EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996259. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

PIKNIK A TELEPEN

Krusovszky Dénes

BÁRMIBŐL LEHET BÖRTÖNUDVAR

netnapló

2008. január 3.

Kék hétfő

2006. szeptember 18.

Hát eljött ez a nap is mondtam magamnak tíz perccel ezelőtt de ez a tíz perc bőven elég volt hogy rájöjjek nem nem jött el. Valami persze történt előbb ébresztőóra aztán telefon csengett de hogy bármi is eljött volna az azért túlzás. A vonal másik végén valaki azt akarja tudni hogy hol vagyok és főleg azt hogy miért nem máshol. Leteszem és próbálok magamhoz térni. A plafonról lógó szerpentin-darabokat nézem mintha tegnap szilveszter lett volna. Nem volt de ezek a kifakult széttépett papírdíszek segítenek megfejteni hogy a szobámban vagyok a szobánkban a kollégium szobájában otthon.

És nem reggel van ezt fontos megemlíteni. Itt Sasadon nem létezik a reggel a délelőtt már igen a délután is este az megint csak nincs de rögtön helyette ott van az éjszaka ami hosszabb is sötétebb is mint máshol. Szerencsére. Felülökn és az órámra nézek 13:26 pedig nem is volt nehéz a tegnap.

Miközben a fürdőszoba tükrében az arcomat nézve azt próbálom eldönteni hogy csak borostás vagyok-e vagy már szakállas arra gondolok hogy ez egy kék hétfő és újra megbánom hogy elolvastam az Uborkaszezont1. Az egyetlen eredményt most ebben a felismerésben látom megmutatkozni: vannak kék hétfők (Blauwe Maandagen ahogy a könyv eredeti címen mondja). A regény ezen kívül sokat nem adott nekem de ez lehet hogy az én hibám. Mindenesetre mielőtt elhagyom kissé romos fürdőszobánkat az jut eszembe hogy ha Borgesnek igaza van és lehet valaki hedonista olvasó akkor én ezzel szemben inkább mazohista vagyok. Vagy az is lehet hogy csak a körülmények változtak meg. Ismerek hedonista tévénézőt hedonista netezőt vagy hedonista telefonálót de hedonista olvasót nem. Az a faj valószínűleg már kihalt.

Aztán teszek néhány pontos kört ebben a kollégiumnak álcázott szanatóriumban. Három éve már látogatókat is fogadhatok tavaly megengedték hogy néha kijárjak és lehet hogy jövőre már végleg el is engednek. Szépen gyógyulunk mondja a portás de tudom hogy a szekrényében még ott a sokkoló.

A menzán kőkemény spagettit eszek és egy tegnapi beszélgetést próbálok magamban felidézni. A Tengernagyban Pollágh Petivel vodkanarancsoztunk miközben a háttérben egy részeg még zárás után is József Attilát szavalt a csapos meg a pultra dőlve sírt. Pollágh a Népszigetről beszél annyira tetszett neki legutóbb mikor hárman (Emő Peti meg én) ott mulattunk hogy azóta egy kis kertet akar ott venni faházzal. Azt mondja a hátralevő éveit szeretné visszavonultságban eltölteni a szigeten próbálom lebeszélni és kicsit bíztatni is de ehhez én nem értek. Végül abban egyezünk meg hogy a Sziget söröző nyárbúcsúztatóján majd közös tombolát veszünk.

Miután a kávémat is megittam egy újabb kört teszek hátha találok valakit akinek meggyónhatom hogy ma nem mentem be az egyetemre. De egyedül vagyok. Végül visszatérek a szobámba megpróbálok olvasni valamit de állandóan eltereli a figyelmemet a bambusz. Egy hete vettem és most ő az egyetlen élőlény a közelemben.

Aztán mégis sikerül olvasnom egy keveset ettől viszont nem leszek boldogabb illetve mégis kicsit megnyugszom amikor eszembe jut hogy a huszadik század már véget ért. Mandelstam KGB aktáját lapozgatom kicsit perverz irodalmi érdeklődésre vall ez de szeretnék minél többet megtudni erről az emberről (én a költői csekista). Közben rá kell jönnöm hogy ezek a jegyzőkönyvek nem jelentenek semmit és ami a legszomorúbb még csak nem is elég gonoszak egyszerűen hétköznapiak. Maradnak tehát a versek mint mindig. Azért két gondolatot idéznék ha már… Az írók réme Sivarov ejtette el a következő megjegyzést: "a költő számára igen hasznos a félelem érzése − hiszen maga is mondta − mert segít életre hívni a verset és O. M.-nek igazán lesz része ebben az ösztönző érzésben". A következő pedig egy bírósági kísérőlevél felirata volt: "a különleges törvényszék jegyzőkönyvének kivonata a vádlott személy csatolva".

Jobban tettem volna talán ha még idejében kiszököm a kollégiumból és odasettenkedek a Kópiába ahol Ködlámpa irodalmi kávéház fedőnéven állítólag Kiss Judit Ágnes szervez fiatal szerzőkből irodalmi szabadcsapatokat felkészülve az elkerülhetetlenre. Ma este például Nemes Z. Márió korábbin újpesti futballcsillag beszélget Pál Dániel Leventével akin amellett hogy első kötete2 idén jelent meg állítólag holdvilágnál dionüszoszi álruhában riogatja a művészi érdeklődésű hölgyeket. Jobban tettem volna tehát de nem tettem pedig azótan már biztos elszabadultak az indulatok és olyankor szeretek jelen lenni.

