EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996405. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

KUKA

Balogh Tamás

Az életmű újabb töredékei

Karinthy Frigyes A feleségem beszéli ciklusának ismeretlen darabjai

2005. december 1.

Hogy Karinthy milyen termékeny író volt, ma még csak sejthetjük. Az életmű átláthatatlan sokoldalúsága és hatalmas mérete mind a mai napig elrettenti a szerkesztőket és a kiadókat, hogy módszeres filológiai kutatásokra alapozva egy teljes életműsorozatot hozzanak létre.1 Az életmű egyfolytában bővül, főképp folyóiratban megjelent, de kötetbe fel nem vett írásokat (újra) közreadó kötetekkel, így húsz-harminc évenként egy-egy új életműsorozat kiadása válik szükségessé. 1928-29-ben tíz kötetben jelentek meg az Atheneaumnál Karinthy Frigyes munkái, 1956-1964 között a Magvető gondozásában Karinthy műveinek - sorozatcím nélküli, nagyobbrészt az Abody Béla és Szalay Károly közreműködésével készült - gyűjteményes kiadása, 1975-1981 között a Karinthy Frigyes összegyűjtött munkái Ungvári Tamás szerkesztésében. Az utolsó - jelenleg is folyó - életműsorozat 2000-ben indult az Akkord Kiadónál, s a Szalay Károly szerkesztette sorozat immár a 22. köteténél jár. A nagy kötetszám azonban csalóka: az egymást rendszertelenül követő kötetek nagyrészt csak az eddig ismert műveket adják új elrendezésben és új köntösben. (Valódi és jelentős bővülés csak a sorozat Fráter Zoltán szerkesztette Esszék, kritikák két kötetében érhető tetten.)

Mindegyik életműsorozatban közös, hogy a Karinthy-életmű legnagyobb részéből, a publicisztikából mindig csak merítve mutatott képet, egy-egy korszak metszetét vagy tematikus válogatást adva. Az egészet eddig soha - túl sok munka lenne/lett volna a sok folyóméternyi hírlapi anyag átlapozása. Ezt megspórolva pedig csak az eddig ismert munkákat lehet máshogy csoportosítva, másképp kötetbe rendezve kiadni.

Ezt a hiányosságot kihasználva, a kilencvenes évek elején "új Karinthy-reneszánszt" kiáltva, a különböző válogatások és hasonmás kiadások mellett sorjában jelentek meg olyan kötetek, melyek Karinthy Frigyes kötetben még meg nem jelent munkáit adják közre. 1992-ben négy (!) ilyen kötet látott napvilágot, 1993-ban és 1994-ben pedig további egy-egy.2 Ezeket követte - három év kihagyással - 1997-ben A feleségem beszéli, mely Karinthy egy ötvennégy részből álló kismonológ-sorozatát gyűjtötte egybe.

Karinthy 1917 februárjától 1919 márciusáig az akkor Hatvany Lajos tulajdonában levő Pesti Napló belső szerkesztőségi tagja volt; névvel vagy jelzéssel (pl. -inti, K. F. vagy K.) ellátott cikkek mellett rengeteg névtelen cikket kellett írnia - merthogy ebből élt. A feleségem beszéli sorozat 1917. június 1-jétől 1918. szeptember 29-ig jelent meg a lap hasábjain, eldugva, a hírek között, K. szignóval vagy anélkül - ezért is kerülhette el 1997-ig az irodalomtörténészek figyelmét. Karinthy ugyanekkor a szintén Hatvany tulajdonában álló Esztendő című lap szerkesztője is volt, itt - többek között - a Capillária című regényét adta közre, folytatásokban.3 Mindkét hosszabb lélegzetű és régebb óta folyó sorozat hirtelen, előjelek nélkül szakadt félbe: Karinthy Frigyes első felesége, Judik Etel 1918. október 17-én esett áldozatul az Európára hirtelenül rátört spanyolnáthajárványnak. Nyilvánvaló volt, hogy az író sem a humoros hangú női monológsorozatot, sem az ironikus, a nők országában játszódó regényét nem folytathatta.

