Budapest

Belső terület

1965. november 1.

Elszüzesedett. És így emelkednek tisztasága fölé
Érintetlenségének jelképei,
Megkövesedett hídhártyái:
Feszülnek női tere fölött ívben át az ölén.

Kincs ez! A halandó is érte rebben,
Ha magyarázatra nem talál se égen
Se földön. Szebb így magában:
A gyerek sem képzelhet a csúnyaságokról szebben.

Kívánatos hely! A porcelán harangjáték tere fölött
Ez isteni rész. A vér,
Az is csak álmában öntötte el:
A vágytól nem tudott különbséget tenni két erőszak között.

Ám vállalta az álmot. És vérmező marta ki a combját
Mire fölébredt. Szemérmesen
Kitárulkozott mire fölébredt:
De mintha megbánná, szorosabbra fogja a Dunát.

Hadd lássák! a tornyok, a hegyek és az emberek
A tökéletes megbánást
A szorításban ott:
Ahol a férfiak porcelán harangjátéknak célterepei fekszenek.

Mert vétkeit mozdulatokba rejti,
Ami elég is egy emberöltő ámítására.
A következőkről ismét csak az emberek gondoskodnak:
A szépség ínsége önmagából fejti.

A teste ezért gránitba mart pók-nyom:
Csak alatta lehet megközelíteni. Benne.
Különben fönnakad az ember és örökre ott marad:
Ám van olyan is, aki nem marad ott.

Így, az erkölcstelen látványt kőbélésbe ássa,
Hogy sok-sok napot és éjszakát töltsön el a Duna-parton,
Vagy a szigeten míg nem önti el
És tetszik meg a tükörmása.

Ott lesz nagykorú. Szép!
Többé már nem gyerek se lány ha az árnyéka az is
Ami a vízben áll és állandóan egyesül:
Most itt fekszel előttem asszony-térkép!