáj. Hasogat.
– Hasogat?
– Igen.
– Célszerű?
– Mi célszerű?
– Célszerű?
– Nem tudom.
– Célszerű az ilyen anyák kiselejtezése.
– Ismételjem meg?
– Világos.
– Célszerű az ilyen ... Fasiszta!
– Fasiszta?
– Maga még gyermek.
– Igen, neurotikus gyermek vagyok. Az ártó ijesztgetések hatása. Először a bubus, később: levágják a fütyidet! Lerothad a kezed!
– A tapintás, ugye? A tapintás! A film, a márványkoporsó! Fene! Mikor állapítható meg tapintással a vemhesség? Mikor?!
– Félidőben. Körülbelül félidőben, de....
– De?
– De a vetélés veszélye miatt óvatosság szükségeltetik.
– Gőzpöfögészeti tovalöködöm. A közeledés biztos jele?
– A közeledő ellés biztos jele?
– Irren ist menschlich.
– Latinra német? Tévedni veszélyes (avagy nem szül gyáva nyulat Núbia párduca).
– Az avagy mint idegesítő, elcsépelt löveg.
– Gyönyörű volt.
– A közeledés biztos jele?
– Füttyszó.
– Gyönyörű volt. A közeledő ellés biztos jele?
– A szőrtépés.
– És?
– És a bekészített alomanyagokból való fészeképítés.
– Fészekkészítés.
– Irren ist menschlich!
– A közeledő ellés biztos jele. Mit csinál az anya az ellés megtörténte után?
– Kikérem magamnak.
– Mit csinál?
– Felfalja a magzatburkot! Fel-fal-ja! Sót nyal hozzá, vizet iszik rá.
– Jól teszi?
– Jól.
– Tudja, miért?
– Tudom.
– Mit kell csinálni a halva született fiókákkal?
– Ugyanazt, mint a halva született ötletekkel.
– Mi árulja el a normális szoptatást?
– A csecsbimbók állapota valamint a fiókák kondíciója.
– Meddig maradnak a fiókák a fészekben?
– Húsz napig.
– Mikor nyílik ki a szemük?
– A tizenkettedik napon.
– A tizenharmadikon látnak?
– Ezek szerint.
– Kritikus időszak?
– A választást követő két hét.
– Ilyenkor?
– Ilyenkor az elhullási görbe észrevehetően emelkedik.
– Milyen az igazság?
– Bordó és plasztikus. Fehér betűkkel.
– Térjünk át a nyúl elhelyezésére és tartására!
– Ne térjünk!
– Itt én mondom meg, hogy mit csináljunk, világos? Mondtam már, hogy MINDJÁRT KIUGRASZTJUK A NYULAT A BOKORBÓL.
– Nem megy.
– Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál.
– Ez az ember tragédiája. Kényszeríteni nem bír!
– Azt tényleg nem.
– Csak zsarolni. Kistenyésztők és nagyüzemek nyúltelepi részére egyaránt csendes, nyugodt területet kell kiválasztani. (!)
– Halkabban!
– A kiválasztott hely szélvédett, illetve huzatmentes legyen. Olyan, ahol a nyulakat nem éri a szél. Egyszóval ez.
– Mi zavarja a nyulat?
– Hirtelen zaj, idegen lény stb.
– A ketreceknek számos követelményt kell kielégíteniük. Egy?
– Hagyjuk.
– Egy!
– Egy meg egy az egyenlő, védjék meg a nyulat az időjárás viszontagságaitól.
– Kettő?
– A nyulak ne tudjanak kiszökni.
– Három?
– Más állatok ne tudjanak bemenni.
– Négy?
– Nyulak szigete. Legyenek könnyen kezelhetők.
– Öt?
– A méretek legyenek összhangban a fajta testnagyságával, biztosítsanak bizonyos minimális mozgási lehetőséget.
– Oxigénfogyasztás?
– 500-650 ml/ó/élősúly kg.
– Széndioxid-termelés?
– 450-600 ml/ó/élősúly kg.
– Hőleadás?
– 3-4 kal/ó/élősúly kg.
– Napi bélsármennyiség?
– Hagyjuk a fenébe!
– Napi bélsármennyiség?!
– 170 g!
– Évi bélsármennyiség?
– 50 kg!
– A napi vizelet mennyisége? Hé, mit csinál maga?! Halló! Halló! Istenem...
A dramatizálás művészete, hajlékony, rugalmas dresszúra, eklektikus CUNICULUS VITIOSUS. Mozaik?
