Már
kapható
Tanácstalan köztársaság
című
számunk!
2019.
Bruno Bettelheim
Az állat képében megjelenő kérő
1979. augusztus 15.
Az ember léte akkor válik teljessé, minden lehetőségét kibontakoztatóvá, ha azon fölül, hogy megvalósította önmagát, képes önmagát nyújtani egy másik emberrel való kapcsolatában is. Ennek eléréséhez személyiségének legmélyebb rétegeit kell mozgósítania.
Az állat képében megjelenő kérőről szóló mesékben az anya szere-pe látszólag háttérbe szorul – az anya annak a gonosz tündérnek az alakjában ölt testet, aki a gyermek előtt állatiasnak tüntette fel a nemiséget. Majd minden szülő többé-kevésbé tabukat állít gyermeke elé, a nemiségre vonatkozó tilalmak tehát oly egyetemes és bizonyos fokig elkerülhetetlen elemei a nevelésnek, hogy semmi sem indokolja annak a személynek a megbűnhődését, amelyik állatias vonásokkal ruházta fel a nemiséget. Ezért van az, hogy a kérőt állattá változtató gonosz tündér sohasem bűnhő-dik meg a mese végén.
A hős a mesehősnő odaadó szerelme által nyeri vissza emberi alakját. Az átok csak akkor szűnik meg, ha a hősnő igazán meg-szereti őt: ha át tudja vinni rá apjához való korábbi, infantilis vonzódását. Dolgát megkönnyíti apja – mégoly nehéz szívvel adott – beleegyezése: A szépséges királykisasszony és a sár-kány címűben például az, életét féltve előbb visszatartja lányát, azután mégis enged a könyörgésnek és hozzáadja a sárkányhoz. Az érzelmeknek ez az áttevődése (átalakulása) úgy a legtelje-sebb, ha az apa iránti szublimált gyermeki vonzódásnak mintegy kései megvalósulása, s ugyanakkor egy korban hozzáillő partner-ral megvalósuló, érett szerelem beteljesülése is. (...)
A mesék tudatelőttes értelmünkhöz szólnak, s ezt úgy éljük át, hogy mintha valami fontosat akarnának közölni, nemünktől és a mesehős nemétől függetlenül. Mégis érdemes felfigyelni arra, hogy az ilyenfajta mesék (nyugat-)európai változatainak zömé-ben a férfi ölt állati alakot, s az átok alól egy nő szerelme szabadítja. Hogy milyen állatként jelenik meg a kérő, az vidéken-ként változó. Egy bantu változatban például egy krokodilus válto-zik vissza emberré, mégpedig olyképpen, hogyha egy szűz le-nyalja az ábrázatát.[1] Másutt disznót, oroszlánt, medvét, szama-rat, békát, kígyót stb. vált meg a szűz szerelme.[2] Azt kell feltéte-leznünk, hogy mindeme mesék megalkotói szerint a pár boldog egyesüléséhez szükséges, hogy a nő megszűnjék a nemiséget visszataszító és állatias dolognak tartani. (...)
a
békakirály
(...) A legkisebb királykisasszony aranylabdával játszadozik egy kút mellett. A labda beleesik a kútba, s a királylány nagyon elkeseredik. Megjelenik a béka és megkérdi tőle, mi bántja. Föl is hozza neki a labdát azzal a feltétellel, ha a királylány maga mellé fogadja, mellette ülhet, poharából ihat, tányérjából ehet és ágyá-ban alhat. A királylány mindent megígér, mert úgy gondolja, egy béka úgysem köthet barátságot az emberrel. El is kapja a labdá-ját a békától, de amikor az arra kéri, hogy most már vigye magával, elszalad, és egy idő múltán egészen megfeledkezik róla.
