EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2023. január 30. | Martina, Gerda, Jácinta napjaAKTUÁLIS SZÁM:1125133. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

15. évfolyam 168. szám

Bálint Sándor

Az értelmet kereső élet

Dobai Péter: Hanyatt. Magvető, Budapest, 1978.

1979. április 1.

A bölcsesség kövét keresve nem tévedt-e akaratlanul is a fokozatos elhallgatás zsákutcájába a "tékozló fiú", aki számba jöhető szerepei közül kisöpörte az "apró gondok bakteré"-nek magatartását; akit "sírig és hazáig vezet az út" – amint a lehetőségeket a Kilovaglás egy őszi erődből költője 1973-ban számba vette. Dobai Péter új, sorrendben harmadik verseskönyve már csak ritkán idézi meg az első kötet faldöngető tékozló fiújának szenvedélyesebb hangját. A Hanyatt versei kerülik a látványos, hivalkodó megoldásokat, a versbeszéd a költészet eredendő személyes líraiságán belül ölt formát. A vers mondanivalóját hordozó külső forma, a hang és a ritmus szerepe megnő, vagyis a fogalmi tartalom mellett egy "zenei" tartalom is érvényesül. A hanglejtés lényegében a belső tartalom kifejezésére összpontosít, ezzel összhangban nagyobb szerepet kap a valóság közvetlen leképzésében, is. Ebben az összefüggésben a költő legfontosabb feladatainak egyike a különböző szférák: a valóság és az ezzel kapcsolatos tudattartalom egyensúlyának megteremtése. A tudattartalom Dohainál tulajdonképpen a meditáció során a képzeletben fel- és alámerülő emlékekben nyilatkozik meg. A képzelet az emlékezés aktusával cselekvő módon befolyásolja a valóságot, az idő bonyolult rendszerében múlt, jelen és jövő idő a lírai jelenidőben egybeolvad. Ez az előző, az Egy arc módosulásai című kötetben diadalra vitt egyidejűség megszünteti a megtörténés és az újraélés közötti frekvenciakülönbséget, s az időben való utazással végrehajtja a szerepek helycseréjét, amikor is a személyiség szubjektív ideje megelőzi a valóság objektív idejét. Az objektív idő egyszersmind megfoghatatlan, csupán hiánya az, ami érzékelhető. A betöltetlen űr végtelenjéből kibontakozhat a szubjektív idő. "Létezésünk legtisztább dokumentumává képzeletünk. / A lét olyan, / ahogy az eszünkbe jut" – olvashatjuk az új kötet Máshogy történt, de már nem emlékszem, hogyan című versében. Az előbb elmondottakkal összhangban a lényeg – a szubjektív dialektika szellemében – itt a jelenségben oldódik fel. Csakhogy a költő számára nem a lét és a nemlét kérdése, hanem a lét milyensége a központi téma. A tiszta ész igazsága szerint ugyanis a létet abszolút bizonyságként veszi – abszolút bizonyságként, de a szubjektív realitás szintjén, ami azt eredményezi, hogy a lényeg misztikus tartalommal töltődik fel. Annál is inkább, mivel ez az összefüggés – noha abszolút bizonyság – mégsem levezetett következtetés: csupán kijelentés. A lét Dobai költészetében abban a pillanatban nyer új és új értelmet, amint eszébe ötlik egy emlék. S az emlékeknek is más és más a jelentése, attól függően, hogy milyen összefüggésben merültek fel. Eszerint az emlékek, vagyis a múlt, közel sem oly lezárt, oly statikus, mint gondolnánk. Az emlék attól függően változtatja jelentését, hogy mikor, hol, miért, milyen összefüggésben jut a költő eszébe. A lét ilyenformán mégsem korlátozódik a statikus jelenlevésre, inkább a cselekvő önkifejezésre reflektál. Ennek ellenére mégsem igazi cselekvésről van itt szó. Az intellektus nem éli az életet, csupán gondol rá, gondolkozik róla – a megvilágosodás reményében meditál az időbeliség és az időtlenség-egyidejűség összefüggéseiről: őrződ az időt, / idő vagy / és az élet emlék" (Az idő látványa); "A tudat: két tudat. / Az egyik van, a másik volt. / Mégis mindig együtt, egyszerre / és egyben öltenek testet" (Szintézis). Az évek: emléktárgyak című versben is erről szól: "Az emlékeim életével