Én ezzel szemben kimentem a büfébe hogy egy doboz cigit vegyek ott azonban megrémültem az egyetemi ifjúság élénk kulturális életétől és visszarohantam otthonos (rendetlen) szobámba ahol viszont az a nem könnyű feladat várt rám hogy pontot tegyek ennek a napnak a végére legalább írásban. Amíg ez nem sikerül gondoltam hallgatok egy kis Rutkai Borit de ezt is csak azért mert Emő szereti ő viszont nincs itt úgyhogy most ez sem segít.

Végső elkeseredésemben kimegyek az erkélyre kicsit kiszellőztetni a fejem de mikor már éppen elkezdem érezni magamban a tetterőt egyszer csak megszólít a szobából egy ismerős hang. Azt mondja Dénes igyál kurva sok bort! Kicsit meglepődöm ugyan de magamra kapom a kabátom és már az ajtóból válaszolom neki: köszönöm jó ötlet.

A második hétfő

2006. szeptember 19.

Mikor már majdnem elhittem hogy ez egy másik nap és nagy nehezen kimásztam egy hideg ágyból s hogy könnyebb legyen az ébredés bekapcsoltam a rádiót amin ugyan egy eddig nem hallott adón de ismerős nyelven háborús jelentéseket olvastak be hirtelen rádöbbentem már megint hétfő van. A második hétfő. Mivel történt már velem ilyesmi rutinosan és többé-kevésbé sikeresen próbáltam úgy tenni mintha semmi gond nem lenne.

Az első bizonytalan lépések ma is a fürdőszobába vezettek kollégiumi lakosztályunk anyaméhébe erre az egyetlen helyre ahol dilemmáinkhoz megoldó képletet kaphatunk ami ugyan még nem a megoldás maga de az első lépés egy végeredmény felé. A tükörbe úgy néztem mint a komoly kamaszfilmek öngyilkosjelöltjei s talán valóban ki is mondtam: ennek most kell véget vetni. Azonban ez a sasadi szanatórium már szinte minden emberi érzést letompított bennem többek között a szuicid hajlamot is így végül csak a szakállamat vágtam le. A mosdókagylóba nézve még felderengett előttem egy szó szőranya ezt viszont túl direkt jelnek éreztem így nem is hittem el.

A tegnapi kocsmán ma túllépni egy langyos tusolással sikerült ami tulajdonképpen meditatív aktus főleg ha arra gondol az ember miközben az előttünk itt lakó család (igen ez műintézményünk családi szintje mi csak véletlenül kerültünk ide még zsenge ifjúságunkban) csempematricáit kapargatja hosszún évek dühével a szívében hogy van-e lokális részleges lélekvándorlás egy hely különböző lakói között? Választ most nem kapok viszont egy hang azt suttogja lépj ki az életbe. S én így is teszek.

Mielőtt azonban a külvilág részletes leírásának nekilátnék úgy érzem itt az idő hogy bemutassam lakótársaimat. Először Laciról kell beszélnem. Családfája mint mindannyiunknak a legérdesebb magyar valóságban gyökeredzik s ágai között a paraszti fantázia kitalált nemes őseinek fönnakadt díszmagyarjait lengeti a pusztai szellő. Ezért nem is véletlen talán hogy filozófus közelebbről a politikai filozófia szép reményű doktora vált belőle. Ha leszáll az éj azonban úgy pereg le róla a tudomány akár a vakolat ilyenkor Szüszünek kell szólítani mert így ismeri a budai alvilág.

A szoba harmadik énje Dani aki fiatal kora ellenére dúskál az élettapasztalatban így még a vele egykorúak is bácsizzák. Karcag szülöttét sötét kun árnyak lebegik körül néha még maga Illyés Gyula is. Forradalmár ő ha van rá alkalom focimeccsek koncertek s a passzív ellenállás veteránja.

Azt azért hozzá kell tennem hogy egy ideje egyikük sincs itt de szétválasztásunk bizonyára csak egy újabb kísérleti módszer amit a kollégium orvosi kara dolgozott ki.

Visszatérve a korábbi szálhoz a fürdőszobai hang tanácsát megfogadva kiléptem az életbe. Most is mint mindig ez először egy enyhe szédülés formájában ölt testet. Mire lakóhelyemet az autópálya túlpartjával összekötő felüljárón közepéig jutok káprázik a szemem és már enyhe hányingerem is van. Nem bírja a belső tér mozdulatlanságához szokott test elviselni a Budaörsi út hirtelen áradását. Azért felkapaszkodok egy buszra nem tudom melyikre de ez mindegy is a lényeg az hogy valami ragadjon el. A körtér ezután már a nyugalom szigeten még felásva is. A járókelők között Móricz Zsigmond álldogál köszönök neki de válaszra sem méltat csak köp egy acélosat az egykori Hadik felé.

Három célom van a mai nappal egyik sem túl komplikált de éppen elég nehezek a hét elején. Ebédelni kávézni és egy könyvet venni ez minden de jó pár órába telik mégis megvalósítani. Ráadásul átmegyek Pestre amit valahogy már a Fővám térnél beterít a baljóslatú köd. A látótávolság szinten nulla szótlan a dermedt tömeg. A budai úrinép összeroppanva vánszorog visszafelé. Mintha egy pillanatra Pollágh falfehér arcát látnám felbukkanni de mégsem vagy nem is tudom. A gomolygásban most megint mindenki magányos én meg végképp nem értek semmit. Itt valami történt tegnap gondolom de eszemben jut hogy ez a nap újra hétfő és ettől megnyugszom kicsit.