De másnap este vacsoraidőben a béka bebocsáttatását kéri a királyi udvarba. A királylány bacsapja az orra előtt az ajtót. Ijedel-mét látva a király faggatni kezdi. Miután megtudja tőle, mi történt, a király kiköti, hogy amit ígért, meg is kell tartania. így hát a ki-rálylány ajtót nyit a békának, de most meg azzal késedelmeske- dik, hogy föltegye az asztalra. A király parancsára azonban ígé-retét be kell váltania. A királylány újfent megpróbál kibújni adott szava alól, amikor a béka melléje akar feküdni, de a király ráripakodik: ne viszolyogjon attól, aki nem tagadta meg a segítséget tőle, mikor bajba jutott. A királykisasszony irtózatában odacsapja a falhoz az ágyába tolakodó békát - s az királyfivá változik. A meseváltozatok többségében ez akkor következik be, miután a béka három éjszakát töltött el vele. Egy régebbi változat még egyértelműbb: a királylánynak meg kell csókolnia az ágyába fo-gadott békát, s aztán három hétig alszanak együtt, mígnem a béka daliává változik.[3]
Ez a mese a gyermek lelki fejlődésének folyamatait rendkívüli módon összesűríti. A királykisasszony kezdetben szép kisleány, aki gondtalanul játszadozik labdájával. (Még a nap is – úgymond – elhalványult szépsége mellett.) Mindennek a labda az oka. A labda kétszeresen is a tökéletesség szimbóluma: alakjával és anyagával (a legértékesebb anyagból, aranyból van). A fejletlen narcisszisztikus pszichét jelképezi: minden lehetőség együtt van benne, de egyiket sem bontja ki. Ahogy a labda mély, sötét kútba esik, a naivitásnak vége, Pandóra szelencéje felnyittatott. A ki-rálykisasszony egyazon keserűséggel siratja gyermeki ártatlan-sága és a labda elvesztését. Csak a csúnya béka képes arra, hogy visszahozza tökéletességet – a labdát – a sötétségből, ahová a lélek szimbóluma aláhullott. Sötétebb odalát fedve fel az élet visszataszítóvá és bonyolulttá vált.
Mivel még az élvezet-elv irányítja tetteit, a leányka fűt-fát ígér, csak hogy kívánsága teljesüljön, nem gondolva következmé-nyekkel. A realitások követeléseit azonban nem lehet kijátszani. A lány ki akar bújni ígérete teljesítése aló, becsapja az ajtót a bé-ka előtt. Most azonban közbeavatkozik a fölöttes Én a király ké-pében: minél jobban elzárkózna a királylány a béka követelései elől, a király annál keményebben szorítja rá, hogy ígéretét mara-déktalanul beváltsa. A játékból a végsőkig komoly dolog lesz: a királykisasszonynak fel kell nőnie, minthogy kényszerűen vállal-nia kell a megfogadott kötelezettségeket.
Világosan kirajzolódnak az egy másik személlyel kiépülő meghitt-séghez vezető út lépcsőfokai. A leányka először egyedül játsza-dozik. A béka szóba elegyedik vele: megkérdi tőle mi bántja; együtt játszanak a visszaszerzett labdával. Aztán a béka fölke-resi, melléje ül, együtt étkeznek, szobájába kíséri, s végül ágyába tolakszik. Minél fokozottabb testi közelségbe kerülnek, a lányban annál erősebb az iszonyat és a félelem, különösen ha a béka megérinti. Az ébredő nemiség nem mentes az undortól vagy a félelemtől, mi több, a gyűlölettől sem. A félelem haragként, gyű-löletként tör ki a királylányból, amikor a békát odacsapja a falhoz. E tettével, mivel általa egész lényével megnyilatkozott és vállalta ennek kockázatát – ellentétben azzal, ahogy korábban igyekezett kibújni a felelősség alól, majd ahogy aztán egyszerűen alávetette magát apja akaratának – a királykisasszony túlhaladja önnön félelmét, és gyűlölete szeretetté változik.
Ez a mese mintegy azt közli, hogy az ember csak akkor tud szeretni, ha képessé vált arra, hogy érezzen; még a negatív érzelmek is többet érnek, mint a teljes közöny. A királylány figyel-me eleinte teljesen saját magára összpontosul: csak a labdája érdekli. Amikor kiötli, hogy nem fogja megtartani a békának tett ígéretét, semmit sem érez közben, meg se fordul a fejében, mit válthat ki ez a békából. A béka fokozatos testi és személyes közeledésével érzelmei egyre erősödnek – ő maga épp ezáltal válik mindinkább személyiséggé. Fejlődése folyamán sokáig alá-veti magát apja akaratának, de mind erősebben érez ő maga; s végül aztán önállóságát bizonyítja azzal, hogy az apai paranccsal ellentétben cselekszik. Ahogy a királylány azzá válik ezáltal, ami, ugyanez történik a békával is: királyfivá alakul.
