Barátomnak, aki porból felsegít, s leporol

2006. október 2.

A Tar Sándor emlékére 2005-ben Debrecenben megrendezett I. Tar-túra egyik állomásán, a Balszélső sörözőben éppen Dérczy Péter, az ÉS szerkesztője olvasott föl, amikor megjelent az ajtóban egy idősebb férfi. Egy darabig félrehúzódva hallgatta a felolvasást, s az azt követő beszélgetést, majd a könnyeivel küszködve megszólalt:

Holtában én találtam rá szegény Sanyira.

S aztán a hirtelen támadt nagy csöndben elmesélte az utolsó napokat.

Kiderült, hogy ő Gyallai Sándor, Tar Sándor egyik legjobb barátja, aki szinte az utolsó percig gondozta, ápolta az írót.

Vele készítettem ezt az interjút a Balszélső sörözőben, vagyis - a Tar Sándor novellákból jól ismert - Paksi kocsmában.

Ötvennyolc éves vagyok, Vámospércsről származok, 1980 óta lakom Debrecenbe', korábban vendéglátásban dolgoztam. A múlt rendszerbe' kocsmáros voltam, üzletvezető. Nyolcvankilencig dolgoztam, azóta én ebbe' a demokráciába' két félszeget nem vertem be. Nem én. Sanyit nyolcvanban ismertem meg, miután a családdal beköltöztünk Debrecenbe'. A szomszédom volt, egy lépcsőházzal lakott arrább.

Hogyan ismerkedtek meg?

Hát úgy, hogy abba' az időbe' még nem mindig volt üveges sör. És abba' a kocsmába', ahol én dolgoztam, elértük, hogy volt üveges sör elvitelre, és úgy ismerkedtünk meg, hogy néha onnét hordták a sört. Közelebbi kapcsolatba azután kerültünk, hogy nyolcvanhatban én elváltam, és egyedül maradtam a lakásba', s mivel ő is egyedül volt, hát összejártunk. Azután pedig még gyakrabban találkoztunk, mikor Sanyit a Medicortól kilencvenegybe' vagy kilencvenkettőbe' kirúgták. Vagyis kipicsázták, magyarul. Az elsők között, sajnos. Amikor a József Attila díjat megkapta, már regisztrált munkanélküli volt. Úgyhogy én is szabadúszó voltam, meg ő is az lett. Volt egy nagy kertje Sámsonba', és amikor az elburjánzott, mentem neki segíteni, együtt dolgoztunk a kertbe'. Ott nagyon tudott dolgozni, szorgalmas volt, szívós. Amikor Mariska néni, vagyis az anyukája beteg lett, Sanyi már mindennap kijárt Sámsonba'. Ő gondozta, még fürdette is. Nagyon szerette az anyukáját. Sokat dolgoztunk együtt abba' a nagy kertbe'. Sanyinak sok haszna ugyan nem volt belőle, de nem lehetett a földet gazosan, műveletlenül hagyni mégse.

Mikor tudta meg, hogy a barátja író?

Ő már írsogált, nagyon is írsogált a nyolcvanas évekbe'. Nekem bensőségesen megmutatta az írásait, tetszettek nagyon. Szerepel az írásaiba' a kocsma, a Paksi, és benne vagyunk a könyvekbe' jó páran mi is, akiket akkor ismert. Mondtam is neki, hogy nekem ne dedikáljá', Sanyi, mert túlélsz, ne idegesíts már, hiszen túlélsz. Egyszer én vittem haza egy részegséges este, és másnap adott nekem egy könyvet. Azt írta bele, hogy "Barátomnak, aki porból felsegít, s leporol".

Elolvasta a könyvet?

Persze! Még a kéziratokat is a lakásán. A kisszoba volt nála berendezve dolgozószobának, ott volt a videó, a monitor, minden, komoly szerkentyűi voltak már a végén, amik a munkájához kellettek. Miután meghalt szegény, a Déri Múzeum vette meg a hagyatékot.