A jókedv az Írók Boltjában vár néhány mosolygó eladó és a keresett könyv formájában. Még tíz százalék kedvezményt is kapok amiből futja majd kávéra s megköszönve a fél óra nyugalmat kicsit magabiztosabban lépek ki az utcára. Már az sem zavar hogy sétálás közben bőrig ázok még büszke is vagyok gyógyíthatatlan esernyőfóbiámra. Hazafelé véletlenül összefutok a Turiszt büfé előtt Bajtai Andrással aki mostanában állítólag rémképeivel házal és tényleg éppen tegnapi brutális álmát próbálja rásózni néhány söröző egyetemistára. Váltunk pár szót megegyezünk valamiben de miután elválunk már nem vagyok biztos benne hogy mindez megtörtént.

Aztán visszatérek a szobámba megiszok egy liter tejet két húzásra majd lefekszem egy fél órára az ágyamra. Nem aludni akarok csak egyszerűen erre szükségem van hogy tényleg elhiggyem eljutottam valahova.

Ahogy letelik a harminc perc odaülök a géphez most még szétszórt vagyok de az írás kicsit összerak. És főleg az a tudat hogy nemsoká találkozom Emővel. Addig viszont még van egy kevés időm amivel gazdálkodhatok hirtelen beugrik valami elindulok. A kijáratnál megállít a portás azt mondja ma éjjel nem kéne kimennem nincsen túl egészséges színem. Nem válaszolok neki mert ezt már én is tudom. Megtisztulva akarok Emőhöz eljutni ezért útközben keresek egy kuruzslót hogy vágjon eret rajtam.

Szerdai babonák

2006. szeptember 20.

A harmadik napon a legnehezebb a harmadikon. És tényleg. Ráadásul ezt a napot csak most kezdem el feldolgozni így éjjel egy körül. Ezért jobbnak látom ha röviden még visszatérek a tegnap éjszakához.

Miután az említett kuruzsló rendben végrehajtotta rajtam a tisztító eljárásokat amik állítása szerint családjában apáról fiúra szállnak és a lehető legtitkosabbak annyira könnyűvé vált a lelkem hogy miközben átrobogott velem a hetes busz a városon észre sem vettem hogy a Blaha Lujza téren csata zajlik. Sőt a maszkos embereknek akik megpróbálnak lerángatni a buszról hirtelen nem is tudok mondani semmit aztán mégis kinyögöm: nem átkozom magam nem siratom. Ereikben magfagy a vér és utamra engednek.

Mint akit álmában egy kutya megharapott és felriadva tényleg talál magán fognyomokat úgy ébredtem fel én is egy zuglói kapualjban. Más lehetőséget nem látva magam előtt megnyomok egy csengőt ami mellett csak egy vezetéknév árválkodik: Acsai. Ezek után már nem is meglepetés hogy Emő nyit ajtót. Elmesélem neki látomásomat ő megértően bólint és újra átveszi velem a leckét. Ahol most vagyunk az tényleg Roland lakása tudod én költöztem ide meg Zsuzsa amíg Roland és Vera Lappföldön lakik. Jól van válaszolom mert tényleg beugrik hogy barátom a sarkkörön túlra költözött. Most ő a legészakibb magyar költő (bár a költő helyett már jobban szereti ha runatnak hívják) Vera meg a legészakibb magyar festő. Egyébként váltottunk is már néhány levelet veszem át a szót Emőtől azt írják jól vannak elzarándokoltak a lappok szent hegyéhez a Pyhatunturihoz közben ugyan kicsit megfáztak de szerencsére az állandó szaunázás gyors gyógyulást ígér. A jó híreknek örvendezve eldőlünk a nappali nagy fehér kanapéján és bekapcsoljuk a tévét. Ezt nem kellett volna. A képernyőről azok az arcok néznek vissza rám akik nem is olyan régen még a buszról próbáltak leráncigálni. Most sokkal valóságosabbak mint akkor. Elrebegek egy gyors imát: szívem az égre feszítve látja sorsát: mint óriás színes agyvelő villany-térkép vibrál fölöttem: Magyarország és a takaró alatt vacogva megpróbálok minél előbb elaludni s ez ma már tudom elég hamar sikerül is.

Reggel kizárólag a folytonosság kedvéért elkövetem újra az előző napi hibát: bekapcsolom a tévét. Szánalmas védekezésem (hogy nem magyar csatornát hanem egy külföldit választok) nem ment meg. Bagdad Bangkok Budapest a bébetűs városokra úgy látszik rájár a rúd.

Még nem vagyok ébre még magatehetetlen vagyok de Emő már vezet is kézen fogva idegen utcákon át. Valami gyárudvaron kötünk ki végül itt nagy a nyüzsgés mindenkin rohan szinte elnyel a hamis gomolygás és úgy tűnik órák telnek el mire megértem hol vagyunk. Megállás nélkül zakatol fortyog körülöttünk az egyetem.
Menekülni akarok és Emő újra megsegít egy titkos hátsó kaput mutat és kiszökik velem. Aztán hogy teljen az idő és valami jó is történjen a Múzeum körút antikváriumait járjuk végig. Mindketten találunk olyan könyvet (mint mindig) amit muszáj megvenni majd zsákmányainkkal egy kávézóba vonulunk. Aztán az elválás mennem kell elígérkeztem.

