Már
kapható
Tanácstalan köztársaság
című
számunk!
2019.
Géczi János
Baláca
2017. július 20.
Van, amikor a falképen is esik az eső,
és a zivatarban sárgulnak a citromok.
Én látom a freskó festékébe kevert
tojásfehérjét és a tojássárgát,
ahogyan a gránátalma gyümölcsét
együttesen megjelenítik.
A példázat az, miképpen lehet
az egymásra torlódott pillanatban
a múltat és a jelent kettéválasztani.
Érzékenyítettek vagyunk a mulandóságra
s a költeményekre, amelyeket használni
a köznapokban nem érdemes.
Az igaz történet úgy létezik,
ahogyan históriaként elregélik.
Van, ami nincs.
Olykor az ember azt gondolja,
saját maga által megtudható ez-az
a mindig más kiterjedésű kontinensről.
A földrészről, amelyből egy villagazdaságnyi maradt
az olajnövény sárga özönében.
mely a dombok hullámai közül tolul fel,
térdmagasságba.
Szó szerint annyi marad pusztán a világrészből,
amennyire vissza tud emlékezni a kozmosz.
Amennyi a romban furcsa és a repcevirágtól szagos.
Ami a pince bortartályában az üreg.
Ez a lelet Atlantisz utolsó lakóinak levele,
amely a katasztrófa leírását
és azon kevesek sorsának
a bemutatását tartalmazza,
akiknek sikerült épségben megmenekülniük,
majd sorsuk kiteljesülésével meghalniuk.
Üzenet a feledés működéséről.
De mi van, ha ez a föld színén
elővillanó Atlantisz
egy antik, léhűtő félisten tréfája?
Nem az-e ez a történet,
amely Platón időtlenné vált,
végtelenné alakított párbeszéde?
A filozófia mindenkor rászorul kiegészítésre,
a bölcs nem szíveli a maradványokat,
iszonyodik magából attól,
ami benne a csodás elem.