Egy másik szintjén a mese azt közli, nem várhatjuk el, hogy első erotikus tapasztalataink kellemesek legyenek, mert félelemmel telve nem tudjuk egykönnyen átadni magunkat nekik. De ha az átmeneti viszolygás ellenére megengedjük a másik félnek a köze-ledést, egy pillanatban bekövetkezik a felismerés boldog döbbenete: a teljes meghittségben feltárulnak a nemiség igazi szépsé-gei. A békakirály egyik változatában a királylány „az együtt eltöl-tött éjszaka után arra ébredt, hogy mellette a legszebb dalia alszik”.[4] Így ebben a mesében az együtt eltöltött éjszaka hatá-sára (s nem nehéz elképzelnünk, hogyan telt el) gyökerestül megváltozik a vélemény arról, aki élettársává lett. Más mesék is, melyekben ez a folyamat egy naptól három hétig terjedő idősza-kot vesz igénybe, türelmet javasolnak: idő kell ahhoz, hogy a meghittségből szerelem szülessék.
Mint annyi másik, az állat képében megjelenő kérőről szóló mesé-ben, itt is az apa az, aki összeboronálja lányát a kérővel. Boldog egyesülésükre az ő kitartásának köszönhetően kerül sor. A szülői irányítás, mely a fölöttes Ént alakítja ki – meg kell tartanunk mégoly meggondolatlan ígéreteinket is – felelősségteljes tudat létrejöttét eredményezi. Ez nélkülözhetetlen a boldog személyes és nemi egyesüléshez, kellő érettség nékül az felelőtlen volna és nem lenne tartós.
De hát a békával mi van? Neki is be kellett hogy nőjön a feje lágya, mielőtt a királylányt elveheti. Ami a békával lejátszódik, azt mutatja, hogy az anyához kötődő szeretetteljes függő viszony előfeltétele a megemberesedésnek. Akárcsak bármely gyerek, a béka is egy teljes szimbiózist áhít. Ki ne kívánta volna gyerek-koréiban, hogy anyja ölében üljön, tányérjából egyen, poharából igyon, van-e aki nem bújt anyja mellé az ágyba, hogy vele alud-jon? Bizonyos idő eltelte után azonban a gyermeket meg kell fosztani az anyjával való szimbiózistól, mert az megakadályozná, hogy valaha is érett személyiséggé váljék. Bármennyire szeretne anyja ágyában maradni, anyjának ki kell őt „ebrudalnia” – s ez fájdalmas, de elkerülhetetlen tapasztalata az eljövendő függet-lenségnek. Csak amikor a szülő rákényszeríti a szimbiózis fela-dására, akkor kezd a gyermek azzá válni, ami, mint ahogy a béka is csak miután a nyoszolyából „kituszkolják”, szabadul meg az alávetettség egy éretlen létformájától.
A gyermek tudatában van annak, hogy a békához hasonlóan a létezés alacsonyabb formájából egy magasabba kellett és kell majd átlépnie. Ez egészen természetes folyamat, hiszen a gyer-mek élete egy alacsonyabb stádiumban kezdődik, nincs tehát szükség annak magyarázására, miért jelenik meg a hős állat alakjában. A gyermek tudja, hogy helyzete nem rosszakarat vagy varázslat műve – a világ rendje ez. A béka élete a vízben kez-dődik, a gyermek születése is egy „vízi életforma” elhagyása. Történetileg a mesék előtte járnak a mi embirológiai ismereteink-nek: a magzat születése előtt végigjárja a törzsfejlődés fokoza-tait, mint ahogy a békaegyedek is átváltoznak kifejlődésük folyamán.