Karinthy a Capilláriát csak évekkel később, 1921-ben fejezte be - A feleségem beszéli ciklust soha, s a sorozat az 1997-es kötetkiadás ellenére mind a mai napig csak töredékben, torzóban ismert.

A kötet összeállítója, Urbán László A feleségem beszéli darabjairól az előszóban szűkszavúan csak annyit árul el, hogy 1917-ben, a "komor és zaklatott időszakban páratlanul szellemes szatírasorozat indul a Pesti Naplóban", majd az elbeszélő női hangot ismertetve megpróbálja azt Karinthy feleségével, Judik Etellel azonosítani. A szösszenetnyi kis írásokról, a fikciósított, narrációs glosszasorozatról magáról nem mond semmit, s ez a hallgatás zavarokat is kelthet. Ugyanis ha valaki kézbe veszi a Pesti Napló kérdéses időszakának bekötött évfolyamait, azonnal látja, hogy a kötetben szövegrészként feltüntetett dátumok valójában nem a szöveg részei, hanem a megjelenés adatai, s erre nemcsak utalni kellett volna, de másképp is kellett volna jelölni. Ha valaki kézbe veszi a kérdéses lapszámokat, hibákat vesz észre: egy helyütt rossz datálást (május 28. helyett - nyilvánvaló félreolvasásként - május 23-át), számos helyütt pedig szövegromlást, félreszedést, átírást. Mindre megfelelő textológiai magyarázatot lehet adni, de egyszerűen megfogalmazva a figyelmetlenség és az ellenőrzés hiánya mutatkozik meg bennük. Egy helyütt azonban nemcsak erről van szó: az 1918. február 5-én megjelent részletnek a vége hiányzik - azonban a kötetben ez nem látszik. A szerkesztő ugyanis helyesre (egésznek tűnőre) javította (rontotta) a szöveget. Könnyű erre is magyarázatot találni: a kötetben közölt kismonológ a Pesti Napló 1918. február 5-i számának 6. oldalán jelent meg - azonban a Pesti Naplóban az írás nem ér véget a lap alján, s átnyúlik a következő oldalra. Ezt a kötetet szerkesztő nyilván nem vette észre (hiszen akkor nem hiányozna a befejező rész), a hibát azonban érzékelte s "javította", mert a kötetben mégsem hat csonkának a szöveg: új véget kanyarítottak neki, szó szerint: a Pesti Naplóban a 6. oldalon vesszővel ér véget a szöveg (s folytatódik a túloldalon), a kötetben a vessző (és a folytatás) helyett egy kérdőjel odakanyarított íve zárja a szövegrészt, az eredetitől teljesen eltérő jelentést adva nemcsak a (fél)mondatnak, de az egész monológnak is. (Az érhetőség kedvéért az egészet közöljük.)

Ezek után az már nem meglepő, hogy ha valaki kézbe veszi a Pesti Napló kérdéses időszakának bekötött évfolyamait, a kötetben nem szereplő darabokra is talál.

Karinthy Frigyes

A feleségem beszéli

[1917. júl. 8. 14.]

Hogy még mindig nem vettem meg a Pistikének azt a szandált, édes lelkem, hát kérlek, először bementem az "Er-Gó" cipőcsarnokba, ott kértem egy harminckettest, mivel a Pistikének harminckettes kell, de azt mondták, ez a szám egyáltalában nincsen, 20-astól 39-esig nincs gyerekcipő, belátható időn belül nem is lesz - kérdésemre, hogy miért nem, azt felelték, hogy azért, mivel ezt kéri mindenki, tehát ebből nem is lehet - ellenben ha parancsolok, van nagyszerű gyerekcipő 48-tól 156-os számig, ilyen gyerekcipőt ugyanis nagyon ritkán kérnek, tehát ebből van. Kérdésemre, hogy az a tízezer pár cipő, amit a polcon látok, milyen, megmutatták, hogy azok olyan ötszögletes cipők, belülről szögekkel, és miután fejalakjuk van, tehát felhúzni nem lehet őket, ennek következtében nem igen veszik és így óriási raktár van belőlük, most is rendeltek ötvenezer darabot. Ugyanezt mondták a "Bal-Ga" cipőpalotában és a "Mar-Ha" cipőkéjkertben, ahol a terem közepén szökőkút is van, fontaine lumineuse, azonkívül cigányzene, büfé és könyvtár, forgatható padló és két emelet kristálylépcső, minden vendégnek külön csillár, mosdó és hajfesték - ellenben abban a számban, kérem, amibe kérni tetszik, nincs cipő - hát honnan tudja, kérem, hogy milyen számot kérek? mondom csodálkozva, onnan, aszongya, hogy mindenki azt kéri, 16-os számtól 47-esig - nem értem, pedig 129-től 467-es számig óriási raktárunk van cipőből.

