EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996311. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

BALÁZS BÉLA

Sopotnik Zoltán

Árnyékduhaj

2010. október 1.

Mi a faszt turbékolnak az utcán a taxisok, kérdezem magamtól hajnalban a tejeskávé fölött merengve, valójában a nagymamámtól kérdezem, akit Mamikának hívtam, de nem válaszol igazán, csak morog valamit a kommunistákról, és hogy ne legyek már durva paraszt, a románokon úgysem teszek túl káromkodásban. Ő tudja, ott született. A szomszédok forradalomról beszéltek előző este, a kocsmában meg hogy ingyen lesz a sör, a gyávábbak isten ujját emlegették. Egyik sem az én történetem, teszek még cukrot, kavarom. A megállóban kicsit sötétebb a menetrend, a buszvezető szemében rózsaszín felhők. Délután már nem engedik át a buszokat meg a kocsikat, csak a mentők és a tűzoltók vághatják át a képzeletbeli szalagot. Fasza, gyalogolhatom át az egész várost kettő után, ha vége van a gyakorlatnak, punks not dead. Hol érdekel, mennyi a benzin ára?, hol érdekel az idegbeteg felnőtt állam?, anarchia kell, oszt’ kész. Városunk amúgy is penészváros, Kis Moszkva, így hívják már régóta, már az óvodában is tudják a gyerekek, miért. Ha tüdőre szívod, búcsúzhatsz anyádtól. Van partizánszobra, meg síkideg gyára, az eltévelyedett elvtársakat utalják be oda átnevelődni, ott lesznek igazán borostás szívűek. Látom az ablakból az utcát, készülődnek az autósok, mosolyognak a kirakatok, még csak pár taxis van kint, tolatgatnak ide-oda, gyakorolnak, hogyan kell politikailag fékezni, ugye. Torz rádió kavarja a levegőt, férfiak beszélgetnek, mások az áruház előtt lökdösik egymást, aztán egy pofon, akár egy pantomim, fel is lelkesedek rögtön, na, jó buli lesz ez. Tavaly – mikor a bakancsom vettem az Oktogonon valami nyálas boltban – volt nagy ribillió, nézte a család a fekete-fehér tévén, nem szóltak semmit, rezzenéstelen arcok, csak én örültem, nem értettem semmit, de anyámék se értették, szerintem nem akarták. Azt mondták sokan, hogy rendszerváltás, na és?, gyerünk inkább a Hangulatba, most akciós a kommersz barack, ennyit a suta közhelyekről. A mi családunk különben sem egy gondolkodós fajta, erre rájönni volt tizenhat évem. Mi a vasárnapi ebédnél megesszük a gondolatokat: a kötelező rántott hússal pusztítjuk el. Elvisz mindenkit a lelki korrózió, éljen a Dead Kennedys. Megérkezem a szakmai gyakorlat helyszínére: Távhőszolgáltató Kft. Munkás vérvonal, sajnos a rosszabb értelmében, folytatom a belém ragadt gondolatmenetet, aztán zárok, mármint lelkileg. A műhelyben még gazdátlan esztergapad, a Peti szabadságon van. Sajnos, egyedül ő beszél velem emberi hangon, kicsi, bajuszos harmincas, A Gyűrűk Uráról szokott mesélni, tündék, ugyan már, hülyeség, később rájövök, úgy szeretnék saját csodalényeket. Beleköpök az olajba, csak úgy megszokásból. Visz le az autó a városba: mi dolgozók a hőközpontokat javítjuk szorgalmasan, mint tanuló csak fél dolgozónak számítok, fejemen kakastaréj, így végképp a büdös hierarchia legszélén kullogok, de mindegy. Amúgy botkezem van, röhögnek rajtam úgyis, én meg szorongok. Puttonyos kocsiba szállunk, kis szépséghibája, hogy nincs rajta ablak, húsz perc alatt elszédülök rendesen. Útközben senki nem beszél arról, mi lesz itt nemsokára, leszarják. Gazdag árnyék van abban a puttonyban. Katonák vagyunk, fantáziálok, megyünk leverni a lázadást, egy hirtelen balkanyar, kezünkben puska, szívünk felett kedvesünk elmosódott fényképe, itt nem lesz kegyelem. Aztán felébredek, hogy ilyet még gondolatban sem, hirtelen nyílik az ajtó, a szakoktatóm mosolyog, innen gyalog megyünk, elkezdődött a rakkenroll. Na, ja, vihetem a szerszámokat meg a hegesztő tömlőt a hátamon, basszák meg. Aztán átlósan meghúzok vagy száz csavart, lereszelek pár csővéget, és méretre vágom a mondataimat is, ezeknek, hosszan, minek.

Délutáni zuhanyzás, az öltözőben már érzem a történelem huzatát, indulok haza. A város savanyú vargabéles, elsózott krumplipüré. Keresem a városlakók arcán az indulatokat, dagadó ereket sápadt homlokon, de semmi érdemleges. Az emberek tudomásul veszik, hogy nem járnak a buszok, nem mehetnek be a belvárosba autóval, nem morognak, inkább, amitől megijedek, és úgy látom, néhány taxis is így van ezzel: a kreatív közöny, ami kivilágít a szemükből. Ez az álmosság felkavar, zavar meg zavar. Lehet, hogy van bennem egy taxis, egy belső vezető, akinek tartozom valamivel, csak még rá kell jönnöm, mi a fenével. Még este is küzdök a gondolattal, ahogy Robival meg Gulyával, fejenként két dekás kevert után fejünkre húzzuk a várost. Ostromállapot, szimulálunk, de semmi vész. Szépre hízott tömegvárosunk legmagasabb szocreál épülete előtt, neve Garzon, tizennyolc emeletes, és majdnem lehet élni benne. Ideges túlélők ez erkélyeken. Vezérszónok kering a nép feje fölött, a hangosbemondóról nyál csorog, beleéli magát az egész környék a követelésekbe. Akarjuk, pont, követeljük, pont, nekünk ne mondják meg, vessző, megindulunk, pont. Mi bent középen, középrészegen, egymásra kacsintunk, s egy alkalmas levegővételnél elkezdünk kiabálni: akasszátok fel Antallt! Heccből. Mindjárt odaugranak vagy hárman, gyerekek, ezt ne, hogy képzelitek? Na, húzzatok innen, taknyosok. A kurva anyátokat! Egy nagydarab szemében fájdalom, mintha dugóhúzót forgattunk volna benne, na ezek semmit nem tudnak. Ez nem Jancsó-film, hülyegyerek, ez itt vérre megy. Kitántorgunk, kicsit az italtól, kicsit a félelemtől. Megyünk a főúton lefelé, s fennhangon beszélgetünk, hogy azért nem kellett volna a tömegbe lövetni, meg a tankok, az mégiscsak túlzás. A szembejövők szörnyülködnek, mi meg röhögünk: ebben a helyzetben mindent bevesznek. Éjjel egy rakéta alakú mászóka tetejéről hányom le sugárban a kavicsot. Robiék a bokornál csinálják ugyanezt. Bárcsak Patti Smith lenne az anyukám.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.