De miért épp a béka (vagy mint a Három tollpihe című mesében: a varangy) jelképezi a nemi viszonyt, s nem más állat? Béka jövendölte meg például Csipkerózsika teherbe esését is. Az oroszlánhoz vagy más fenevadakhoz képest a béka (vagy a varangy) nem félelmetes; egyáltalán nem életveszélyes állat. Ha negatív érzéseket vált ki bennünk, ez az érzés az undor, mint A békakirályban is. Nehéz lenne ennél jobb megoldást találni arra, hogy a gyermeknek tudtára adjuk: nem kell félnie a nemiség (az ő számára) undorító vonatkozásaitól. A békáról szóló mese – a béka viselkedése, ami a királylánnyal megesik, s végül ami kettőjükkel történik – alátámasztja, hogy helyénvaló az undorkel-tés, míg a gyermek éretlen a nemiségre, és előkészíti a kívána-tosság felkeltését, erre alkalmas időben.
Noha a pszichoanalízis szerint nemi ösztöneink életünk kezdeté-től fogva befolyásolják cselekedeteinket, viselkedésünket, óriási különbség mutatkozik aközött, ahogy ez a gyermekeknél és ahogy a felnőtteknél megnyilvánul. A békát használva fel a nemi-ség jelképének, azt az állatot, amely más alakban (ebihalként) él a fiatal korában, s egészen másban érett egyedként, a mese a gyermek tudatalattijához fordul, és segítséget nyújt neki abban, hogy a nemiségnek azt a formáját fogadja el, amely életkorának megfelel, egyúttal pedig hozzászoktatja ahhoz a gondolathoz, hogy miközben növekszik, nemisége is – s ez így jó – át fog alakulni.
Léteznek más, közvetlenebb, nem tudatosodó kapcsolatai is a nemiségnek és a békának. A gyermek tudat alatt összekapcsolja a ragacsosság, nedvesség békák (varangyok) kiváltotta érzését a saját nemi szerveihez kapcsolódó hasonló érzetekkel. A béka azon képessége, hogy izgalmában fölfúvódhat, ismétcsak öntadtlan asszociációt vált ki a megmerevedő hímtaggal.[5] Bármennyire is undorító lehet egy béka, amit egyébként A békakirály meggyőzően bemutat, a mese arról győz meg bennünket, hogy még egy ilyen nyálkás, utálatos állat is valami széppé változhat meg-felelő körülmények között és bizonyos alkalmakkor.
A gyerekek ösztönösen vonzódnak az állatokhoz, gyakran kö-zelebb érzik magukat hozzájuk, mint a felnőttekhez, szeretnének ők is abból részesülni, ami az ösztönök szabadsága és az élve-zetek könnyű – az állatoknak eleve megadott – életformájának tűnik. De ezzel a vonzódással együttjár a gyermeki szorongás, hogy ő maga nem annyira emberszámba vehető, mint kellene. Ezek a mesék legyőzik az ilyenfajta szorongást, az animális létezést olyan bábállapottá változtatva, melyből a legeslegrokon-szenvesebb személy fog kikelni.
Nemiségünk állati jellegűként való megélése rendkívül káros kö-vetkezményekkel jár: olyannyira, hogy sok ember sohasem ké-pes a maga – vagy a más – nemi életét ettől megszabadulva szemlélni. Ezért a gyermekekkel meg kell értetni, hogy a nemiség eleinte tűnhet ugyan undorítóan állatinak, de a taszító külső mö-gül egyszer, ha majd megtalálja a módját, hogyan közeledjen hozzá, elő fog bukkanni teljes szépsége. Ebben a mese, mely egyáltalán nem említ nemi vonatkozásokat és nem is utal rájuk, lélektani szempontból helyesebben viszonyul ehhez a kérdéshez, mint tudatos szexuális nevelésünk nagy része. A korszerű szexu-ális nevelés azt kísérli meg tanítani, hogy a szex normális, kelle-mes, sőt szép, és – természetesen – nélkülözhetetlen a fajfenn-tartáshoz. De mivel nem abból indul ki, hogy a gyermek szemé-ben a szex lehet undorító, s ennek fontos védő szerepe van a gyermek életében, a korszerű szexuális nevelés nem tudja meg-győzni a gyermeket. A mese – elfogadva azt, hogy a béka (vagy más állat) undorító – elnyeri a gyermek bizalmát, és így azt a szilárd meggyőződést ültetheti el benne, hogy – mint ahogy a mese állítja – kellő pillanatban az az undorító béka életünk leg-drágább társaként fog megjelenni. S ez az üzenet úgy adódik át, hogy közvetlenül nem is történik említés a nemiségről.