Egyedül lépek ki az utcára közben az eső már megint elered. Mindenki védekezik ellene nekem szerencsére nincs mivel. Gyíkbőrbe bújt asszonyok kígyóbőrbe bújt férfiak dúdolom magamban és fölszállok egy villamosra.

A cél a Nyitott Műhely ahol terveim (és gyógykezelési forgatókönyvem) szerint egy kellemes irodalmin társasági estben lesz részem de csak azért hogy egy kis időre elhiggyem létezik irodalom és létezik társaság is. Számításaimat azonban keresztülhúzza hogy barátaim az utolsó pillanatban sorra mondják le a találkozót. Végül teljesen egyedül és teljesen bizonytalanul érkezem. El kéne szaladni. Itt kéne maradni. A megoldás egy váratlan barátságos kézszorításban érkezik aminek a másik végén a ház ura áll. Így már könnyebb néhány ismerős arcot is felfedezni s mosolyogva biccenteni feléjük.

Az est vendége Andrzej Stasiuk de holdudvarában feltűnik a mai magyar próza is néhány egymástól határozottan különböző testbe zárva. Viszonylag hamar be kell látnom hogy a hallgatóságnak azon kisebbségébe tartozom mely nem ismeri a lengyel nyelvet. Ez először akkor tűnik fel mikor a többiek a tolmács előtt mi kevesek pedig csak a tolmács után értékeljük visszafogott kuncogással a visszafogott humort. Egyébként minden nagyszerűen alakul. Megtudom például hogy lengyel barátunk utazásai során már több mint harminc kiló aprópénzt gyűjtött össze majd azt is hogy Kelet-Magyarországn számára a második otthon ami azért is szimpatikus mert számomra meg az első (még ha létezik mellette másik első is). Végül azt a véleményét is elfogadom hogy Budapest egy pók ami a hálójan közepén ül de csak azért mert az első sorban ezt hallva maga Esterházy Péter is bőszen bólogat.

A műsort követő borozásban már nem veszek részt pedig ital is pogácsa is sztáríró is van bőven. De nem szabad de nem lehet hisz nekem ma még feladatom van. Az első busszal visszatérek kényszergyógyszállómba s kissé meglepődve látom hogy a félhomályos folyosókon megvadult emberek rohangálnak fel-alá. Nagy nehezen megállítok valakit és kifaggatom mi történt? Állítólag mondja zihálva Dayka Gábor kísért a kollégiumban. Ez megnyugtat sétálok egyre beljebb úgysem találná elég szépnek a lelkemet.

Lefekvés előtt még kimegyek a fürdőszobába és ez után a fárasztó nap után itt és most végre megértem hogy mi irányított már tegnap estétől kezdve. Én végig egy verset mondtam illetve csak suttogtam motyogtam inkább. De kinek motyogok kinek beszélek? Bár végül is mindegy. Magam vagyok. Veled vagyok.

A legrövidebb nap csütörtök

2006. szeptember 21.

Most hogy a végére értem azt hiszem ez volt a legrövidebb napom a héten. Csütörtök a fordulópont a félidő az origó. Ráadásul ma rengeteg elintéznivalóm is lett volna. Olyan sok hogy végül semmit sem csináltam. Tulajdonképpen a délutáni vásárlást leszámítva el sem hagytam a szobát. Egy teljes nap önmagammal azt hiszem szükségem is volt rá.

Hogy tovább szűkítsük a teret még hozzá kell tennem hogy a szobán belül is csak a legelkerülhetetlenebb mozgásokat voltam hajlandó megtenni. Rozzant szétfoszlott párnájú fotelemből szinte fel sem álltam így próbáltam mintegy orvosi tanácsra minél jobban elmerülni a belső történések lassú örvényében. Úgy látszik ez a zavaros szerda olyan sok energiámat emésztette fel hogy mára teljesen lebénultam. Még szerencse hogy a kollégium vastüdeje velem lélegzett életben tartott.

Azért a tegnapi nap hatására ha nem is túl látványosan mégis bejártam bizonyos utakat. Minden egy Vanan Tallin-os üveggel kezdődött amit még a Stasiuk-est előtt vettem észre miközben borért álltam sorban a Nyitott műhelyben. A bor éppen akkor fogyott el ezért várnom kellett volna a beszélgetés azonban elkezdődött így gyorsan vettem valamit ami kéznél volt (narancslé) és leültem a helyemre. Az egészet el is felejtettem de mai önhipnózisom során mégis felszínre tört.

