Már
kapható
Tanácstalan köztársaság
című
számunk!
2019.
Tolnai Ottó
A XI. ljubljanai grafikai biennálé
1975. augusztus 1.
Már Ljubljana felé közeledve, a felhők felett is tudtam: grafikai kiállításra ajánlatos repülőgépen érkezni, a modern grafika megközelítéséhez a repülőgép a legmegfelelőbb közlekedési eszköz: a röptér tiszta síkjai a fehér repülőkkel és a diplomaták fekete Mercedeseivel, a felhők hattyúháta, valamint a perforált felhőkön fel-feltűnő, szépen, nemesen megmunkált, szabályosan és mégis szabálytalanul kiparcellázott föld, a felhők feletti és a felhők alatti nap a legjobb előjáték, a legjobb bevezető... De arra mégsem gondoltam, hogy hazafelé repülve, azaz csúszva a hólyagos felhőmezőkön, majd azt kell mondanom, hogy a 70-es évek grafikája még tán e 7.000 méter magasságú világnál is tisztább, nagyobb, mélyebb dimenziókkal teljes látvány...
Igen, a XI. nemzetközi biennálé (amelyen az idén Akira Matsumoto, Andrej Jemec és Ron Kitaj kaptak díjakat) a grafika világméretű reneszánszáról nyújt teljes képet. Csak most látni, milyen keveset tudunk e reneszánszról, e reneszánsz emberéről, művészetéről, művészetének nyelvéről...
A háború utáni művészetek pokoli gyorsasággal aktualizáltak minden lehetséges avantgarde hagyományt és úgy tűnt, ugyanilyen pokoli gyorsasággal ürítik is ki, teszik semmissé őket. Ám most, Ljubljanában egyértelműen bebizonyíttatott, hogy — legalábbis a grafikában — nem így van. A modern grafika rövid idő alatt tamponként szippantotta fel, nivellálta Dürert és Picassót, Leonardót és Marx Ernstet, Chiricót és Eschert, Kleet és Vasarelyt, hogy a pop és op arton, a fotórealizmuson és a konceptualizmuson keresztül a hetvenes években eljusson önmagához és új, autonóm művészetként teljesedjen ki. Az absztrakt és mimetikus-figurális kutatások, kalandok végre egybeolvadtak, egybeszakadtak. Csak most látni, mennyire lényegtelen volt az elmúlt 20-30 év absztrakt-nem-absztrakt vitája, hiszen ez az absztrakt világ figurális, tárgyi is, és fordítva.
Itt van például: Maurer Dóra Áthelyezések című lapja (a kiválóan szereplő magyar csoport többi tagjai: Baranyai, Fájó, Halász, Kondor Lajos, Radóczy és Sziráki): a körök tiszta, szabályos körök, mégis a teniszlabda tárgyiságát is hordják, sőt a művésznő előző korszakainak összetett, zsúfolt szerves világára is utalnak...
Miért jutott éppen a grafikának ilyen nagy szerep? Talán azért, mert a grafika tudta a legtöbb technikát nemesíteni, eltüntetni... Felszippantotta a luminodinamikus modern szobrászatot, a formatervezést, a plakátot, filmet, televíziót, komputert, konkrét költészetet, sztrippet, és az egészet vissza tudta vezetni a fehér papírosra, a hattyúlapra, jóllehet ez a hattyúlap már nem az a hattyúlap...
Külön kellene szólni a papír történetének erről a legújabb fejezetéről, hiszen már egy teljesen új médiumról van szó.
És természetesen külön kellene szólni a festékről, a grafikai színről is.
A modern grafikusok az alkimisták igazi örökösei! E grafikai lapok előtt a dolgok mélyét, középpontját mutató TINKTÚRÁRÓL kellene beszélnünk...
Elég lenne csak a fekete és a barna elemzését elvégezni.
Kamiya Shin köve például valóban: »Nigrum nigrius nigro«.
Tíz éve kísérem egyik legjobb grafikusunk, Bernik barnájának sűrűsödését-sötétedését-erősödését — azt hittem, tovább már nem lehet: megtaláltatott az abszolút sötét-barna. És akkor íme Adrianna Maraž, aki lényegesen fokozni tudta Bernik barnáját és már egy egész opust is realizált vele. Maraž művészete (izgalmas tárgyiságától ez alkalommal eltekintünk) azt mondja: barna. Barnája pedig azt: grafika.
A nagyszerűen szereplő jugoszláv csoportból Berniken és Maražon kívül említsük meg még Jemecet, Debenjakot, Šutejt, Kraguljt, Richtert, Veličkovičot is.
Világméretű reneszánszot említettem. Igen, hiszen az amerikai post-pop post-fotorealista grafika párhuzamos a post-szocrealista új szovjet grafikával. (A 43-ban született Vladimir Makarenkóról és a 48-ban született Aleksandar Muravljevről még biztosan hallani fogunk.) De párhuzamos a magyar és a jugoszláv, a svéd és a lengyel, a brazil és a japán grafika is: egy homogén grafikai világot teremtettek.
Ez az első biennálé, amelyen nem valamelyik izmus slágere, vagy csillaga dominál (Vasarely nem szerepel, Rauschenberget pedig észre sem veszi az ember, habár a kritikusok válogatásában is szerepel).
A XI. biennálé főszereplője: a grafika.
Ha több időnk lenne és külön-külön szólhatnánk Knapton Cynthia, Drake James, Kitaj Rom, Matsutami Takesada, Richter, Troschke, Heske Marianne, Dunikowski-Duniko Wincenty, Sobocki, Böckmann és Kragulj munkáiról, akkor grafikai röntgenről, grafikai gyűrődésről, grafikai bőrről, grafikai toronyházról, grafikai utcáról, grafikai krumpliról és grafikai csipkeverésről beszélnénk...
Befejezésül még csak azt említeném meg, milyen kár, hogy e legnagyobb művészeti rendezvényünkre csak olyan kevesen juthatunk el — milyen szép lenne látni, ahogy az egész ország repül Ljubljana felé.