[1917. dec. 22. 11.]

- Én igazán nagyon szeretem a Pistikét, hiába, aranyos egy gyerek, de azért kezdem már unni ezeket a vendégeket, akik dicsérik nekem, mintha összebeszéltek volna, egészen egyformán, mindegyik azzal kezdi, hogy már sok gyönyörű gyereket láttak, de egy ilyen egy csodálatos szépséget, amilyen az a Pistike, még nem, mert ez olyan, mintha festve volna, ez a gyerek (megjegyzem, a képére meg, ami tényleg festve van, azt mondják, hogy olyan, mintha élne), aztán mindegyik odavan, mikor mondom, hogy még csak kétéves, hogy hogy lehet az, hiszen olyan fejlett, mint egy ötéves gyerek, ami mégis csak túlzás. De eddig még rendbe volna a dolog, amíg nem kezdik a "kihez hasonlít" kérdést feszegetni: attól aztán el lehet szédülni, amit ezzel kapcsolatban beszélnek. Az egyik azt állítja, hogy egészen az apja, a másik esküszik, hogy egészen az anyja - ezen összevesznek, részletekre térnek, vitatkoznak, kijelentik becsületszavukra, hogy a szeme, az egészen az apja, de az orrába már van valami az anyjából, ellenben az álla, az mintha egy kicsit az apjáé volna, profilból nézve, elölről inkább az anyjáé. Tegnap két vendégem csaknem összepofozkodott ezen: a végén már ilyeneket hallottam csak a társalgásból, hogy nagyon téved, zufellig, mert a szeme, az egyszerűen ki van vágva az apjának az orrából, ellenben a füle az tényleg az anyjának a szájához hasonlít. Tekintettel, hogy a gyereket éppen a fürdőből szedtem ki meztelenül, mikor a vendégek jöttek, gyorsan kiragadtam a karmaik közül, nehogy a végén olyan részletekre találj[a]nak rátérni, amelyekben kapcsolatban legalább is kínos lett volna a reménytelen, sőt mondhatnám, tárgytalan vita, hogy az illető részlet az apjához hasonlít-e, vagy az anyjához.

[1918. jan. 1. 10.]

Na, csakhogy itt vagy! Mi? Hogy mért állok itt az előszobába kalapba és kabátba, hogy hová sietek? Te talán nem tudod, hogy ma Szilveszter-este van? Hát ha tudod, akkor meg mit csudálkozol? Vagy talán úgy gondoltad a dolgot, hogy mezítláb és hajadonfőtt megyek át Budára, daróccsuhát húzva a nyakamra, mint Gergely pápa, mikor Kanosszát meglátogatta? Ugyan, hadd el, bánom is én, hát Kanossza látogatta meg Gergely pápát, mit zavarod össze a dolgokat, nem arról van most szó - én itt arról beszélek neki, hogy Szilveszter-este van, ő meg Gergely pápával jön nekem!! mit csinálsz? leveted a kabátod? hát mit gondolsz, meddig várnak ott még ránk? Hogy hol?! ez hallatlan, te igazán őrült vagy, csak nem akarod elhitetni velem, hogy elfelejtetted, hogy a Gézáékhoz ígérkeztünk ma estére? Miii? Kicsodaaa?!!… Kicsodáék?!… Sándorék? Te meghívtad a Sándorékat hozzánk? mára? ma estére?!… mikor, te szerencsétlen? Két hete? Jézus Mária!! Hiszen már múlt héten mondtam neked, hogy a Gézáékhoz ígérkeztem: ugyan ne őrjíts meg, dehogynem szóltam, hiszen mondtad, hogy jó, jó, éppen azt a cikket írtad, mikor szóltam… Hát most aztán mi lesz, hiszen nincs egy falat kenyér a házban, még víz sincs… jézusmária, rohanj le gyorsan a házmesterhez, telefonálj Sándoréknak - én majd Gézáéknak telefonálok… ne kérdezz már annyit, telefonálj gyorsan, mert leugrom az ablakból… rohanj…