Ha komolyan megkérdeznek hogy hol élnék szívesen és Közép-Európát nem ér mondani mert már most is ott élek (bár ebben néha elbizonytalanodom) akkor a Balti-tenger partvidéke lenne a válaszom. Egyszerűen vonz az a nagy hideg víz. Tallinban Stockholmban és Helsinkiben is volt valamin legyőzhetetlen őszinteség abban az idegenségben amit éreztem. Érdekes módon Oslóban ez már csak csupasz idegenség-váz volt de hát annak nincs is köze a Baltikumhoz. Más helyek meg ahol jártam nem is tudom. Például Amerika az valami olyan dolog amin már nem is Európa így innen visszatekintve igazából értelmezhetetlen. De Tallin nagyon is érthető ugyanolyan kiélt arcok vesznek körül mint itthon ugyanolyan lerobbant lakótelepekkel van tele még a kosz és az emberek rossz angolja is hasonló ahogy a szépség melankóliája is de van benne valamin lenyűgöző fáradtság amitől mégis más. Másképpen életképtelen mint Budapest. Most ez a legegzotikusabb hely amit el tudok képzelni. Bármi ami több az már túlzás. Csak ennyi ez jutott eszembe egy véletlenül meglátott likőrös üvegről. Meg persze az a néhány didergős éjszakai séta amit Emővel tettünk meg a városban. Az orosz üdítő és az észt sör íze a figyelmeztetőn táblák amiken az egyik pálcikaember a másik kezéből éppen kitépi a táskát a hatalmas méretű Kalevipoeg csoki a jégtáblák a komp körül és az a hatvan kilométer Helsinkiig amit a befagyott tengeren több mint három óra alatt tett meg a hajó.

Te nem tudsz szeretni! Üvölti egy hang az ablakom alatt. Nincs átvezetés és nincs folytatás sem annyira megzavar ez a mondat. Hirtelen elfelejtek minden korábbin gondolatot és ha nehezen is de felállok elhúzom a függönyt. Mint egy festményt úgy leplezem le ezzel a mozdulattal az esti udvart. Odalent nincs senki de még mindig hallom a hangját: nincs benned élet! Kicsit megzavarodom hirtelen nem tudok mit kezdeni ezzel a jelenettel és főleg magamat nem értem benne. Körülnézek de minden mozdulatlan még a szemben lévő épület tetejére sem érkeztek vissza a vércsék amik minden télen felettünk köröznek. Aztán visszaülök a fotelbe és az öregkorra gondolok.

Telefonom csörgése ébreszt fel kétszer is. Előbb a zaklatott Pollágh számol be tegnap esti kalandjáról k. kabai lórival ugyanis bemerészkedtek a városba de rosszul tették elsöpörte őket egy lovasroham pedig csak kocsmázni akartak. Mindenesetre ma visszatérnek és hívnak engem is. Már nem emlékszem a válaszomra de azt hiszem a városállamok bukásáról beszéltem neki. Aztán a bátyám hív hogy találkozzunk valamikor ám hirtelen nem érzem az időt így képtelen vagyok tervezni.

Az újra beállt csöndben visszaülök a fotelben és felveszek egy könyvet a földről beleolvasok: Megint elkapta a rémület. A lábába is beköltözött. A karjába a vállába. Levált róla a lába a karja a válla. Többé nem áll fel innen. Nincs amin felálljon erről a padról. És gyorsan bezárom. Én felállok amíg lehet és kinyitok egy üveg sört. Soha nem szoktam egyedül sörözni a szobában de most jól esik. Szeretnék elálmosodni de nem megy lefekszem az ágyra és újra felállok. Befejezni sem elkezdeni sem tudok semmit. Holnap talán könnyebb lesz gondolom de nem sikerül bíztatni magam. Aztán újra meghallom hogy valaki kiabál: te még gyűlölni sem tudsz valld be! Nem válaszol senki én is csak magamban. Most bárkinek bármit bevallanék.

Péntek Macabre

2006. szeptember 22.

Annak is megvan az előnye ha az ember átalussza a fél napot. Engem például határozottan meg tud nyugtatni ha látom ha engedem magam mellett elmenni a dolgokat. Mindig is furcsálltam azokat az embereket akik görcsösen próbáltak belekapaszkodni minden egyes apróságba csak hogy le nem maradjanak csak hogy el ne szalasszanak semmit. Az én élményvilágom a megtapasztalt dolgok mellett sőt talán még kicsit előtt is abból táplálkozik amiről lemaradok. A ki nem használt lehetőségek élménye semmi máshoz sem hasonlítható de nem veszélytelen dolog. Csak ezekkel a délelőttökkel ne kelljen elszámolnom a félelemmel hogy nyitott szemmel alszom és még így sem lehetek valaki más.

Még nem vagyok egészen ébren így azt sem tudom eldönteni hogy a beszélgető nevető emberek akik a szemközti ágyon ülnek valóban ott vannak-e. Felülök de lehet hogy ez már sokkal később történik mindenesetre most egyedül vagyok. Bekapcsolom a számítógépet hátha változott valami hátha írt valaki de nem. Csend van a rendszerben. Most zavar ez a csend zenét akarok és kapok is Charlie Parker váratlanul elkezd szaxafonozni a fotelemben ülve. Ez jó így el lehet kezdeni egy napot mondom neki de már nincs is itt. A tapétaajtón keresztül rámtörtek az ápolók és elnémították a szobát.