Digresszió és a dübörgő D-k sorában történő biztos valamint gyors közeledés a diliflepnihez. Vihar vagy zivatar? Zivatar csapkodja az ablaküveget. Állítólag a leglátványosabb időjárási jelenség. Biztos, hogy semmi köze az egészhez, de dübörög, csattog szüntelen. A villámlások létrejöttéhez óriási villamos erőtér szükséges. Mindez, írja valahol, mindez egy egészen különleges, roppant különleges felhőképződményben jön létre, melynek neve zivatarfelhő, melynek semmi köze, de tényleg semmi köze az én áhított és mégse áhított nimbuszomhoz. Az én nem létező, szürke és még pikkelyes nimbuszomhoz, mely úszóhártyával fog úszkálni a pocsolyában, a ragyogó pocsolyában. Nem uszony, úszóhártya, nem kopoltyú, tüdő, de pikkely, csillogó aprópénz. Nimbusz-grimbusz. Úszunk a víz alatt is, míg a tüdőnket ki nem ürítik a ravasz, de tökéletlen csövecskék. Úszunk a víz alatt, míg fejünket bele nem verjük valamibe. Úszunk a víz alatt, míg ki nem fognak bennünket. Úszunk a víz alatt, míg ki nem vet bennünket. Úszunk, úszunk, úszunk, míg meg nem kívánjuk kidugni a fejünket (csak ne akkor jöjjön, nehogy épp akkor jöjjön arra a motorcsónak, melyben ott ülünk hátul vízhatlan, méregzöld csizmában, kirándulni megyünk egy csinos horgászfelszerelés társaságában, s halljuk saját fejünk csodálatos koppanását). És még vannak emberek, akik összekeverik a vihart a zivatarral, akik szemébe port hintenek azok, akik segget csinálnak a szájukból, holott csak akkor beszélhetünk viharról, amikor a szél sebessége meghaladja a másodpercenkénti tizenöt métert, ami óránként ötven kilómétert jelent, s ha a szél sebessége meghaladja a százhúsz kilométert, akkor barátom, édes/jó barátom már orkánról beszélhetünk, dühöngő tornádóról, melyet egyáltalán nem jellemez csapadék. Üres brekegés, barátom! Üres, többnyire brekegés. Annyi köze van az egészhez, mint annak, hogy én most – a jelen pillanatban acélos füstkarikákat eregetek a lámpatartóra, mint ügyetlen patkódobók, akiknek nemlétező éberségét kijátszva talán a plaszticizmus hívei beforrasztották az U-k nyitott végeit. Azokról beszélek itt és most, akik meg vannak győződve arról, hogy elkapták a nyúl lábát, s míg ide-oda rohangásznak, leszaggatják a szép színes zsinegeket, melyeket verejtékes munkával kötöztél össze és feszítettél ki pók- jómagad a fák, a virágok, a kerítés, a kabát, a fiók, a puska, az uborka, a fogvájó, a dió, a budi, a murokrépa, a könyv, az Uci néni, a Kodor, az utófedeztetés, a violaszín selyemharisnya, a kumulonimbusz, a madártej, a spenót, a cipők, a cipő gazdája, nyula és a koporsó és a felhők közt. Poszeidón és a pizza közt. Az itt és mostot emlegetem anélkül, hogy kívánnám. Jaj, édes barátom, néha így belenyílall a derekamba, néha úgy belenyilall a derekamba, ami valójában soha senkit sehol nem gátolt meg abban, hogy – képletesen szólva! – mondjuk, papírra vesse gondolatait. Senkinek semmi köze a derékfájdalmaimhoz. Talán az idő és a lélek transzcendens összefüggése szorít magának helyet csupán. Mondom: csupán. Mondom: nem szabad léteznie! És nem segít, és még a kertajtó is csikorog, amikor belépek rajta, mert hol van már a tavalyi olaj? – s gondolok mindenre és nem gondolok semmire, és olajat sem hozok, míg az eső az én 8-as kerékpárom mossa odakinn, míg én titokban egy kicsit szurkolok is, hogy csapjon bele a villám, kit oly csúfondárosan aszinkron módon követ a saját dörgése. S a gigászi felhők olykor tíz-tizenkét kilométerre tornyosulnak, bennük gyorsvonati se-bességgel – ezt nem én találtam ki, ezt így írja itt – száguld a levegő felfelé.
A túl erős feláramlás mellett természetesen heves lefelé áramlás is létrejön – ezt a zivatar kifutószelének nevezzük, postásszélnek. Mindezek eredményeként a zivatar erős széllel is járhat. S mi sem természetesebb, a felfújt pofazacskójú Dizzy Gillespie – felhők után előbújik a gyermekkönyvekből bárgyún ránkvigyorgó Nap. (Ha már itt van, tessék PIZZICATO előadni! – szól az utasítás.)