…na?!… Telefonáltál?!… Hálaistennek, én is! Hát mit mondtak? Rendbe van? Miii? Hogy nem jönnek?! Te szerencsétlen, hát mit mondtál nekik? Hiszen én azt telefonáltam Gézáéknak, hogy mi nem mehetünk oda, mert vendégeink jöttek… hogy jöjjenek el… gyorsan, rohanj, telefonáld vissza a dolgot… mit beszélsz? hogy Sándorék már el is mentek? hová? a Gézáékhoz? De hiszen a Gézáék ide jönnek… már el is indultak… na jól nézünk ki! ezt jól megcsináltad! most mit tegyünk? Vedd a kalapodat, mert ilyen blamázs még nem volt a világon, ami itt lesz… ezt is neked köszönhetem! Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy gyorsan elrohanunk Sándorékhoz, hogy mire ők Gézáékhoz érnek, Gézáék itt legyenek nálunk… vagy hogy van ez a dolog? Megbolondulok - menjünk gyorsan egy kávéházba!

[1918. febr. 5. 6-7.]

- Mondd, fiacskám, de egészen őszintén - rólam beszélt Vázsonyi a demokratapártban? Én vagyok az a hölgy, akinek a magyar bolsevikiek be akarnak mutatni egy kis forradalmat, mivel olyant még nem láttam és mivel petyhüdt és perverz idegeimnek már csak egy kis forradalom volna izgató? Én vagyok az, akinek a teájához egy kis vért akarnak szervírozni ezek a vérengző békeuszítók? Mert ha én vagyok, akkor nagyon kérnélek, mondd meg annak a Vázsonyinak, hogy ami engem illet, én inkább egy kis teát szeretnék már kapni a vérhez, mivel vért az éppen eleget kaptam már, annyit, hogy Marquis de Sade, akit szintén felemlít Vázsonyi, is megsokallná - ellenben teát, azt nem lehet kapni a sok piszok uzsora és árdrágítás és lánckereskedelem és egyéb dolgai miatt a nagy időknek, amikről Vázsonyi azt mondta, hogy nemcsak nagyok, hanem veszedelmesek is - apropó, ezt nem Vázsonyi találta ám ki, hiába dicsekszik, hogy ezek az idők nemcsak nagyok, hanem veszedelmesek is, a Jóska ugyanezt mondta a múltkor, mikor a Csernovitznál kapott sebe megint gennyedni kezdett nekie, szegénynek. Azért mondom: engem ne féltsen Vázsonyi, nekem ugyan nem kell se vér, se forradalom, ellenben tea, az komolyan kell, el is várom tőle, hogy küldjön, legalább ígérje meg, hogy küld, hiszen neki biztosan van - mármint ígérete, hiszen - saját bevallása szerint - a magyar nemzet még soha olyan nagy ígéretet nem kapott, mint most, amekkorát ez a kormány hozott. Te, mondd csak, hol lehet ezt az ígéretet megnézni? Tényleg olyan nagy, mint ahogy beszélik? Kinél van jelenleg? Vázsonyi tartja a lakásán? Azt mondják, szép* nagy darab ígéret és egészen friss, még föl sincs vágva és finom szaga van. Ha ezek a Vázsonyiék olyan nagy demokraták és úgy szeretik a polgárságot, miért tartják meg maguknak, szét kellene osztani, hogy mindenkinek jusson belőle egy kis darab, meg lehetne csinálni, városi kezelésben, jegyrendszer mellett - úgyis kezd már kifogyni az ígéret-készletem, és ha az is elfogy, mit eszünk tavasszal?