élem a jövőmet, / ez az építkezés vagyok, / az évek anyagából és álmából / kétszer öltök formát.. . / Jel nélkül jön az idő. / Kezdődik, tart, mér, megkettőz / és véletlenné tesz. " Dobai azonban "lehiggadtsága" ellenére is nyugtalanabb intellektus, semhogy ezek a felhőjátékok túlságosan elkábítanák. A címadó versben megfogalmazott félelem: a megszólalás kockázata és felelőssége ugyanis túlnő a közös nevezőre hozott múlt, jelen és jövő időn, a "tiszta, belső tengerszinten", s a puszta jelenlét ellenében egyre követelőzőbben Tép fel az értelmet kereső élet, hisz "nincs fundamentumod!" kiált fel Make up, konkrétan című versében. A mivé levés, hova érkezés önmarcangoló kérdéseire a belső tartalom és részben a külső valóság feltérképezésével igyekszik megadni a választ. Az emlék, a környező tárgyak, a fényképek, a festmények, a "nyílttengeri időpont" versbe foglalt rejtett összefüggései a belső egyensúly szilánkjaiként kapják meg igazi dimenziójukat. "Emlékeid rendjében csak a jelen bizonytalan" – mondja Hűség az "éppen" helyzetéhez című versében. Emlék és valóság ellentétének kiélezése az idő megcsonkítása révén a szabad mozgás beszűküléséhez vezet: "Kockaélek között vagy, / nem játszótéren; / – nincs hétvégi ki-mit-tud- valamit / valami más helyett – / van viszont célnak a hétfő / -ez az élet és az idő tabuneve... " – állapítja meg a Szintézisben. Az egymás nyomaiba lépő napok bevehetetlen betonbunkeréről lesiklanak a szavak – ember és világ kölcsönös értékviszonyában a gondolat súlya csak valamiféle negatív mértékegységgel mérhető: "A gondolat köt, emel, csavar és meghal a szavakban, / együtt szédül a térrel, amelyből szökik" – mondja a Kida című versben. Az alkalmazkodásban darabokra tört élet millió üvegcserepén fényként szétszóródó idő áttekinthetetlen labirintusában a Kilovaglás egy őszi erődből tékozló fiúja előtt itt már összekuszálódnak a jelek, egyetlen szilárd pont a mindenségben a megállított mozgás, ahol... nincs törése az időnek..." (Los nuevos caminos). Ez az a talpalatnyi föld, amelyen az ellentmondás is feloldódhat, s az egész részei is maradéktalanul össze- illeszthetők: "És mégis szép a múlt, / a villámló pusztulás, / mert az emlékezetben: / névtelen és ismeretlen / újra meglátjuk magunkat / épen és akkor, együtt és egyben" (Pálmák és renováció). A Hanyatt verseivel Dobai az életnek és az emlékeknek azokat a csapdáit járja körbe, melyeknek bűvköréből nemigen, vagy csak nehezen szabadul az ember. Az elszakadás csak... egy másik élet: / a félelem túloldala... / csak egy másik cella egy másik bérházban... (Hűség az "éppen" helyzetéhez). Dobai azonban nagyon is tisztában van a világ, s önmaga dolgaival: "A nevünk, a lakóhelyünk, X esetünk / és jellemző esetünk X-szel / még nem életünk" – állapítja meg a Szintézisben. E vers tanúsága szerint tehát ezekre az esetekre mint ellenpont van szükség. Az emlékek csillogó magzatvizéből kiemelkedő élet ugyanis az idő mérlegén megméretett és könnyűnek találtatott. Dobai korábbi életének ismeretében ebben nincs is semmi meglepő. Élménykörének "természeti" vonatkozásai a mindennapok élményével cserélődtek fel – a világból objektív okokból már kevesebbet markolhat, s inkább csak belülről éli meg. Innen emeli versbe a formailag is lecsiszolt, személyiségének jegyeivel ellátott élményeket. A világ jelenségeinek közvetlen élménye bensőleg megélt áttételes lét-élményként jelenik meg, a Kilovaglás egy őszi erődből forradalmi idealizmusa pedig elégikus rezignációként. A versekből alapjában véve eltűntek az általánosra utaló jegyek, s helyüket a szubjektív egzisztencia létét kifejező belső élmények vették át. Ennek ellenére azonban versei folyamatos beszédként lesznek az eredeti lírai szituáció tanúságtevői.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.