EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996403. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

BOHÓC

Keresztesi József

Bohócok

2007. június 1.

Délutánra megfordult a szél, és finom mészport szitál a hegyek irányából. Forró levegő tódul utána, és a talaj közelében vibrálni kezdenek a tárgyak. Remegnek az öreg autók lökhárítói a járdaszélen, zörögnek a terasz falának támasztott biciklik, és a babakocsi kereke, amelyet az öregasszony tol át óvatosan a téren, szinte ráolvad, rásimul a saját tengelyére. Az ég kékje szürkésfehérre vált, a karszt pora vékony búrát képez a magasban a város fölött. A tüdő nehezen, kapkodva dolgozik, és a szív egyre keményebb ritmusban pumpálja az erekbe a lassú vért. A pincérek behúzódnak az utcáról, a redőny mögül fújtatnak kifelé, kigombolják az ingüket, és a mellkasukat masszírozzák, miközben jeges kávét kevergetnek a vastag falú, hosszúkás üvegpoharakban.

A fiú a teraszon ül, a kamionos férfit várja, és az öregasszonyt követi a tekintetével. A babakocsiból óriási, formátlan nejlonzsák mered elő, az öregasszony fél kezével a kocsit tolja, fél kézzel a zsákot támasztja meg. A másik oldalán egy kislány halad, ő onnan támasztja a zsákot. A pincér kihozza, leteszi a jeges kávét, és visszahúzódik a bejárat félhomályába. Előjön a másik pincér is, rágyújtanak. A bárpult felől rádió szól, a pánsíp hangja egyre tompábban hatol át a sűrűsödő levegőn.

Felgyűlik, föltolul minden, alvadó vérrögök koccannak egymáshoz az aortában. Ideges boszorkányszelek apró tölcséreket kavarnak a kiürült utcán, eljátszanak egy-egy nejloncafattal, összegyűrt cigarettásdobozzal. A kávéspohár szélén megül a barna tejhab, hosszú csíkban ragad az üveg az olvadt cukortól. A nap egészen éles szögben, ferdén vágna be, de útjába áll a város fölött terjengő szürkésfehér massza. A kontúrok éles villogásba kezdenek, remegnek a fémasztalkák veszedelmesen csavarodó lábai, a járda szegélye, a poros virágládák és a rikító cirkuszi plakátok a túloldalon.

A fiú hátradől a székén, nyújtózkodik, az aranybarna lábfejen fölizzik az UV-zöld strandpapucs. A kamionos férfi jöhet még, és akkor nincs más hátra, hacsak ki nem tör a vihar, itt kell megvárnia.

Próbálja hívni, újra és újra.

Nincs térerő.

A pincérek az ajtófélfának támaszkodnak, a markukba rejtik a parázsló cigarettát, az egyikük egy asztalkendővel ütemesen csapkodja a combját.

A babakocsi most ér a terasz elé, lassú, óvatos léptekkel vonulnak föl előtte. A nejlonzsák, ekkor látszik csak, valamiféle bála, fölfújt, fakósárga kukoricapehellyel van tele. A kislány egy félfordulattal fölnéz a fiúra a terasz magasába, végigméri, hatalmas szemek izzanak az apró, komor arcból. Az öregasszony görnyedten tartja oldalról a bálát, eltűnik a mintás fejkendő és a rakott szoknya alatt, csak a hát görbe vonala marad belőle.

Előjön a konyhalány is valahonnan hátulról, cigarettát kér a pincérektől. Fiatal lány, nagy orral, nagy mellekkel, kötényt visel a térdig érő szoknya előtt, a papucsa fölött ezüst bokaláncot. Ahogy rágyújt, az őrült fényben élesen ugranak elő a rózsaszínre festett körmök. Nevetnek valamin, aztán mindhárman elhallgatnak, és a babakocsi útját figyelik. A kukoricapelyhes bála szelíden imbolyog a nyikorgás lassú ütemére.

A pincérek és a konyhalány a forró levegő súlya alatt meggörnyedt háttal, asztmás légszomjjal szívják le a füstöt. A szél halkan zörgeti a bejárat mellé fölszögezett, színes cirkuszi plakátot. A pincér végigtapogatja, és visszanyomja az egyik sarkánál meglazult rajzszöget.

A fiú belekortyol a jeges kávéba, és arra gondol, hogy a kamionos férfi túljutott-e az ellenőrző pontokon. A kávé a jégkocka környékén hideg, a szélénél langyos és ragadós. Nyilván számított néhány ellenőrzésre, de arról nem tudhatott, hogy a cirkusz időközben épp a városban verte föl a sátrát. Ha így van, ha nem tudott róla, meglepetésként érhette az ellenőrző pontok sűrűsége. És mostanában a meglepetések semmi jót nem jelentenek, a mostani időkben mindenki pontosan a meglepetések elkerülésén munkálkodik, a kamionos férfi szintúgy, mint a fiúk a hegyekben vagy a cirkusz idelenn, a városban. És nyilván ő maga sem kereste a meglepetéseket, a legkevésbé sem kereste, és ezért töltötte el nyugtalansággal a kamionos férfi késése.

A babakocsit toló öregasszony későn veszi észre az éppen rá váró meglepetést, a tér végében, a pici, öreg olajfa mögül feltűnő járőrt. A két piros bohóc ormótlan cipője nehézkesen csattog a porban. A babakocsi lassú imbolygással irányt váltana, ám ezzel csak föltűnőbbé teszi az igyekezetét. A bohócok lecövekelnek, derekukhoz engedik a géppisztolyt, és az egyikük lassú, már-már barátságos mozdulattal inti magához az öregasszonyt.