[1918. márc. 3. 7.]

Mi ez, mondd, mit jelent ez a titok, micsoda megfoghatatlan istenség rejtőzik emögött, miféle szent szimbólum, jelkép, három és mégis egy? Kétségbeesett tömegek állnak és várnak a villamosmegálló komor táblája alatt: jönnek a dagadt kocsik, összepréselt hullák ezreivel, talán nem is villamosság hajtja őket, hanem az egymás beleiben taposók ordításának hanghullámai. Fölszállásról szó se lehet, hacsak nem kapaszkodsz bele a lábába annak az úrnak, aki nem is akart felszállani, csak a peronról lógó emberfürt sodorta magával, a járdáról. Egyszerre jön egy villamos: három kocsi, egymásba kapaszkodva, karcsún és kecsesen, mint egy kígyó, fényesen kivilágítva - üresen. Megáll egy könnyed, nesztelen mozdulattal, körülnéz, szinte mosolyog: azt hiszed, álomkép, játszik veled. Odarohansz: a lépcsőn vigyorogva áll, tiltó mozdulattal a kalauzné, és azt mondja: nem lehet felszállani, szertárkocsi. Vagy azt mondja: pályavizsgáló szakasz. Vagy: remisekülönítmény. Vagy: gépellenőrző. Vagy: pályatestilletmény. De mondhatná azt is: paralipoména, vagy azt, tranzortanzíció, vagy azt, karzamadiner, vagy azt, neurotika traumatika - a mi közönségünk akkor is tisztelettel visszahúzódna és értelmesen azt mondaná, ja, traumatika, az más, azt nem tudtuk, akkor persze nem lehet felszállani, pechünk van. És a gépellenőrző, szertárvizsgáló, pályatestszakasz, úgy is mint kéjgáz és mint világrejtvény, kísértetiesen száguld tovább az éjben, keresztülszáguldozza a vonalakat, megújra visszatér, szűzen és érintetlenül, mint a hableány, mely felségesen lebeg a tengerfenék piszkos moszatjai és algái fölött. Mi a célja? Hová visz útja, hol állt meg? Piros szeme valahová a végtelenbe néz: oda tart, ott várja őt, a leírhatatlan és kimondhatatlan végtelenben, vőlegénye és szerelmese: a pesti butaság és közöny és mafla beletörődés.

[1918. ápr. 26. 7.]

- Ez egy jelentéktelen kis dolog, mondod te, ilyesmire nem lehet pazarolni a drága nyomdafestéket, efféle apró hibákon nem lehet fönnakadni, olyankor, mikor nehéz és nagyjelentőségű társadalmi és közéleti kérdések várják elintézésüket. Én pedig azt mondom neked, hogy a bolhacsípés is kicsi és jelentéktelen dolog, de ha valaki két évig és három évig és húsz évig eltűri, hogy egy és ugyanazon helyen csípje őt valami, és nem nyúl oda, azzal a megokolással, hogy neki fontosabb dolgai vannak - hát, kérlek szépen, ez az ember éppen olyan okos ember, mint az, ki a pesti házak házszámát kitalálta - ezt az ízléses domborművet, mely klasszikus szabályok szerint emelkedik ki a hasonlószínű alapból. Hallottam, hogy a káméákban csak az a valódi, ahol a kiemelkedő rész ugyanolyan anyagú és színű, mint az alap - és ha a házszám káméa volna és brossnak kellene hordani, akkor nagyszerűen megfelelne a céljának; - mivel azonban nem káméa, hanem házszám, tehát egészen rossz, mert mihelyt besötétedik, nem lehet látni a számot, az ember keres valakit, kitöri a nyakát, nem lát semmit, gyufát gyújt, a gyufát eloltja a szél, az ember káromkodik és végre kínjában végig becsönget minden házba, ad 70-78 hatost, aszerint, amilyen hosszú az utca, hogy végre megtudja, hogy az illető szám nem is ebben az utcában van; - mindezt azért, mert a házszámok elkészítését káméakészítőkre és szobrászokra bízzák, ahelyett, hogy egy első elemistára bíznák, aki tudja, hogy ha egy számnak az a célja, hogy el lehessen olvasni, akkor azt nagy, fekete betűkkel fehér alapra kell írni. Csak ezt akartam mondani.