Említette, hogy Tar megírta azokat, akiket a Paksiban látott. Nem volt ebből néha problémája?

Á, nem, sose. Szerették őt nagyon.

A kocsmában tudták róla, hogy író?

Persze! De szerették azért. Nagytudású, nagyeszű volt, ha megfelelő szintű emberrel beszélt, akkor olyan finoman tudott bánni a szavakkal, olyan kifejezései voltak, hogy csak néztünk. De egyszerű volt mindig, szót értett mindenkivel még a kocsmába' is. Nem volt lenéző azzal se, akiről észrevette, hogy tizenötször butább nála. Olyankor nem mondott kétértelmű, hangzatos szavakat, hiszen a másik úgyse érti meg. Nem lógott ki a kocsmába' a társaságból, pedig legbelül tudta magáról, hogy nagy író. Állítom, hogy tudta. Mondom, szót értett, nem játszotta meg magát sose. Pedig olyan nagy emberek jártak hozzá Pestről, hogy na még! Voltak itt az írószövetségtől is nála.

Ha jól tudom, azután omlott össze lelkileg, hogy az ügynökmúltját nyilvánosságra hozta…

Az nem tett jót neki, az biztos. De az se, hogy a Medicortól kirúgták. A kirúgása is nagyon megviselte. Hogy is mondjam… Sanyi kemény csávó volt, de írtó érzékeny ember volt. Egyébként az ügynökdologról én se tudtam korábban, csak amikor kiderült. De nem nagyon beszéltünk róla. Azt mondta egyszer, hogy muszáj volt belemennie, mert sarokba szorították.

A debreceni Tar-túrán említette a Balszélsőben, hogy valaki lespliclizte a Paksiban…

Igen, így volt, be volt rúgva az egyik illető, és odasóhajtotta neki ezt… De be volt rúgva, mondom. Aztán Sanyi már nemigen járt abba a kocsmába, mert megviselte ez a dolog.

Az ügynökügy siettette a halálát, azt hallottam.

Ezt nem tudom. De szeretett ő élni. Szeretett élni. Csakhát tényleg többet ivott szegény az utolsó évekbe', úgyhogy sokszor ápolgattam, segítettem neki otthon, amibe' csak tudtam. Még kulcsom is volt a lakásához, mert megbízott bennem. Adott pénzt, és megkért, hogy vegyek neki ezt-azt, amikor ő nem tudott lemenni. Még mostam is rá, meg fürdettem is, amikor kellett, amikor olyan állapotba' volt, hogy magától nem tudott. Sokszor ránéztem. Utolsó este is nála voltam, én tettem rendbe. Emlékszem, szombati nap volt, amikor utoljára láttam, vasárnap reggelre halt meg. S pont' szombaton délután beszéltük meg, hogy akkor beviszem hétfőn a picológiára.

Hová?

Így hívtuk a pszichológiát, hogy picológia. Megbeszéltük, hogy bemegy a kórházba három hétre. Örültem neki, hogy ebbe végre belement, mert előtte nem akart. Délután voltam fent nála, mondtam neki, hogy szőrös vagy, Sanyi, gyerünk fürdeni. Megfürdött, utána meg is borotváltam, elvégre úgy volt, hogy hétfőn megyünk a picológiára. Este fél kilenckor fektettem le. Pálinkát kért, mondtam neki, hogy nem adok, mert nincsen, de nem hitte el. Akkor adtam neki mégis pár kortyot, megitta, lefeküdt, elaludt. Másnap reggel hét óra fele gondoltam, hogy megnézem, mi van vele. Beléptem, hát látom, ott fekszik a földön féloldalasan. Odamentem, megráztam, aztán szaladtam is az egyik szomszédhoz, aki mentőtiszt. Aztán megérkeztek a mentők, és megállapították, hogy tüdőembólia vagy szívelégtelenség. A boncolás tisztázta aztán, hogy szívelégtelenség vitte el.