A lassú imbolygás megismétlődik, ezúttal az ellenkező irányba, most a kapkodó igyekezet árulja el a növekvő pánikot. A bála megdől, a kislány teljes súlyával alá feszül, és sikerül egyensúlyban tartania.

Az egyik pincér a szájához emeli a tenyerébe rejtett cigarettát, és halkan mond valamit a többieknek, amire elfojtott kuncogás a válasz. A hosszú orrú konyhalány néhány ütem után szánakozó grimaszba rántja a nevetését. Elállt a szél, lepakolta a terhét, vagy éppenséggel kimúlt alatta. A forróság beszivárog a fülbe, a homlok mögé, a terasz kövéből, az őrt álló leanderekből, a babakocsi kopott ponyvája alól dübörög. Az öregasszony odaszól a kislánynak, és hátrahagyja a babakocsival, görnyedt tartásban tipeg a járőr felé. A fiú és a személyzet hármasa némán figyeli, rajtuk kívül senki nincs az utcán.

A kislány megáll a babakocsi mellett, fél kezét a fogantyún nyugtatja, a másikkal a fejére borítja, majd az arca elé húzza a kendőjét, és rezzenéstelen tekintettel figyeli az öregasszonyt. Sötét kendőt, koszosszürke széldzsekit visel, és elnyűtt, hatalmas bakancsot. Az öregasszony lassan csoszog a porban, az egyik bohóc türelmetlenül odakiált neki, és integetve sürgeti.

A pincérek és a konyhalány mozdulatlanná merevednek, leengedett kezükben füstölög a cigaretta. Újabb kis portölcsér keletkezik a terasz lépcsője alatt, oda-vissza táncol, mintha nem tudná eldönteni, menjen, maradjon-e. A fiú a homlokához nyúl, hogy megtörölje, de a bőre száraz, nincs rajta verejték.

A piros bohócok sem izzadnak a nyakig begombolt, pepita zsakettben és a csíkos, bő nadrágban. Ahogy az öregasszony egyre közelebb ér, megmerevednek a vonásaik az arcfesték alatt. Az ő arcfestékük különleges fajta, sosem folyik el, és a fiúnak erről eszébe jut, hogy miket hallott mindarról, ami a cirkuszi kiképzéseken történik. A narancssárga hajkorona és az izzó vörös krumpliorr szinte a teraszig világít.

A leanderek éles levelei moccanás nélkül állnak a szélcsendben, és ugyanakkor őrült villódzásba fognak. Koszos aranyszín terül végig az utcákon, a városon. Kiáltás harsan, a bohócok hátrafordulnak, az öregasszony megtorpan. Az olajfa irányából újabb járőr bukkan elő, egy föltartott kezű fehér bohócot terelnek maguk előtt. Hátba taszítják a géppisztoly csövével, a fehér bohóc suta mozdulattal letérdepel, hasra lökik. Összefonja a kezét a tarkóján, az egyik piros bohóc a nyakára lép.

A másik kettő odacaplat, az egyikük még fordultában int az öregasszonynak, hogy menjenek tovább. Az öregasszony visszafordul, igyekszik a babakocsi felé, tipegő járással veri föl a port. A négy piros bohóc közül az egyik a fehér bohóc nyakán áll, a másik fegyvert szegez rá, a harmadik átkutatja. A negyedik bohóc utasításokat ad, magyaráz nekik valamit.

Ismét fordul a babakocsi, imbolyog a zsák. A kislány mentében hátrafordul, lelassít, elengedi a zsákot is, és a fehér bohóc arcába bámul. A fehér bohóc kövér teste úgy terül el a bő maskarában, akár egy hatalmas bála, amelyet lelöktek a targoncáról. Az arc fehérre mázolva, lekunkorodó, szomorúra rajzolt, vörös száj, feketével kihúzott szemek és egy hatalmas, festett könnycsepp a bal orcán, a piros bohóc sárga-lila csíkosra lakkozott, fénylő, hosszú orrú cipője alatt. A csúcsos, pepita gombokkal díszített, vajszínű sapka magányosan hever a porban.

Földereng a korai hold a felhőfátyol mögül, a forró szél lomhán ismét mozgásba lendül. Ez még mindig nem a vihar hűvösebb, keményebb előszele, amely kisöpörné a városból a roston sült, fűszeres-fokhagymás húspogácsák és a sült paprika illatát, az izzadság és a dezodor szagát, a fűszer- és benzinszagot. Minden itt van még, itt kavarog egyben, és minden lélegzetvétellel alámerül a tüdő mélységeibe.

A kamionos férfi ma már nem jön, dönti el a fiú, és újra nyújtózkodik egyet. A babakocsi már eltűnt a sarkon, és a járőr most viszi a fehér bohócot, aki a tarkóján összekulcsolt kézzel slattyog előtte. A pincérek és a konyhalány áthajolnak a terasz kőkorlátján, úgy bámulnak utánuk.

A fiú föláll, néhány márkát hagy az asztalon, és lemegy a lépcsőn. Áthalad az üres téren, és ekkor hirtelen, minden előzetes várakozást megcáfolva, újabb hőhullám önti el a várost. Recsegve tiltakoznak a kikötött, sorsukra hagyott kerékpárok, izzanak az esőcsatornák, és láthatatlan, vékony repedések futnak végig a terasz talapzatán. Boszorkányszelek támadnak itt is, ott is, a fehér bohóc elhagyott sapkáján matat a szél. A fiú megáll, a halántékát dörzsöli, és a sapkát követi a tekintetével, amely végül megakad valamiben. Odalép hozzá, hogy szemügyre vegye. Apró, feketéslila holmi, egy levágott varjúfej fekszik a porban, fénytelen szemmel, szorosra zárt, horgas csőrrel. A bohócsipka lassan elfordul, megkerüli, és folytatja útját a tér túlsó vége felé.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.