szerbhorvátból fordította Bognár Antal
Az erotikáról, az erotikus létezésről gondolkodva koncepci-ónk kiindulópontjában nem valamiféle szexuális tabuk döntögetése állt, s mégcsak nem is a nemi felvilágosítás kérdésköre. Hisszük, középiskoláinkban szükséges lenne egy ilyen tantárgy bevezetése is, de tudjuk azt is, hogy a mai 17-20 éves fiatalok, nem beszélve a náluknál idősebbekről, a min-dennapi érintkezés és a különböző kommunikációs médi-umoknak köszönve, ahogy mondani szokás, „mindent” tud-nak a nemi életről. Ez önmagában hasznos és szükséges is, ám, hogy ezt a „tudásukat” a maguk emberi felszabadultságát kiteljesítve építhessék be gondolkodásukba, erre lenne hivatott az iskolák pszichológusainak szakszerű pedagógiai munkája. Mert a szexuális szabadosság és a felszabadult érzékiségű, erotikájú emberi lét semmiképpen sem azono-síthatóak egymással. A polgári társadalmak hatalmi struktú-rája képmutató és demagóg módon a politikai elnyomás esz-közeként kamatoztatja a szexuális szabadossággal szem-beni „toleranciáját”. Marx és Engels korának német kispol-gára, ahogyan azt Engels egyik kritikájából tudjuk, még szem-forgató ájtatoskodással utasította el a német népi irodalom remekét, az Eulenspiegelt, a mai német kispolgár már a pornófilmek sokasága között válogathat – ugyanazon társadalmi rend képmutató erkölcsének az áldozataként. A szocialista-humanista erkölcs utópiája ennek a polgári képmutatásnak a teljes felszámolását célozza, rámutatva, többek között arra is, hogy a szexuális felszabadulás önmagában nem oldja meg az egyén elidegenültségét, csupán a társadalmon be-lüli össz-emberi viszonyok teljesmértékű átszervezése teszi azt lehetővé. Az önigazgatás legmélyebben humanista esz-méjének az egyéni emberi életre vonatkozó célkitűzése épp ez. Számunk esszéinek eszmei-gondolati kiindulópontjában az erotika ilyenfajta értelmezése áll. Az erotika témáját nem szűkítettük le a testiség köreire, az erotikus létezésről gon-dolkodva az emancipált érzékiségű, nem elidegenült emberi létezés minőségeiről kívántunk gondolkodni, egyúttal törté-nelmi áttekintés-vázlatot is adva különböző koroknak az ero-tikához és a szexualitáshoz való filozofikus és művészeti viszonyulásáról mint például az antik kor filozófiájának, a népköltészetnek, valamint és nem utolsósorban a katolikus mo-rált a maga evilági hatalmának eszközévé tevő polgári gon-dolkodásnak az értelmezésével. Nem szabad megfeledkez-nünk arról, hogy a vallásos gondolkodás, ami nem egyenlő az Isten-hittel, ahogyan Lenin figyelmeztetett, mélyen beivó-dott az emberi tudatba, e vallásos gondolkodás pedig az ero-tikáról csak a bűntudatteljes gyónás, a beismerés formájá-ban történő beszédet tudja elviselni. Ez a vallásos gondol-kodás nehezíti meg, hogy az erotikáról és a szexualitásról felszabadult természetességgel beszéljünk, gondolkodjunk. A pornográfia a gondolkodásnak ezt a zavarodottságát kama-toztatja, mikor üzletet teremt a „tiltott gyümölcsből”, az ösz-tön-élet szintjére alacsonyítva az, ami egyik fontos aspektu-sa az emberélet szocializálásának, az emberi felszabadultságon alapuló közösségi létnek. Ahhoz tehát, hogy az erotiká-ról felelősségteljesen és eligazító érvénnyel beszélhessünk, állandóan szemünk előtt kell tartani a vallásos tudat önnön magunkban való meggyökerezedettségét és az öntudatlan szabadosság zsákutcáit is.