Ki kellene mozdulni gondolom és el is indulok. Útközben majdnem eltévedek a kollégium elvadult kertjében ahol ráadásul még a gondnok óriásira hizlalt macskáin is megtámadnak. Egyébként vannak akik azt állítják hogy a parkban szabadon engedett de elszakadni nem bíró kollégisták bujkálnak egyesek már a hetvenes évek óta. Persze erre nincs semmi bizonyíték legfeljebb az éjszakai vonyítások de azokat meg úgysem meri senki szóba hozni. Nagy nehezen eljutok a kapuig majd a Budaörsi út felé veszem az irányt. Megállok kicsit ki kell fújni magam megint elfogott az autópálya-émelygés. Aztán tovább Kelenföld felé veszem az irányt kezdem megszokni a mellettem hömpölygő forgalmat egyre kiegyensúlyozottabban sétálok. Döntésem: ma egyedül fogok ebédelni a Rétisasban mégpedig erőlevest és mátrai borzaskát ami a ház (?) specialitása. Persze a legönfeledtebb pillanatokat rögtön valamin kiábrándulás kell hogy kövesse nem lehet semmit sem a végletekig fokozni. Nincs nálam pénz egy fillér sem. Ráadásul bankautomata sincs elérhető távolságon belül. Utolsó reményem a pályaudvar Kelenföld szíve ez a csodálatosan elhasznált épület. Belépek a váróterembe utat török magamnak az ingázók fáradt tömegében és a jegykiadó fülke elé állok. Odabent egy egészen apró öreg néni üldögél egy madárnéni a kalitkájában. Menekülni szeretnék egy nagyobb térbe de nincs pénzem mondom neki a Barátságtalan expresszre adjon egy ingyenjegyet. Rikácsolva nevet mint egy papagáj felejtsd el Leningrádot nem létezik felejtsd el! Nem teljesen értem mit akar mondani de gyorsan elhagyom az épületet.
Mint aki vesztes csatából menekül úgy szállok fel a hetes buszra. Egy unikum a restiben most helyretenne gondolom de már megállíthatatlanul elkezdtem távolodni. Még szerencse hogy a másik végállomáson Emőék lakásavató mulatsága vár. Beöltözős parti és én jobb ötlet híján most B. Kiss Dénes álruháját vettem magamra.

A Móriczon összefutok Pollágh Petivel napszemüvegében nem látom a tükörképem ez jel is lehetne de rájövök hogy álruhám még magamat is megtévesztette. Magunkhoz veszünk némi italt és nekiindulunk az éjszakának. A Komócsy utcai rezidencián egyenlőre visszafogott a pörgés jólszituált fiatalok egy pohár bor mellett éppen aktuálpolitikai vitát folytatnak nem szólok bele inkább keverek magamnak egy Molotov-koktélt. Hat az ital és érkeznek az emberek. Megjelenik egykori szobatársam Krakkai Tibi is öltönyzsebéből egy laposüvegnyi mazsolán érlelt barackpálinka kerül elő rögtön az est sztárja lesz. A finnugor testvériség jegyében Sonja Laitinenn mesél nekem Pentti Holappáról aki ha a pletyka igaz Acsai Roland lappföldi mentora lesz de beszélgetésünk itt félbeszakad mert Sonját beszippantja a tánczene. Feltűnik Kovács Gábor is egy francia gyökerekkel bíró irodalomelméleti szekta nemrég pappá szentelt képviselője. Most sem pihen két virágot próbál beszervezni (Virágh András és Szabolcs) akik nem testvérek illetve lehet hogy azok csak nem tudnak róla. Közben kezd a buli eldurvulni a rendőrség is kiszáll de az elcsigázott készenlétisek pajzsaikat leeresztve csak annyit kérnek hogy halkítsuk le a zenét. A konyhában rögtönzött árverés alakul ki a legmagasabb licitet Dr. Litresits András az ismert sportjogász és alanyi költő mondja be így övé a festmény (egy eredeti Varga Vera). A befolyt összeget természetesen jótékonysági célra fordítjuk s át is utaljuk az Elfelejtett Művészek Alapítványának bankszámlájára (állítólag ebből a pénzből fognak szobrot állítani Garai Gábornak).

Kimenekülök az erkélyre levegőzni és látom hogy egy sötét autó közeleg. Bár Pallag Zoltán úrvezető ma ő is bérkocsival érkezik. Oldalán Moizer Zsuzsi hivatott javítani a kedélyeket s ez sikerül is neki. Meg fogunk halni ismételgeti Zoli kedvenc mondatát a körben táncolók pedig igazat adnak neki.
Szobáról szobára járok lehet hogy berúgtam lehet hogy csak boldog vagyok mindenesetre elveszítettem a fonalat. A mulatság nem csitul én meg találok magamnak egy szőrös meleg testet akihez végre őszintén szólhatok: Lazac vagyok az életem sós vízből édesvíz parányi fordulat: apa − maradnék nem úsznék tovább folyókról vízesésekről a mai éjszakáról már nincs mit mondanom.

Variációk szombatra

2006. szeptember 23.

Vigyázzanak az éjszakák a bárány körbejár. Valaki motyog mellettem magában beszél alszik. Vigyázzanak az éjszakák a bárány fenyeget jut eszembe ébredés után amit mondott. Nem láttam hogy ki volt csak ezeket a szavakat hallottam mielőtt elaludtam. Kora délután van most ébredünk Emővel és hallom a szomszéd szobában is mozgolódás van. Igen ez egy lassú szombat lesz egy nap ami mintha csak az előzőn utószava lenne.