[1918. júl. 18. 11.]

Hát kérlek szépen, nem bánom, ha már nem bírod ki a családoddal egy hétig egyfolytában a nyaralást és már a nyelved kezd kilógni amiatt az istenverte Pest miatt, amiért már nem láttad egy hete (mert ez a bajod, nincs neked semmiféle halaszthatatlan dolgod, ha csak az nem, amit én gondolok) - hát kérlek szépen, nem bánom, utazz le a féltizes gyorssal - azzal félkettőkor ott vagy - de vigyázz, negyed négykor légy kint megint az állomáson, mert megint úgy jársz, mint múltkor! Úgyis elég borzasztó, hogy most este tízig ne lássalak.

Na isten áldjon meg, te csúnya ember, aki nem tud a feleségével maradni - ugyan mi az a halaszthatatlan fontos dolgod neked Pesten? szép kis ember vagy! hát jó, siess, mert lekésel - aztán ki ne ejtsd a zsebedből azt a kis cédulát, amire felírtam, hogy miket intézz el, ha már bemész - hallgass ide, biztonság kedvéért elmondom szóval is: felmész Budán mindjárt a kalaposomhoz, hogy küldje már azt a fehér crépe Georgette kalapot - elszaladsz az Abonyi utcába a lakásra, elkéred a házmestertől az élelmiszerjegyeket, beváltod a hadikávét, itt a spejzkulcs, összepakolsz tizenöt-tizennyolc kiló lisztet: a Terka nénihez el ne felejts egy pillanatra felszaladni, tudod, hol lakik, te szórakozott őrült, Rákosszentmihályon, a villamosmegálló mellett - a biztosítást kifizesd, az isten szerelmére, képes vagy elfelejteni, ha nem mondom - na és a szövetkezet! az utalvánnyal elszaladsz az igazgatósághoz, ott kapsz kivárási engedélyt a lisztbizottsághoz, azzal lemész az ellenőrző osztályba, ott kiválasztod és megvárod, míg elkészítik, várj, na, púdert, szappant, odolt, egy kis sajtot, azt itt nem lehet kapni, két félméteres képkeretet, három pár korcsolyát, nem lehet tudni, ez a Balaton olyan megbízhatatlan - ja igen, nézd meg azt az írógépet, amit a Manci mondott, a Soroksári úton, hátha két év múlva meg lehetne venni - no pá, pá, te rossz ember - hallod-e, miért olyan sürgős neked tulajdonképpen az a Pestre való utazás? ejnye, de gyanús vagy te nekem!! most jut eszembe! mit fogsz te ott nekem csinálni Pesten?

[1918. szept. 1. 12.]