Az elmúlt évtizedekben, különösképp a hetvenes években az egész világban és a mi társadalmunkban is, érezhetővé vált a művészetek nyelvének határozott erotizálási kísérlete, va-lamint az erotikáról való tudományos, társadalomfilozófiai és művészetfilozófiai gondolkodás. Ez a jelenség szorosan összefügg a társadalmi lét minőségéről való gondolkodással. Ilyen formán természetszerűen másként is alakul a nyugati polgári világban s másképp alakul a mi társadalmunkban. A polgári világ radikális bírálói a polgári hatalmi struktúra és mechanizmus elidegenítő törvényszerűségei ellenében és az üzletté vált pornográfia ellenében tiltakozva értelmezik az erotikát, mint az elidegenült szubjektumnak a maga zártsá-gából való kitörési lehetőségét. A jugoszláv kultúrában hangsúlyossá vált erotikus-antropológiai kutatói programok és az erotikus művészi nyelv kialakítását célzó törekvések össz-társadalmunk demokratikus evolúciójával együtthalad-va jelentkeznek. Az emberi lét intimisztikus és közösségi tar-talmainak egymásra vonatkoztatását kísérlik meg, a művé-szet nyelvén segítve az emberi tudat felszabadítását és szo-cializálását akkor is, amikor, miként Milan Komnenić költé-szete sugalmazza, a testi szerelemről való beszéd természe-tessége és humanizmusa mellett száll síkra, leszámolva a szerelmi költészet trubadúr jellegével, s akkor is, mikor a polgári örökség nyomaira, vagy épp a technokratizmus ef-fektusaira figyelmeztetve a nyelv groteszk gesztusait juttatja jelentéshez, mint pl. Milko Valent és Petri György verseiben. A modern művészet erotizáltságának jelenségéről gondol-kodva észre kell tudnunk venni e művészi törekvések alapve-tő problémáját: az erotikának nincs nyelve. Illetőleg, nagyon szegényes nyelvvel rendelkezünk – érthetjük ezt a szó filozófiai és nyelvtani értelmében egyként. Profanizálva a problémát egy szerb kritikus kisarkitását idézem, ki szerint szerbhorvátul a szeretkezés tényét az „opatiti” szakkifejezés mellett csupán egyetlen szóval lehet jelölni, mégpedig egy ún. nyomdafestéket nem tűrő szóval. Nem tudom, mennyi ebben a túlzás, mindenesetre tény és való, s ez a magyar nyelvre és a magyar nyelvű erotikus irodalomra is vonatkozik, hogy az erotikus irodalom létrehozása mindig erotikus nyelvteremtés-sel jár együtt. Nyilván nem lehet itt cél a nyelvi drasztikusság, mi több, az öncélú nyelvi drasztikusság se esztétikus, se hu-mánus nem lehet, tehát kritikusan kell tudnunk tájékozódni e költészetben és prózában is. A humanisztikus célkitűzések-nek alárendelt alkotói birkózásokat a nyelvvel magával azon-ban tudnunk kell értékelni.
A népköltészet hedonizmusa mindig is szemben állt a keresz-tény vallásfilozófia aszkézis-tanával, művészettörténeti önis-meretünk azonban sokáig úgy tudta, a népköltő a metaforikus versbeszédben elrejtve merte csak e szembenállását megfo-galmazni, vagyis virágnyelven. A népköltészet teljes és tudo-mányos hitelű ismeretéhez tartozik e tévhit felszámolása. Vuk Karadzić erotikus népköltészeti gyűjtése megközelítőleg 150 éves késéssel látott napvilágot, példázva a szerb népi költé-szet vitalitását, egészséges életörömét, a humorra,.az áler-kölcs kipellengérezésére való alkotói erejét – legtöbb darabjában értékes költészetet teremtve. Számunkban e gyűjtésből is hozunk kisebb válogatást, és Burány Béla gyűjtéséből is, aki a magyar népköltészet erotikus hagyományaiban igyek-szik fellelni a népi képzelet értékteremtő leleményeit. A vas-kos népi humor erkölcsi tisztaságához kétség nem fér! Engels szerint a tűrésre és szenvedésre ítélt népi életben megőrző-dött derű, elmésség, csipkelődő és csípős játékosság, a tréfa megtartó erejét és bölcsességét kell becsülnünk e népköltés-ben.