Ilyenkor az ember csak túlélni próbál és spórolni az amúgy is kevés energiával ami még tegnapról maradt. Céltalanul fekszünk tévézünk. Egyre erősebb a gyanúm hogy van a filmeknek egy elég nagy része ami direkt a másnapos embereknek készült. Az olyan vígjátékok például amikben nincsen poén. Nézem Liza Minellit ahogy Dudley Moore-ral szerencsétlenkedik a képernyőn egyáltalán nem viccesek gondolom miközben mégis ráz a nevetés. De ez nem az ő érdemük. Persze ennivalót sem készítünk Laci rendel egy pizzát egy órát várunk rá és mikor végre megjön a kinézete miatt kicsit el is megy a kedvem tőle. Az ízét meg nem nagyon érzem de gondolom a szokásos. Szegény Emőnek a legnehezebb ő még ebből sem ehet lisztérzékeny. Aztán takarítunk megkíséreljük eltűntetni a tegnap este nyomait. Minden lassú az egész nap az idő ahogy szinte nem is telik vagyis ahogy nem érezzük hogy telik. Végül mégis elindulunk vissza a koliba kevés kitérővel sikerül hazajutnunk itt meg minden ugyanúgy folytatódik. A vége tényleg lehet mindig ugyanaz? Az út a havas esős vagy csak poros járdán. A séta. Ezek az otthonos megszokott körök hogy végül bármiből lehet börtönudvar? Az ilyen napokon bizonyára ha ez tényleg egy ilyen nap volt egyáltalán. Mert lehet hogy másképp történt minden.

Felébredek egy ismerős ágyban rend van körülöttem Emő már a konyhában olvas kimegyek hozzá. Ketten vagyunk beszélgetünk tudunk beszélgetni. Én kávét főzök ő meg reggelit készít rádiót hallgatunk a tévét nem kapcsoljuk be. Aztán fürdünk illetve én tusolok mert azt jobban szeretek. Pörög minden van ritmusa a napnak akarjuk hogy legyen működünk jelen vagyunk. Aztán együtt megyünk be a városba még néhány ismerőssel is találkozunk velük is tudunk beszélgetni. Van célunk mondjuk megnézünk egy kiállítást bemegyünk egy könyvesboltba este meg moziba. A moziban pedig jó filmet nézünk itt nem lesz Liza Minelli nem lesz igénytelenség. Aztán még beülünk egy kései kávéra valamelyik kedvenc helyünkre megbeszéljük a filmet mert van mit megbeszélni rajta gondolunk róla valamit. Aztán hazamegyünk már külön-külön itthon olvasok valami jót esetleg írok is aztán lefekszem aludni mert vasárnap sok dolgom van az egész héten halasztgatott feladatokat majd akkor végzem el utolérem magam.

De az is lehet hogy egyedül indulok el Emőtől ráérek egész nap semmi dolgom sincs. Sétálok egy kicsit mondjuk át a Dunán a Lánchídon. A Klarkon ráfordulok a Fő utcára és beülök egy borozóba. Jártam már itt nem vagyok törzsvendég de otthonosan mozgok. Hátul keresek magamnak egy asztalt és mivel nincs szabad leülök egy idős férfi mellé. Kisfröccsöt kérek nem viszem túlzásba csak egy pohárral fogok inni. A velem szemben ülő férfi előtt egy üres kancsó van. Nemn beszélgetünk de a szemkontaktust már fölvettük kíváncsi vagyok rá. Végül ő szólít meg szőkén szelíden mint a szél mondja és gondolom a hidrogénezett hajú pultoslányra céloz. Azt hiszem részeg de szóba elegyedem vele egy ilyen beszélgetés még jól is elsülhet. Ki bíztatott e sorsra itt hogy szívedet rohamra vidd? Ezen nevetek de látom nem viccel pincér te értő jó barátom hozz még egy kancsóval légy szíves szól előre nem vagyok valamin jól tudod csak végső órában nyúl a férfi borhoz. Mihály mondja és felém nyújtja a kezét. Dénes vagyok egyébként mit csinál itt? Szánalmas kérdés mert látom mit csinál de jobb nem jutott eszembe. Meg akarom váltani ezt az országot vágja rá ezt a népet ezt akarom megváltani. Jól van mondom és hogyan akarja csinálni mivel? Csak azért kérdezem mert nem hiszek az ilyesmiben. Az irodalommal fiam író vagyok ugyanis válaszolja illetve költő. Ezt jól kifogtam gondolom de azért folytatom a beszélgetést. Ehhez a nagyszabású történelmi mozgalomhoz amiről szó van melegedik bele az öreg olyan emberek ezrei kellenek akik e mozgalom kérdéseit bátran merészen ismerik akik alkotóan tudnak beleavatkozni a javaslataikkal az ország meggazdagodása és a forradalmi szellemű magas szintű kultúra megvalósításába. De hát ez már a hatvanas években sem jött be ez utópia az irodalom nem erről szól nem így mondom de nem is figyel rám. Az író rendelkezik folytatja a magas szintű agitációs felvilágosító munkának a leghitelesebb és leghatásosabb eszközeivel: a líra a költészet a regény. Kezd felmenni bennem a pumpa de mivel viszonylag nyugodt ember vagyok végighallgatom. A lírai realizmusról beszél meg arról hogy aggódik a parasztgyerekekért én is aggódom szakítom félbe bár nem vagyok benne biztos hogy léteznek parasztgyerekek. Ettől meg ő lesz ideges úgyhogy inkább fizetek és megyek. Szenvedj csak a jegenyék ostorától kiáltja utánam de erre már nem reagálok éjszaka van elegem van a szombatokból.

Vasárnapi mise

2006. szeptember 24.