Te, én rájöttem, mit kell csinálni, ha a központ mással kapcsol össze és mást kapcsol belém és az a más nem akarja letenni a kagylót. Eddig mindig veszekedtem az idegen hanggal, könyörögtem neki, hogy tegye le, össze vagyok kötve, várjon egy kicsit, tévedés, bocsánat, beszélek, hibás szám, nem az vagyok. Így azonban órákig el lehet diskurálni, eredménytelenül, mert ő nem teszi le, tegyem le én. Hát ma délután kipróbáltam egy új módszert: mindenkire, akit hibásan belémkapcsoltak, ráhagytam, hogy én vagyok, akit keres, és elintéztem az ügyét. "Temetésrendező iroda?" - kérdezte az ismeretlen izgatottan, és én azt válaszoltam, igenis, temetésrendező iroda. És felvettem a rendelést és megígértem, hogy pontosan szállítani fogjuk. És megígértem egy ismeretlennek, aki valami szövetügyben alkudott velem, mint a Fuksz úr a feleségével, hogy féláron is odaadom azt a szövetet - mint egy titkos lóverseny-fogadóiroda tisztviselőnője, hosszas faggatásra végre bemondtam, hogy csak Pukkadj meg nyerheti meg a versenyt: mire ő boldogan hálálkodott és elrohant, hogy minden pénzét ráteszi. Egy savanyú hangot, mely siránkozva érdeklődött, hogy a König úr mikor adja meg az ő hatezer koronáját, boldog és érces baritonra változtattam azzal a híradással, hogy csak jöjjön azonnal ide, abban a kellemes helyzetben van König úr, hogy azonnal megadhatja. Az illető értesített, hogy azonnal jön és letette a kagylót. Egy hangnak, mely reszkető és szerelmes suttogással tulajdonosát "Muci" névvel jelölte meg s aziránt érdeklődött, hogy feljöhet-e ma s hogy a férjem elment-e már s hogy szeretem-e még, azt válaszoltam, hogy éppen most határoztam el, hogy nem akarom többet látni, ne jöjjön fel, utálom, ne is köszönjön többet, levelet se írjon, már mást szeretek, egyéb mondanivalóm nincs. - És így értem el, hogy végre én is megkaptam a számot, amelyikre szükségem volt és mellesleg Budapestnek egy nyugodt és kellemes délutánt szereztem, egy csomó elégedett és boldog ember fekszik le ma este azzal a tudattal, hogy sürgős dolgát telefonon keresztül várakozáson felül jól és ügyesen intézte el.

[1918. szept. 6. 7.]

Milyen hosszúak és körülményesek ezek az új plakátok és új rendeletek, amikből az ember, ha megérti őket egy álmatlan éjszaka fejtörése után, megtudja, hogy hogyan és mikor és milyen utánjárás alapján nem lehet megkapni, amire szükségünk van. Mindig az unokaöcsém, szegény Kázmér jut eszembe, aki egy egész rendes ember volt, úgy beszélt, mint afféle pesti gyerek, tömören és röviden fejezte ki magát, "köszönöm" helyett azt mondta, "kösz" és ahelyett, hogy "viszontlátásra", azt mondta, "viszlát". Hát aztán, mikor idegsokkot kapott és egy évig csak a legnagyobb kínnal és dadogva tudott beszélni (hallom, már jobban van), rémülten figyeltem meg rajta, hogy nemcsak hogy abbahagyta ezeket a rövidítéseket, de a különben önmagában rövid és egyszerű szólásformákat is a legkörülményesebb körülírásokkal cserélte fel. Ha cigarettával kínáltam, "kösz" helyett, amit még dadogva és elég könnyel ki lehet mondani, így udvariaskodott, "na… na… gyon szé… szé… pen kö… szönöm ne… neked a ci… c… cigarettát", és ha azt kérdeztem tőle, hogy hogy van, azt mondta, "há… há… háladatossá… sággal kö… köszönöm szí… szíves ér… érdeklődé… desedet…." és "viszlát" helyett azt mondta, "a le… le… legközelebbi ta… ta… találkozásig", és általában mindig a leghosszabb összetett szavakat használta, olyanokat, amilyenek ezelőtt eszébe se jutottak. Ezekkel a rendeletekkel is így van, mióta a közélelmezés és közellátás idegsokkot kapott és csak dadogva tudja tudtunkra adni, hogy nincs módjában segíteni rajtunk.

1 Bővebben lásd: Balogh Tamás: Egy életmű és töredékei (A Karinthy-filológia múltja és lehetséges jövője) Forrás, 2005. jan. 51―62.

2 1992: Kísértetek és szellemek (szerk.: Urbán V. László), Az elátkozott munkáskisasszony (Szerk.: Urbán V. László), Felvesznek a csecsemőklinikára (szerk.: Urbán László), A kutya szimulál (szerk.: Végvári Judit); 1993: Ekmekstek (szerk.: Urbán László); 1994: Az utolsó palackposta (szerk.: Ungvári Tamás).

3 Erről bővebben szóltam "Csak férfi és nő van" (Karinthy Frigyes: Capillária) című dolgozatomban (Tiszatáj: 2000. április, melléklet).

* A kötetben itt kérdőjel szerepel, lezárva a mondatot és a szöveget.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.