Az erotizmus

Részlet a bevezetésből

1979. augusztus 15.

Túl a bizonytalan lehetőségeken, amelyek a szeretett lény birtoklásához hozzá-segítő szerencsés véletlenektől függnek, az emberiségben a legrégibb időktől fogva élt a törekvés arra, hogy e véletlenektől függetlenül is eljusson a szabad-ságát jelentő folytonossághoz. A probléma a halállal szemben merült fel, amely a nem folytonos lényt a létezés folytonosságába taszítja látszólag. Ez a látásmód a gondolkodás számára nem válik azonnal nyilvánvalóvá, ugyanakkor a halál, a nem folytonos lény megsemmisülése, mégsem érinti a létezés folytonosságát, mivel az rajtunk kívül van. Nem tévesztem szem elől, hogy a halhatatlanság-vágy hajtóereje a nem-folytonosságban való továbbélésnek – a személyes lény to-vábbélésének – a keresése, ezzel a kérdéssel azonban nem kívánok foglalkozni. Viszont hangsúlyozni szeretném, hogy mivel a folytonosság a létezők létalapja, a halál nem érinti, a lét folytonossága független tőle, sőt: a halál teszi nyilvánvalóvá.Én magam ebben a felfogásban látom a vallási áldozat értelmezésének alapját, s az imént már megjegyeztem, hogy az erotikus aktus a vallási áldozat-hoz hasonlítható. Az erotikus aktus, amikor feloldja a benne résztvevőket, feltárja folytonosságukat, amely olyan, akár a vizek sodra. Az áldozati aktusban az áldo-zatot nemcsak lemeztelenítik, meg is ölik (vagy, ha az áldozat tárgya nem élőlény, valamiképpen megsemmisítik). Az áldozat meghal, s a jelenlevők része-sülnek abból, amit ez a halál feltár előttük, s amit a vallástörténészek nyomán szenfnek nevezhetünk. A szent nem más, mint a létfolytonosság feltárulása azok előtt, akik figyelmüket a rítus alatt egy nem folytonos lény halálára irányítják. Az erőszakos halál törést okoz a létező nem folytonos létében: ami megmaradás, amit a beálló csöndben a szorongó lelkek megélnek, nem más, mint a létezés folytonossága, amelynek az áldozatot feláldozták. Egyedül a vallásnak súlyt és kollektív jelleget kölcsönző körülmények között végrehajtott látványos gyilkosság tárhatja fel azt, ami egyébként elkerüli a figyelmünket. És el se tudnánk képzelni, mi bukkan fel a résztvevők lelke legmélyén, ha nem hagyatkozhatnánk a magunk személyes, akár gyerekkori vallásos élményeire. Minden jel arra mutat, hogy az ősi áldozatokban a szent lényegében megegyezik azzal, ami a jelenlegi vallások-ban az isteni.

Az imént azt ígértem, hogy a szent erotikáról fogok beszélni. Érthetőbb lett volna, ha eleve isteni erotikát említek. Az istenszeretet otthonosabb, kevésbé zavarba ejtő fogalom, mint egy szent dolog szeretete. Mégsem tettem így, mert – ismét-lem – az az erotika, melynek tárgya túl van a közvetlen valóságon, nem vezethe-tő vissza az isten-szeretetre. Szívesebben vagyok homályos, mint pontatlan.

Az isteni alapjában véve azonos a szenttel, eltekintve Isten személyének vi-szonylagos nem-folytonosságától. Az Isten összetett lény, akiben az érzelmek szintjén alapvetően megvan az általam leírt létfolytonosság. Ugyanakkor a bibliai teológiában és a racionális teológiában Isten ábrázolása egyaránt egy személyes lényhez kötődik, a létezők összességétől elkülönült teremtőhöz. A létezés folyto-nosságáról csupán annyit mondok, hogy – véleményem szerint –nem megis-merhető, de véletlenszerű, részben mindig vitatható formák közvetítésével van róla tapasztalatunk. Szerintem csakis a – máskülönben bőséges – negatív ta-pasztalat figyelemre méltó. Soha nem téveszthetjük szem elől, hogy a pozitív teológia mellett ott van a misztikus élményre épülő negatív teológia.

A misztikus élmény, jóllehet világosan elkülönül az egyetemes élményt jelentő vallási áldozattól, azzal együtt adott. A tárgyi tapasztalatokhoz (és a tárgyi ta-pasztalatok által bennünk kifejlesztett ismeretekhez) kötődő gondolkodás világá-ban meghonosít egy olyan mozzanatot, amelynek az intellektuális gondolkodás építményeiben legfeljebb negatív – határkijelölő – helye van. A misztikus élmény ugyanis tárgy-távollétet tár fel. A tárgy azonosul a nem-folytonossággal, és a misztikus élmény, aszerint, amennyi erőnk van törést okozni nem-folytonossá-gunkban, a folytonosság érzését ülteti el bennünk. És ezt nem a testi vagy a lelki erotika eszközeivel teszi. Pontosabban, nincs szüksége azokra az eszközökre, amelyek nem az akarattól függenek. A valóságoshoz kötődő erotikus élmény az esetlegesre való várakozás, várakozás egy bizonyos lényre és a kedvező kö-rülményekre. A misztikus élménnyel adott szent erotika csupán annyit akar, hogy a személyt semmi meg ne zavarja.

Indiában (bár nincs rá szabály) az általam említett különféle formák sorát [testi, lelki és szent erotika] alapvetően minden további nélkül elfogadják. A misztikus élmény a halál közelségében, az érett korban jön el: abban a pillanatban, amely-ből már hiányoznak a valóságos élményhez szükséges kedvező körülmények. A pozitív vallások bizonyos aspektusaihoz fűződő misztikus élmény olykor ellene szegül az élet mindhalálig való igenlésének, amiben én általában az erotika mélyebb értelmét látom.

Ez a szembeszegülés azonban nem szükségszerű. Az élet mindhalálig való igenlése kihívás, amely a lelki és a testi erotikában egyaránt a halálnak szól. Az élet a léthez való közeledés. Az élet halálos, de a létfolytonosság nem. A halálfelfogáson a folytonossághoz való közeledés, a folytonosságmámor uralko-dik. Először is, a közvetlen erotikus nyugtalanság olyan érzést kelt bennünk, amely mindenen túlnő, s általa feledésbe merülnek a nem folytonos lény helyzetének szomorú perspektívái. Később, magunk mögött hagyva az ifjúi életre nyitott mámort, megvan bennünk az erő, hogy szembenézzünk a halállal, hogy meghalljuk benne a felfoghatatlan, megismerhetetlen folytonosság nyitányát, amely az erotika titka, és amelynek titkát egyedül az erotika hordozza magában.

Horváth Judit fordítása