Ha lenne gyerekem vagy legalább egy kutyám most biztosan sétálni mennénk és nem az autópálya felé. Egy ilyen őszi vasárnap délelőtt elkerülnénk mi ketten (hárman esetleg négyen de az már nagyon sok) minden veszélyt. Rámutatnánk erre a dombra itt mögöttünk és elindulnánk felé. Ebben a nyárutóban hűvösebb szelek fújnak már ha lenne gyerekem összegombolnám rajta a kabátot ha kutyám lenne nem csinálnék semmit ő jobban bírja rá alig kell vigyázni. Most minden annyira végleges a nedves ruhák a szárítón a bevetetlen ágy és a kihűlt víz a kádban. Egy másik reggel esélyének romjai. A séta végén még beugranánk egy boltba ha gyerekem lenne ő is bejönne velem a kutyát gondolom kikötném a biciklitárolóhoz és remélném hogy senki sem viszi el amíg odabent vagyok. Apa mondaná a kisfiam vagy a kislányom (mondjuk Kende vagy Eufrozina csak hogy névnapja legyen) vegyél fagyit is jó válaszolnám miközben valami drága sört választok magamnak estére (mondjuk Hoegaardent) elvégre névnapja van. Ha kutyám lenne (mondjuk Kende vagy Eufrozina csak hogy névnapja legyen) jutalomfalatokat vennék neki. És hálásak lennénk egy ilyen vasárnap délelőtt én nekik ők nekem így sétálnánk hazafelé.

Egyedül vagyok ma. Nem megyek sétálni. Nincs rá okom.

De hálás vagyok csak most még nem tudom kinek.

Tegnapi elképzelt találkozásomra gondolok Váci Mihállyal arra hogy igazságtalan vagyok gonosz vagyok mint minden továbbélő. Valakit találnom kellene hogy feloldozzon csak úgy magától mert nincs kedvem gyónni. Ha lenne gyerekem biztosan feloldozna legalábbis míg el nem kezd kamaszodni akkor aztán mást kellene keresnem. Ha kutyám lenne egész életében alkalmas lenne gyóntatónak de ez sem sokkal több a kutyák akkor halnak meg általában amikor a gyerekek kamaszodni kezdenek. Isten állítólag ezen a napon megpihent a teremtés nehéz munkája után igazán rászánhatta volna még ezt a kurva napot talán mindannyiunknak (neki is) könnyebb lenne kicsit. Bocsánat valaki remélem majd feloldoz ez alól is. Anya jut eszembe aki egyszer régen katolikus volt ő mesélte hogy gyerekkorában ki kellett találni bűnöket magának mert gyónni ugye kötelező. Apának ilyen gondja nem volt ő egyszer régen református volt. Remélem jó nekik gyerekük is kutyájuk is van. Én régen sem most sem vagyok semmi. Egy Isten nélküli világban élek csak egy név maradt a név és az is kimondhatatlan. Én most ezzel a kimondhatatlannal utazok majdnem ugyanúgy mint egyszer már valami mással is. Néha nehéz hitetlennek maradni. Még jó hogy van testvérem van kivel együtt lenni külön-külön.

Levest készítek magamnak azért készítek és nem főzök mert ez instant leves. Egy adag az egyedül élőknek pedig hárman élünk mi itt ebben a szobában hárman egyedül. Aztán kávét is készítek ez is instant. Instant életet élünk legyen nekünk feloldódás.

Most a hétfőre gondolok az újrakezdésre a feltámadás ígéretére. Jól van kimérve ez a hét ha hosszabb lenne megunnánk ha rövidebb nem értenénk meg. A régi kínai naptár 10 napos ciklusokból állt vajon mennyire éltek abban az időszámításban másképpen az emberek? Például én tudnék-e még három napig naplót vezetni? Nem vagyok benne biztos.

Süt a nap ha tehát lenne gyerekem mégse gombolnám össze rajta a kabátot mert rohadt meleg van ahhoz képest hogy mindjárt október lesz. Vagy ez mindig ilyen szokott lenni úgy értem a vénasszonyok nyara és az ugyanaz mint az indiánnyár? Nem az Indiánnyár valami más az Indiánnyár Kovács Kati hangja egy Wartburg otthon barkácsolt autósmagnójában ez a nem csak a felvétel minősége miatt recsegős hang amit a hátsón ülésről hallgatok. Vasárnap van megyünk nagymamához Tiszalökre látogatóba mint minden hétvégén megyünk a régi házba meg a nagybátyám újabb házába megyünk mama tavára csónakázni vasárnapi húslevest enni. Vasárnap van nem megyek sehova már egy hónapja nem voltam otthon ráadásul nincs hátsó ülés nincs recsegős hang Wartburg sincs mama sincs nagybácsi sincs tó sincs se régi se újabb ház nincs és nincsen húsleves semn vasárnapi veszteséglista van. Valaki biztosan feloldoz majd amiért nem találtam még a vasárnapjaimnak új célt.

Este van és este jó este mégis jó. Elkezdek egy könyvet újraolvasni egy halott kocogót talál egy élő kocogó. Apa mosdik anya főz együtt lenni jó. Kimegyek a konyhába és felteszek egy teát főni már szeretem a teát még nem. A lábtörlőn alszik a kutyám Kende a szobájában alszik a lányom Eufrozina. Az asztalon a boltban vásárolt dolgok a sör a hűtőben ma mégsem iszom meg. Ég a tűz a fazék víznótát fütyül kész a tea. Nézem a gyümölcsöket az asztalon narancs banán mandarin nézem a kekszet az ivólevet csupa kórházi jó. Holnap hétfő lesz meglátogatom néhány barátomat.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.