Ahhoz, hogy a magunk erotikus szemléletét tisztázhassuk, szükségünk van a történelmi és művészettörténeti összefüg-gésekben való tájékozódásra, a történelmi visszapillantásra. Számunk egy folyóiratszám keretén belül ez önismeret gaz-dagítását tűzte ki céljául.
Az a felszabadult természetesség, mellyel egyik-másik írásunk bizonyos keményebb, drasztikusabb kifejezéseket használ, egyébként csupa olyan kifejezéseket, melyek az ilyen típusú szövegekben a jugoszláv ifjúsági és nem ifjúsági sajtóban egy-ként előfordulnak, másrészt az a tudományos elmélyültség, mellyel írásaink élnek meggyőzően bizonyíthatja, nem a kihívás, a nyelvi megbotránkoztatás volt a célunk, hanem a gondolko-dásra serkentés egy olyan téma feltárásával kapcsolatosan, amely a legérzékenyebben érinti az emberi életet.
Tekintettel arra, hogy Vajdaságban először foglalkozunk átfo-góan az erotika kérdéskörével, Szerkesztőségünk, Kiadói taná-csunk és Alapítónk együttes megbeszéléseket folytatott akciónkról, s ezek során megállapította, hogy a kérdést továbbra is napirenden kell tartanunk, helyet kell biztosítanunk számára a SZISZ és lapjainak akcióprogramjában.
A felelős főszerkesztő
[1] Erre vonatkozóan lásd: Dictionary of Folklore (Funk and Wagnalls, New York, 1950) és G. M. Teal: Kaffir (Folk Society, London, 1886)
[2] Erre vonatkozóan lásd: Dictionary of Folklore (Funk and Wagnalls, New York, 1950) és G. M. Teal: Kaffir (Folk Society, London, 1886) Az írás nélküli kultúrák ilyen típusú meséi közül igen sok mutat arra, hogy a természettől még el nem távolodott népek felfogása is ilyen: a nemiséget ők is állatiasnak tartják, amit egyedül a szerelem alakíthat át emberi kapcsolattá. Mit sem változtat ezen, hogy a nemi aktus folyamán tanúsított agresszívebb szerepe folytán többnyire a férfit látjuk állatiasnak. Mint ahogy az a tudattalan felismerés sem, hogy a nő – noha az ő szerepe többnyire a passzívan tűrőé – sem maradhat tétlen, az aktus folyamán valami egészen közönséges dolgot kell művelnie – amilyen például a krokodilus ábrázatának lenyalása –, amennyiben a puszta nemi egyesülést szerelme lényegíti át. Az állat-férjről vagy – feleségről szóló meséknek az írás nélküli kultúrákban totemisztikus jellegük van. A Jáva-szigeti lalangok szájhagyománya szerint például egy hercegnő kutyától szült fiút, s a törzsnek ez a fiú az ősatyja (Die Märchen der Weltliteratur, Malaiische Märchen, szerk. Paul Hambruch, Diederichs, Jena 1922). A joruba törzs egyik meséje szerint egy teknősbéka vesz nőül emberi teremtményt, ezzel veszi kezdetét a nemi élet a Földön – ez is az állat képében megjelenő kérőnek a nemi viszonnyal való szoros kapcsolatát mutatja (Leo Frobenius: Atlantis: Volksmärchen und Volksdichtungen aus Afrika, Diederich, Jena, 1921-1928, 10. k.).
[3] A békakirály első, a Grimm testvérek által meg nem jelentetett változatára vonatkozólag lásd: Joseph Lefftz: Märchen der Brüder Grimm: Urfassung (C. Winter, Heidelber, 1927)
[4] Katherine M. Briggs: A Dictionary of British Folk Tales, I—IV. (Indiana University Press, Bloomington, 1970)
[5] A békakirályfi című versében, mely a Grimm testvérek meséjének szabad költői feldolgozása, Anne Sexton a tudatalattira fogékonyan így ír: „Ha a béka hozzáér, / az érinthetetlen elreped, / akár a villamos csigák.” – vagy: „Béka – a pán nemi szerve” (Anne Sexton: Transformations, Houghton, Mifflin; Boston, 1971)